A Weisz néniben az volt a legjobb, hogy rettentő murisan ki tudta
fordítani a szólásokat. Olyan hőség lesz, drágáim, hogy felhúzhatjuk a
nyúlcipőket... Vajon arra gondolt, hogy meleg elől el kell rohanni az
Északi-sarkra?
Na és mit mondott a Gombás Gyuszi és Merk Jozefa egymásba
bolondulására? Akkora szerelem volt az, mint ide Makó és Jeruzsálem.
És ez egyszer nem szólt valótlant, mert ez a szerelem tényleg teljesen
érthetetlen volt. Végtelen távolságokat rántott össze, mint a mágnes.
A Gombás Gyuszi a cirkusszal jött. A szülei meghaltak a háborúban,
valami távoli rokona vette oda állatgondozónak. Csinálta már vagy öt
éve, pedig még húsz éves se volt. És az utolsó előadás előtt, amikor az
az észveszejtő vihar közelgett, hogy délután kettőkor olyan fekete volt
az ég, mint éjszaka, a Kozák névre hallgató szibériai medve megmarta a
Gombás Gyuszit. Azt mondták, csattogott a szélben a sátortető, tán az
idegesítette fel. Elkapta, és egyetlen mancsmozdulattal a fiú fél
oldaláról szinte teljesen lehántotta a bőrt és húst, a mellkasától
egészen a tomporáig.
Bekerült hát a kórházba, a cirkusz pedig, sajnálat ide vagy oda, tovább
vonult. A kórházban, kegyelemkenyéren, ott dolgozott Merk Jozefa, dr.
Merk Gusztáv főorvos leánya. A főorvos ötvenhat után eltűnt, s míg a
hatóságok távollétében azt olvasták a fejére, hogy ellenforradalmár
volt és disszidált, olyan hír is járta, hogy valamelyik börtön mélyén
senyved, ha ugyan még él. Merk Jozefa odabent már az első naptól
Gombás Gyuszi őrangyalául szegődött, alig járt haza a teljes
vagyonelkobzás után megmaradt szegényes szobácskájába. A legjobban
Gyuszi megbocsátó lelke ejtette rabul, ahogy az őt kis híján elpusztító
Kozák medvéről beszélt. Csakis „édes kis macikámként” emlegette,
mint valami plüssállatot, és könny szökött a szemébe, ha arra gondolt,
vajon milyen élete van a két tonnás állatnak nélküle. Úgy képzelte,
Kozák sokkal jobban szenved az ő hiányától, mint ő a medve okozta
sebektől.
Merk Jozefa mélyen hitt, és biztos volt benne, hogy az Isten sose
feledkezik el az apjáról, bármerre is vetette a sors. Az, hogy dr. Merk
Gusztáv már nem lenne az élők sorában, meg se fordult a fejében. Az a
megbocsátás, az az alázat, amit Gombás Gyuszi lelkéből áradt felé,
teljesen levette a lábáról.
Ha lassan is, de a fiú összeszedte magát, bár csak sántikálni tudott
azok után, hogy a fenekéből és a combjából is egy jó darab hús
hiányzott, immár örökre. Mire a földre szállingóztak az első
összepöndörödött vadgesztenyelevelek, Merk Jozefa azon
töprenkedett, miképpen rendezze át a szobáját, hogy Gombás
Gyuszinak is elegendő helye legyen, sőt odajárult a kórház igazgatója
elé – aki valaha az apja keze alatt nőtt fel –, és megkérte, felépülése
után hadd dolgozzon ott a Gombás Gyuszi, afféle mindenesként. A
kórházigazgató kegyesen megvonta a vállát, és azt mondta, Jó káder
lehet belőle, csak ne lenne olyan gusztustalan neve.
Egy valakivel nem számolt Merk Jozefa: a Kozák medvével. Már
szomorú őszi eső verte a fákat, amikor beállított egy harcsabajszú,
cirkuszos ember. Gomba, mondta Gyuszinak, a Kozák egészen elhagyta
magát, lesoványodott, szinte beteg. Te kellesz neki, érzem. Látnád a
szemét, megbánt az mindent, amit veled tett. Gyere vissza, no.
Hiába csillogott Merk Jozefa szeme úgy, ahogy egy csillag se, Gombás
Gyuszinak ettől a perctől fogva nem volt maradása. A harcsabajszú egy
hét múlva ígérte magát, hogy visszajön a fiúért. Az utolsó délután
beültek a cukrászdába. Végigsétáltak a kórház, és Merk Jozefa lakása között, ahová végül is sose tette be a lábát, aznap se.
A lottózó előtt Merk Jozefának eszébe ötlött valami. Hogy legalább egy
apróság legyen, ami elválásuk után is összeköti őket. Vegyünk egy
közös szelvényt, jó? Kitöltötték, mindketten mondtak két-két számot,
Jozefa az 1-est és a 15-öst, Gyuszi a 20-ast és 40-est. A ötödiket
összerakták, az 55-öst.
A harcsabajszú egyesbe vágta az ómódi furgon váltóját, és a jobb oldali
kormány mögül kiintett az ablakon. No ég áldjon, kislány, mondta,
Gombás Gyuszi pedig maga elé meredt, mintha a műszerfal
megrepedezett műanyag borításánál érdekesebb dolog nem létezne
számára a világon. Azon a héten nem volt ötös a lottón.


xXx


A szombat esti tévéshow műsorvezetője már hörgött. Ezek a
nyerőszámok, kedves nézőink, reméljük, hogy valakinek meghozzák a
boldogságot. A görlök illegették magukat, a tangabugyijuk hátsó
pántjára illesztett tollköltemény a színes reflektorok fényében ide-oda
rezgett. A riporter felzselézett tincsei is fényesen csillogtak, amikor
emelkedő sorrendben és emelkedő hangon, szinte extázisba esve
sorolni kezdte a kihúzott számokat: 1, 15, 20, 40 és 55! A
stúdiózenekart vágták be egy pillanatra, a pozanos teli tüdőből fújta.
Másnap reggel a rádió közzé tette, hogy hosszú idő után először egyszerre
két telitalálatos szelvény is akadt. Az ország két különböző szegletében,
egymásról semmit sem tudva egy kiszolgált állatidomár és egy
nyugdíjas ápolónő ekkor pottyantotta az első súlyos könnycseppet a
koffeinmentes kávéba. Elfáradt, meszes agyukkal mindketten arra
tudtak csak gondolni, hogy lám, nem mese, létezik az örök szerelem.