Az elmúlt évtized sokféle politikai rehabilitációt produkált, ezért aztán a MIÉP úgy gondolta, hogy itt az ideje Bárdossy László leporolásának is, elvégre egy derék magyar miniszterelnökről van szó. Bárdossynak bizonyára volt egy-két ártalmatlan intézkedése is, néha adományozott az árvaháznak, jóváhagyta, hogy itt meg ott az országban különböző beruházások kezdődjenek, erre forrást is biztosított – ám mindezek a hőstettek eltörpülnek amellett, hogy az ő vitézkedése alatt léptünk hadba az USA-val, Nagy-Britanniával és a Szovjetunióval (ugye, a vészes fenyegetés, hogy a magyarok nyilaitól...). Ekkor fogadták el a harmadik zsidótörvényt, és vezényeltek 100.000 honvédet a szovjet frontra, a Don-kanyarba. Ennek a hősi tettnek ugyancsak van szakirodalma Örkény Istvántól Nemeskürtyig, de a legtöbb családban elég, ha megkérdezik a nagypapát vagy a nagymamát, fogják tudni, miről szólt a történet.
Ezért is szép gesztus a nevezett párt részéről, hogy e bejelentést épp akkor tették, amikor hosszú évtizedek múltán, aprólékos kormányközi egyeztetések és bizonyára a diplomácia patikamérlegén kimért alku után a múlt hétvégén katonai repülőgépen hazatérhetett a névtelen doni katona, aki egy személyben „képviseli” értelmetlenül elpusztult társait immár hazai sírhelyén, Pákozd mellett.
Bárdossy rehabilitációja tehát nem igazán ül, akárhonnan is szemléljük. Hiszen a MIÉP, amely párt ideológiájának alapvető tétele a magyarság féltése, aggódás sorsunk felöl, a legmesszebb menőkig meg kellene tagadjon egy olyan politikust, aki felelős oly sok virágjában lévő magyar élet kioltásáért. Bárdossy László nem igazságtalanul „máglyára” küldött magyar bárd volt, akit eltiport az önkény, inkább afféle bárdról szólhatunk, aki százezer nyakra sújtott le kíméletlenül.