Hat évvel az első szabadon választott miniszterelnök halála után a hálás utókor teret kíván elnevezni róla a székesfővárosban. Nincs is ezzel semmi baj, elvégre hány olyan utca, tér stb. van szerte az országban, amelyeknek névadójáról sajnos a kutya sem tudja, ki volt ő és miben híres, Antall Józsefet ez a veszély nem fenyegeti. Persze, ki-ki másképp emlékszik meg róla, de az ellen nem nagyon tiltakozott senki, hogy teret kapjon.
Lehet, azért, mert bejött ez a Moszkvázás. Mint alapfokú földrajzi ismeretekkel rendelkező polgárok, tudhatjuk, hogy a Moszkva szó egy várost jelöl. Igaz, történelmet is tanultunk, illetve jobban mondva megéltünk, és tudjuk, hogy a Moszkva egy birodalmat, mi több, csak kevés népszerűségnek örvendő politikai rendszert is jelölt. Ám ez a csúnya rendszer (legalábbis a mi fejünk fölül) elmúlt, Moszkva meg maradt város. Ugyanúgy, mint Rettenetes Iván alatt volt, ugyanúgy, mint Csehov Három nővérében a vágyak városa volt, és valószínűsíthetően a jövőben is marad a világ egyik... (és itt nagyon sok felsőfokú jelzőt lehetne felsorolni) városa.
Berlinben is van Moszkva utca, Párizsban egyenesen Rue Stalingrad – világos, „ők” ott győztek, mi meg csak folyton vesztettünk az oroszok ellen, lásd 1849, Don-kanyar, Voronyezs, 1956.
Egyszóval lehet, hogy a Moszkva nem egy semleges név egy magyar téren. De hát annak kellene, hogy legyen – hadd legyen! Antallról pedig nevezzenek el egy olyan új, múlttal kevésbé terhelt helyszínt, ami az ő történelmi helyét jobban reprezentálja: hiszen akkor, 1990-ben mindenki úgy gondolta, most valaminek a kezdetét éljük, valami új jön, nem csak folytatás.
Bár lehet, a mostani „keresztapák” is úgy gondolkodnak: Antall vette át a moszkvai örökséget, megérdemelné, hogy ezt a névváltoztatással is végképp szentesítsék.