A Sanyi, az önkorminál adta ezt az arany tanácsot, hogy keddenként a börtön elé kell kitelepülni a büfékocsival, mert az tuti. Kilenckor kezdődik a látogatás, délig bent dekkolnak a rokonok, és nagyon kajásak, amikor kijönnek. Na ja, a nők bőgnek, de a hapsikáim kajásak. Megmondta a Sanyi, hogy így van, nem verte át, mért is tette volna, mégis csak együtt szívták a brokit katonáéknál, az egy életre összekovácsol.
Odacuccol hétkor, beizzítja a grillt, meg hát fűteni is kell, a november az mégis csak november. Felnyomja a csirkéket a nyársra, elringlispíleznek ott egy-két órát. A frittőzbe is be lehet küldeni egy kis friss olajat, a mélyhűtő meg tele eszkimó-krumplival. Ezt a Banditól újította a múltkor, igen király duma. Két szomszédos placcon nyomták a havi vásárban, egymást ajánlgatták a haverkáimnak, Ne hozzám jöjjön, hanem oda, a Gabeszhoz, ott a tuti grillpipi!, ő meg az ellenkezőjét kiabálta, Ne ide, hé! Ha rám hallgatnak, a Bandi bácsi kóbiját kóstolják meg! Röhögött az egész banda, fel is zabáltak mindent.
No de a kedd, az sovány. Még jó, hogy van ez a börtön. Ilyenkor reggel ken néhány szelet zsíroskenyeret, azt is elviszik, hagymával, pirospaprikával, egy ötvenesért. Mért is ne. Úgyis a legtöbbje leküld utána egy unimukit. És az úgy már háromszáz. Fasza csávó a Sanyi gyerek, hogy mondta neki ezt a börtönös témát. Mert láthatta a pofázmányán, hogy nem minden tökre okés. Gebasz van, Gabesz?, ez a duma ment a seregben is.
Rosseb gondolta volna, hogy ennyien jönnek látogatni. Végül is jogos, attól még, hogy megbuktázott valaki, az anyja meg az apja, meg a felesége meg a tesói nem mondhatják, hogy te már akkor örökre le vagy szarva, nem tartozol közénk. Messze földről is ide furikáznak. Végül csak kajásak lesznek odabent. Mert ott nincs vendéglátás, még szép. Megterítenek a Zsiga elején, aztán hamar beugrik az arcba egy grillpipi.
Na né’ már, még tíz is alig múlt el, már jött kifelé egy família. Az asszony sírt, ahogy kell, a faszinger is igen zrí képet vágott. Be is vackoltak a Ford Transitba. Csak a kiscsaj sétált el a büféig.
Csirke van?, nézett körül.
Hát már hogyne persze. Épp megsült, első osztályú frankó.
Akkor adja a csirkét. Meg a sültkrumplit hozzá. Háromszoros adagot.
Azonnal, azt frissen sütöm. Max pár perc.
A lány rágyújtott.
Maga mindig itt van?
Hát keddenként, ja. Akkor érdemes, tudja…
Aha, mert a látogatási nap.
A fejével oldalt intett. Van bent valaki?
A lány hosszan fújta ki a füstöt. Van. A bátyám.
Aztán mi történt?, rázta meg kicsit a rotyogó krumplit.
Hát történt. Mindegy. Inkább nem mondom el.
Felnevetett. Nem is kell. Helyette beszéljünk a maga szépségéről.
A lány elmosolyodott ezen.
Na menjen már. Hiszen én csúnya vagyok!
Ki hazudta ezt magának, leverem!
Ne kábítson már. Dagadt is vagyok.
Csak megsúgom, hogy én pont az ilyen nőket szeretem!
A lány már nevetett. Eltaposta a cigarettát, hosszan forgatta rajta a csizmája orrát. Na és mi tetszik rajtam annyira?
Ó, hát szép a haja. Szép az arca. A szeme, az különösen szép.
Ühüm, mondta szégyellősen a lány. Fázósan húzta össze magán a műszőrbundát. Ágaskodni kezdett. Nincs még kész?
De, de. Most. A csirkét szétvágjam?
Ja, vágja. Mennyi lesz?
Aszongya, mindennel együtt az annyi, mint ezerhatosötven. És teszek magának a krumpli mellé kechupot, ha kér.
Jó, tegyen. De csak kettőhöz. Faterék szeretik, én nem.
Tessék. És higgye el, hogy maga szép. Okéka?
Okéka. Különben ezentúl minden kedden nézegetheti majd a szépségemet. Most öt éven át ide fogunk járni. Na csaó.
Gabesz, a büfés meghajolt a kocsi ablakában. Azt gondolta, Öt év, kisanyám, nem is olyan rossz az. Ha egyszer egy üzlet beindul…