Örömmel vállalta a II. Szamárfül Családi Fesztivál fővédnökségét Habsburg György nagykövet. Három gyerekkel, ez nem csoda. Magyarországon nem sok efféle fesztivál létezik, mondja, ami egyrészt népszerű, és kulturális aktivitásra serkent. Hála Istennek, az időpont is megfelel számára, úgyhogy szívesen utazik az egész családdal Pécsre.

– Gondolom, sok felkérést kap különböző rendezvényekre. Hogyan döntött, hogy itt lesz Pécsett a Szamárfül Fesztiválon?
– Általában minden érdekel, és egy-egy megkeresés alkalmával nyilván az az elsődleges szempont, hogy ráérek-e, itt vagyok-e Magyarországon az adott időpontban. A Szamárfül Fesztivállal szerencsésen alakult a helyzet. Többször is jártam a Zsolnay Kulturális Negyedben, volt alkalmam végigkísérni az építkezés, csinosulás folyamatát. Amikor a legutóbb ott voltam, sokat beszélgettem Márta Istvánnal, aki felvetette, hogy elvállalnám-e a fesztivál védnökségét. Rögvest tetszett az ötlet, hiszen nekem is kis gyerekeim vannak, és tudom, hogy Magyarországon nem sok efféle fesztivál létezik, ami egyrészt népszerű, és kulturális aktivitásra serkent. Hála Istennek, az időpont is megfelelt, úgyhogy szívesen utazunk az egész családdal Pécsre a jövő héten.

– A gyerekkorát Bajorországban, Pöckingben töltötte. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?
– Egy nagy családban élni öröm. Mi heten voltunk testvérek, közülük is én a legkisebb. Az eggyel idősebb bátyám is négy évvel nagyobb nálam.

– Kényeztették?
– Igen, abszolút, azt hiszem ez kimondható. De amúgy is nagyon jó hangulat uralkodott otthon. Nagyon közel álltunk egymáshoz, mint család, és ez a mai napig is így van.

– Édesapja, Habsburg Ottó családfőként hogyan tudott részt venni az életükben?
– Nos, azt már kisgyerekként is észre kellett vegyem, hogy a mi életünk kicsit másképp működik, mint az átlagos… Már csak azért is, mert nagyon sokan érkeztek hozzánk látogatóba. Nem tudtam úgy hazamenni, hogy ne lett volna néhány vendég, sőt, sokszor buszok álltak a ház előtt. Ez persze nagyon érdekes is volt, sok különleges és híres emberrel ismerkedhettem meg. És el is kísérhettem édesapámat mindenféle rendezvényekre. Ezzel együtt sokat voltunk mégis együtt. Az ebéd és vacsora utáni idő szent volt, azt velünk, gyerekekkel töltötte. Mesélt, játszottunk, vagy játékos formában földrajzi, történelmi események kerültek szóba.

– Volt kedvenc játéka?
– Érdekes, hogy kérdi, mert mostanában sok időt töltök ebben a bizonyos pöckingi házban, próbálom rendben tartani. És nem is oly rég épp a játékokat rakosgattam. Volta valaha, legalább ötven évvel ezelőtt egy kártyajáték, Racko a neve, amit imádtam, rengeteget játszottam vele. Meglepetésként ért, hogy megvan, és el is hoztam ide, Magyarországra.

– Feleségével, gyerekeivel – Zsófiával, Ildikóval és Károllyal - itt él Sóskúton, a IV. Károly utcában. Vannak-e közös mesélések, és ha igen, micsoda?
– Nézze, én németül mesélek nekik, ez természetes. Hiszen eleve célunk az, hogy a kicsik minél előbb, minél több nyelven értsenek. De mivel itt, Magyarországon járnak óvodába, iskolába, mindenfajta mesével, dalocskával megismerkednek. Most hirtelenjénben nem tudnék magyar mesét mondani, amit különösen szeretnek, de vannak olyan magyar mesekönyveik is, amiket rendszeresen fogatnak esténként.