cikkek ::
A világ egy teleszkóp végéről nézve
Gerdén bármerre is kanyarodik az ember, minden irányban a Béke utcára jut. Nem csoda, hogy a faluban honoló béke itt marasztalta Hans Molenkamp holland fotóriportert és feleségét. Büszkék, hogy már lakcímkártyájuk is van.
Ha bárki azt kérdezné, hogy is van az, hogy valaki, aki olyan cégeknek állandó fotósa, mint a Mitsubishi, a DAF, a Shell, ott van a Párizs-Dakaron, leruccan rendszeresen Ausztráliába a Forma–1-es futamokra, egyszer csak fogja magát, összecsomagol, ott hagyja Rotterdamot és eljön Gerdére – az voltaképp buta kérdést tesz fel.
Mert Hans Molenkamp számára nem ez volt a mérlegelés tárgya.
– Tudom, hogy Hollandia egy magyarnak egyfajta eszményi sziget, ahol majdnem minden tökéletes. Persze, sok minden szép és működőképes ott, elvégre a magyar bürökrácia rejtelmeivel már lassacskán mi is megismerkedünk, és nincs szó róla, hogy amiatt jöttünk volna ide lakni. Néhány alkalommal jártunk Baranyában, látogatóban barátoknál, nyaralni – és elég hamar úgy döntöttünk: ez kell nekünk. Itt nincs az a hajtás, könyöklés, ami otthon volt, az állandó dugóban való ácsorgás, ott lakni a világ egyik legnagyobb olajfinomítójának szomszédságában...
Az, hogy Hans Molenkamp Gerdén telepedett le, nem visszavonulást jelent a fotós szakmától, sőt! Talán egy újabb virágkort, minden esetre a fényképezőgép folyamatosan ott van a keze ügyében. Ő, aki az elmúlt 35 évben szinte a Föld minden pontján megfordult – csak példának okáért: kilenc hetet csatangolt Alaszkában egy riportot készítve –, szinte gyermeki örömmel fedezi fel Baranya megye apró falvait, tájait, lakóit, arcait.
A Molenkamp-féle csodaszerkezet kint áll a néptelen, nyári napfényben ázó főutcán (Béke, mint tudjuk): egy kisbusz, természetesen már magyar rendszámmal, amire a házaspár szintén végtelenül büszke. És ezen a járművön egy 20 méteres magasságba kitolható teleszkóp van. Erre szereli fel a fotós a kamerát, amit aztán a földről, egy kis vezérlőpultról joystickkal képes irányítani, oda forgatni, ahová épp kedve tartja, mondjuk, belekukkantva egy gólyafészekbe. Rendszeresen készülnek a 360 fokos panorámaképek a kis falvakról, vagy akár a pécsi Széchenyi térről. Ahogy mondja:
– Ezek a fotók a leglehetetlenebb időszakokban és helyeken készülnek. Ennyi szakmai múlttal a hátam mögött már nincsenek különösebb ambícióim, csupán ez: jók és szép képek legyenek. Akkor majd úgyis elkelnek, tetszeni fognak másoknak is.
A teleszkópos autó bemutatása, bár már biztosan nem először történik, az utcán játszó gyerekeket is odavonzza. Nagy csoda ez, bár mint Molenkamp elmeséli, a kocsi előtt egy szabályszerű Zeppelinje volt, azt 90 méter magasra lehetett felereszteni, és onnan készíteni a fotókat.
Aztán beülünk a volt parasztházban kialakított stúdióba. Persze, ez már nem labor, nincs sötétkamra, csak nagy teljesítményű komputer, elektromos ceruza, és a fájlmappákban sorakozó képek. A fotós, aki Frank Williams kőkemény vonásait fotózta az 1994-es Forma–1-es bajnokság döntő futamán, amikor épp elvesztették a címet, most áradó örömmel mutatja a gerdei cigánygyerekekről készült sorozatát, hogyan bolondoznak a falunapon, milyen vibráló ösztönnel ropják a táncot.
