cikkek ::
Százhatvannal a napraforgótábla felett
A pogányi reptér egy forró nyári napon. Nem a kell kapkodni a fejünket a fel- és leszálló gépek miatt. Bogár Imre komótosan csomagolja ki az AN2-est. Van, hogy napi 55 fordulót tesz vele.
A pécsi szakember régi motoros, 1981-ben végzett Nyíregyházán mezőgazdasági repülőként, aztán volt gyakornok Kaposvárott, dolgozott Tamásiban, Szekszárdon, majd Gyomaendrődön is: oda egy lezuhant pilóta helyére került... De már ez is ezer éve történt, hiszen 1983 óta Pécsett dolgozik, kezdetben a Repülőgépes Szolgálat Állami Vállalat színeiben – már a cég nevéből is kikövetkeztethető, hogy mára nem létezik. Bogár Imre végül is 1992-től lett „maszek”, avagy újkori nyelven vállalkozó. A munkában kedves társa, az AN2-est 1994-ben vette Belorussziából. Amit az épp 30 éves masináról tudni lehet, hogy használták ejtőernyős-ugratásra, beteg-, sőt, utasszállításra is, hiszen 12 fő fér(t) el rajta. Most már régóta permetezés, műtrágyázás a fő műfajuk, és természetesen a tavasztól őszig tart a szezon.
– Valaha külön tanultuk, hogy felülről megismerjünk minden fajta növényt, hogy néz ki a zab, a búza, a kukorica, napraforgó, először, amikor még apró, aztán kifejlődött állapotában. Amúgy engem a repülésben mindig a kihívás izgatott: hogyan lehet egy tábla megművelését megtervezni a szélirány, a szélerősség alapján. Persze, ez ma már nagyon rutinszerűen, hiszen egy-egy húzósabb napon akár 50-szer is a magasba emelkedem.
Mint minden repülősnek, Bogár Imrének is akadt egy-két kalandja a levegőben, de sosem komoly:
– Volt, hogy a változó szél miatt fának mentem neki, volt, hogy a motor rakoncátlankodott, mert leszakadt az egyik dugattyú, de akkor is sikerült visszatérni a bázisreptérre. Előfordult vezeték-szakítás is: százszor elrepültem már felette, de egyszer másfelé figyeltem, aztán belementem. Ám ezek szerencsére csak apróságok. Az AN2-es egyébként hihetetlenül stabil gép, nagy figyelmetlenség vagy műszaki hibának kell lenni ahhoz, hogy lezuhanjon, azt szoktam mondani, szárny nélkül is elmegy. Amúgy meg mindent jelez, ha netán baj van.
A most 52 éves férfin látni, hogy „társáról” beszél, amikor a repülőgépét emlegeti, óvó mozdulatokkal nyúl hozzá. Nyilván nem lehet nem feltenni a kérdést, bármilyen egyszerű is: mit szeret a repülésben, azon túl, hogy ebből él.
– Igazság szerint a legegyszerűbb felelet erre az, hogy szeretem, mert jó. Amit sosem lehet megunni, hogy három dimenzióban mozogsz, és úgy érzed, hogy rálátásod van mindenre. És biztos, hogy van abban is egy kis kaland, hogy az ember a növény fölött 2-5 méter magasságban 160-nal húz el. Nagyon kell figyelni, tudni a csíziót, és mégis élvezed.
A pécsi szakember régi motoros, 1981-ben végzett Nyíregyházán mezőgazdasági repülőként, aztán volt gyakornok Kaposvárott, dolgozott Tamásiban, Szekszárdon, majd Gyomaendrődön is: oda egy lezuhant pilóta helyére került... De már ez is ezer éve történt, hiszen 1983 óta Pécsett dolgozik, kezdetben a Repülőgépes Szolgálat Állami Vállalat színeiben – már a cég nevéből is kikövetkeztethető, hogy mára nem létezik. Bogár Imre végül is 1992-től lett „maszek”, avagy újkori nyelven vállalkozó. A munkában kedves társa, az AN2-est 1994-ben vette Belorussziából. Amit az épp 30 éves masináról tudni lehet, hogy használták ejtőernyős-ugratásra, beteg-, sőt, utasszállításra is, hiszen 12 fő fér(t) el rajta. Most már régóta permetezés, műtrágyázás a fő műfajuk, és természetesen a tavasztól őszig tart a szezon.
– Valaha külön tanultuk, hogy felülről megismerjünk minden fajta növényt, hogy néz ki a zab, a búza, a kukorica, napraforgó, először, amikor még apró, aztán kifejlődött állapotában. Amúgy engem a repülésben mindig a kihívás izgatott: hogyan lehet egy tábla megművelését megtervezni a szélirány, a szélerősség alapján. Persze, ez ma már nagyon rutinszerűen, hiszen egy-egy húzósabb napon akár 50-szer is a magasba emelkedem.
Mint minden repülősnek, Bogár Imrének is akadt egy-két kalandja a levegőben, de sosem komoly:
– Volt, hogy a változó szél miatt fának mentem neki, volt, hogy a motor rakoncátlankodott, mert leszakadt az egyik dugattyú, de akkor is sikerült visszatérni a bázisreptérre. Előfordult vezeték-szakítás is: százszor elrepültem már felette, de egyszer másfelé figyeltem, aztán belementem. Ám ezek szerencsére csak apróságok. Az AN2-es egyébként hihetetlenül stabil gép, nagy figyelmetlenség vagy műszaki hibának kell lenni ahhoz, hogy lezuhanjon, azt szoktam mondani, szárny nélkül is elmegy. Amúgy meg mindent jelez, ha netán baj van.
A most 52 éves férfin látni, hogy „társáról” beszél, amikor a repülőgépét emlegeti, óvó mozdulatokkal nyúl hozzá. Nyilván nem lehet nem feltenni a kérdést, bármilyen egyszerű is: mit szeret a repülésben, azon túl, hogy ebből él.
– Igazság szerint a legegyszerűbb felelet erre az, hogy szeretem, mert jó. Amit sosem lehet megunni, hogy három dimenzióban mozogsz, és úgy érzed, hogy rálátásod van mindenre. És biztos, hogy van abban is egy kis kaland, hogy az ember a növény fölött 2-5 méter magasságban 160-nal húz el. Nagyon kell figyelni, tudni a csíziót, és mégis élvezed.
