cikkek ::
Diákmaffiák az iskolákban
Dunántúli Napló, 2000
Nincs új a nap alatt, legfeljebb a módszerek durvulnak az akciófilmek mintája alapján: általános- és középiskoláinkban – mint egy szülő fogalmazott – mindennapos dolog, hogy fiúbandák (sőt, már egy-egy lánycsapat is) fenyegeti, zsarolja, s ha mindez nem használ, akár veri is a kipécézetteket.
Egy pécsi „közép-elit” iskola felső tagozatos diákja végül is elpanaszolta szüleinek, hogy három osztálytársa – lányok a lányt – egy idő óta fenyegeti. Aznap, az iskolai vécében közölték vele, hogy másnapra a föld alól is kerítsen nekik elő 6000 forintot, különben nagy baj lesz.
A felháborodott szülő természetesen hangosan tiltakozott mindezek ellen az osztályfőnöknél, az iskola vezetésénél, de – mint mondja – meglepetésére az általa drámainak vélt bejelentésnek nem sok visszhangja volt: az élet ment tovább. Ekkor döntött úgy, hogy most ő állít ultimátumot: vagy a zsaroló csajok távoznak az osztályból, vagy az ő lánya. Mivel továbbra sem történt semmi érdemi intézkedés, az utóbbi verzió lépett életbe.
A rendőrség ugyan tud hasonló esetekről, hiszen egy-egy bejelentés érkezik, ám szinte bizonyos, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa. Ugyanis – az ő szempontjukból tán érthető módon – az oktatási intézmények nem sietnek „világgá kürtölni”, hogy miféle események zajlanak a falaik között. Sok esetben valóban nem marad más, mint hogy a szülő vegye a kezébe az ügyeket, mert különben, ha ők is szemérmesek maradnak, az semmi máshoz nem vezet, mint a bandák térnyeréséhez, a helyzet eldurvulásához.
Dr. Fenyvesi Csaba ügyvéd előtt sem ismeretlen ez a terep, sőt tudomása van a szintén nem mindig finom eszközöket alkalmazó „iskolai tőzsdékről” is, ahol az adok-veszek egy pillanat alatt átalakulhat adok-kapokká, amiknek nem ritkán sírás a vége – és nem pusztán képletesen értve.
– Főképp szakközépiskolákban tapasztaltam, hogy valóságos árubörzék működnek, az edzőcipőtől a mobiltelefonon át a bőrdzsekiig, vagyis minden, a fiatalok szemében értéket képviselő, menő cucc forog a piacon. De hát nem minden esetben a valós érték a kereskedelem meghatározója, hiszen itt is többnyire az erőviszonyok, egy-egy osztály társadalmi hierarchiája alakítja a dolgokat. Egy idő után már szinte mindenki tartozik mindenkinek, mindenki sáros, ám pénzt behajtani csak az tud, akinek erre megvannak az eszközei vagy emberei. Aztán amikor az egész kibukik, a szülő rohan a rendőrségre, csak éppen azt nem látja be, hogy a saját csemetéje épp úgy nyakig benne volt az akciókban, mint a többi „vádlott”. Amit tanácsolni lehet: a szülők ismerjék a gyerek baráti körét, és figyeljék, hogy a tárgyai megvannak-e?
Egy pécsi „közép-elit” iskola felső tagozatos diákja végül is elpanaszolta szüleinek, hogy három osztálytársa – lányok a lányt – egy idő óta fenyegeti. Aznap, az iskolai vécében közölték vele, hogy másnapra a föld alól is kerítsen nekik elő 6000 forintot, különben nagy baj lesz.
A felháborodott szülő természetesen hangosan tiltakozott mindezek ellen az osztályfőnöknél, az iskola vezetésénél, de – mint mondja – meglepetésére az általa drámainak vélt bejelentésnek nem sok visszhangja volt: az élet ment tovább. Ekkor döntött úgy, hogy most ő állít ultimátumot: vagy a zsaroló csajok távoznak az osztályból, vagy az ő lánya. Mivel továbbra sem történt semmi érdemi intézkedés, az utóbbi verzió lépett életbe.
A rendőrség ugyan tud hasonló esetekről, hiszen egy-egy bejelentés érkezik, ám szinte bizonyos, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa. Ugyanis – az ő szempontjukból tán érthető módon – az oktatási intézmények nem sietnek „világgá kürtölni”, hogy miféle események zajlanak a falaik között. Sok esetben valóban nem marad más, mint hogy a szülő vegye a kezébe az ügyeket, mert különben, ha ők is szemérmesek maradnak, az semmi máshoz nem vezet, mint a bandák térnyeréséhez, a helyzet eldurvulásához.
Dr. Fenyvesi Csaba ügyvéd előtt sem ismeretlen ez a terep, sőt tudomása van a szintén nem mindig finom eszközöket alkalmazó „iskolai tőzsdékről” is, ahol az adok-veszek egy pillanat alatt átalakulhat adok-kapokká, amiknek nem ritkán sírás a vége – és nem pusztán képletesen értve.
– Főképp szakközépiskolákban tapasztaltam, hogy valóságos árubörzék működnek, az edzőcipőtől a mobiltelefonon át a bőrdzsekiig, vagyis minden, a fiatalok szemében értéket képviselő, menő cucc forog a piacon. De hát nem minden esetben a valós érték a kereskedelem meghatározója, hiszen itt is többnyire az erőviszonyok, egy-egy osztály társadalmi hierarchiája alakítja a dolgokat. Egy idő után már szinte mindenki tartozik mindenkinek, mindenki sáros, ám pénzt behajtani csak az tud, akinek erre megvannak az eszközei vagy emberei. Aztán amikor az egész kibukik, a szülő rohan a rendőrségre, csak éppen azt nem látja be, hogy a saját csemetéje épp úgy nyakig benne volt az akciókban, mint a többi „vádlott”. Amit tanácsolni lehet: a szülők ismerjék a gyerek baráti körét, és figyeljék, hogy a tárgyai megvannak-e?
