prózák ::
Szomszéd asztal (Hallgatózások)
2001
1.
- Berendezték a gyerekek gyönyörűen azt az éttermet…
- Hol is, kezicsókolom?
- Ja, nem mondtam? Bázelben. Szóval csillog-villog, de rettenetesen drága. Úgyhogy alig teszi be a lábát valaki. Töltött káposztáért, hortobágyi palacsintáért, marhalábszár-pörköltért Svájcban senki sem fizet vagyonokat.
- Édes istenem, de megennék most egy pörköltet, uborkasalátával…
- Látja, Józsikám, ez a legnagyobb kiszúrás ebben az életben. Az egyetlen, ami örök, a vágyakozás. De majd feljön egyszer, a villanyszerelés végett, ha szépen megkérem. És akkor főzök én magának egy olyan pörköltet, de olyat…
- Fényárban fog úszni a lakása, kezicsókolom!
2.
- És ez van minden áldott hétvégén. Kipattanni az ágyból, indulás a hegyekbe.
- Nem tud megülni a fenekén?
- Az nem. Mert a heti munka mindent kivesz belőle, és csak a friss levegőn tud feltöltődni.
- Végül is… Biztos egészséges.
- Az. Télen-nyáron, hőségben-fagyban megyünk, gyötörjük magunkat.
- De ha élvezi. Együtt a család, nem?
- Az biztos. És közben a kiselőadások a fürkész hangyák téli álmáról. Vagy Mozart apakomplexusáról. Mit tudom én.
- Mert a Laci egy zseni. Nem mindenkinek jut ilyen férj.
- Hiszen én választottam…
- Na látod.
- Csakhogy mindig eltévedünk.
- Nem mondod…
- De úgy ám. A nap csúcspontja, amikor órákon át való menetelés után egyszerre megáll. Néz jobbra, néz balra. Akkor már tudom, hogy baj van.
- Meg se nyikkan?
- Ő? Dehogy nem. Na, elvtársak és zwölftársak - ez afféle házihumor… Jobbra van az ebéd, balra meg a vacsora. Csak nézünk rá, könyörgő szemekkel.
- És mit mond?
- Még két szót. Azt, hogy: Vagy fordítva.
3.
- Senki?
- Senki.
- Azért furcsa.
- Nekem mondod?
- Imádta felhajtást.
- Gyerekkora óta ismerem. Ez mindig is ilyen család volt.
- A szereplés volt a mindene.
- Tömeg legyen, felhajtás, cécó.
- Csak róla beszéljenek.
- Szerepelhessen. Bosszantó tudott lenni.
- Mondasz valamit. De értett is a ceremóniához.
- Az is igaz. Száz ember alatt mintha senki se lett volna ott.
- Emlékszel az esküvőjére?
- Ne is mondd. És a keresztelők.
- Meg az első áldozások, bérmálások.
- Az unokák születés, te jó ég!
- Az ezüstlakodalma!
- Semmi sem volt az aranyhoz képest.
- Aztán a férje halálakor…
- Államfőt nem kísérnek ennyien az utolsóútjára.
- És hogy állt a sír mellett! Csak a tömeget nézte.
- Senki ne vegye bűnömül, de mintha élvezte volna.
- Ez az igazság.
Egy perc néma csönd áll be az üres capuccinos csészék fölött.
- És akkor most senki?
- A világon senki.
- Erre kérte a lányát?
- Kifejezetten.
- És úgy, ahogy…
- Igen. Hamvasztás után az urna tartalmát egyenesen bele a csatornába. Este. Sötétben. Senki se lássa.
- De vajon miért?
- Csak egy dologra tudok gondolni.
- Hogy úgyse…
- Röstellte, hogy nem lehet jelen.
- Nem ellenőrizhet mindent.
- Vége a parancs-osztogatásnak.
- Mit ér a temérdek gyászoló ő nélküle. Hiába, hogy miatta jöttek.
- Megmutatta, akkor is az történik, mit ő akar.
- Halálában is.
- Elvégre élet-halál ura volt, nem?
4.
• És? Milyen volt?
• Ne tudd meg.
• Ne már. Szverdlovszk, vagy mi a túró, ahol voltál?
• Az.
• És?
• Tudod, mi volt ez valaha? Jekatyerinburg.
• Jó, oké.
• Itt nyírták ki az egész cári famíliát ’18-ban vagy mikor.
• Az gázos.
• Egy kis meszet rájuk, aztán annyi.
• Na de ez mikor volt?
• De mintha még mindig a levegőben lenne ez a hangulat. Aztán meg ötven évig tiltott város volt. Atomot izéltek vagy mi.
