prózák ::
Történelmi család
2015
Ne komolytalankodjon, Szekeres. Miféle szükségszerűség vagy logika lehet abban, hogy egy család különböző generációi milyen napon születtek?
Dr. Tófej Éva, a témavezetőnő felemelte a jobb karját, a hónaljában éktelenkedő sötétzöld izzadságfoltot oda tartotta a ventilátor felé.
Ez nem normális, március harmincegyedikén huszonnyolc …!
Aztán megint Szekeres Vali doktoranduszra nézett. Jobb ötlet?
A lány zavartan köhécselt.
Azért elmondhatom? Csak a tényeket, röviden…
A témavezetőnő fáradtan bólintott, és közelebb húzta magához a ventillátort. Két percem van még magára.
Nos. Kezdem magammal. 1989. november 9-én születtem.
Igen, november 9, ismételte meg a témavezetőnő. Csúnya őszi nap.
De…, bizonytalanodott el egy pillanatra Szekeres Vali. Megvan, hogy mi volt akkor?
A nő megint a hónalját igazgatta a ventillátorszélbe.
Jé! Tényleg. A berlini fal leomlása. Akkor született? Hát, gratulálok.
Nem ez a lényeg. Van tovább is. Az apám.
Az apja?
Mondhatom?
Érdeklődve várom.
Ő pedig 1956. október 23-án született.
Aha. Gondolom, nem viccel.
Dehogy. Sőt, folytatom az anyámmal. Ő 1958. június 16-án született.
A témavezetőnő most rámeredt.
Csak úgy. A kivégzés napján. Épp aznap.
Szekeres Vali állta a tekintetét. Épp aznap.
Séróból.
Séróból.
Aztán a lány vett egy nagy levegőt.
Továbbá ott van a nagybácsikám, Rácalmáson…
Rácalmáson?, emelte fel kicsit a hangját a témavezetőnő.
Nem Rácalmás a lényeg. Hanem a dátum.
Akkor mondja már azt a dátumot!, vetett szikrát témavezetőnő szeme.
Szekeres Vali egészen lassan ejtette ki a száján.
1945. április 4-én.
Egy hosszú másodpercig csönd lett, csak a ventilátor surrogását lehetett hallani.
Tehát a drága nagybácsikája meg 1945. április 4-én született Ráckevén!, konstatálta fojtott indulattal.
Rácalmáson.
Rácalmáson.
Igen, azon a napon.
A témavezetőnő felpattant az asztal mellől, ám meglökte a ventillátort, ami felborult.
Mind hiteles, anyakönyvi adat, persze!, kiáltotta a témavezetőnő, miközben idegesen állítgatta a ventillátort, aminek ide-oda kapó szelétől egy-egy gépelt oldal, nyomtatvány fellebbent az asztalon lévő papírhegyek tetejéről.
Persze!, mondta Szekeres Vali, ő is már kissé emeltebb hangon, és röptében elkapta az egyik, orra előtt elvitorlázó A4-est.
Maga csak hagyja békiben szállni az én papírjaimat!, csattant fel a témavezetőnő, majd erőt vett magán, és úgy kérdezte.
Gondolom, ezzel nincs vége, hiszen még csak a felszabadulásnál tartunk és a maga valamelyik nagybácsikájánál.
A lány a fejét rázta.
Nincs vége.
Akkor? Mi a fenére vár?
Folytathatom?
Ne kíméljen!
Ezidáig én sem tudtam pontosan, de a nagyapám…
A témavezetőnő rászegezte vörös körömben végződő ujját és rázni kezdte. Hohó, de melyik! Nem mindegy!
Nem is!, ismerte el Szekeres Vali. Az apai.
Jó. Tessék. Halljam végre!
A lány mintha egy pillanatra behunyta volna a szemét, miközben a dátumot eldarálta.
1917. november 7.
A Nagy Októberi…, suttogta a témavezetőnő, de nem tudta végigmondani a jeles nap teljes nevét. Valamiféle légszomj vett erőt rajta. Felkapta a ventillátort, és egészen az arca elé tartotta. Semmilyen, répaszínű hajának tincsei idétlenül libegni kezdtek a homlokán és füle felett.
