cikkek ::
Egy színpadon a cigányjazz és Sztravinszkij
Szakcsi Lakatos Béla a mai kortárs jazz és mindenféle más zenék immár legendás figurája. Lukács Miklós cimbalmossal együtt jött Pécsre.
Szakcsi Lakatos tényleg nagy öreg: már a ’60-as években jó nevű zenésznek számított, és azóta elért sikereit bajos is számba venni. Ennek a hosszú, lassan fél évszázados zenei pályának tán az a titka, hogy folyamatosan meg tudott újulni, mindig más dolgokra lett kíváncsi, és tán az is segített, ami a jazznek amúgy lételeme: az improvizáció. Hogy bele lehet vágni úgy különböző kalandokba, hogy igazából nem sejteni hol lesz a vége.
Ilyen történetei vannak e témába vágóan:
– Egyszer részt vettem egy New York-i partin. Néhányan felváltva zongoráztunk. Amikor rám került a sor, mellém állt egy fickó, majd elismerő bólogatással megszólított: „Ember, ez nagyszerű, micsoda jazz!” Bizonyára sejtette, hogy cigány vagyok, mert azt kérdezte, játszanék-e valami cigány stílusú magyar zenét. Előadtam neki Rácz Laci egyik hangszeres darabját. „Hú, ez fantasztikus!” – fakadt ki újból, és tudni akarta, képes lennék-e jazzesíteni. Jókora kihívás volt.
De ebből született aztán Szakcsi Lakatos Béla egyik leginkább emblematikus lemeze, a Na dora! – a Ne félj. Erről így beszélt egyszer.
– Nem szeretnék önhittnek látszani, de szerintem egyedülálló ez a lemez. Ha úgy tetszik, stílusteremtő. Mondjuk „cigányjazznek” nevezhetnénk, bár néhány amerikai zenész tagadja, hogy létezik európai dzsessz is. Az én muzsikám óhatatlanul modernebb, mint az övék, és a cigány hagyományból ered. A cigányzenekarok különlegessége a hihetetlen időtartás és a rubato-játék szabadságának kombinációja.
Pécsre a Check it out, Igor című lemezük anyagával jönnek – zongora-cimbalom kombinációban. Na, ez vajon miképp született?
– Úgy, hogy Gőz Lászlóék rendeztek egy kétzongorás jazz-sorozatot, nekem egy ízben Szabados Gyurival kellett volna játszanom. De beteg lett. Gőz hívott, hogy lenne ellenem egy merényletük, lesz koncert, de nem egy másik zongorával, hanem cimbalommal. Persze, hogy belementem, noha nem könnyű dolog: két ütős hangszer, nagyon oda kell figyelni egymásra. Lukács Miklósnak remek ritmusérzéke van, szerencsére. Egyébként elég rég játszottunk együtt, most kicsit átgyúrtuk az anyagot, úgyhogy ebben a formájában a pécsi közönség hallhatja először.
És nyilván jogos megkérdezni, mit jelent a cím, ki is az az Igor?
– Hát Sztravinszkij. Az ő emlékének adóztunk egy számmal, ezért lett az a cím, Figyelj ide, Igor – valahonnan a mennyekből. A sztori oda köthető vissza, hogy Rácz Aladár, a híres cimbalomművész is Párizsban élt, mint Sztravinszkij. Találkoztak, és Sztravinszkij elájult a cimbalomjátékától. Annyira, hogy vett is Rácz Aladártól cimbalomórákat, imádott a hangszeren improvizálni. És aztán írt egy-két cimbalomművet.
Szakcsi Lakatos tényleg nagy öreg: már a ’60-as években jó nevű zenésznek számított, és azóta elért sikereit bajos is számba venni. Ennek a hosszú, lassan fél évszázados zenei pályának tán az a titka, hogy folyamatosan meg tudott újulni, mindig más dolgokra lett kíváncsi, és tán az is segített, ami a jazznek amúgy lételeme: az improvizáció. Hogy bele lehet vágni úgy különböző kalandokba, hogy igazából nem sejteni hol lesz a vége.
Ilyen történetei vannak e témába vágóan:
– Egyszer részt vettem egy New York-i partin. Néhányan felváltva zongoráztunk. Amikor rám került a sor, mellém állt egy fickó, majd elismerő bólogatással megszólított: „Ember, ez nagyszerű, micsoda jazz!” Bizonyára sejtette, hogy cigány vagyok, mert azt kérdezte, játszanék-e valami cigány stílusú magyar zenét. Előadtam neki Rácz Laci egyik hangszeres darabját. „Hú, ez fantasztikus!” – fakadt ki újból, és tudni akarta, képes lennék-e jazzesíteni. Jókora kihívás volt.
De ebből született aztán Szakcsi Lakatos Béla egyik leginkább emblematikus lemeze, a Na dora! – a Ne félj. Erről így beszélt egyszer.
– Nem szeretnék önhittnek látszani, de szerintem egyedülálló ez a lemez. Ha úgy tetszik, stílusteremtő. Mondjuk „cigányjazznek” nevezhetnénk, bár néhány amerikai zenész tagadja, hogy létezik európai dzsessz is. Az én muzsikám óhatatlanul modernebb, mint az övék, és a cigány hagyományból ered. A cigányzenekarok különlegessége a hihetetlen időtartás és a rubato-játék szabadságának kombinációja.
Pécsre a Check it out, Igor című lemezük anyagával jönnek – zongora-cimbalom kombinációban. Na, ez vajon miképp született?
– Úgy, hogy Gőz Lászlóék rendeztek egy kétzongorás jazz-sorozatot, nekem egy ízben Szabados Gyurival kellett volna játszanom. De beteg lett. Gőz hívott, hogy lenne ellenem egy merényletük, lesz koncert, de nem egy másik zongorával, hanem cimbalommal. Persze, hogy belementem, noha nem könnyű dolog: két ütős hangszer, nagyon oda kell figyelni egymásra. Lukács Miklósnak remek ritmusérzéke van, szerencsére. Egyébként elég rég játszottunk együtt, most kicsit átgyúrtuk az anyagot, úgyhogy ebben a formájában a pécsi közönség hallhatja először.
És nyilván jogos megkérdezni, mit jelent a cím, ki is az az Igor?
– Hát Sztravinszkij. Az ő emlékének adóztunk egy számmal, ezért lett az a cím, Figyelj ide, Igor – valahonnan a mennyekből. A sztori oda köthető vissza, hogy Rácz Aladár, a híres cimbalomművész is Párizsban élt, mint Sztravinszkij. Találkoztak, és Sztravinszkij elájult a cimbalomjátékától. Annyira, hogy vett is Rácz Aladártól cimbalomórákat, imádott a hangszeren improvizálni. És aztán írt egy-két cimbalomművet.
