Eta nyugdíjba vonulása után költözött vissza a nagyszülők házába. Akkor már majdnem húsz éve özvegy volt. Kétségtelen, közben lett neki Gazsi bácsi, akit idővel a rokonságban, élen Eta gyermekeivel, csak úgy emlegettek, hogy Gazsi bácsi, a görény, amit főképp öngyilkossági ijesztgetéseivel vívott ki. Aztán, hogy megmutassa, legény a talpán, mert egy Vízhányó Gáspár nem a levegőbe beszél, egy októberi hétvégén tényleg öngyilkos lett. A legnagyobb görénységet mégsem ezzel követte el, hanem azzal, hogy elment Balakára, és ott, abban a bizonyos nagyszülői házban repítette át magát a másvilágra. Mintha lett volna bármi köze is hozzá; azon túl, hogy Eta együttlétük három évében halottak napja környékén elzarándokolt ide, és vagy a temetői vizit előtt, vagy ha még elég világos volt, utána, körbejárták a házat. Eta már akkor mondogatta, Ide fogok visszatérni. Valami úgy húz, mint a mágnes. Gáspár bácsi, úgyis mint a görény, ezen mindig gúnyosan mosolygott, és ilyenekkel vágott vissza, Megint kislány akarsz lenni, Etuci?
Nem akart kislány lenni, sem Etuci, de visszaköltözött.
És hét évvel később megérkezett a húga, Panni. Tavasszal halt meg Tibi, a férje. Nem volt könnyű menet. Tibinek legalább ötféle rákja volt, már-már kérkedett vele, hogy őt öt rák sem győzi le. De pokoli fájdalmak gyötörték, és Panni, aki harminc éven át szolgált főnővérként, nem volt rest istápolni az emberét. Az egészben az esett nehezére, hogy Tibi első halálfélelmében megtért, és ragaszkodott hozzá, hogy legalább a vasárnapi misén ott legyen. Eta és Panni még itt, Balakán tizenévesen úgy döntöttek, hogy nincs Isten, legalábbis ez a templomi nincs; hogyan is lehetne, ha szolgája, aki az ő földi képe, a Bükki tiszteletes előbb Etát kapta el az istálló mögött, és csak vad karmolások árán szabadult; de ez nem ejtette gondolkodóba, hiszen két évvel később Pannit is meglepte egy füstszagú tavasz délutánon.
Olyan rég történt, hogy ezzel együtt lehetett vágyakozni ide.
Nem gyereknek lenni. Nem is tudták volna igazán elmagyarázni, miért.
Amikor Panni először kérdezte Etát, mit szólna hozzá, ha ő is odaköltözne Balakára, a nővére csak ránézett, és szinte méltatlankodva mondta. Már megvan a helyed. Tudtam, hogy jönni fogsz. Gyere.
A városi lakásokba beköltöztek a gyerekek, és a Prófusz-lányok újra egy fedél alatt laktak, mint hatvan évvel korábban. Nem voltak nagyszülők, nem voltak szülők, nem volt Bükki plébános, sem állatok, sem szegénység. Volt víz, volt áram, volt térerő, parabolaantenna, mobiltelefon, CBA. Etának egy Corsája, Panninak egy Mercedese, mert Tibi szerette a proccot.
Első este ültek egymással szemben a gyalult asztal mellett, és miután degeszre tömték magukat szalonnazsíros dödöllével, csak bámultak egymásra.
Azért ez eléggé álomszerű, szögezte le Eta.
Ami máris teljesült, tette hozzá Panni.
Emlékszel, hol tartotta a papa a pálinkát?, emelte fel a mutatóujját Eta.
Még szép. A spájz mögötti beszögellésben.
Ott van, hozhatod.
Panni úgy pattant fel az asztaltól, mint amikor ötéves lánykaként a nagyapja ugrasztotta.
Eta két agancsos kupicát vett elő.
Hát ez?, döbbent meg húga. Pont olyanok... Itt nem maradt semmi.
Kutattam. Aztán a Vaterán megtaláltam.
A Vaterán?
Ott. Az a mai Ecseri. Nem volt olcsó, de itt nem a pénz számít. Tölts.
Ittak, mert a szalonnazsíros dödölle nagyon kívánta. Meg a hazatérés is.
És lefeküdtek. Nem egy ágyban, mint kislány korukban, hallgatva az öregek szuszogását. Külön szobában, de az ajtót nem csukták be.

Így, hogy Eta már évek óta itt élt, Panni is hamar beilleszkedett a balakai létbe. Semmi sem volt már ugyanaz, mint egykor, és mégis minden ugyanúgy működött. Főképp a napok vonulása. A reggelek. Eta többnyire már hat óra előtt talpon volt, szöszmötölt a kertben, el is fáradt már egyszer, mire Panni felkelt. Cserébe ő ment át a boltba. Amikor egyik este szóba került a papa csotrogány biciklije, amivel a faluban karikázott, még becsiccsentve is szőrén ülve meg a kecskét, ahogy mondogatta, Panni kedvet kapott mindehhez. Rögvest meg akarta venni azt a bicajt, amit a régi, szövetkezeti bolt helyén működő iparcikkboltban, vagyis a Mókus Bt-ben, kínáltak; Eta nem engedte, hanem kibogarászott egy könnyített vázú, elöl és hátul kosárral ellátott, váltós gépet a neten, amire még az online vásárlás miatt húsz százalék kedvezményt is adtak, és azt rendelték meg. Három nap múlt DHL-futár hozta, és némi kezdeti sutáskodás után Panni úgy suhant a CBA-ba, mintha mindig is így intézte volna a bevásárlást.
Főztek valamit, ebben egyikük sem volt soha világbajnok, de nem is igényelték a nagy traktát. Egy leves, valami főzelék, tojással, néha, ha rákívántak, egy kis csirke. Ették, amit a kert és a Eta megtermelt. Alvás, olvasgatás. Jó, a tévét nézték. Eta letöltötte ifjúságuk összes filmjét, azzal szórakoztatták magukat.
Nem akarom én magasztalni a régi rendszert, magyarázta egy ízben Panni a szomszédasszonynak, de hogy van az, hogy szinte az összes, hatvanas-hetvenes évekbeli film nézhető. A Darvas, a Márkus, a Kiss Manyi, a Major, a Pécsi Sándor, a Ruttkai, a Mécs, a Dajka...
A szomszédasszony, az Ili hozzáütögette a kapa élét a járdaszegélynek, hogy lejöjjön róla a föld.
Jó nektek, mondta aztán, ez a lökött Feri csak a focit hajlandó nézni. Eurosport, Sport Channel, azzal slussz.
Hát gyere át néha, Iluskám, tette meg gáláns ajánlatát Panni, némiképp maga is csodálkozva, hogy miként jött a szájára az invitálás.
A falubeliekkel volt a legminimálisabb a kapcsolatuk. Emlékeztek egy-egy névre, főképp Eta, felrémlett néha egy gyerekarc, egy maszatos fiúcska vagy varkocsos lányka, de csak nem sikerült beazonosítani őket azokkal a nénikkel és bácsikkal, akik meg-megállították őket az utcán, és közölték, Hiszen mi ismerjük ám egymást...
Azért lassan alakultak a dolgok. Nem tudni hogyan s miként, de úgy kezdték emlegetni őket, hogy a Prófusz-lányok. Nem a Prófusz-nénik, hanem a lányok. Tény, hogy a helybéliek mellett nem tűntek nénisnek. Pedig akkorra már Eta a haját sem festette, de ahogy jöttek-mentek, ahogy öltözködtek, az nem nénis volt. Legalábbis nem itt, Balakán.
