Na, mi van nyanya!, vicsorított át az ezerkettes Zsiguliból a pofa. Elöl hiányzott a bal szemfoga, röhögött, ahogy gázt adott, és rekedtes motorhangot produkálva húzott el mellettünk.
Anyám úgy nézett utána, mint aki jelenést látott, behúzta a Moszkvics kézifékjét, és csak utána mondta, Nyanya?, Hiszen még csak harminckilenc múltam… Apámra bámult, aki a szokásos falusi ebéd, vagyis a jóféle nagyfröccsök után csak kajánul vigyorgott, Indulás, tündérkirálynő!, adta ki az utasítást, Ugyan, mit értenek az ilyen nyikhajok a nőkhöz!
És döcögtünk hazafelé, át a tél végi Bakonyon.
Arra gondoltam, hogy ez rettenetes, harminckilenc évesnek lenni kibírhatatlan létállapot lehet; mintha abban a pillanatban elvesztettem volna anyámat, és egy nyanya került volna helyébe, aki ugyanúgy néz ki, mint ő, az ő hangján szólal meg, és ahogy vált, az ő kezét látom a sebváltó gombján, középső ujján a jól ismert, zöld köves gyűrűvel.

Gerkovics néni, hová lesz a séta?
Ezt az ügyeletes nővérke kérdezi, amikor meglát a kórterem ajtajában, ahogy a belőlem lógó csövekkel óvakodva megjelenek.
Belém hasít. Tehát hozzám szól. Nekem mondja. Tudja a nevemet, két nap után. És mégis…, kihez beszél? Mi az, hogy Gerkovics néni? Negyvennyolc éves vagyok, ő lehet harmincöt. Bő tízessel fiatalabb, jól van. Lehet, hogy így akar tiszteletet mutatni. Tudja, hogy a Békássy adjunktus betege vagyok. Nem vagyok senkije Békássy adjunktusnak. Kétszer láttam. Egyszer végigtapogatott, a második alkalommal megműtött. Vágott, kivett belőlem valamit, összevarrt.
Ez fáj.
Ilona, mondom.
Nem, nem Ilona, jön oda a nővér. Zsuzsa, de a Zsuzskát jobban szeretem. Tessék csöngetni, még nem sétálgatunk.
Visszakísér az ágyhoz, elrendezi a párnát, megvárja, amíg centiről centire visszaereszkedem a párnámra. Így ni, mondja, mindjárt vizit, az adjunktus úr ma harapós kedvében van.
Fekszem. Ilona, motyogom magam elé, Gerkovics Ilona, negyvennyolc éves, lakom Pattantyú köz 4. Nem vagyok néni.
Zörgés jön be a folyosóról, biztos közeledik a vizit.




Kedves Nyanyák!
Szeretnék Veletek megosztani néhány, az öreg Alma Anyácskával és a Többiekkel kapcsolatos információt, amelyek Rézmán Anditól (Figura) való búcsúvételünk óta jutottak el hozzám.
Néhány nappal ezelőtt megszületett Zsolnay Mici 3. unokája. (Mici egyébként az év elejétől végérvényesen nyugdíjas, most szokik - nem könnyen - az új életformához. Tavaly tavasztól Tótisz Ibi is hasonló cipőben jár, bár ő most épp trafikos, mert a nyugdíjból nem tud megélni.) A napokban jártam Szepikénél, tudjátok, a stroke-ja óta nagyjából ágyhoz kötött, de olvasni tud és szeret, ellátom könyvekkel havonta egyszer. Hála Istennek jó kedélyben találtam, azt üzeni, a nyanyák között ő legnyanyább, és ehhez ragaszkodik!
Mellékelem a sajnálatos módon egyre gyakrabban változó – szűkülő – osztály-címjegyzék legújabb változatát. Kérek mindenkit, akinek van mobilszáma, e-mail-címe, feltétlenül tudassa!
70. életévünk kollektív (egy napos) megünneplésének gondolata (amelyet még tavaly Máriássy Babi javasolt), általában pozitív fogadtatást kapott, de az időpontról még nem született egyezség. Van valakinek valamilyen javaslata?
Öleléssel Mindenkinek: Fityisz (Rudnai Vali).