Milyen furcsa, beleborzongtam, amikor Králik igazgató közölte velem, hogy ezúttal, télvíz ide vagy oda, sürgősen vidékre kell kiszállnom, és a helység neve, ami elhagyta vértelen száraz ajkát, a szülővárosom volt.
Hosszú ideje élek úgy, mintha nem lenne szülővárosom. Sőt, éppenséggel úgy, mintha meg se születtem volna.
Fürkészni kezdett, megérzett valamit.
Ha idegenkedik a feladattól, Pajor, küldhetek mást is, de azt hittem, dolgozni akar, bizonyítani végre.
Mi sem természetesebb, zuhant le a vállam, ha munka adódik, azt el kell végezni. A munka, tapadjon e megállapításhoz bármiféle cinikus rettenet, alapjában véve mégis csak szabaddá tesz. Oda kell hát utazni, elvégezni. Azt ne mondjam: a végére járni.
Nem tudom, miért, de mindig is azt éreztem, ez a város üres. Holott egy gyerek képes mindenben örömet találni. És mi az, hogy üres? Utcák, házak, pincék, padlások, sötét szobák, komódok, kamrák, szekrények, spájzok rejtettek végtelen kincseket és titkokat. Mégis üres volt? Mit hiányoltam vajon? Arra gondoltam, most majd megtalálom.
A kéttornyú templom kopottas, bordó színe messziről a szemembe szökik. Ha megperzseltek volna, se tudtam volna megmondani akár csak tíz perccel korábban, hogy milyen színe van a székesegyháznak, de fel lettem volna háborodva, ha nem ezt a kopott bordót találom, a régit, hanem friss mázolást, rikító sárgát.
A gyerekkor színhelyére visszatérni: múzeumi séta. Végtelen, biztos tudás vegyül itt a percenkénti csodálkozással. Minden sarok jelent valamit. Ó, hát itt még nem hirdeti márványtábla, hogy Pajor Béluska e házban vett zongoraleckéket attól az undok Gizi nénitől? Se szemben, hogy Pajur Béluska e falak között törte össze Gedeon bácsi (a rokoni fok a múlt ködébe veszve) tajtékpipáját? Vagy ott van az iskola melletti Galambos-ház, ahol az ifjú Pajor Bélus tizenhárom évesen először látott meztelen nőt az Eisenberger anyukájának személyében?
Hát ilyen hűtelen egy város ez, hogy fittyet hány önnön történelmére?
És akkor egy alig ködlő és sürgősen elsötétülő januári délutánon megérkezik az elbitangolt fiú, és szép feladata szerint végrehajtana, mert Králik igazgató még mindig bízik benne – most megmutathatom, miképp is tud egy Pajor Bélus végrehajtani!
De addig még van egy este és egy teljes éjszaka. Majd reggel, holnap reggel megmutatom…
Hiszen itt trafik állt valaha. Hova lett? A trafikos néni szemfelszedést is vállalt, beröhögötünk a kis ablakon, Munkafelvétel van a szemészeten!, ez isteni viccesen hangzott.
No és ez a pub? A Patyolat helyén! Miféle dolog ez? Az óriási mosógépek helyett villódzó játékautomaták, pénzmosoda…
És hová lett Szamuely Tibor szobra? Tuják nőttek körbe, néhány betonpadot helyeztek el a tövében. Ez a Szamuely mindent látott, ezért kellett eltűntetni, meglehet. Látta, ahogy Eisenberger előveszi az apja ezüstös öngyújtóját, és rágyújtunk a barna színű St. Moritzra. Látta Kiss Margitot is, amint becsukja a szemét és felém tolja a száját.
Nekem kéne itt szobrom álljon!
A VAOSZ. Nem is tudom, pontosan mit jelent. Valami vadásztársaságnak volt a gebinbe kiadott csehója. Mindig friss pacalt főztek. Ott ült apuka, a gőzölgő kompánia, és ontotta magából a valószerűtlenebbnél valószerűtlen történteket. Senki se hitt neki, mégis csüggtek minden szaván. Fogytak a muskotályos nagyfröccsök, apuka beszéde egyre lassúbb lett, míg nem a csapos a telefonált, hogy lehet jönni érte. Akkor anyukával ketten elindultak. Aztán egy csodás májusi estén a Feri csapos azt mondta, Nem kell érte jönni, Pajor néni, Bélát elvitte a mentő.
Ím, a VAOSZ még áll. Ez bezzeg megmaradt. Akkor hát itt a helyem. A kilincs fogása ugyanaz. Az ajtó nyikkanása ugyanaz. A szag, ami orrba csap – nem is lehetne más. Pacal?, nézek fel a vékony, kopasz, Rodolfo-bajuszos pincérre. Látszik, hogy nem ismerős itt, húzza el a száját, nálunk mindig friss pacal van.
Bólintok, hogy jöhet. És egy nagy fröccs, muskotályból. Alaposan megnéz, majd elismerően hosszút bólint.
Gőzölög előttem a vöröses lében úszó, illatos pacal. A villára helyezem az első falatot, amikor kékes hangján megszólal a mobil. A valószínűtlen messzeségből Králik igazgató hangját hallom. Na, Pajor, ott van? Készül? Aztán szedje össze magát. Mutassa meg, milyen egy vérbeli végrehajtó. Csak semmi érzelgősködés. Hallja? Bele a pofájukba.
Hallom hát. Dehogy is érzelgősködök. Rakom be az első falatot. Bele a pofámba.