Te író vagy, cseszed, neked mégis csak tudnod kell, mért ilyen szar az egész, különben hogy írod meg, hogy szar az egész. Mert az, nem? Vagy akkor mondjál ellent, baromira tudnék örülni, ha itt csuklóból ellen lenne mondva. Hogy csak én vagyok ilyen hót tapló, és közben nem is szar az egész, érted.

Érted? Haragszom. Ne ellenezd.

És abból totálra elegem van, hogy a kis csajszi mást se tud, csak vászjázik itt nekem. Bejön a germánfejű kuncsaft, nyom valami dumát, erre az aranyom meg rákezdi: Was? Ja… Was? Ja…, minden egyes mondat után. Úgy lett felvéve, hogy perfekt a nyelvből, és amellett takarítja a hallt meg a lépcsőházat. Ehhez képest megy a vászja, a felmosórongy meg olyan száraz, mint egy apáca lábaköze, érted.

Akkor most király vagyok, vagy király vagyok?

Taknyok ezek mind, apám. Most már katonának se viszik őket, olyanok lesznek, mint a fing, apám, jön a legkisebb szél, aztán annyi. Nálunk, apám, odaállt a placcra a kiképző tiszt, elkezdett üvölteni. Becenevem Barom, bunkóságom sok van, jóindulat nulla. Elaludtam őrségben, apám, volt odakint mínusz tizennyolc, mondom, csak nem jönnek ki razziázni. De a Barom kijött. Kotona, micsinyá? Mit lehetett tenni, apám. Mondok, Jelentem, kockáztattam. Ez egy sztori, érted. Ezek a taknyok meg… mesélniük se lesz miről, úgy fognak megdögleni.

Tényleg van olyan, hogy minden rossz, csak a vége jó? Vagy csak a mesében?

Mert meg lett nekije mondva, ha ezt ebben a formában nem bírja leakceptálni, hogy az ivásról le kelletik szoknia, akkor ki lesz ontva… no, nem a vére, hanem a bora. Mert a Zsóka az egy olyan tökös kis csaj, tűri ,tűri, de amikor elég, akkor ott elég van. És ha egyszer megaszonja, hogy a baltával veri széjjel… no, nem a fejit, hanem a hordóit, akkor ott már elég ciki hordónak lenni. De hát ez ilyen, a Tibcsi, nem egy nagy természetű, csak a pia. Ott van nekije a pince, nem hagyja nyugodni. A pincében a hordója, nem hagyja nyugodni. A hordóban a bora, hát azt meg kelletik inni. Aszonja nekem, nem-e a bornak az a legnagyobb öröme, ha megisszák? Aztán most, szombaton, ahogy megaszonta a Zsóka. Be lettél rúgva? Akkor oké. Fogta a fejszét, le a pincébe, aztán lássuk a tényállást. Amikor feljött, csak aszonta, Kifingattam a hordóidat. Tisztára költő ez a kiscsaj.

Tokaj szőlővesszején nektárt csepegtettél.

Már amikor bejött, üvöltött a mobilba, hogy te, most indulok, meg gyere majd a 403-as kocsiba, hú, de tökre várlak, már csak félóra. Aztán, ahogy végre nekilódultunk, ötpercenként csörgött neki, már ha ezt az idétlen űr-búgást csörgésnek lehet még nevezni, és ment tovább a téma, hogy jaj, tökre jó, már csak húsz perc, meg tíz perc, ez is még rengeteg idő, ugye, és igen, a 403-as, ide, siess… Győrben be is állított a csaj, megvolt a nagy összeborulás. Ám amit onnantól fogva csináltak…, nem vagyok apáca, érted, de mindennek van határa. Úgy nekiestek egymásnak, azt hittem, mit mondjak, hogy ott helyben mindjárt hágni fognak. Később a kiscsaj előszedett egy óriás Milkát, tört belőle egy-egy kockát, azokat dugdosta a gyerek szájába, de úgy ám, hogy a mutatóujját is vele együtt, az meg szopogatta hosszan, ahogy a csaj ki-behúzogatta. Kolosszálisan undorító volt. Mégis folyton oda kellett nézzek, érted te ezt, hát vájjam ki a szememet miattuk? Végül a srác megkérdezte, Na, és mit hozott a Mikulás? Erre őnagysága csak rántott egyet a vállát, Á, semmit, nem vagyok már kislány. Nekem valamiért itt szakadt el a cérna. Odafordultam, és egyszerűen annyit mondtam, Hát persze, hogy nem vagy kislány, hiszen kurva vagy, kiscsillagom. A többit képzelheted.