• Sugárzott róluk a boldogság.
• Nem egészen.
• Egyáltalán, mi volt a feladatod? Kalmár maga küldött, nem?
• Ja. De inkább maga helyett. Mond neked valamit az a név, hogy Szatov?
• Szatov? Hűtőszekrény.
• Ne legyél már nagyon hülye. Az Szaratov. Szatov az ottani bankvezér. Vele kellett…
• Ciki volt?
• Éjjel háromra adott időpontot.
• Nem lehet valami jó alvó.
• A szakács és a pincér fejenként kapott száz dolcsit, hogy álljanak a rendelkezésemre. Ilyen jelenetet még egy köcsög hollywoodi filmben se csinálnak már.
• De te egy ruszki filmben szerepeltél, nem?
• Tök üres, bazi nagy étterem. Középen megterítve egy asztal, diszkrét világítás, gyertya. A szakács talpig fehérben, sipkában. A pincér frakkban. Háromkor kivágódik az ajtó, beront négy kalasnyikovos faszi. Beállnak a terem négy sarkába. És akkor belép Szatov. Te, egy klónozott Berija… Az azért megvan, remélem…
• Valami vén komcsi, tudom.
• Köpcös alkat, sörtefrizura, gonoszul villogó cvikker.
• Kicsit bekakiltál, ezek szerint.
• Nem sok kaviárt pusztítottam, az tény.
• És, mi a vége?
• A vége? Mindent nyélbe ütöttünk.
• Konstruktív volt a csávó.
• Mondhatjuk így is.
• Akkor meg?
• Holnap húzok Tenerifára.
• Nem mondod…!
• A Kalmár ajándéka. Azt mondta, ennyit minimum megérdemlek a sok fagyoskodás után. Pedig a jekatyerinburgiak azzal bíztattak, hogy egészen jó idő van, csak mínusz tizennyolc fok.
• Tiszta szauna.
• Te, az a hideg… Kicsit nyálasan hangzik, de ott akinek a szíve nem képes elég melegséget termelni, abból hidegvérű gyilkos lesz.
• Erre döbbentél rá.
• Erre. Aztán hogy ez nekem jó-e vagy rossz?
• Majd eldöntöd Tenerifán, baszod.
5.
• Mégis csak harminckét éves!
• Na de a fiad.
• Itt él nyakamon.
• Másra rá se nyitják az ajtót a gyerekei, mit panaszkodsz.
• Ne lenne olyan málé.
• Van állása, manapság nagy szó.
• Jó, azért még nem rohanok a falnak, hogy egy önkiszolgáló étteremben ő takarítja le az asztalokról az ott hagyott cuccot. Te, gondoltad volna, hogy úgy lopják a műanyag tálcát, mint az aranyat?
• Hát istenem. Ebben az országban még a szart is ellopják alólad, ha nem figyelsz.
• Tudod, min pöccentem be? Miközben verem a fogamhoz a garast, hogy a fiatalúrnak valami kis lyukat majd meg tudjunk venni, egyszer csak mit látok villogni oldalt, a nadrágszíjába fűzve?
• Na mit?
• Mobiltelefont, édesapám. Mert neki erre van szüksége a tálcahurcolás közben, mi másra. És amikor merészeltem szóvá tenni, hogy ez mi a lópikula, úgy mégis, akkor mit rikácsol vissza? Mit?
• Rikácsol veled?
• “Mért nekem talán nem jár meg egy szaros mobil? Én nem lehetek ember?” Így. Még hogy ember!
• Más világ…
• Más világ, beszélsz nekem te is összevissza. A más világ majd lesz a mennyország, vagy sokkal inkább a pokol, de ez még ez a világ.
• Vágyakozik, ezt azért megérthetnéd.
• Én mindent megértek. De engem ki ért meg? Lehet, hogy túl sokat akarok? Hogy boldog legyen a fiam.
• Hát most egy kicsit boldog, a mobiljával.
• Azt mondod? Ennyi… ennyi elég?
• Hívd fel néha, hadd örüljön, ha megcsörren ott az oldalán.
• Bármikor fel lehet hívni, ugye?
• Hát persze.
• No hisz, még a számát sem tudom. Hát jó. Talán… Nem is olyan butaság.
6.
• Odatelefonál reggel fél kilenckor. Már engedje meg a világ! Hogy ő mit tudom én melyik szennylapnál újságíró. És hogy a kitüntetés miatt, valami kis színest, ő majd kérdez, elég ha csak egy-egy szóval válaszolok. Sőt, erre kifejezetten kérni akar.
• Kirúgtad, merem feltételezni.