Ez nem az a falu volt, ahol a németek vagy hollandok házat vettek, és ettől egyszerre minden felvirágozott. Szerencsére nem volt nagy az elvándorlás, a gyerekszületések száma is beállt évi húsz körül; de ettől függetlenül nem sok minden változott. A volt téeszből kialakított gazdaságban és a hozzá tartozó karbantartó üzemnél lehetett dolgozni; aztán alakult egy kisebb bőrfeldolgozó, de pár év alatt tönkre ment. Volt még a szikvízforrás, amit kilencven után találtak, elkezdték a palackozást, és szállítottak is belőle a környékre. Valami hidrológus mérnök azt is állította, hogy hőforrás van a közeli dombok tövén, de aztán még próbafúrások sem történtek, milliókba került volna az is.
Szóval, csak azért, hogy itt éljen, nem költözött Balakára senki.
Etának itt a fia, Frici is kevésbé hiányzott. Különös, érzékeny srác volt mindig is. Amikor az apja meghalt, Frici alig volt tizenöt, és még inkább befelé fordult. Dobolni kezdett, előbb a lakásban, aztán az alagsorban, majd miután a lakók száműzték, talált egy elhagyott garázst, ami csak azt eredményezte, hogy még ritkábban látta otthon. Előbb Németországba ment, onnan még haza is járt néhanapján. Eta még nem Balakán lakott, amikor Frici közölte, hogy megy Amerikába, az a neki való világ, nem akar egész életében ettől a rohadó Európától fuldokolni. E-mailezgettek, pár éve skypoltak is néha, de aztán az elmaradt. Eta megtalálta a facebookon is a fiát, de láthatólag semmilyen aktivitást nem mutatott a fiatalúr odaát.
Panni egy szem magzata, ahogy ma is sokszor emlegeti, a kis Tibi, sűrűbben jött. Pontosan lehetett tudni, akkor, ha pénzre volt szüksége. A kis Tibi az apja svádáját és szövegelési tudományát örökölte, mégis olyan szerencsétlen volt, folyton átverték és lenyúlták, hiába, hogy nem voltak rossz ötletei. Behozta volna a citromos sört, a radlert; ki tudja, mért, akkor nem kellett senkinek, hiába kampányoltak olyan remek szlogennel, miszerint Citromízű banán nincs - de sör van. Nem vették. Öt évvel később rácuppant az egész ország. Addigra a kis Tibi már túl volt egy jakuzzi- és erdélyi ingatlanbizniszen. Szeretett megjelenni Balakán. Az anyja kényeztette, és adott, hiába fogadta meg, hogy nem finanszírozza a bolondságait, mert nem hagyja, hogy elverje az apai örökségét, adott neki pénzt. Amúgy meg dumás volt, összehaverkodott mindenkivel, esténként a Dallas Presszóban ő volt a király. Ígérte, hogy becsatornázza majd őket a projektjeibe. Még a polgármester is üzent érte, és tanácsát kérte a pincéjében rendezett birkagulyásozás közben. Tibi ezt imádta. Még ha csak Balaka első emberéről is volt szó, de ő, Guttmann Tibor kedélyesen a hátára csaphat egy nagyot, és csak annyit kell mondania, Lerendezzük, aranyapám.
Egy idő után a kis Tibi ritkábban jött. Ha Panni hívta, mert megszokta, hogy büszkélkedhet a fiacskájával, annyit mondott magyarázatképp, Idesanyám (rákapott erre a szerinte viccesen kedves megszólításra), a biznisz, a meló, szétszednek, mint karburátort, mit csináljak.
Jött az ősz, lassan beszorultak a házba, és az is jó volt. Eta mindig rengeteget olvasott, Panninak meg kezdett rakoncátlankodni a szeme, zöldhályog, tudta ő, hát megkérte a nővérét, hogy olvasson fel neki. A felolvasós esték nem tudtak eléggé hosszúak lenni. Ha belefeledkeztek egy könyvbe, és tényleg csak csodálni lehetett Eta lelkes fáradhatatlanságát. Bekapott egy kis pálinkát serkentésnek, és sokszor bőven elmúlt már éjfél, amikor ágyba kerültek. Ha a regénynek volt megfilmesített változata, Eta kikereste, letöltötte, és megnézték. Egész kis esztétikai szemináriumot alkottak ketten, amikor a könyv és a film összevetésén vitáztak, mert a legtöbbször nem értettek egyet. Eta jobban szerette a Háború és béke szovjet változatát Bondarcsuktól, Panni az amerikait Audrey Hepburnnel; Eta szerint remek adaptáció volt a Szerelem a kolera idején, és borsózott a háta a Sorstalanság-filmtől, míg Panni pont az előbbi érezte giccsesnek és a másikat emelkedettnek. Ilus, a szomszédasszony csak bámult rájuk, aztán egy nap, amikor hívták, egyszerűen nem jött át, és végül nem is hívták többé.
A tavasszal nagy eseménynek számított, amikor a lüke Tóni, úgymond, beleszerelmesedett Panniba. Szokatlan meleg érkezett rögtön április elején, és míg Eta a buzgón túrta a kertet, Panni bébidollszerű fürdőruhára vetkőzött, és süttette magát a nappal. A mosást azért kiteregette a két diófa közé kihúzott zsinórra, amikor a lüke Tóni elkezdett dörömbölni a kapun, és hozzá rikoltozott, hogy ő még ilyen jó nőt nem látott, mint Panni, mindig is imádta, amióta meglátta, meg akarja kapni, de rögvest.
Csak nevettek rajta, Panni a kezében lévő vizes nadrággal legyezett feléje, hogy menjen már innen, ne hozzon rá csúfot, mert megjárja.
De a lüke Tóni nem tágított, tovább óbégatott, olyanokat kiáltott, hogy Áll tőled a faszom, szépségem!, Megmutassam?, ami már nem volt tréfadolog, a szomszédból is kijöttek, Feri, Ilus férje jókat röhögött, még bíztatta is, Na, mutassad, nincs neked ott semmi!, szemben meg Hajagosék magyarázták, hogy csak vegye elő a Tóni a nyamvadt pöcsit, majd az Eta jól levágja neki, nem-e látja a keziben a metszőollót? Ravasz Pista, aki postás volt valaha, azt kiáltotta, Tirhulj innejt, mert megjárod!, és Eta, még ebben a kiélezett pillanatban is megörvendett ennek a "tirhulj"-nak, amit csak itt hallani, hányszor mondta neki is papika, tirhulj, te lány, vagyis takarodj.
Lüke Tóni nem takarodott, úgyhogy nem volt más, mint egy isteni sugallat jött Panninak, elvégre őt molesztálta a gazember, nehogy már ezt is Eta intézze el, fogta a locsolócsövet, megnyitotta csapot, és az erős sugarat egyenesen a lüke Tóni képébe irányította. Ezzel teljes lett az ingyen cirkusz, kajánul leste az egész Ibolya utca, a lüke Tóni ugrált, kapálózott, prüszkölt. És átkozódott tovább, hogy már nem is szereti a Pannit, sőt, utálja, majd meglátja, mi lesz, faszt se kap, rájuk gyújtja a házat.
Ekkor gurult arra Bősze Géza Mercedese, hátul kettő, egymás felé néző Nagymagyarországgal. Övé a CBA, az Árpád vendéglő, a pálinkafőző meg az új dohánybolt, mondják, titokban gárdás, de Ilus és többen is tiltakoznak, nem lehet, hiszen tanácselnök volt az apja, a Bősze elvtárs; Etának rémlett is, hogy papikáék emlegették, Na a Bősze elvtárs, pont annyi esze van, mint egy sámlinak.
Most kipattant Bősze Géza a kormány mellől, és úgy kapta tarkón a lüke Tónit, mint nyamvadt kismacskát, és már rángatta, cibálta ide-oda, és üvöltött vele, Te rühes köcsög, büdös dzsipszi, beleakaszkodsz más rendes ember életébe, mint egy féreg, tetűgeci, megmutatom én neked, hol a helyed, te agyhibás, sorolta Bősze Géza a lüke Tóni minősítéseit. Közben maga előtt rázva tolta előre, és az utca végén, ahol már a faluból sem marad sok, belökte a csalános árokba.
Összeütögette a kezét, mint jól végzett munka után. Peckes léptekkel sietett vissza, és a kerítéshez közelebb húzódott Eta és Panni előtt vigyázzba vágta magát, mint aki jelentést tesz.
