Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Egy ebéd Hasek utolsó kocsmájában

2015

Jaroslav Hasek neve egyet jelent Svejkkel, a derák katonával, akit ő alkotott meg, eggyé vált vele. De kicsit azt is érezhetjük, hogy Hasek olyan volt, mint Svejk, és nem is lehetünk biztosak benne, melyikük írta a másikat.
Az biztos, hogy Hasek élete utolsó pár évében, 1920-23 között a cseh-morva felföldeön fekvő Lipnicébe költözött egy baráti invitálásra, ahol bekvártélyozta magát a kisváros a Cseh Koronához címzett fogadójába. Itt két dolgot művelt: írt és ivott, és hagyta, hogy az oroszországi hadifogságban megismert Alexandra nevű orosz felesége, akit csak Surának hívott, élje a maga életét.
Hasek nem sokáig bírta a sörivást, mindössze 40 évesen jobb létre szenderült – és bár a Svejk második részét nem sikerült befejeznie, a mű így is monumentális maradt, több mint 700 oldal, a hatásáról nem is beszélve.
Aki ma látogat el egy kis cseh sörtúra keretében Lipnicére, nem fog csalódni. Ódon várkastély magasodik a városka felett, ahol, hihetnénk, a későbbi kollégát, Bohumil Hrabalt is megidézve, megállt az idő.
Haseket tekintve igen is meg nem is.
Az biztos, az író halála óta eltelt több mint kilencven év során a lakhelyéül szolgáló Cseh Koronához nevű fogadó is több változáson ment át, szerencsére nem láthattuk a szocialista vendéglátóipar „egységeként”. De mint az utódok által ma üzemeltett intézmény egyik munkatársa, a dédunoka Martin Hasek mondja:
– Teljesen lepusztult állapotban vette meg a házat 2001-ben az unoka, Richard Hasek, amikor az már jó pár éve zárva volt.
De előbb nézzünk körül magában Lipnicében. Hamisítatlan cseh hangulat, egy Menzel-filmben is szerepelhetne, leszámítva a temérdek turistát. A temetőbe irányítanak, ami a fogadó mögött, a domboldalban van. Hasek sírját gránitoszlopokból alkották, ám meghatottság helyett, mintha csak egy sztori lenne a Svejkből, itt is röhögni kell. A gránitlapon sehol egy virág, a Hasek-rajongók megadják a tiszteltet a dicső elhunytnak: üveg sörök sorakoznak vegyes rendetlenségben az elhunyt neve mellett.
Ha visszaballagunk a Cseh Koronához, dél tájban azt kell konstatálni, hogy a terasz padjain egyáltalán nincs szabad hely, és bizony lassan már odabent sem.
A söntésben nagy a sürgés-forgás, nyilván az első és legfontosabb felszolgálnivaló a sör. Milyen sör? Természetesen a pilzeni Prazdroj a maga 12 fokos nedűjével, illetve a 10 fokos Gambrinus. Feltehetőleg mindkettő Hasek kedvence volt, mert még a söralátétről is ő mered ránk, kicsit fátyolos tekintettel. A söntés a belső terem falát is számos fotó díszíti, elvégre a Haseknak, Svejknek köszönhetően a Cseh Korona és Lipnice is jeles hellyé vált, ahová illik elzarándokolni még a nagy embereknek is. Így lel rá a magyar vándor örömmel Göncz Árpád államfő fotójára, aki valamelyik Hasek-sarjjal ölelkezett össze a fénykép kedvéért.
De nézzük csak, mivel is szolgálnak az éhezőknek.
A konyháról kerül elő Martin, Hasek dédunokája, aki kettős minőségben éli életét. Egyrészt rockzenész, és télvíz idején, amikor még a lipinicei Cseh Koronához sem térnek be olyan sokan, Prágában éli művészéletét. De amikor szezon van… - hát, nem sok ideje van efféle betérő vendégekkel kvaterkázni.
– Főzni sehol sem tanultam . Illetve dehogy nem, a konyhán. Szerintem csak ott lehet. Csinálja az ember a dolgát, aztán jönnek maguktól az ötletek – tudom meg az alapfilozófiát.
Az biztos, hogy a cseh konyha remekei nem hiányoznak az étlapról, ami bizonyos értelemben egyet jelent a knédlis és zsemlegombócos husikákkal.
Az emberek szeretnek jól enni itt Csehországban – mosolyog szerényen Martin, mintha valami bensőséges titokról ejtene szót. – És itt megkapják, amire vágynak. Elég jól fogynak a különböző pörköltök, sült és konfitált kacsák, no és persze a csülök, különböző formában. És ezekre persze lehet inni is a finom söröket.
Martin Hasek, aki beszéd és fényképezkedés közben is a szemét a helyiségen tartja, illetve be-beles a sűrűn nyitódó-csukódó konyhaajtón, büszke dédunokának mondja magát:
Jaroslav Hasek volt tán a legnagyobb cseh író. De hogy a legnépszerűbb, az biztos. Svejk a tipikus cseh kisember, és bár nem állítom, hogy száz évvel később is ilyenek lennénk, mi csehek, valamiért ragaszkodunk hozzá – és a külföldiek is ragaszkodnak a „svejkséghez”.
Adódik persze a kérdés, ami fel kell tenni a séfruhában toporgó dédunokának, nevezetesen, hogy hányszor olvasta a Svejket.
Hát most biztos csalódást fogok kelteni. Ugyanis csak egyszer. Úgy tizennyolc éves koromban. Imádtam. Minden évben elhatározom, hogy nincs mese, most már újból elolvasom. De aztán annyit minden jön, a zene, a fogadó, a főzés, hogy egyszerűen nincs rá idő.
Míg a séf úr visszarohan a konyhára, mi, vendégek letelepszünk a terasz ernyői alá, és jöhet, aminek jönnie kell. Cseh barátaink elmagyarázzák az étlapot, bár voltaképp felesleges, mert minden túlontúl jól hangzik. Cseh ételköltemények, az egyik Hasek kedvence, a másik Svejk módra, aztán megint valami, ahogy Hasek szerette. És a végére van persze jó monarchiás hangulatot idézve strudl és palacinka is a desszertek között.
Hogy is mondta Hasek, ami szinte hitvallása is lehetne?
Nem történhetett velem jobb dolog, mint hogy végre egy kocsmában lakom!
Ha nem is ez a cél mindenáron, de néhány órácska erejéig beköltözhet bárki a lipnicei Cseh Koronához, és azt biztosan nem fogja megbánni.