• Azt mondtam magamban, csak azért se. Megkérdeztem, a kisasszony melyik könyvemet olvasta legutóbb.
• Mély csönd, merem feltételezni.
• Csak gondolod. Ezek nem jönnek zavarba. Egyszerűen elsiklott felette, kérdezte, hogy akkor kezdhetjük-e?
• Most már biztos, hogy lecsaptad a kagylót.
• Dehogy! Állok elébe, mondom. És akkor jöttek sorban a tiszti kereszttel elismert életművemet firtató kérdések. Például, hogy a mi szerencse számom.
• Erre mit válaszoltál?
• Azt, hogy négymillió-hatszátizenháromezer-kilencszáznyolcvanegy. Még csak fel sem akadt rajta.
• Hallatlan
• Várjál. Jött a következő: melyik a kedvenc állatom. Mondom, a rántott csirke. Semmi. Egy kuncogás sem.
• Aztán?
• Egy nagyon velős kérdés: min dolgozom mostantájt.
• Végre egy épeszű kérdés.
• Tudod mit feleltem? Azt, hogy gépzsírral kenegetem a lábam, mert nagyon berozsdáltak az ízületeim.
• Neked is mik nem jutnak az eszedbe. Látszik, hogy író!
• És ennyi. Köszönte foghegyről, elrebegett egy “Visszhall”-t, és letette.
• Borzadály. No de az újság? Mi jelent meg ezek után?
• Logikus kérdés. Leküzdve minden viszolygásomat, reggel vettem egyet példányt. Parancsolj.
• Ez? Ez a fénykép téged ábrázol?
• Nagyjából húsz évvel ezelőtt. De olvasd csak fel a képaláírást.
• “L. B., irodalmunk nagy öregje tegnap vehette át a köztársasági elnöktől a tiszti keresztet életműve elismeréseképpen. Lapunk érdeklődésére elmondta: sose állt hadilábon a szerencsével, étvágya ma is kiváló, egy egész rántott csirkét képes egy ültő helyében eltűntetni. Ám ami a legfontosabb, olyan olajozottan megy számára az írás, hogy a jelek szerint még sok-sok könyvvel fogja ajándékozni olvasóit.”… Egyszerűen hihetetlen. És… és te ezt hagyod?
- Hát… ha belegondolok, mikor írtak össze rólam ennyi szépet és jót? Még bíztatnak is!
- Berendezték a gyerekek gyönyörűen azt az éttermet…
- Hol is, kezicsókolom?
- Ja, nem mondtam? Bázelben. Szóval csillog-villog, de rettenetesen drága. Úgyhogy alig teszi be a lábát valaki. Töltött káposztáért, hortobágyi palacsintáért, marhalábszár-pörköltért Svájcban senki sem fizet vagyonokat.
- Édes istenem, de megennék most egy pörköltet, uborkasalátával…
- Látja, Józsikám, ez a legnagyobb kiszúrás ebben az életben. Az egyetlen, ami örök, a vágyakozás. De majd feljön egyszer, a villanyszerelés végett, ha szépen megkérem. És akkor főzök én magának egy olyan pörköltet, de olyat…
- Fényárban fog úszni a lakása, kezicsókolom!
2.
- És ez van minden áldott hétvégén. Kipattanni az ágyból, indulás a hegyekbe.
- Nem tud megülni a fenekén?
- Az nem. Mert a heti munka mindent kivesz belőle, és csak a friss levegőn tud feltöltődni.
- Végül is… Biztos egészséges.
- Az. Télen-nyáron, hőségben-fagyban megyünk, gyötörjük magunkat.
- De ha élvezi. Együtt a család, nem?
- Az biztos. És közben a kiselőadások a fürkész hangyák téli álmáról. Vagy Mozart apakomplexusáról. Mit tudom én.
- Mert a Laci egy zseni. Nem mindenkinek jut ilyen férj.
- Hiszen én választottam…
- Na látod.
- Csakhogy mindig eltévedünk.
- Nem mondod…
- De úgy ám. A nap csúcspontja, amikor órákon át való menetelés után egyszerre megáll. Néz jobbra, néz balra. Akkor már tudom, hogy baj van.
- Meg se nyikkan?
- Ő? Dehogy nem. Na, elvtársak és zwölftársak - ez afféle házihumor… Jobbra van az ebéd, balra meg a vacsora. Csak nézünk rá, könyörgő szemekkel.
- És mit mond?
- Még két szót. Azt, hogy: Vagy fordítva.
3.
- Senki?
- Senki.
- Azért furcsa.
- Nekem mondod?
- Imádta felhajtást.
