Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Iskolakerülők – a szülő vagy a gyerek?

Dunántúli Napló, 1999

Szaporodnak a „megtalált” gyerekek - miután az idei tanévtől csak iskolalátogatási igazolás ellenében adják az iskoláztatási (néhai családi) pótlékot. A szakemberek számára is meglepetést okozott, hány olyan iskolás korú került elő, aki eddig 8, 9, 10 sőt 11 évesen nem is látta az iskola falait. De a szegénység, a pénz most mindent megint fenekestül felforgatott.

A régies szóval iskolakerülésnek titulált, amúgy manapság törvénybe is ütköző kihágás számontartása, ellenőrzése minden esetben az adott iskola, illetve az azt működtető önkormányzat jegyzőjének a feladata. Mégis állítják a szakemberek, hogy ez koránt sem megoldott. Walz Jánosné, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet vezetője – mivel a felügyelet a fentiek értelmében nem feladatuk – a következőket mondta:
– Csak sejtéseink vannak arról, hogy nem minden hat, illetve ha legálisan halaszt egy évet, hét éves gyerek kerül iskolába, de ennek a mértéke talán senki előtt sem ismeretes. Azt azonban látjuk, hogy az egyes iskoláknak voltaképp esélyük sincs arra, hogy begyűjtsék a körzetileg hozzájuk tartozó gyerekeket. Ugyan kötelező lenne mindenkit számon tartani, de ugyanakkor létezik a szabad iskolaválasztás, viszont a szülőnek nem feladata döntéséről értesíteni a körzetileg illetékes intézményt. Tehát ilyenformán egy senki földjén kóvályoghatnak azok az iskolakötelesek, akiket nem hogy egyik iskola helyett a másikba, hanem sehová sem íratnak be szüleik. Ezt az adminisztrációt elméletileg az igazgató vagy az iskolatitkár végezhetné, azonban nincs igazán szabályozva, hogy ez kinek a kötelessége. Az iskola csak akkor kell lépéseket tegyen a jegyző felé, ha a már beíratott tanuló nem látogatja az órákat.

Így már szinte „érthető”, miképp fordulhatott elő, hogy a közelmúltban kerültek elő olyan gyerekek, akik szülői jóváhagyással (bár fogalmazhatunk bizonyára úgy is: felelőtlenségből) hosszú évekig se kívül, se belül nem találkoztak iskolával. Az egész állóvizet az a kormányrendelet bolygatta fel, mely a családi pótlék kifizetését a tanköteles korú gyerekeknél csak iskolalátogatási igazolás ellenében teszi lehetővé. Az iskola pecsétjével ellátott papirost a pénzt folyósító Egészségbiztosítási Pénztárhoz kell eljuttatni. A pécsi központban Gerzsei Edit csoportvezető arról számolt be, hogy az eleddig beérkezett közel 34000 igazolás mellett 2000 esetben kellett kiküldeni felszólítást, hogy szerezzék be a dokumentumot. Náluk is az a variáció lép majd életbe a két hónapos türelmi határidő lejárta után, hogy az illetékes jegyzővel lépnek kapcsolatba, aki majdan a gyermekvédelmi szolgálatot értesíti. E fenti szám persze nem azt jelenti, hogy 2000-en lennének iskolakerülők, egyszerűen a figyelmetlenség számlájára is lehet írni a késlekedést. Elvégre a tapasztalat azt mutatja, hogy az eddig automatikusan érkező pénz elvesztésétől félve azok is megmozdultak, akik valóban nem iskoláztatták gyermekeiket.

