Kilépsz a napos sávra
Ott sorakoznak a gyíkok
Árnyékod súlya alatt
Mind menekül a repedésekbe
Eszedbe jut: bizony van
Akinek te vagy a nap
És semmi másra nem
Vágyik mint sugaraidnál
Melegedni

* * *

Tücsök vett be magát
Alkotószobád magányába
Ciripelt lankadatlanul
Őrizve az augusztusi este
Utolsó pillanatát
Azt remélted így lesz ez
Sokáig akár egész télen át
Aztán szeptember közepén
Már hiába füleltél: nem
Dalolt a semmivel sem
Törődő dalnok
Ülsz alkotószobádban
Az üres képernyő előtt
Sziszegsz-ciccegsz egyekszel
Afféle örökéletű tücsökké lenni

* * *


A World Trade Canterről néztél
Egy filmet éjjel egy óráig
Aztán lefeküdtél és rögvest
meghallottad a szúnyogot
úgy gondoltál rá: az utolsó
idei szúnyog Jön repül feléd
mint egy repülőgép erősödik
a zümmögése élessé válik
Aztán céljához érve rád száll
Sötét van és csönd Most csíp meg
Lángokat látsz és mindent
Elborító füstöt Sóhajtasz
Szinte megkönnyebbülten: vége van