Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Kiskabátom

Dunántúli Napló, 1999

Amióta védőbundánk jelentős része lekopott testünkről (lásd még: egyedfejlődés), az ember kénytelen változó minőségben és eleganciával öltözködni. Ezért a ruhavásárlás óhatatlanul hozzátartozik életünkhöz, mi több, a kényszerből erényt kovácsolunk, hiszen a divatipar az egyik leginkább meghatározó világszerte.
Ilyenformán a háztartásokban egy idő után a kinőtt-kihízott, ódivatúnak értékelt gardrób-töltelékek a szekrényekből kiűzetnek, először a padlásra vagy a pincébe, évekig nem bolygatott ládákba vagy zacskókba, míg végre eljöhet az idő, mikor felszabadult sóhajjal végképp megválhatunk tőlük.
Én lelki megnyugvással szoktam selejtezni tavasszal és ősszel, mert amióta működnek a különböző karitatív intézmények, az ember úgy érezheti, hogy valami nagyon jót cselekszik, amikor a „rongyait” másra testálja.
Így tettem valamikor szeptemberben is, midőn csomagocskámba – megmondom, vérző szívvel – elhelyeztem azt a végtelenségig kifakult, az ujjánál és a nyakánál bolyhosra foszlott kiskabátot, amit mindig is nagy becsben tartottam, mert még az azóta megboldogult Forma 1-es Lotus csapat ajándékaként viseltem a teve emblémával. Mindegy, mennie kellett.
Elkövetkezett a havas december. Baktattam fölfelé a Jókai utcán, fejemen füles sapka, rajtam vastag télikabát, hogy szinte beleizzadok. És jön szembe az én kiskabátom. Egy botos-nájlonzacskós öreg (öreg, mondom, közben lehet, hogy nem is nagyon idősebb nálam...), rajta ez a vékony, semmi dzseki, látszik, hogy fázik benne, nem melengeti semmiféle emlék. Battyog, lassan, lesi a földet, az összetaposott, csúszós havat. Próbálok a szemébe nézni, ki ő, ki ez a szegény ember az én haj, de nagy ajándékomban dideregve. De nincs pillantása. Ahogy elhalad mellettem, utat adok. A következő lépésnél megcsúszik, látom, hogy a kiskabát a bal hónaljánál húsz centire fel van hasadva.
Aznap azon töprengek egyre: van-e felesleges nagykabátom?