Dolgozni, meg csokit enni, meg utazni, meg mindent e bús világon, ahogy a csillag megy az égen, pont úgy.

Azzal jön, hogy ő nem akar többé Dimitrov lenni, veszed? Mert hogy suliban szívóznak, meg minden, mert a köcsög tanár zizzentett valamit a Dimitrovról, hogy komcsi volt, meg minden. Mondom a fejének, édes fiam, a te nagyfaterod sima bolgárkertész volt, melózni jött ide, virágok meg zöldség, köze nem volt a komcsis Dimitrovhoz. Ez egy sima név, olyan, mint a Kovács vagy a Szabó, nem kell rajta annyit rinyálni. Hogy ő nem rinyál, és akkor ő inkább lesz Kovács vagy Szabó, de semmi Dimitrov többé. Mert őt nem fogják leköcsögbulgározni, ő itt magyar, akkor legyen magyar neve is, meg minden. És hogy én is csak gondolkodjak el ezen a témán, mert az oltári köcsögség, hogy egy magyarnak komcsi bulgár neve legyen, veszed?

Nevet. Nevet. Nevet.

Megmondtam világosan: ez nem becsinált leves. Ne hajtogassad itt, hogy becsinált leves, ha egyszer nem az. Az, hogy az anyád, miképp csinálta a becsináltat, az nekem totálisan mindegy, én úgy szoktam meg, ahogy az én anyám csinálta. Azért mutatta meg neked, hogyan kell, mert ebben a családban mindenki tudja, hogy én hogyan szeretem a becsinált levest, mert az a kedvencem, és ha valakinek a kedvence nem olyan, ahogyan szereti, az már akkor nem is a kedvence. Engem nem érdekel, hogy az apádnak mennyire ízlett, ahogy az anyád csinálta a becsinált levest, rohadtul hidegen hagy. Egy, mert az apád sose evett még abból a becsinált levesből, amit az én anyám főz, kettő, ha idehozod nekem a becsinált leves főzésből legkirályabb szakácsot, az se csinál nekem olyan becsinált levest, mint az anyám. De te majd fogsz. Nekem ne sírj, nyuszifül, nem sírni kell, hanem csinálni, úgy ahogy kell, érted. Ilyen tökre egyszerű.

Aranyapám, most helyben becsinálok. Ilyen nincs. Vagy mégis…? Ne csináld már…!

Ha egy valamit nagyonra nem komázok ebben az egész bagázsban, az az örökös megsértődés, a nyavalygás meg a hiszti. A nagy kutyafaszázás. Az, hogy szidni, szidni, szidni ezerrel. Hát miféle gnóm élet ez? Utálni mindenkit, mert épp ott van, ahol én is. Mert élni merészel, ahelyett, hogy sürgősen elpusztulna, legalábbis az utamból. Micsoda arcok, ha végignézek rajtuk, hát okádni tudnék sokszor, szűk szemükből lövell a sárga gyűlölet. És tépik a szájukat, megy a szöveg minden szinten, hörögnek és sikítanak.
Öreganyám, aki majdnem megérte a száz évet, naponta kijelentette. Szar ország, szar nép. És én még ellenkeztem, hogy ne ugasson már itt, mama. De mégis csak tudnak valamit az öregek. Például tömören összefoglalni a dolgok állását.

Futnak, robognak a kicsi kocsik, benne ülünk mind, mi, Haragosik.
Din-don-dirigongó. Din…, don…, diri… dongó…