Lankó József plébános huszonhárom éve szolgál Alsószentmártonban. Pedig kilenc éven át „csak” kijárt ide, ám amikor arról kellett dönteni, hová helyezze Cserháti püspök, ő kérte: ide. Azóta, amióta a rendszerváltozással a faluban is majdnem minden megváltozott, a „Tiszi”, ahogy legtöbben hívják a tisztelendőt, valóban a lelkek istápolója lett, és nem csak szavakkal. A közelmúltban Solt Otília-díjjal ismerték el erőfeszítéseit.

Alsószentmárton olyannyira a végeken van, hogy hajlamosak lennék úgy fogalmazni: az Isten háta mögött. Aztán szép lassan kiderül, lehet, éppenséggel a fordítottja az igaz: Isten szeme előtt.
Lankó József plébániája sem hagyományos, nincs diófás csönd, nincsenek súlyos faragott bútorok, se unaloműző óraketyegés. Ajtaját zománctábla-gyűjtemény díszíti, köztük egy Kádár-címerrel ékeskedő ovális iskolatábla és a legkülönfélébb feliratok: „Kutyafuttató”, „Óvakodjunk a zsebtolvajoktól”, „Riserva di pesca” (azaz: horgászni tilos). Lankó atya pedig mindezeket nem tartja be, nem óvakodik a zsebtolvajoktól, hanem megkereszteli a gyerekeiket, és a horgászati tilalomra is fütyül, illetve az Újszövetség szellemében leginkább „emberhalász”.
– Itt úgy 1975-re zajlott le a lakosságcsere, s váltották fel a sokacokat a cigányok. De akkoriban minden feljövőben volt, a segédmunkát végző apák fiaikat rábeszélték, tanuljanak szakmát, aztán mire az a generáció kész lett, vagy csupán néhány éve dolgozott, 89 után egycsapásra mindenki munkanélküli lett. Az új állapot, miszerint hú, de milyen jó, nem kell dolgozni és még pénzt is adnak, hamar elvesztette varázsát. Ugyanakkor az általános hangulat nem rossz, más falvakban sokkal jobban összezuttyantak az emberek, itt nem. Ha van rá módjuk, megfogják a szerszámot, dolgozni akarnak, így aztán sokszor ki is használják őket.
Az atya… bocsánat, a Tiszi arról is mesél, hogy a cigányok a hétköznapokban mindig is hívők voltak, jóllehet, az más kérdés, hogy ez mikor találkozik az egyházi szolgálattal. Ő mindig készen áll lelki vigaszra, az ajtó nyitva, legrosszabb esetben mobilon el lehet érni – már pedig az az egy szinte mindenkinek van a faluban.
Ami a legfontosabb, az a püspökségnél kiharcolt óvoda, a délutáni napközi, mert mint vallja: egy útja lehet a változásoknak, ha a fiatalokat helyzetbe hozzák. És már egészen kis kortól foglalkoznak a kölykökkel úgy, hogy a dolgozók is cigányok, azaz belülről ismerik a közösséget. Sokan a siklósi katolikus iskolába járnak be. Miért is?
– Mindenkinek jót tesz, ha kilép a „gettóból”, ismerkedik másokkal, megtanulják elfogadni, megszeretni egymást. Nagyobb biztonsággal mozognak a világban.
A délutáni napközi egyik tanára a 24 éves Walter Gábor, aki egy dániai egyetemen tanul alternatív szociális szakon, és Alsószentmártonra egy angliai útja során talált rá, interneten. Január óta egy fél éven itt teljesíti a kötelező gyakorlatot.
– Hogy milyenek a cigánygyerekek? – mosolyog a fiatalember, aki már afrikai gyermekvárosban is tevékenykedett. – Nagyfokú öntudat van bennük. Nem szigorral, hanem nyílt szívvel lehet hozzájuk közel kerülni, apránként, apró dolgokkal. Szó sincs róla, hogy butábbak lennének, mint bárki más. De talán másfajta türelem kell hozzájuk.
És milyen itt élni?
– Itt a kisebbség a többség, többek között én számítok kisebbségnek. Hamar elfogadtak, úgyhogy ha megkapom a diplomámat az egyetemen, jövök vissza ide dolgozni. Sose éltem fényűzően, itt sem szenvedek hiányt semmiben.
A napközi egyébként kicsit a régi elemi iskola mintájára működik. A gyerekek délután egytől folyamatosan érkeznek, előbb az elsősök, majd a nagyobbak. Aztán elkezdik a leckeírást, amíg az egyik tanul, addig a másik játszhat, mindenesetre öt óra után úgy adják haza a srácokat, hogy a szülőknek nincs velük gondja.
A másodikos Petrovics Gábor ugyan legjobban focizni szeret meg krumplistésztát enni – vallja meg vigyorogva –, de annak is örül, hogy itt, a napköziben hamar elkészülhet a házi feladattal, hiszen még a nagyobbak is segítenek neki. Kedvence a matek és a számítástechnika. A komputer mellől kellett elcsalogatni a beszélgetéshez.
– Jó lenne otthonra is egy számítógép - böki ki nagy vágyát.
A legalsó lépcsőfok az óvoda. Jovánovics Ágnes a következőket mondja:
– A cigány családok nevelési hagyományaira épül az itteni élet. Ide bármikor bejöhetnek a szülők, csak azt kérjük tőlük, ugyanúgy segítsen a másik gyerekének is, mint a sajátjának. Többségében itt is cigányok dolgoznak, sok a rokoni kapcsolat is, ez megkönnyíti a dolgot. A fiataloknak ez is kiugrási lehetőség, látják, ha tanulnak, akár itt dolgozhatnak majd. Például van egy férfi dajkánk is, ami a fiúknak, a többi apának is egy jó minta, hogy ilyesminek is lehet értelme.
Közben az atya egy padon ülve a gyerekekkel társalog. Ahogy mellé ereszkedem, nem állja meg, hogy ne jegyezze meg: – Nekik már a szüleiket is ismertem. Némelyik szemében ott látom az apja vagy anyja huncutságát.
Aztán még arról esik szó, hogy jön a húsvét, és az micsoda nagy, közös ünnep itt.
– Életvidám társaság ám ez itt – mondja a Tiszi, és körbetekint –, ahhoz képest, hogy mennyi szenvedés az életük.