A nagymamám pedig…
A témavezetőnő arca zöldesfehérré vált. Eltartotta magától a ventillátort,
szinte hörgött.
Ki ne mondja! Kitalálom.
Sosem találja ki…
Dr. Tófej Éva egyet előre lépett. A ventillátort az asztalra lökte, amitől újból különböző iratok indultak útnak a szoba légterében.
A hangja egyszerre volt vékony és erőteljes, de leginkább ellentmondást nem tűrő.
Ha nagyapja 1917. november 7-én született, akkor vaslogikával könnyen kikövetkeztethető, hogy a maga átkozott nagyanyja csakis 1919. március 21-én születhetett!
Néma csendben szállingóztak a lapok ide-oda.
Így volt?, rivallt rá a témavezetőnő a tanítványra.
Szekeres Vali némán rebegte.
Így.
A nő arca megenyhült, és lassan valami mosolyféle terült el rajta.
A lány is mosolyogni próbált.
Akkor… megírhatom? A disszertációt.
A témavezetőnő a vállát rándította.
Végül is, egész érdekes… Gondolom, nem ez a teljes rokonság?
A lány mohón kapott a lehetőségen.
Á, dehogy! Lemennék levéltárazni meg egyes plébániákra anyakönyveket nézni Csongrádba meg Bácskába.
A témavezetőnő bólogatott.
Menjen csak, engedélyezem. Aztán kisvártatva hozzátette. Díjaznám, ha lenne olyan felmenője, ükje, szépje, aki 1849. október 6-án vagy 1711. április 30-án vagy 1686. szeptember 2-án, netán 1526. augusztus 29-én született…
Szekeres Vali vizslatva nézte a nő arcát.
Szerintem ilyesmik lesznek mind…, mondta mintegy mentegetőzve.
Dr. Tófej Éva szeme most vadul vágott feléje, és csak annyit sziszegett.
Ajánlom is, különben vért fog izzadni, Szekeres!
Felkapta a ventillátort és a blúzát bal kézzel pattanásig előre húzva beledugta a légkeverőt.
Dr. Tófej Éva, a témavezetőnő felemelte a jobb karját, a hónaljában éktelenkedő sötétzöld izzadságfoltot oda tartotta a ventilátor felé.
Ez nem normális, március harmincegyedikén huszonnyolc …!
Aztán megint Szekeres Vali doktoranduszra nézett. Jobb ötlet?
A lány zavartan köhécselt.
Azért elmondhatom? Csak a tényeket, röviden…
A témavezetőnő fáradtan bólintott, és közelebb húzta magához a ventillátort. Két percem van még magára.
Nos. Kezdem magammal. 1989. november 9-én születtem.
Igen, november 9, ismételte meg a témavezetőnő. Csúnya őszi nap.
De…, bizonytalanodott el egy pillanatra Szekeres Vali. Megvan, hogy mi volt akkor?
A nő megint a hónalját igazgatta a ventillátorszélbe.
Jé! Tényleg. A berlini fal leomlása. Akkor született? Hát, gratulálok.
Nem ez a lényeg. Van tovább is. Az apám.
Az apja?
Mondhatom?
Érdeklődve várom.
Ő pedig 1956. október 23-án született.
Aha. Gondolom, nem viccel.
Dehogy. Sőt, folytatom az anyámmal. Ő 1958. június 16-án született.
A témavezetőnő most rámeredt.
Csak úgy. A kivégzés napján. Épp aznap.
Szekeres Vali állta a tekintetét. Épp aznap.
Séróból.
Séróból.
Aztán a lány vett egy nagy levegőt.
Továbbá ott van a nagybácsikám, Rácalmáson…
Rácalmáson?, emelte fel kicsit a hangját a témavezetőnő.
Nem Rácalmás a lényeg. Hanem a dátum.
Akkor mondja már azt a dátumot!, vetett szikrát témavezetőnő szeme.
Szekeres Vali egészen lassan ejtette ki a száján.
1945. április 4-én.