A hölgyek semmit se féljenek. Az ilyen dögevőkkel nem lehet szépen beszélni. Ezek mindig csak az ingyenélést lesték. Más világ jön ám majd.
Egy kicsit közelebb hajolt, a mutatóujjával megütögette a vaskapu lemezét.
Rám mindig számíthatnak, mondta még halkan, és zsebéből egy névjegyet vett elő. Panni, a megmentett "hölgy" mohón kapott utána, csak amikor látta, hogy Eta, kezében a fenyegetően meredő metszőollóval rosszalló oldalpillantást lő felé, lépett rögvest hátrébb, és alig hallhatóan rebegett el egy köszönömöt.
Bősz Géza a következő pillanatban elhajtott, csak a gumijai nyomán felcsapott por szállingózott még egy ideig az út felett.
Hajagos bácsi, aki a legjobban vihogott az előadáson, most csak felvonta a vállát, és biggyesztett egyet a szájával.
Hülye ez a Géza fiú. A Tóni minden volt már életében, az igaz, de cigány sosem.

Június elsején különös módon kezdődött az első, újból közös nyaruk Balakán. Mint a viccekben szokták mondani, Van egy jó és egy rossz hírem, ti Prófusz-lányok, melyiket mondjam előbb?, szegezhette volna nekik a kérdést egy égi hang.
A rossz jött előbb.
A kis Tibi felcsavarodott egy villanyoszlopra éjjeli háromkor. Oltári mázlija volt, jelentette, néhány vágáson kívül nem esett semmi baja, maga értesítette őket az ügyeletről. De hogy ne legyen túl egyszerű a történet, hozzá tartozik, hogy elég szépen be volt piálva és még füvezett is; továbbá a főnöke Mercijével történt mindez, és hol is másutt, mint a Várban, a Dísz téren, hogy az összes kamera és az elnöki palotaőrség élőben láthassa.
Panni olyan ideges lett, hogy reggel hatkor előkapta papika rejtekhelyéről a pálinkás butykost, de kiesett a kezéből és szétrobbant a kövön.
Tudja, hogy vacakol a szívem, és akkor ezt teszi velem!, mondta didergős hangon.
Nem veled tette, hanem magával, trompfolta le Eta. És megvan, él. Mit akarsz még? Úgysem tudsz tenni semmit.
A kis Tibi is pontosan ezt szerette volna, mert elkezdett telefonálgatni, hogy Panninak eszébe ne jusson oda utazni, kutya baja sincs, majd ő szépen mindent megorganizál, nem kell mindig előadni az aggódógépet.
Aggódógépnek nevezett!, dadogta Panni, és ezen végre elsírta magát.
Eta addigra rég feltakarította a pálinkát és az üvegszilánkokat. Előkerített egy másik üveget, vegyes cefréből főzette a Bősze-féle műintézményben. Az agancsos kupicával sem vacakolt, hanem az első keze ügyébe kerülő bögrébe töltött.
Nesze, itt van. Kiiszod.
Panni könnyein keresztül pislogott a kemény szóra.
És te?, vette el a bögrét a nővérétől.
Ez most nem olyan. Én nem sírok. Igyál.
A pálinka határozottan jót tett Panninak. Elzsongította. Csak kétszer akart mégis útra kelni, de aztán belátta, hogy bepálinkázva ez lehetetlen, csapdába került. Kiült a teraszra, és apróra elmesélte Etának a kis Tibi születését, a köldökzsinór-csomóját, ráadásképp még néhány gyerekkori csínytevését.
De jóravaló fiú, nem? Te mondd meg...
Mindenki jóravaló, tért ki a válasz elöl Eta, aki a maga módján szerette a kis Tibit, elvégre az unokaöccse; de zavarta az a különös, ravasz fény, ami egy ideje megjelent a tekintetében. Magában sokkal inkább azt gondolta, tíz forintot sem bízna rá szívesen. De mérges is volt ezért a gondolatáért, hát hogy jön ő hozzá, hogy bárkit megítéljen. Főként azóta, hogy ide költözött Balakára, tudatosan dolgozott azon, hogy ne mondjon ítéletet. Mert nem tudhatja, mi minden áll egy sors, vagy csak egy gesztus, egy fintor hátterében. Annyian szeretnek Jóistent játszani, ő nem fog beállni a sorba.
Délre olyannyira rendeződött a helyzet, hogy a kis Tibi, körülbelül a tizenkettedik telefonjuk végén ígéretet tett az anyjának, hogy majd eljön, és itt lenyugszik kicsit. Úgyis ráfér, ahogy kifejezte magát, a falufíling.
Mikor jön?, kérdezte Eta.
Hát azt nem mondta, meredt a kezében tartott mobilra Panni. Tudod, milyen szövege van. Félórát magyaráz, de a végén nem tudod, mit akar.
Megebédeltek. A meleg tavaszban már beérett a spárgatök, sok kaporral, tejföllel nem is kellett jobb.
A szundikálásból Etát a telefon rezgése ébresztette, üzenete érkezett. Ettől mindig kissé ideges lett, mert hol a bank, hol a vízmű, hol maga a mobilcég küldött különböző értesítéseket az egyenlegéről, magyarán a fizetnivalóról, és Eta, bár ez ellen is küzdött, folyamatosan úgy érezte, hogy átverik, olyan pénzeket nyúznak le róla, ami nem is jár nekik. Néha tréningezett rá, hogy nem ő az ócska ember, amiért átverik, mégis volt benne valamicske szégyenérzet. Sose lehet tudni, mikor csapnak le rá, és még az sem lehetetlen, hogy jogosan. Legalábbis ők, vagyis ezek, be tudják bizonyítani, hogy jár nekik a szegény magyar nyugdíjas pénzecskéje. Utált így gondolni magára, de ilyenkor kizárólag erre járt az agya.
Most nem a multik akarták megkopasztani.
Azt olvasta, Pénteken érkezünk. Balakán vagy? Majd hívlak. Frici.
Úgy ugrott fel, mintha rugó lett volna a testében.
Hazatér a fia. Istenem, olyan rég látta, alig emlékszik rá. Vagyis emlékszik, hogyne emlékezne, de akire emlékszik, az nem a mostani Frici. Nyolc éve. Még nem is lakott itt. Épp csak tervezgette. A gyerekek csúfolódtak vele, majdnem úgy, mint Gazsi bácsi, a görény. Fiatal vagy még hozzá, hogy élve eltemetkezz, Frici is ezt szajkózta.
Most meg jön. De hát mi az, hogy "érkezünk"? Kik? Kivel?
Felkelt, kiment a konyhába. Ezúttal neki volt szüksége egy kortyocska pálinkára. Panni ajtaja mögül szaggatott horkolás hallatszott ki. Micsoda egy nap, gondolta, amikor lecsurgott a torkán a erős, mégis selymes, cseppet sem kaparó nedű. Micsoda testvérek ők ketten, még a fiaikkal is egyszerre történik valami. Azt, hogy "véletlen", már nem nagyon emlegette, viszont attól, hogy "sorsszerűség", nem is szólva "gondviselésről", irtózott. Igazából eljutott arra a pontra, hogy már nem akarta megérteni, pláne megmagyarázni a világ dolgait.
Frici ilyen. "Pénteken jövünk". Kedd volt, még szép, hogy szólt. Amikor elment, azt is így intézte. Felhívta, hogy másnap elutazik.
Hová?, kérdezte ő.
Hát tudod, felelte kissé ingerülten Frici, mintha nem akarta volna kiejteni a száján azt a szót.
Amerikába?, kérdezett rá.
Persze, oda.
Persze. És, faggatta tovább, mikor jössz vissza?
Nem tudom, jött a válasz.
Mégis, a jövő héten, a jövő hónapban, jövőre?
Mondjuk, jövőre, de készülj inkább arra, hogy soha. És akkor nagy meglepi lesz, ha mégis.
Igaza lett a gazfickónak, tényleg sikerült meglepnie.