Igenis érezni, hogy ez a holland férfi már nem csak vendég. Hanem már hon van, itt.
Ha bárki azt kérdezné, hogy is van az, hogy valaki, aki olyan cégeknek állandó fotósa, mint a Mitsubishi, a DAF, a Shell, ott van a Párizs-Dakaron, leruccan rendszeresen Ausztráliába a Forma–1-es futamokra, egyszer csak fogja magát, összecsomagol, ott hagyja Rotterdamot és eljön Gerdére – az voltaképp buta kérdést tesz fel.
Mert Hans Molenkamp számára nem ez volt a mérlegelés tárgya.
– Tudom, hogy Hollandia egy magyarnak egyfajta eszményi sziget, ahol majdnem minden tökéletes. Persze, sok minden szép és működőképes ott, elvégre a magyar bürökrácia rejtelmeivel már lassacskán mi is megismerkedünk, és nincs szó róla, hogy amiatt jöttünk volna ide lakni. Néhány alkalommal jártunk Baranyában, látogatóban barátoknál, nyaralni – és elég hamar úgy döntöttünk: ez kell nekünk. Itt nincs az a hajtás, könyöklés, ami otthon volt, az állandó dugóban való ácsorgás, ott lakni a világ egyik legnagyobb olajfinomítójának szomszédságában...
Az, hogy Hans Molenkamp Gerdén telepedett le, nem visszavonulást jelent a fotós szakmától, sőt! Talán egy újabb virágkort, minden esetre a fényképezőgép folyamatosan ott van a keze ügyében. Ő, aki az elmúlt 35 évben szinte a Föld minden pontján megfordult – csak példának okáért: kilenc hetet csatangolt Alaszkában egy riportot készítve –, szinte gyermeki örömmel fedezi fel Baranya megye apró falvait, tájait, lakóit, arcait.
A Molenkamp-féle csodaszerkezet kint áll a néptelen, nyári napfényben ázó főutcán (Béke, mint tudjuk): egy kisbusz, természetesen már magyar rendszámmal, amire a házaspár szintén végtelenül büszke. És ezen a járművön egy 20 méteres magasságba kitolható teleszkóp van. Erre szereli fel a fotós a kamerát, amit aztán a földről, egy kis vezérlőpultról joystickkal képes irányítani, oda forgatni, ahová épp kedve tartja, mondjuk, belekukkantva egy gólyafészekbe. Rendszeresen készülnek a 360 fokos panorámaképek a kis falvakról, vagy akár a pécsi Széchenyi térről. Ahogy mondja:
– Ezek a fotók a leglehetetlenebb időszakokban és helyeken készülnek. Ennyi szakmai múlttal a hátam mögött már nincsenek különösebb ambícióim, csupán ez: jók és szép képek legyenek. Akkor majd úgyis elkelnek, tetszeni fognak másoknak is.
A teleszkópos autó bemutatása, bár már biztosan nem először történik, az utcán játszó gyerekeket is odavonzza. Nagy csoda ez, bár mint Molenkamp elmeséli, a kocsi előtt egy szabályszerű Zeppelinje volt, azt 90 méter magasra lehetett felereszteni, és onnan készíteni a fotókat.
Aztán beülünk a volt parasztházban kialakított stúdióba. Persze, ez már nem labor, nincs sötétkamra, csak nagy teljesítményű komputer, elektromos ceruza, és a fájlmappákban sorakozó képek. A fotós, aki Frank Williams kőkemény vonásait fotózta az 1994-es Forma–1-es bajnokság döntő futamán, amikor épp elvesztették a címet, most áradó örömmel mutatja a gerdei cigánygyerekekről készült sorozatát, hogyan bolondoznak a falunapon, milyen vibráló ösztönnel ropják a táncot.
Igenis érezni, hogy ez a holland férfi már nem csak vendég. Hanem már hon van, itt.
