Álombéli volt, ahogy Kőszegen belém nyilallt: az iskola. Itt, majdnem a határon. Az én iskolám is, oda kell menjek. Elsőre a Jurisics Gimnáziumhoz gurultam, és teljesen meg voltam elégedve azzal, amit ott találtam. Hatalmas épület, 1908-as felirattal, és rögtön mellett az atlétikai pálya. Vörös salak, futópálya, távolugró gödör. Hát itt, gondoltam, és a mellemben kaparászni kezdett valami meghatottságféle, mint már annyiszor megtapasztaltam helyazonosságok esetén. Nem csupán ott vagyok, ugyanott, hanem valamiképp átlényegülök, Forba kiegészül, teljes alakot ölt, mert ez is ő, Medve és Bébé is ő… Kicsit nehezebben vettem a levegőt, forró, harminckét fokos augusztus huszonkilencedike volt. A jelenlét súlyosabb, mint a képzelődés. És akkor ott állt előttem egy férfi. Azt kérdezte, én is az osztálytalálkozóra jöttem-e. Nem, hebegtem, mint akit rajtakapnak, ráadásul azon, hogy élvez, ami olyan intimus dolog, ejnye. Ó, hát ez nem az az iskola, felelte komolyan. Az lent van, a Gyöngyösön túl. Bevillant, hogy nagyanyám Gyöngyösi-lány volt, igen, ez nyilvánvaló, az életemben immár minden a Gyöngyösön túl található. Megvan még, áll az, gyermekotthon. Egy iskola, mi más is lehetne, mint gyermek-otthon.
Odagurultam. Mintha még melegebb lett volna. Fél három, micsoda időpont. A portásnő erős hangon telefonon magyaráz, Én is csak egy ember vagyok, ezt már szinte ordítja, Most rendezem el a zarándokokat. Egy félszeg férfi áll a házikó ajtajában, izzad. A portásnő kijön, rámered, aztán ezt közli, Géen snell, du langzam. A férfi bólint, mint aki előtt felfénylett a titok, mi is a teendő. Elvégre ennél pontosabban nem lehetne összefoglalni az élet mibenlétét.
Én jövök. Megkérdem, bemehetek-e. Ide?, kacag fel rekedt hangon a portásnő, két agyara elővillan a szájából. Tessék csak, ha jól esik!, és int vaskos karjával. Bandukolok a főállén. Én Forba Mihály, alias Bébé-Medve-Szeredy-Halász Petár-Medrényi-Varjú-Eynatten-és-mindannyian, megyek a főállén, az iskola felé. A zarándok férfi húz el mellettem, snell és langzam, és izzad. Mi tagadás, mindketten, mindannyian izzadunk.
Schulze tiszthelyettes vár a bejáratnál. Végigmér, elfintorítja az arcát. Forba közlegény, sziszegi. Megrándul a válla. Legyint, és hátat fordítva elmasírozik valahová messze, gyakorlótér felé.
Nézem a szikrázó augusztusi naptól fénylő épületet.
Belépek hát oda, ahol már oly régóta lakozom.