De vajon minek a többes szám?
Csöngettek.
Úgy kellett erővel kiszakítsa magát a képzelődéséből. Panni is felrebbent.
Tuci, csöngettek.
Hallom. Megyek.
Megyek én, nyögte Panni.
Csak maradj, aludj.
Bősze Géza állt a kapunál.
Csókolom!, köszönt harsogva. Erre jártam, gondoltam, megnézem a hölgyeket, minden okés-e?
Megvagyunk, köszönjük szépen.
Nem jött vissza aztán az a mocsadék?
Nem, semmi gond. Béke van.
Sejtettem, mert akit én egyszer lerendezek, az helyre van ám téve.
Á, nem rossz gyerek a lüke Tóni, maga is tudja. Szerintem kicsit bekapott, aztán olyankor megesik az ilyesmi.
Közben kijött Panni is, rögtön kitalálta, miről van szó. Egészen felélénkülve vette át a szót. Elvégre őt inzultálta a lüke Tóni.
De akkor is, részeg vagy sem, hát miket mondott! Egy hatvan... valahány éves nőnek! Most nem fogom itt megismételni, hogy a micsodáját..., na, tudjátok.
Én is azt mondom, erősített bele Bősze Géza, nem szabad ám elkapatni a férgesét, mert sosem fog hullani. Rajta kell lenni a problémán. Úgyhogy ha bármi ciki adódna... Adtam névjegyet?
Adott, kedves, mondta Panni.
Etának oldalra villant a szeme.
Viszontlátásra, mondta határozattan.
Ja, még valami, emelte fel a mutató ujját Bősze Géza. A bőrzekéje zsebéből egy szórólapot vett elő.
A Nemzeti Összetartozás Napján csinálunk egy kis megemlékezést nálam, az Árpádban. Tudják, 4-én, a trianoni gyalázat évfordulóján. Megtisztelő lenne, ha eljönnének. Csak a rendes embereket hívom, ne féljenek.
Nyújtotta papírt, amin egy gyászkeretes Nagymagyarországba belerajzolt, fekete Csonkamagyarország alatt állt a szöveg. Panni vette át.
Elmehetünk éppen, mondta egy félmosoly kíséretében.
Nem valószínű, vágott közbe Eta. Hazajön a fiam, ugyanis. Nyolc év után.
Micsoda?, meredt rá Panni.
Majd elmondom.
Hát, a család a legszentebb dolog, ismerte el Bősze Géza. Semmi gond, Eta asszony. Hozza el őt is. Nem bánják meg.
A Mercedes ezúttal is nagy gumicsikorgással lőtt ki a falu központja felé.
Eta asszony..., ismételte meg Eta.
Most mért kell annyira utálni? Legalább tudja az illemet, vonta meg a vállát Panni. De mesélj, mi van? Visszajön a Frici? Ez olyan... Te, tudod, hogy mennyire örülök?
Jönnek, felelte Eta. Csak tudnám, kik és hányan. Menjünk be, mert itt felforr az agyvizünk.

Panni egész délután nyaggatta, hogy hívja már fel a Fricit, ott az a szám, amiről az üzenetet küldte. Estére már Eta is úgy érezte, jó lenne tudni, mi lesz. Milyen ember a fia, hogy hosszú évek szinte teljes némasága után nyom egy sms-t, hogy jön, vagyis jönnek, aztán a többit találják ki. Az üzenet száma kicsörgött, de nem vette fel senki.
Hány óra van ott?, kérdezte Panni, és a teraszról belesett az ablakon a konyhai faliórát méricskélve.
Hol ott?
Hol, Amerikában.
Ha a keleti parton van, az mínusz hat óra. Ha máshol... De lila gőzöm sincs, hol van.
Panni nagyot sóhajtott.
Ilyen ez, látod. Mindig röhögtem azon, hogy kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Aztán tessék.
Olvassunk?
Ha van hozzá ideged... Megpróbálok odafigyelni.
Eta a jelzőnél kinyitotta a Háború és béke második kötetét, feltette a szemüvegét. Tudod, hol tartottunk?
Kezdd el, be fog ugrani. Panni felrakta a lábát a mellette lévő székre, és hátra vetette a fejét a támlára.
Kilenc után megcsörrent a telefon.
Ő lesz az!, ugrott fel Panni, de Eta lehűtötte.
A tied szól, te okostojás.
Ja!, kapott oda Panni az asztalon villogó készülékhez. A Tibi. Mi van már megint, szent ég.
Az történt, hogy a kis Tibi valamiért úgy érezte, a jelen helyzetben biztonságosabb a számára, ha eltűnik a fővárosi terepről. Vonatra pattant, és már zötyögött is Balaka felé, ahová, ha nem lesz késés, fél tizenegy felé futnak be. Kérdezte, hogy ellehetne-e ott valamennyi ideig. És az állomásra is ki kellene menni érte. Legalábbis, nagyon szépen megköszönné az idesanyjának.
Néztek egymásra.
Na, boldog nyugdíjas élet!, csapta össze Eta a könyvet. Szép is ez, amikor öreg szüleiket meglátogatják gyermekeik. Egész családegyesítési programot bonyolítunk lassacskán.
Mit akarnak itt? A Frici, most a Tibi is..., kérdezte Eta rémült arccal.
Mert itt jó, nem?, vonta fel a vállát Eta. Mi is azért bújtunk el ide. Balakán nem érthet semmi baj.

Semmi baj, idesanyám, legyintett Tibi, és már a harmadik kupica pálinkát hajította be. Közben kétszer is felvillant a mobilja, amit kitett maga elé az asztalra. Csak rápislantott, és annyit morgott, Na, persze kisköcsög, és kinyomta a hívást. Jöttem szippantani egy kis vidéki levegőt. Láthatjátok, egyben vagyok, okés vagyok. Tibi bácsit nem kell félteni.
Tibi bácsi, így hívod magad?, döbbent meg Panni. Feleséged sincs, gyereked sincs, mit Tibi bácsizol nekem? A gyerekem vagy!
Nem ez a lényeg, csavarta le újból az üveg kupakját Tibi, és töltött. Megmondom, mi a lényeg. Együtt vagyunk, szeretjük egymást, no para. Nem igazam van, Eta, te mondd meg.
De, hát persze…, mondta Eta, és elvette Tibi elől az üveget. A helyére akarta rakni, aztán mást gondolt, és bevitte a hálószobájába.
Tényleg jön a Frici is?, kísérte a szemével az üveg útját Tibi, aki nem hörpintette fel rögvest az újabb, ezek szerint utolsó adagot, hanem csak beleszagolt a pohárkába.
Jön, bólintott az anyja. Ráadásul nem is egyedül. Vagyis, azt üzente, jönnek.
Ez izgi, vigyorodott el Tibi. Nem tudta már türtőztetni magát, és egy nagy, lassú korttyal leengedte a torkán az italt.
Eta és Panni nézték, amint ugrik egyet az ádámcsutkája.
Baromi rég nem láttuk egymást.
Még egyszer a szájához emelte a poharat, és a nyelvét hosszan kinyújtva nyalta ki belőle az utolsó cseppet. Aztán felnevetett.
Egyszer jól megagyalt…
Ki, a Frici?, kérdezték egyszerre az asszonyok.
Aha. Itt, a ház mögött. Egy csajt hozott hazáig a bicajon, azon a régi szaron, ami a nagyfateré volt…
Na!, horkant fel Eta.
Jó, a papáé. Én meg röhögtem rajta, cikiztem, hogy szerelmespár. Elkapott, bevitt a sufni mögé, és lezavart pár sallert.
A Frici nem volt soha verekedős, jegyezte meg Eta.
Sokat ittál, édes fiam, tette hozzá Panni.
Tök komoly. Akkor megfogadtam, hogy ezt visszakapja. Így könnyű, tíz évvel idősebb nálam. Azért Tibi bácsival sem lehet akármit megcsinálni.
Mi, most verekedni akarsz?, nézett rá Eta.