- Gyerekkora óta ismerem. Ez mindig is ilyen család volt.
- A szereplés volt a mindene.
- Tömeg legyen, felhajtás, cécó.
- Csak róla beszéljenek.
- Szerepelhessen. Bosszantó tudott lenni.
- Mondasz valamit. De értett is a ceremóniához.
- Az is igaz. Száz ember alatt mintha senki se lett volna ott.
- Emlékszel az esküvőjére?
- Ne is mondd. És a keresztelők.
- Meg az első áldozások, bérmálások.
- Az unokák születés, te jó ég!
- Az ezüstlakodalma!
- Semmi sem volt az aranyhoz képest.
- Aztán a férje halálakor…
- Államfőt nem kísérnek ennyien az utolsóútjára.
- És hogy állt a sír mellett! Csak a tömeget nézte.
- Senki ne vegye bűnömül, de mintha élvezte volna.
- Ez az igazság.
Egy perc néma csönd áll be az üres capuccinos csészék fölött.
- És akkor most senki?
- A világon senki.
- Erre kérte a lányát?
- Kifejezetten.
- És úgy, ahogy…
- Igen. Hamvasztás után az urna tartalmát egyenesen bele a csatornába. Este. Sötétben. Senki se lássa.
- De vajon miért?
- Csak egy dologra tudok gondolni.
- Hogy úgyse…
- Röstellte, hogy nem lehet jelen.
- Nem ellenőrizhet mindent.
- Vége a parancs-osztogatásnak.
- Mit ér a temérdek gyászoló ő nélküle. Hiába, hogy miatta jöttek.
- Megmutatta, akkor is az történik, mit ő akar.
- Halálában is.
- Elvégre élet-halál ura volt, nem?
4.
• És? Milyen volt?
• Ne tudd meg.
• Ne már. Szverdlovszk, vagy mi a túró, ahol voltál?
• Az.
• És?
• Tudod, mi volt ez valaha? Jekatyerinburg.
• Jó, oké.
• Itt nyírták ki az egész cári famíliát ’18-ban vagy mikor.
• Az gázos.
• Egy kis meszet rájuk, aztán annyi.
• Na de ez mikor volt?
• De mintha még mindig a levegőben lenne ez a hangulat. Aztán meg ötven évig tiltott város volt. Atomot izéltek vagy mi.
• Sugárzott róluk a boldogság.
• Nem egészen.
• Egyáltalán, mi volt a feladatod? Kalmár maga küldött, nem?
• Ja. De inkább maga helyett. Mond neked valamit az a név, hogy Szatov?
• Szatov? Hűtőszekrény.
• Ne legyél már nagyon hülye. Az Szaratov. Szatov az ottani bankvezér. Vele kellett…
• Ciki volt?
• Éjjel háromra adott időpontot.
• Nem lehet valami jó alvó.
• A szakács és a pincér fejenként kapott száz dolcsit, hogy álljanak a rendelkezésemre. Ilyen jelenetet még egy köcsög hollywoodi filmben se csinálnak már.
• De te egy ruszki filmben szerepeltél, nem?
• Tök üres, bazi nagy étterem. Középen megterítve egy asztal, diszkrét világítás, gyertya. A szakács talpig fehérben, sipkában. A pincér frakkban. Háromkor kivágódik az ajtó, beront négy kalasnyikovos faszi. Beállnak a terem négy sarkába. És akkor belép Szatov. Te, egy klónozott Berija… Az azért megvan, remélem…
• Valami vén komcsi, tudom.
• Köpcös alkat, sörtefrizura, gonoszul villogó cvikker.
• Kicsit bekakiltál, ezek szerint.
• Nem sok kaviárt pusztítottam, az tény.
• És, mi a vége?
• A vége? Mindent nyélbe ütöttünk.
• Konstruktív volt a csávó.
• Mondhatjuk így is.
• Akkor meg?
• Holnap húzok Tenerifára.
• Nem mondod…!
• A Kalmár ajándéka. Azt mondta, ennyit minimum megérdemlek a sok fagyoskodás után. Pedig a jekatyerinburgiak azzal bíztattak, hogy egészen jó idő van, csak mínusz tizennyolc fok.
• Tiszta szauna.
• Te, az a hideg… Kicsit nyálasan hangzik, de ott akinek a szíve nem képes elég melegséget termelni, abból hidegvérű gyilkos lesz.
• Erre döbbentél rá.
• Erre. Aztán hogy ez nekem jó-e vagy rossz?
• Majd eldöntöd Tenerifán, baszod.
5.
• Mégis csak harminckét éves!
• Na de a fiad.
• Itt él nyakamon.