Egy hosszú másodpercig csönd lett, csak a ventilátor surrogását lehetett hallani.
Tehát a drága nagybácsikája meg 1945. április 4-én született Ráckevén!, konstatálta fojtott indulattal.
Rácalmáson.
Rácalmáson.
Igen, azon a napon.
A témavezetőnő felpattant az asztal mellől, ám meglökte a ventillátort, ami felborult.
Mind hiteles, anyakönyvi adat, persze!, kiáltotta a témavezetőnő, miközben idegesen állítgatta a ventillátort, aminek ide-oda kapó szelétől egy-egy gépelt oldal, nyomtatvány fellebbent az asztalon lévő papírhegyek tetejéről.
Persze!, mondta Szekeres Vali, ő is már kissé emeltebb hangon, és röptében elkapta az egyik, orra előtt elvitorlázó A4-est.
Maga csak hagyja békiben szállni az én papírjaimat!, csattant fel a témavezetőnő, majd erőt vett magán, és úgy kérdezte.
Gondolom, ezzel nincs vége, hiszen még csak a felszabadulásnál tartunk és a maga valamelyik nagybácsikájánál.
A lány a fejét rázta.
Nincs vége.
Akkor? Mi a fenére vár?
Folytathatom?
Ne kíméljen!
Ezidáig én sem tudtam pontosan, de a nagyapám…
A témavezetőnő rászegezte vörös körömben végződő ujját és rázni kezdte. Hohó, de melyik! Nem mindegy!
Nem is!, ismerte el Szekeres Vali. Az apai.
Jó. Tessék. Halljam végre!
A lány mintha egy pillanatra behunyta volna a szemét, miközben a dátumot eldarálta.
1917. november 7.
A Nagy Októberi…, suttogta a témavezetőnő, de nem tudta végigmondani a jeles nap teljes nevét. Valamiféle légszomj vett erőt rajta. Felkapta a ventillátort, és egészen az arca elé tartotta. Semmilyen, répaszínű hajának tincsei idétlenül libegni kezdtek a homlokán és füle felett.
A nagymamám pedig…
A témavezetőnő arca zöldesfehérré vált. Eltartotta magától a ventillátort,
szinte hörgött.
Ki ne mondja! Kitalálom.
Sosem találja ki…
Dr. Tófej Éva egyet előre lépett. A ventillátort az asztalra lökte, amitől újból különböző iratok indultak útnak a szoba légterében.
A hangja egyszerre volt vékony és erőteljes, de leginkább ellentmondást nem tűrő.
Ha nagyapja 1917. november 7-én született, akkor vaslogikával könnyen kikövetkeztethető, hogy a maga átkozott nagyanyja csakis 1919. március 21-én születhetett!
Néma csendben szállingóztak a lapok ide-oda.
Így volt?, rivallt rá a témavezetőnő a tanítványra.
Szekeres Vali némán rebegte.
Így.
A nő arca megenyhült, és lassan valami mosolyféle terült el rajta.
A lány is mosolyogni próbált.
Akkor… megírhatom? A disszertációt.
A témavezetőnő a vállát rándította.
Végül is, egész érdekes… Gondolom, nem ez a teljes rokonság?
A lány mohón kapott a lehetőségen.
Á, dehogy! Lemennék levéltárazni meg egyes plébániákra anyakönyveket nézni Csongrádba meg Bácskába.
A témavezetőnő bólogatott.
Menjen csak, engedélyezem. Aztán kisvártatva hozzátette. Díjaznám, ha lenne olyan felmenője, ükje, szépje, aki 1849. október 6-án vagy 1711. április 30-án vagy 1686. szeptember 2-án, netán 1526. augusztus 29-én született…
Szekeres Vali vizslatva nézte a nő arcát.
Szerintem ilyesmik lesznek mind…, mondta mintegy mentegetőzve.
Dr. Tófej Éva szeme most vadul vágott feléje, és csak annyit sziszegett.
Ajánlom is, különben vért fog izzadni, Szekeres!
Felkapta a ventillátort és a blúzát bal kézzel pattanásig előre húzva beledugta a légkeverőt.