A faszom akar, legyintett Tibi. Aztán a körbenézett. Jól van, bocs. Mért, ez is csak egy szó, nem?
De, csak egy szó, mondta Eta, és elvette Tibitől az üres poharat.

A következő két nap, a szikrázó nyári idő ellenére, mintha viharfelhők árnyékában telt volna. Tibi nagyon megcsöndesedett. Rengeteget aludt, majd mégis kócosan, nyúzottan bújt elő. Ücsörgött kicsit a teraszon. Panni nógatta, hogy egyen, ám állította, nincs semmi étvágya. Telefontöltőt keresett, de csak nokiás volt az asszonyoknak, Tibinek iPhone kellett volna. Amikor a mobilja végleg lemerült, ütögette, mint egy régi rádiót, aztán odadobta a teraszon álló asztal közepére.
Jobb is. Bekaphatja mindenki…
Panni hívta, hogy menjen el vele boltba, autóval elgurulnának a közeli városba, ahol van Lidl és Tesco is, de Tibi úgy nézett rá, mintha holdutazásra invitálta volna az anyja.
Boltba?
Mért, te nem szoktál boltba járni, fiam? Ne idegesíts!
Tibi most komolyan nézett rá.
Nem, de tényleg.
És mit eszel akkor?
Semmit. Vagy a Mekiben. Meg fogadásokra járok. Baconba göngyölt csirkemáj, rózsaszín bifsztek, töltött káposzta. Tudod, hogy megy ez menő helyeken, idesanyám.
Nem, nem tudom, felelte Panni komoran. Megkérte Etát, hogy akkor menjen vele ő a Lidlbe. Alig értek ki a faluból, Panni lehúzódott az út szélére, és sírva fakadt.
Nem ért még elég csapás? Mit vétettem, most mondd meg…, hüppögte.
Miféle csapás?, kérdezett vissza Eta, és kikapcsolta a biztonsági övet, mert látta, hogy neki kell úgyis vezetnie. Cseréljünk helyet, rendelkezett.
Mégis csak az egyetlen gyerekem, mondta Panni, majd élesebbre váltott hangja. Szerinted nézzem tétlenül, ahogy tönkre teszi magát? Neked nyilván nem számít. A saját fiadról sem tudod, hogy hol van, mit csinál.
Most akkor vádaskodni fogunk, hugicám?, grimaszolt egyet Eta, amint ismét elhelyezkedtek egymás mellett a Mercedesben.
Én nem akarok vádaskodni, de úgy látszik, nekem másképp működik az anyai szívem.
Mit tudsz tenni?, indította be a motort Eta. Hogy megy ez a vacak?
Automata. A fékre lépj, és a sebváltót told a D-re, magyarázta Panni. Mit tudok tenni?, ismételte meg a kérdést aztán. Ez kerget az őrületbe, hogy mit tudok tenni. Semmit sem tudok.
Dehogy nem. Szereted, mert ennél többre nincs szüksége. És nem macerálod. Az ő élete.
És az én életem?, rikácsolta egyszerre Panni egészen oldalt fordulva, hogy a biztonsági öv belevágott a jobb vállába. Ernyedten hullt vissza az ülésbe.
Hogy te milyen kemény tudsz lenni, Tuci.
Biztos a csapások edzettek ilyenre.
Csak gúnyolódj.
Jó, akkor gúnyolódom. Inkább azt mondd meg, Lidl vagy Tesco. Vagy Aldi.
Mért, van Aldi is?, meresztett nagy szemeket Panni.
Nemrég nyílt.
Akkor Aldi.

Tibi arra riadt a szendergésből, hogy egy kocsi fékez a ház előtt. Azt figyelte, hogy a kapunál számára ismeretlen kopasz fickó jelent meg, gallér nélküli, fehér ingben, bőrzekében és terepszínű bermudában.
Szép jövőt! A hölgyek?
Tibi kicsoszogott, kinyitotta kaput.
A Frigyes?, kérdezte a látogató.
Tibor, mondta Tibi.
Ja! És? Nem ismersz meg, öreg harcos? Te megvagy nekem. Olyan szemüveges kiskrapek voltál. Hol a szemüveg?
Kontaktlencse.
Én meg a Géza, bökött a mellére Bősze Géza. Régen hívtak Pilácsnak is, de ezt már nem meri mondani senki.
Rémlik, ez a Pilács, szedte össze magát Tibi. Bejössz?
Nem igazából érek ám rá, dolog van, zúzok tovább. Csak néha ránézek édesanyádékra. Volt egy kis gubanc, gondolom, tudod.
Miféle gubanc?
A cigányok betámadtak, de én helyre tettem az ótvar állatot.
Hát, nem is tudtam. De köszi, Pilács…
Mondtam, már nem hívnak Pilácsnak. Géza, simán Géza. Az egyik legszebb ősmagyar név.
Köszi, Géza.
Szóval, minden rendben édesanyádékkal.
Ja, ja, teljesen.
És te? Kis pihi? Nyaralás?
Olyasmi. Tudod, hogy van, nagy a hajtás.
Gondolom. Pesten vagy?
Persze, felelte Tibi már élénkebben. Válság van, semmi sem pörög úgy, mint előtte. Kőkeményen oda kell tennem magamat. Nem vagyok az a nyomulós fajta. A teljesítmény az első nálam.
Helyes is. A munka tesz emberré. A magyar ember mindig tudott dolgozni. Csak vannak, akik ezt is el akarják tőle venni. De nem hagyjuk. Jól mondom?
Ezer százalékig, bólintott Tibi.
Ha még maradsz, egyszer leülhetnénk valamelyik este. Olyan bioborom van… Meg mangalica-szalámi. Nagyon király.
Én bármikor.
Előre örvendek, barátom, nyújtotta a kezét Bősze Géza.
Figyi, mondta kézrázás közben Tibi, nincs véletlenül egy iPhone-töltőd? Pesten maradt az enyém.
Így legyen lottó ötösöd, cimbora. Van egy a kocsiban, azt oda tudom adni.
Tibi vígan bandukolt vissza a házba, bedugta a töltőt, és rácsatlakoztatta a mobilját. Aztán beosont Eta szobájába. Rögtön észrevette, hogy a pálinka nincs eldugva, ott áll a tükör előtti asztalkán. Odament, lecsavarta a kupakot, és meghúzta az üveget. Ivás közben oldalt vágott a szeme, és meglátta a tükörképét. Úgy megijedt, hogy rögvest félrenyelt. Prüszkölve köhögte vissza az italt, körös-körül minden tele lett vele. Lerántotta magáról a pólóját, azzal igyekezett sebtében felitatni a pálinka-foltokat.
Leghosszabban a tükröt pucolta, holott az nem is nagyon lett nedves. Egyre vadabbul törölgette, majd egyszer csak ráköpött egy kiadósat.
A kurva anyádat, morogta hozzá, és két erőteljes mozdulattal tisztára sikálta az üveget.

Este végre bejelentkezett Frici.
Te vagy az? Tényleg te vagy?, kérdezte kétszer is Eta, és akármennyire nem akarta, a másodiknál elcsuklott a hangja.
Nem sokat beszéltek. Annyit tudott meg, hogy Bécsbe repülnek, autót bérelnek, és úgy jönnek Balakára másnap. Már dél tájban odaérnek. A kiscsajjal, ahogy Frici mondta.
Megnősült a Fricike!, csapta össze a kezét Panni.
Gyereke van, mondta maga elé Eta.
Nagymami!, mutatott rá kinyújtotta karral Tibi, és nevetni kezdett. Erre inni kell!
Majd ha itt lesznek, iszol!, szólt rá Eta.
És ha unoka? Annak tán nem örülsz?, kérdezte Panni sugárzó arccal. Ó, én mit nem adnék egy unokáért!, és a fiára nézett.
Tibi széttárta a kezét.
Ha csak ez kell. Mikorra parancsolod, hogy grószmutter legyél?
Rémes vagy, tudod?, legyintett rá Panni.
Tibi elvigyorodott.