A „semmiből” felbukkanó gyerekek a Baranya Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz kerülnek. Lassan Éva, az intézmény munkatársa elképesztő fejleményekről tudott – sajnos – beszélni:
– Sok olyan gyerek került hozzánk az elmúlt hónapokban, akik eddig egyáltalán nem látogatták az iskolát. Az okok változóak, de általában a szülők életmódja, életfelfogása miatt történik meg a mulasztás. Sokszor a családnak nincs állandó lakhelye, vagy folyamatosan költözködésben vannak, és nem is próbálják meg felvenni a kapcsolatot az iskolákkal. Más esetben egészen egyszerűen úgy vélik, hogy gyermeküknek az életben nem lesz szüksége az iskolában elsajátítandó tudásra. Volt olyan esetünk, ahol a tanyán élő 7-8 éves fiúcska birkapásztorkodással foglalatoskodott, és a szülei valószínűleg meg voltak győződve arról, hogy az egész életét ez a tevékenység tölti ki majd, tehát ami ehhez megtanulható, azt úgyis a tanyán kapja meg. Most a családi pótlék elvesztésének réme bírta őket jobb belátásra. Sajnos, tapasztalatunk szerint a szülők továbbra sem belátóak, úgyhogy a gyerekek jövője – iskola ide vagy oda – továbbra sem túl megnyugtató.
Lassan Éva beszámolt annak a négy cserdi-szőlőhegyi testvérnek az esetéről, akik számára 7, 9, 10 és 11 éves korukban is teljességgel ismeretlen volt az iskola. Az ő esetükben a szülők, mivel a gyerekek közül kettő súlyos betegségben szenved, úgy ítélték meg, hogy kímélni kell őket, és – legalábbis indoklásuk szerint – ezért nem járatták őket iskolába. A Szakértői Bizottság esetükben nem csak azt a száraz tényt állapította meg, hogy se írni, se olvasni nem tudtak, hanem, mivel tervszerű fejlesztésben sem részesültek soha (elvégre törvényileg egy év kötelező óvodába járás után az óvoda igazolja az iskolaérettséget), jelentős elmaradás mutatkozott az értelmi fejlődésükben. Kérdés, hogy ennyi év késéssel mindezt lehet-e pótolni?
– Sajnos, nem valószínű, hogy valaha is utolérik kortársaikat – folytatta Lassan Éva. – Speciális tantervű iskolára lenne szükségük, ahol kiscsoportos foglalkozás keretében készítik fel őket a valódi iskolai feladatokra. Azonban a körzetileg illetékes ilyen profilú szentlőrinci iskola jelenleg tele van, úgyhogy első lépésként nem tudtunk más megoldást találni, mint hogy mind a négy gyerek megkezdte tanulmányait a bükkösdi általános iskola 1. osztályában.

Az iskolában – érthető módon – nem nagyon akartak a szomorú, számukra szokatlan esetről beszélni. Annyit sikerült megtudnunk, hogy a két leginkább beteg tanuló esetében valószínűleg mégis megoldható, hogy fizikai és szellemi állapotuknak megfelelő iskolában helyezzék el őket. Szerencsére úgy néz ki, hogy az intézmények ebben segítik egymást, hiszen a fogyatékosok képzése mindenkinek alapvető érdeke. Az osztálynak nem okozott különösebb megrázkódtatást a négy új társ befogadása, fiatal, rugalmas tanítónő foglalkozik velük külön. Persze, ennek ellenére sem biztos, hogy akár írni-olvasni megtanulnak, hiszen ez csak az iskola feladata. Más esetekben jól kvalifikált szülők sem tudnak megbirkózni ezzel a helyzettel, itt pedig szegény, periférián élő emberekről van szó, akik maguk is azt hangoztatják, hogy boldogultak az életben iskola nélkül is – az édesapa állítása szerint szintén csak 11 évesen került az iskolapadba annak idején.
Sztojkó Andrea, a testvérek osztályfőnöke röviden csak annyit mondott:
– Ugyanúgy dolgoznak, mint a többiek. Próbáljuk csinálni, amit kell...
És a „kicsik” mellett szólni kell még azokról, akik a 8. osztályt kijárva ugyan 16 éves korukig tankötelesek maradnak, de számos esetben semmiféle további iskolába, se munkahelyre nem kerülnek.