Jó reggelt, drága Reggel!
Ugye nem árulod el... Hogyan is tehetnéd.
Ahogy nézem selyemszürke pofádat az ablakon át.
És csupasz testemet is nézem, selyem-milyen...?
A kék erek autópályái... Sóhajtozom... S csak úgy
kérdezem: ma vajh' mely minőségemben vérzek el
akaratgyengeségben. Vagy mindösszesen, és akkor
semmi se történik úgy, ahogyan kellene... Az is szép
lesz! Nincs bennem semmi indulat. Hát indulok.

Jó éjt, drága Éjszaka!
Ugye nem árulod el... Ne is áruld.
Nézem fényeskedő-fekete képedet az ablakon át.
Semmit se látok itt körben, amit ismerek és tudok,
hirtelen titokká lesz az életem, békésen szuszogó rejtelem.
Amíg világos volt, azt hittem, így kell lennie,
igyekeztem, mivel figyelik és értékelik, amit teszek.
Pedig most jön a legnagyobb feladat, közös
erőfeszítéssel: szépen megálmodni minden egyebet.