Akkor jó.
Leszedte a mobilját a töltőről, bement az anyja szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Eta és Panni némán ültek egymással szemben, mint régen, mert már régnek tűnt a pár nappal korábbi életük, amikor ilyenkor este felolvasást tartottak, és csak a kabócák zaja zümmögött be a kertből. Most azt hallották, hogy a szobában Tibi hadarva telefonál, de nem értették, mit beszél. A kabócákét minden esetre elnyomta a hangja.

Meggyes pitében egyeztek meg, mert azt mindenki szereti. Vagyis így: gulyásleves, meggyes pite. A gulyáslevesről nem volt vita, a másodikat tekintve Tibi a palacsinta mellett kardoskodott, de Eta a sarkára állt, és nem engedett: Fricinek a meggyes pite volt mindig is az egyik kedvence. Tibi tudomásul vette, ám rögtön kijelentette, hogy ő nem fog meggyet puttyongatni, mert az halál.
Senki sem kért rá, felelte Eta szigorúan.
Különben is, mi az, hogy „halál”, csatlakozott hozzá Panni is. Ha most mi kiputtyongatjuk a meggyet, mert mi fogjuk megcsinálni, akkor meghalunk?
Hagyjad, szólt rá Eta. Fogtok ilyen hülyeségen vitatkozni, hogy bele lehet-e halni a meggy magozásába?
Bármibe bele halni, ha valaki bele akar, vágta ki a nagy bölcsességet Panni, és súlyosan bólogatott hozzá.
Tibi felnevetett.
Én úgyis százhúsz évig élek!
Hát csak élj, mondta Eta, és gonosz kis mosoly jelent meg a szája szegletében. Mit mondasz erre, drága hugicám, akarsz százhúsz évig élni?
Én? Isten ments!, kiáltott fel Panni, már ő is kacagott. Majd meglátod te is, édes fiam. Na, hol az a meggy?

Pénteken, tizenkettő előtt néhány perccel egy fehér Ford Kuga állt meg a kapu előtt, egy rövidet dudált.
Tibi ugrott fel elsőként.
Basszus, látom, megszaladt.
Bérelte, vágott vissza Eta. Inkább a kaput nyisd ki, ha nem esik nehezedre.
A kocsi begördült az udvarra.
Leállt a motor, de aztán hosszú másodpercekig nem történt semmi. A sötétített üvegen keresztül nem lehetett látni, mi történik odabent.
Először a jobb hátsó ajtó nyílt ki, és a magas gyerekülésből egy öt éves forma kislány mászott le a fűre.
Eta, Panni és Tibi szó nélkül bámulták.
Kávébarna színű volt a bőre.
Akkor kivágódott a Ford másik ajtaja is, és kiugrott Frici.
Illetve, egy férfi akiről el kellett higgyék, hogy a Frici.
Kopaszra borotvált, napszemüveget viselő férfit láttak, aki az állán hosszan lecsüngő, befont szakállat viselt. A meleg ellenére kockás flaneling és kopott, vöröses árnyalatú bőrmellény volt rajta.
Eta most nem tudta visszafojtani a könnyeit.
Kisfiam!, lépett oda hozzá, és magához húzta Fricit fejét. Hosszan szorította.
Jól van már, anyukám, morogta Frici levéve a Ray Bant. Nem sírunk. Örülünk. Nem igaz?
De, hát hogy is ne…, pislogott sűrűn Eta. És ő? Ez a csöppség?
Ő Suwana. Együtt járunk-kelünk a világban. Ugye, Suwana? Adj egy puszit a mamának.
Tud magyarul?
Hogy a viharba ne tudna. Suwana, mondjál valami szépet a mamának.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lótetű…, mondta a néger kislány kedves selypítéssel.
Lótetű?, szólalt meg végre Panni is.
Ja, szoktam neki mesélni a lótetűről. Voltaképp ez a kedvenc meséje. Igaz, Suwana?
Igen, csapta össze a kezét Suwana, Piroska és a lótetű!
Nevettek, ha nem is teljesen felszabadultan.
Bátyó!, rikoltotta Tibi, és Frici elé ugrott, hogy összeölelkezzenek. Azért az megvan, hogy ki vagyok?
Nőttél, mióta nem láttalak, Tibikém!, mondta Frici, majd vigyorogva hozzátette, ha szebb nem is lettél.
Te sem panaszkodhatsz, felelte Tibi. Majd a fodrászod címét add meg.
Ezek már megtalálták a hangot, nyugtázta Panni, és Etára nézett. Aki a kislányt szemlélte, a homlokát ráncolva.
Látod, Suzana…
Suwana, anya. Su-wa-na, okította komoly hangon Frici.
Szóval, kislányom, folytatta Eta, itt ez a szép ház, meg a nagy kert. Itt lakom én…, a Panni néni és Tibi bácsi.
Dehogy is bácsi, vágott közbe Panni, csak Tibi, neki is egyszerűen Tibi.
Csinálhatsz bármit, csak mindig kérdezd meg előtte, hogy szabad-e, jó?
Jó, felelte Suwana. És hol vannak a Pócfejű Légdisznók?
Kicsodák, bogaram?, hajolt oda Eta és Panni egyszerre.
Freddie mondta, hogy üljek nyugodtan, mert ha megérkezünk, te megmutatod a Pócfejű Légdisznókat.
Freddie! Apám!, nyerített fel erre Tibi.
Nyugi már, intette le Frici. Ez van. Odaát nem lehetett Fricizni. Freddie van Door, a Vándorból. Működik. Suwana, a Pócfejű Légdisznókat én fogom neked megmutatni, jó?
Akkor tán húzódjunk beljebb innen napról, meg fogunk kukulni, javasolta Eta. Kész az ebéd.
Na, Freddie bátyó, kitalálod?
Mit?
A kaját. Mi főződött a tiszteletedre?
Frici egy pillanatra elgondolkodott, még csücsörített is hozzá.
Így álltak egy kimerevített pillanatra a nyári udvaron. Még Suwana is fürkészve nézte a férfit.
Nem lehet más: gulyásleves, meggyes pite.
Eta meghatottan nézett körbe.
Mit mondtam? Ilyen gyerek ez.

Ketten ültek a fügebokor melletti asztalnál, azokon az elvásott kerti székeken, amik még papikáéké voltak, valamikor a két háború közötti időkből. Etának nem volt szíve tűzre dobni őket, ahogy Panni javasolta, azt mondta, kell legyen valami körülötte, ami mindig is volt.
Frici előre csúszva ült, keresztbe tett lábbal, a szakállából font kis tinccsel játszott. Tudta, hogy az anyja várja, meséljen. Mondjon valamit. De hát mit lehet elmesélni nyolc évből?
Eta ugyanerre gondolt. Amerika…, mit tud ő Amerikáról? Nem akart olyanokat kérdezni, hogy minden rendben van-e, dolgozik-e, egyáltalán, hol lakik… Hirtelen úgy volt vele, örül, hogy látja Fricit. Itt van, tessék, negyvenöt évesen ilyen a fia. Él, láthatólag jól érzi magát a bőrében. Szerette a gulyáslevest, dicsérte a pitét.
Sóhajtott egyet, és maga sem értette, miért, annyit mondott, Tudod, Frici… Azonban képtelen volt folytatni, és hirtelen riadtan nézett a fiára. Mit kéne tudnia? Hiszen ő sem tud semmit, azt érezte.
De Frici mintha megértette volna. Mint akinek csak ennyi nógatásra volt szüksége.
Maga alá húzta a lábát, előre dőlt és a térdére könyökölt. A kezével végigsimított az arcán.
Jó. Röviden. Szóval. Suwana anyja szenegáli volt. Énekesnő. Együtt turnéztunk. Aztán, amikor Suwana egyéves volt, meghalt. Az történt… Szóval, meghalt. És Suwana azóta velem van. Gyakorlatilag ennyi.
Te vagy apja? Mért hív Freddie-nek?, bukott ki Etából.
