Koltai Róbertet kevés embernek kell bemutatni az országban. Az Indul a bakterház bakterjától kezdve az Illetékes elvtárs/úr/polgárig sok mindent eljátszott már, mi több, rendezett. Most elvben Kabos Gyulát kellett újraformálnia – de mint mondja, nem erről van szó.

– A Hippolyt, a lakáj a magyar filmtörténet egyik abszolút klasszikusa. Nem szentségtörés egy ilyen műhöz hozzányúlni?
– Szerintem az lenne a szentségtörés, ha a klasszikusokat nem porolnánk le néha! Elvégre az egész nemzetközi drámairodalom erről szól, néhány témát variáltak különböző korok szerzői. Ha így vesszük, a Hamlet sem „eredeti”, de milyen baj lett volna, ha Shakespeare mester nem tör szentséget.
– Tehát jó, hogy Hippolyt sem marad kivétel. Miben különbözik vajon a két alkotás?
– A 30-as években készült filmet óriások írták, két-három fantasztikus főszereplő alakít benne. Azonban ma már látjuk, hogy a filmgyártás akkori eszközei nagyon szegényesek voltak még. Kabos, Csortos, Gózon Gyula zsenik voltak, és a többiek... helyesek voltak a többiek is.
– Úgy érzi – úgyis, mint a forgatókönyv egyik írója –, hogy aktuális a téma?
– Most nem azért, dehát nem az? Arról szól a mai világunk is, hogy milyen szánandó az, aki a műveltséget pénzzel akarja helyettesíteni. Mindezt persze a film a maga vígjátéki eszközeivel meséli el, úgy, hogy nevetünk azon, amin sírni már úgyse sírunk.
– Közönségfilm?
– Bizony az, mert a nézőknek készült, és nem pedig a szakma vagy a sajtó azon képviselői számára, akik a lila ködöket kérik rajtunk számon.
– Miképp lehetett elvonatkoztatni az eredeti Hipolyttól és – az ön esetében – Kabos Gyulától?
– Amikor az ember benne van egy ilyen munkában, nem gondol a hírneves elődökre. Játszottam három évig a Tamburást is, Páger nagy szerepét. Megoldható. Ő volt a Kabos Gyula, én meg én vagyok.
– Mire készül jobban, új rendezésre vagy a 2000-re?
– Arra, hogy 2000-ben rendezhessek megint. Kern Andrással van egy újabb közös tervünk, most már nem annyira az ihletre, mint a pénzre várunk!