Ebes csigapörköltet főz. Szigorúan tilos rezsót tartani a hálóban, de az igazán szabad lelkek erre fittyet hánynak.
Ebes úgy guggol kis rezsója mellett napjában többször is, mint egy nomád nép fia a tűz mellett, mint aki melegszik, mint aki óvja-dédelgeti a lángot, amit csiholnia sikeredett. Többnyire teavizet melegít, ősszel gesztenyét forgat, esetleg szendvicset pirít. És egy esős napon, az arborétumi séta során megszületik a nagy idea: összegyűjt egy zacskónyi csigát, hogy csigapörköltet készítsen belőle.
Szombat délután van, a legalkalmasabb időpont effélére.
Hirtelenjében sokakból kibújik a csigapörkölt-szakértő, és sorra keresik fel Ebes ágyát, mellette a rezsóval és a nagy szatyor sáros csigával, és fejtik ki, hogy tudomásuk szerint miként is szokás főzni a csigát. Felidéznek egy régről homályló emléket, amikor jelen volt egy bizonyos csigapörkölt-főzésen, és rémlik egy-két fortély, amit most készek megosztani Ebessel.
De Ebes maga is csigapörköltfőző-mester, nagy hangon, hadarva magyarázza, hogy bedobja a lobogó vízbe a csigát, aki erre kibújik a házából, aztán csak le kell nyesni a testét a trutyiról, és jöhet a főzés.
Változó összetételű, hol drukkoló, hol szörnyülködő közönség szeme láttára készül a pannonhalmi csigapörkölt. Molter fanyalog, Hallja, Ebes kolléga...; Halász röhög, közli, hogy ő már polipot is evett; Bazaltos, ahányszor felénk néz, kijelenti, hogy oltári kretének vagyunk. Ám a többség várakozással les, mint aki tudatában van, hogy valami különös, tán megismételhetetlen zajlik a szeme láttára.
És úgy tűnik, simán megy minden. A lábosban forrni kezd a víz, a csigák a terv szerint bújnak ki a házukból, Ebes szakértő mozdulattal vagdalja le a testüket a házban rejtezett rusnyaságról és hajítja a felesleget egy parkettára terített újságra. A csigatestek tényleg úgy néznek ki, mint az apróra metélt hús. Jöhet a pörköltfőzés: zsír, hagyma, paprika, só, bors. És aztán beleborítva a csigahús. Kicsit felöntve vízzel. Hadd rotyogjon. Kezd szállingózni a hálóban a csigapörkölt szaga. Ebes végig ott guggol a rezsó mellett, néha beszimatol, feltartja csonka mutatóujját, jelezvén, hogy nem lesz ez rossz.
Már sötétedik, közeledik a szombat délutáni csendes óra, szeretnénk legalább tudni, milyen lett a csigapörkölt. Ebes szagolgatja, méregeti, de nem nagyon akaródzik megkóstolnia. Aztán mégis csak rászánja magát. Kikerekedő szemmel várjuk, mit mond.
Gyerekek, ez kurvára szar!, jelenti ki fél másodperc múlva, és a markába köpi a pannonhalmi csigapörköltöt.
Senki sem kételkedik benne, inkább felszabadultan röhögünk. Mintha megkönnyebbültünk volna, hogy ezek után már biztosan nem kell ennünk a csigából.
Egyedül Nandó az, aki maga akar meggyőződni róla, milyen a csigaétek. Nagy kanállal töm belőle a szájába, grimaszokat vágva rágja, nyeli. Szerinte egyáltalán nem rossz. A bizonyosság kedvéért még egy kanállal bekap.
De csak legyintünk rá vihogva. Ó, a Nandó komplett elmebeteg, Nandó élő cserebogarat is evett már. Különben is, csöngetnek csendesórára. Egy teljes óra csendesség adatik rá, hogy eltöprenkedjünk a csigapörkölt földi és égi mivoltán, a lelkünkben ezentúl elfoglalt helyén.


XxXxX

Az utolsó tél végén tudjuk meg, hogy az A-osztályos Vedres nevet változtatott. Immár megtehette, mert elmúlt tizennyolc, és mivel végtelenül utálta az apját, aki elhúzott tőlük, felvette a nagyanyja nevét. Mostantól Kormos. Be is jelentette, szinte hivatalos ünnepélyességgel és szigorral, hogy ne hívja többé senki Vedresnek, csakis az új nevén. A gyogyós matekon, ahol össze vagyunk rakva, a két osztály legbutábbjai, a tanárnő hiába is szólítja Vedrest a régi nevén, nem megy ki a táblához. Süket vagy, Vedres?, kérdi, mire a fiú feláll, és valami mélyből szakadó, hörgő torokhangon közli, Kormos, tessék megjegyezni egy életre, Kormos vagyok.
Amúgy is van bennünk, már most, márciusban, némi kezdődő veszteségérzet: bár még minden ugyanolyan, mint három és fél éven át, vagyis az örökkévalóság óta mindig, de mégis közeleg a vége.
És most mintegy előzetesképp: a Vedres nevű srác megszűnik létezni. Ez a Kormos már nem ide tartozik. Egy másik élet számára találta ki magának az új nevét. Hasonlít a régi Vedresre, ugyanolyan nagy darab, kissé görbe hátú, csámpázva járó alak, de mégsem ő az. Hanem Kormos. Milyen hülye név.
Én is elmúltam már tizennyolc, lehetnék bárki, ha le akarnám vetni a nevemet. Eltöprengek, mi lennék szívesebben, Vedres-e vagy Kormos.
Egy veder korom.
Rosszabb, mint a fekete halál.
Vedres halott.