Nem tudom. Suwana anyja rám bízta a lányát. Megígértem neki, hogy gondját viselem. Vannak dolgok, amiket még én is komolyan veszek.
Tudom, fiam. De az a Pócfejű Légdisznó… Elképesztő, mik jutnak eszedbe.
Mért? Egyet tudok neki adni, hogy legyen egy saját világa, ahol jól érzi magát. Bármikor megnyom magában egy gombot, power, és képes boldog lenni. Sosem akartam magasabb filozófiát gyártani.
Apádra ismerek ebben, csak… Nem tudom, mit rontott el.
Mit, hát ivott szegény.
Ivott, de mért ivott?
Furcsa, hogy alig tudom felidézni az arcát, a hangjáról nem is szólva. Mégis egy csomószor álmodom vele. Akkor sem látom igazából, de tudom, hogy ő az, úgy beszélünk egymással, mint apa és fia.
Megtaláltam a régi verseit.
El akarom olvasni őket, egyenesedett ki Frici.
Majd. Most még nem.
Csak azt ne mondd, majd ha meghaltál.
Hát, lehet…
Frici visszahanyatlott a székbe. Megint a szakállával babrált.
Suwanát itt kell hagynom néhány hétre.
Sejtettem, mondta Eta.
Sejtetted?
Amikor kimászott, és megláttam. Mert te csak utána szálltál ki. Tudtam, hogy azért hoztad ide.
Megbeszéltem vele. Okos lány.
Észrevettem. Mégis csak a te lányod kell legyen.
Frici hörgésszerűen felnevetett.
Akkor legyen!
Eta még akart mondani valamit, de magába fojtotta. Hagyta, hogy a kabócák zenéljék el, elvégre Frici muzsikus, talán megérti ezt a fajta beszédet is.

Panni másnap délelőtt egészen izgalomba jött, amikor eszébe jutott, hogy délután el kéne menni az Árpádba, a trianoni műsorra, amit Bősze Géza szervezett – hiszen meg vannak hívva. Tibi rögvest ráerősített, hogy bizony, illik jóban lenni az idős hölgyek védőangyalával. A helyi potenciálok tartsanak össze!, harsogta, majd hamar eltűnt telefonálni; amióta működött, szintén Bősze Géza jóvoltából, a mobilja, folyamatosan hívták, és ilyenkor ő mindig elbújt valahová, hogy ne hallják.
Mi a bánat ez pontosan?, kérdezte Frici.
Semmi, felelte Eta. Vagyis az, a nagy bánat. A haza siratása.
Balaka poétái?, húzta el a száját Frici. Menjünk, legalább Suwana is időben megtudja, mi az, hogy magyar. Ugye, kisasszony?, borzolta meg a lányka boglyas fejét Frici. Suwana egy sámlin ülve borsót fejtett.
Mért, New Yorkban is vannak magyarok, nem?, kotnyeleskedett bele Panni, aki meg a korai zöldbabot pucolta az ölébe fogott műanyag tálban.
Csak hogy ő New Orleans-i, Pannika. Ott rajtunk kívül nem sok magyar él.
Pláne nem magyar néger, mi?, fűzte tovább a szót Panni. Aztán megállt a kezében a kis kés, amivel a babok végét vagdosta le. Na, most valami nagy hülyeséget mondtam, mi?
Frici mereven nézte a nagynénjét, aztán csak legyintett egyet.
Eta mentette a helyzetet, amennyire lehetett.
Bolond falusi vénasszony, nem tudja, mit beszél, hadarta, majd ráripakodott a húgára. A babra figyeljen, Panni néni, hogy lesz így ebből ebéd?
Jól van, na, mondta Panni bűnbánó hangon. Minket még régimódian neveltek. Ma mindennek más neve van, mint ahogy tanultuk.
Le lehet pattanni a témáról, szólt végül Frici. Nyugodjatok meg benne, hogy Suwana egy magyar kiscsaj. Ennyi a történet.
A neve vajon jelent valamit?, terelte tovább a szót Eta.
Jelent. Azt, hogy a leginkább enyém.
Szép, rebegte Panni.
Még szép, hogy szép, mondta Frici.

Mivel Eta egyszer csak kijelentette, nincs kedve elmenni a Bősze Géza-féle Trianon-ünnepségre a Bősze Géza-féle Árpádba, egyszerre Panni is csatlakozott hozzá.
Te csak menjél, nem vagyunk összeláncolva!, méltatlankodott Eta, mert kicsit megmérgelődött, hogy karakánnak szánt távolmaradása így nem lesz magányos hősi tett. Téged mentett meg!
Az mindegy, makacsolta meg magát Panni. Minket itt együtt ismernek. A Prófusz-lányok. Nem vagyunk összeláncolva, az igaz, de bizonyos dolgok terén jobb, ha közös álláspontot képviselünk.
Ez meg lett mondva!, füttyentett Tibi. Esetleg egy sajtókommünikét nem akartok erről kibocsátani?
Ne üsd bele mindenbe az orrodat, szólt rá az anyja. Van elég ügyed neked is, intézd azokat. Ki telefonálgat neked folyton, mi?
Biznisz. Tibi bácsira igény van, tárta szét a karját Tibi, és mivel megint hívták, kilépett az udvarra.
Végül hármasban azért nekiindultak, Tibi, Frici és Suwana, hogy lesétáljanak Balaka központjába. Tibi azt magyarázta, ha valakit hívnak, el kell menni, elvégre itt is emberek élnek, hadd lássák, hogy a városi népek nem hordják magasan az orrukat. Trianon meg Trianon, mindenkinek egyformán fáj. Neked nem annyira?, kérdezte még ebéd után Fricitől. Nekem, ha rá gondolok, van egy olyan szar érzésem.
A franc se tudja, felelte álmosan Frici, a fogpiszkálóval bajlódva.
A nyári késődélután telt, hosszabbodó fényei szinte bearanyozták az utcát és a házakat. Lassan sétáltak, meg-megálltak, bevárták Suwanát, aki minden aprósághoz lehajolt.
Bátyó, kezdte Tibi, nem akarnánk mi egy kicsit együtt is jutni valamire?
Jutni valamire?, nézett rá Frici. Hogy érted?
Figyi, egyszerű. Te is értesz valamihez, én is, aztán ezt a kettő szépen összerakjuk.
Aha. De te mihez értesz?
Gyakorlatilag mindenhez. Organizálok, meg a kapcsolati tőke. Anélkül nulla vagy.
Világos. Angol, megy?
Oh, yes, well, talking and speaking beautifully English!
Suwana felnevetett.
Mit nevetsz, pocok?, nézett le rá Tibi.
Ez vicces volt!, mondta a kislány.
Vicces?, Tibi megvonta a vállát. Kint Amcsiban hamar belejönnék.
Freddie, nézd, ott egy Pócfejű Légdisznó!, kiáltotta Suwana. Odaszaladt az egyik ház kerítéséhez, és a homlokát a mázolt drótnak döntve bámulta a kertben túrkáló barna disznót. A gazdája is kint tett-vett a kertben.
Jó napot!, köszönt be Frici, a férfi visszaköszönt. Mi a neve a malackának?
Ennek, itt?, nézett a férfi az állatra. Nincs neve.
Mért nincs neve?, kérdezte Suwana csodálkozva.
Minek legyen neve, ha megesszük?, mondta férfi.
Rántott hús! Pörkölt! Szalonna!, röhögött fel Tibi. Az a neve.
Ahogy mentek tovább, Suwana kibökte, mi jutott az eszébe.
Lehet, hogy ez volt a Pócfejű Rántott Hús?
Frici Tibire nézett.
Látom, te is nagyon hülye tudsz lenni.
Igyekszik az ember, nyugtázta Tibi a dicséretként értelmezett megjegyzést.
És a testvére a Pócfejű Pörkölt, mondta tovább Suwana, és ugrált örömében.
Szóval, bátyó, ha van valami ötlet, melóilag…
Meglátjuk, felelte Frici.
Úgyis adósom vagy.
Te álmodsz.