• Másra rá se nyitják az ajtót a gyerekei, mit panaszkodsz.
• Ne lenne olyan málé.
• Van állása, manapság nagy szó.
• Jó, azért még nem rohanok a falnak, hogy egy önkiszolgáló étteremben ő takarítja le az asztalokról az ott hagyott cuccot. Te, gondoltad volna, hogy úgy lopják a műanyag tálcát, mint az aranyat?
• Hát istenem. Ebben az országban még a szart is ellopják alólad, ha nem figyelsz.
• Tudod, min pöccentem be? Miközben verem a fogamhoz a garast, hogy a fiatalúrnak valami kis lyukat majd meg tudjunk venni, egyszer csak mit látok villogni oldalt, a nadrágszíjába fűzve?
• Na mit?
• Mobiltelefont, édesapám. Mert neki erre van szüksége a tálcahurcolás közben, mi másra. És amikor merészeltem szóvá tenni, hogy ez mi a lópikula, úgy mégis, akkor mit rikácsol vissza? Mit?
• Rikácsol veled?
• “Mért nekem talán nem jár meg egy szaros mobil? Én nem lehetek ember?” Így. Még hogy ember!
• Más világ…
• Más világ, beszélsz nekem te is összevissza. A más világ majd lesz a mennyország, vagy sokkal inkább a pokol, de ez még ez a világ.
• Vágyakozik, ezt azért megérthetnéd.
• Én mindent megértek. De engem ki ért meg? Lehet, hogy túl sokat akarok? Hogy boldog legyen a fiam.
• Hát most egy kicsit boldog, a mobiljával.
• Azt mondod? Ennyi… ennyi elég?
• Hívd fel néha, hadd örüljön, ha megcsörren ott az oldalán.
• Bármikor fel lehet hívni, ugye?
• Hát persze.
• No hisz, még a számát sem tudom. Hát jó. Talán… Nem is olyan butaság.
6.
• Odatelefonál reggel fél kilenckor. Már engedje meg a világ! Hogy ő mit tudom én melyik szennylapnál újságíró. És hogy a kitüntetés miatt, valami kis színest, ő majd kérdez, elég ha csak egy-egy szóval válaszolok. Sőt, erre kifejezetten kérni akar.
• Kirúgtad, merem feltételezni.
• Azt mondtam magamban, csak azért se. Megkérdeztem, a kisasszony melyik könyvemet olvasta legutóbb.
• Mély csönd, merem feltételezni.
• Csak gondolod. Ezek nem jönnek zavarba. Egyszerűen elsiklott felette, kérdezte, hogy akkor kezdhetjük-e?
• Most már biztos, hogy lecsaptad a kagylót.
• Dehogy! Állok elébe, mondom. És akkor jöttek sorban a tiszti kereszttel elismert életművemet firtató kérdések. Például, hogy a mi szerencse számom.
• Erre mit válaszoltál?
• Azt, hogy négymillió-hatszátizenháromezer-kilencszáznyolcvanegy. Még csak fel sem akadt rajta.
• Hallatlan
• Várjál. Jött a következő: melyik a kedvenc állatom. Mondom, a rántott csirke. Semmi. Egy kuncogás sem.
• Aztán?
• Egy nagyon velős kérdés: min dolgozom mostantájt.
• Végre egy épeszű kérdés.
• Tudod mit feleltem? Azt, hogy gépzsírral kenegetem a lábam, mert nagyon berozsdáltak az ízületeim.
• Neked is mik nem jutnak az eszedbe. Látszik, hogy író!
• És ennyi. Köszönte foghegyről, elrebegett egy “Visszhall”-t, és letette.
• Borzadály. No de az újság? Mi jelent meg ezek után?
• Logikus kérdés. Leküzdve minden viszolygásomat, reggel vettem egyet példányt. Parancsolj.
• Ez? Ez a fénykép téged ábrázol?
• Nagyjából húsz évvel ezelőtt. De olvasd csak fel a képaláírást.
• “L. B., irodalmunk nagy öregje tegnap vehette át a köztársasági elnöktől a tiszti keresztet életműve elismeréseképpen. Lapunk érdeklődésére elmondta: sose állt hadilábon a szerencsével, étvágya ma is kiváló, egy egész rántott csirkét képes egy ültő helyében eltűntetni. Ám ami a legfontosabb, olyan olajozottan megy számára az írás, hogy a jelek szerint még sok-sok könyvvel fogja ajándékozni olvasóit.”… Egyszerűen hihetetlen. És… és te ezt hagyod?
- Hát… ha belegondolok, mikor írtak össze rólam ennyi szépet és jót? Még bíztatnak is!
