Eperjes Károly – akár csak Bereményi Géza Turné című filmjének szerepében – húzónév. Színpadi és mozibéli művészetét megkapó összhangban egészíti ki mindennapi élete. „Civil” fellépései is talán emiatt vonzzák a közönséget: nem csak a sztorik, a hitelesség is hat.

– Elmondaná „pályaválasztó” fontos mondatát?
– Montágh Imre mondta nekem a fehérvári amatőr színjátszó körben: „Szamóca, jelentkezz a főiskolára!” Mivel ő akkor a Gyógypedagógián tanított, azt hittem, arról beszél. Ősszel aztán kérdezte, hogyhogy nem találkoztunk a felvételin? Mondtam, hogy én ott voltam, a tanár úr nem volt ott. „Szamócám, nem oda küldtelek!” No, nekem ennyi elég volt! Küldtelek! Rögtön küldetéstudatom lett!
– Pedig eleinte úgy nézett ki, hogy foci lesz belőle, nem?
– Fizikailag nem is lett volna akadálya. De én a Vidiben is a rakkolósok közé számítottam, és még onnan is kilógtam. Ugyanis velem nem fordult elő, hogy elment mellettem valaki, és utána rúgtam. Rossz becsúszás, az igen. De lerúgni, csak mert jobb? Hiszen azért játszunk, hogy jó legyen, hogy szép legyen. Nem?
– Ez érvényes színészi pályájára is?
– Nem csupán szakember szeretnék lenni. Hanem olyan szaki, aki hivatást gyakorol, akit a szíve motivál. A művész akkor művész, ha ad, cselekszik valamit. Áldás és teher között kell választani. Ehhez Isten segítségét szoktam kérni előadás előtt, és utána, hazafelé hálát adok Neki. A gyakorlatban megalakítottuk a Kelemen László Színkört, így nem kell eladjam testem, lelkem, agyam aberrált rendezőknek. Érdekes, mégis mindig telt ház előtt játszunk.
– Mindezt (köz)életével támasztja alá.
– Ez ugyanúgy belső választás. Az öntörvényű ember, „Mért legyen legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis!”, és a szív-törvényű ember „Mért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis.” között. József Attila. Sajnos, most egy új barbár korszakot élünk. Már becézik is: Barbie. De talán lesz majd idő egy kis elcsöndesedésre, ami a nagy tettek előtt szükséges! Azt merem mondani: imára.