Nem emlékszel, amikor azt a jó kis bögyöst izélgetted… Én meg beszóltam valamit, és erre lenyomtál két maflást.
Mikor volt az, ember? Huszonöt éve, kábé.
De a gyermeki lelkem ott olyan törést szenvedett…
Mondjuk, meglátszik. Mért, nem jönnek össze a dolgaid?, kérdezte Frici, némi részvéttel a hangjában.
Itt? Hát milyen nyomoronctanya ez? Te talán itt csináltad meg magadat?
Frici felvonta a szemöldökét.
Jogos. Ott a pont.
Suwana ekkor meglátta az út aljában, a kultúrház előtt álló, történelmi díszbe öltözött néhány lovast.
A Csillag Túró Táltosok, Freddie, nézd!, kiáltotta, és szaladni kezdett feléjük. Egy felfelé döcögő traktor épp csak le tudott fékezni a gyerek előtt.
A félmeztelen sofőr üvöltözve emelkedett fel az ülésből.
Meguntad az életed, csokibaba?
Suwana megállt az út közepén, és riadtságánál nagyobb kíváncsisággal nézett a sofőrre, majd Fricire.
Hol a csokibaba?
Frici a hóna alá kapta a lányt.
Sehol. A szaladgálós, butus kisgyerekeket hívják így, tudod?
Aztán még visszaszólt a traktorosnak.
Bocs, csokipapa!, mondta a már nyár elejére tökéletesen lebarnult embernek.
Lehet húzni hazafelé, öreg!, tette hozzá Tibi.
A kurva anyátokat!, rikoltotta feléjük a traktoros, és az ülésbe visszazöttyenve újraindította a gépet, majd kehes zörgéssel tovább gurult.
Az Árpád vendéglő előtt ácsorogtak páran, az ünnepi ruhában. Fehér ing, szövetnadrág, szandál. A virágágyásba be volt szúrba egy magyar és egy székely zászló.
Tibi rögvest felfedezte Bősze Gézát, aki napszemüvegben, Bocskai-kabátban beszélgetett két hozzá hasonló férfival a vendéglő ajtajához vezető három fok lépcső tetején állva.
Szevasz, cimbora!, lépett oda hozzá Tibi.
Bősze Géza egy pillanatra kivárt, majd kissé mereven nyújtotta kezét, és azt mondta, Üdvözöllek. Édesanyádék?, kérdezte rögvest.
Nem jönnek, közölte Tibi, majd, érezvén a bejelentése súlyát, hozzátette, Olyan nem jól voltak. De semmi para.
Igazán sajnálom, hogy nem lehetnek itt. Méltó lesz. Minden esetre jobbulást kívánok nekik, mondta Bősze Géza. Majd a két, mellette álló férfi felé intett. Bemutatlak az uraknak. Doktor Fáber, jogász, bent, a városi vállalkozói kamaránál. És doktor Bársony, a jegyzőnk.
Valamint teológus, tette hozzá doktor Bársony, amikor kezet fogott Tibivel.
Ő mindkétszer azt mondta, Helló, a Guttmann Tibi.
Bősze Géza az órájára nézett. Lassan kezdünk, fiúk.
Akkor doktor Fáber, aki egy ideje már összehúzott szemmel meredt a terecske egy bizonyos pontja felé, azt kérdezte, Figyi, az a majomgyerek kicsoda már? Ne legyen, hogy ide jön.
Mindannyian arra néztek.
Kicsoda?, kérdezte Tibi, mert nem akart lemaradni semmi fontosról.
A kis feka, ott, nyújtotta ki a kezét doktor Fáber Suwana felé, aki épp megcsúszott az árok szélén, és Frici felé nyújtózkodott.
Most itt fognak izélni?, morrant fel doktor Bársony. A mi ünnepünkön?
Be is baszna, sziszegte egyszerre fortyanó indulattal Bősze Géza. Mindjárt el lesz takarítva innen a mocsadék.
Tibi észbe kapott.
Maradjatok, majd én lerendezem.
Megteszed?, kérdezte Bősze Géza. Haver vagy. Tudod, milyen nagy nap a mai.
Simán. Semmi az egész, mondta. Egy ugrással lent termett a lépcsőkről, és odaszaladt Friciékhez.
Tépjünk innen.
Mi van?
Ezek kretének. Belekötöttek Suwanába.
Mi bajuk vele?
Hát hogy izé… Néger, vagyis barna. Ez meg itt magyar ünnep.
Melyik mondta?
Tibi egy pillanatra habozott. Hagyd a fenébe.
Melyik?, kérdezte Frici ellentmondást nem tűrően.
Tibi Bősze Gézát mindenképp ki akart hagyni az egészből, ezért doktor Fáber felé bökött, A jobb oldali.
Frici meglódult, és egy szempillantás múlva ott állt, ahol az előbb Tibi, a három férfi előtt.
Összetartozás? Akkor jó. Tartozzunk össze, nesze!, mondta, erőteljesen szembe köpte doktor Fábert.
Aztán már szaladt.
Újból a hóna alá kapta Suwanát, és oda kurjantott Tibinek.
Akkor most a spuri!
Tibi visszanézett az Árpád vendéglő felé, ahol doktor Fáber a napszemüvegét és az arcát törölgette; doktor Bársony Bősze Gézát igyekezett visszafogni a Bocskay-kabátjának gallérjába kapaszkodva, közben a füléhez hajolva magyarázott neki.
Az ünnepségre érkezők nem értették, mi történik. Egy fiatal fiú jött csak indulatba, aki a bicajára pattant, és néhány tempót Friciék után tekert.
Menekülnek a férgek!, kiáltotta. Ilyenek ez mind, a négerek meg a kommunisták meg a buzeránsok!
Megkondult a balakai templom öregharangja, ahogy hívták. Hét órát jelzett.

Eta és Panni a teraszon ült az éjszakában.
Töltsél még egy kicsit, nővérkém, mondta Panni. Látsz a sötétben?
Látok, felelte Eta, és előre dőlve adott még a pálinkából.
Hallotta és homályosan látta is, ahogy Panni elveszi, a szájához emeli az agancsos kupicát, és egy mozdulattal lezuhintja.
És most mi lesz?, kérdezte aztán, megborzongva.
Semmi sem lesz, mondta Eta. Élünk, ahogy eddig éltünk.
És a gyerekek?
Ők is élnek. Ahogy sikeredik nekik.
De a Tibike? Mit kezd egy öt éves kislánnyal? Maga is egy nagy gyerek.
Azt csak te gondolod. Megoldja. Ő vállalta, elvégre.
Vállalta, vállalta. Mert meghallotta, Frici mennyi pénzt ad, ha nála hagyhatja.
Három hónapról van szó, amíg tart a turné.
Akkor is. Milyen apa az ilyen?
Nem mondta, hogy az apja.
Ja, tényleg. Hiszen csak Freddie…
Hagyd már el. Az ágyakat lehúztad?
Panni alatt megreccsent a régi szék.
Téged tényleg semmi sem hoz ki a sodrodból?
Ugyan már, húgocskám!, felelte Eta szinte könnyedén. Ahányszor hagytam, hogy az élet a saját kényére-kedvére kihozzon a sodromból. Aztán egy nap azt mondtam, elég. Én vagyok az erősebb. De ezt is gyakorolni kell, mint mindent.
És most is gyakorolsz?, kérdezte hitetlenkedő hangon Panni.
Eta nem válaszolt, hanem ezúttal magának töltött, azt a picit, ami még az üveg alján maradt. Bekapta, és nem nyelte le rögvest, hagyta, hogy szétáradjon a szájában.
Hallotta újból Pannit.
Ha én most meghalnék, mondta a testvére majdnem síró hangon, az sem kottyanna meg? Egy árva könnyet sem ejtenél?
Eta, bár úgy érezte, hogy a pálinkától jótékonyan elzsibbadt a nyelve, és nehezére esik ma este még egyszer megszólania, azért annyit kipréselt magából, Dehogy nem ejtenék, te buta.