prózák ::
Dráma, három szóban
2009
A stewardess óvatosan egyensúlyozott a tálcával, a kezében szorongatta még a visszajárót is. Lepakolt az egyik ablak mellett asztalra. De amint felnézett, észrevette, hogy egy ötven év körüli, vad arcú, égő, fekete szemű férfi ül a szomszéd asztalnál, és nézi. Még elrakta a pénzét a bukszájába, felnézett még egyszer. A férfi továbbra is meredten nézte. A fene…, gondolta a stewardess, és fogta az egész tálcát, átfordult vele két asztallal odébb, és leült, direkt háttal a férfinak.
Leült és elkezdte szétpakolni, amit addig a tálcán egyensúlyozott: levest, cseréptálban sült lasagna-t, salátát, süteményt, kávét.
Két másik stewardess akkor fizetett, és tálcáikkal szintén az étkező részben kerestek helyet. Az egyikük megindult az első stewardess asztala felé, de másik ráciccegett, és a fejével intett, hogy ne, inkább máshová.
A nő lehajtott fejjel, mereven az ételbe bámulva evett, mintha minden pillanatban ellenőrizni szeretné, hogy mit fog a szájába tenni. Holott alig vett magához valamit. Minden fogásba épp csak belekóstolt, eltolta magától, és lassan maga elé húzta a másik tálkát. Lassan, mintha várna valamire.
A másik asztalnál a lányok egykettőre végeztek, az egyik kirúzsozta magát, aztán felkeltek, és egy oldalpillantást vetve a szomszéd asztal felé ellibegte a kijárat felé.
A stewardess már nem evett, csak ült tovább, lehajtott fejjel. A lábát rángatta az asztal alatt, a körömcipőből félig kijött a sarka.
Két várom érkezett aztán. Murisak voltak új tervezésű, túl zöldre sikeredett, inkább egy erdészére emlékeztető egyenruhájukban. Az egyikük sült húst evett krumplival, amire ráborította a salátát. A másik halat vett magának.
Leültek, és férfiasan nekiláttak enni, látszott, hogy farkaséhesek. Néma percek teltek el így, csak az evés bódulatában. Aztán a halat evő, amikor ivott, észrevette a mellettük lévő asztalnál ülő stewardesst. De azért még gyorsan bekapott egy újabb falatot, és már rágás közbe, a fejével oldalt intve mondta:
- A Viktória.
A másik határőr is nyelt egy nagyot, és ugyanezzel a mozdulattal bólintott rá egyet. Utána mondta:
- Tudom. – Majd kisvártatva, még egy nyelést követően: - Szegény.
A lány ekkor homlokát a tenyerébe hajtva kavargatta a kávét, ami minden bizonnyal már rég kihűlt.
Leült és elkezdte szétpakolni, amit addig a tálcán egyensúlyozott: levest, cseréptálban sült lasagna-t, salátát, süteményt, kávét.
Két másik stewardess akkor fizetett, és tálcáikkal szintén az étkező részben kerestek helyet. Az egyikük megindult az első stewardess asztala felé, de másik ráciccegett, és a fejével intett, hogy ne, inkább máshová.
A nő lehajtott fejjel, mereven az ételbe bámulva evett, mintha minden pillanatban ellenőrizni szeretné, hogy mit fog a szájába tenni. Holott alig vett magához valamit. Minden fogásba épp csak belekóstolt, eltolta magától, és lassan maga elé húzta a másik tálkát. Lassan, mintha várna valamire.
A másik asztalnál a lányok egykettőre végeztek, az egyik kirúzsozta magát, aztán felkeltek, és egy oldalpillantást vetve a szomszéd asztal felé ellibegte a kijárat felé.
A stewardess már nem evett, csak ült tovább, lehajtott fejjel. A lábát rángatta az asztal alatt, a körömcipőből félig kijött a sarka.
Két várom érkezett aztán. Murisak voltak új tervezésű, túl zöldre sikeredett, inkább egy erdészére emlékeztető egyenruhájukban. Az egyikük sült húst evett krumplival, amire ráborította a salátát. A másik halat vett magának.
Leültek, és férfiasan nekiláttak enni, látszott, hogy farkaséhesek. Néma percek teltek el így, csak az evés bódulatában. Aztán a halat evő, amikor ivott, észrevette a mellettük lévő asztalnál ülő stewardesst. De azért még gyorsan bekapott egy újabb falatot, és már rágás közbe, a fejével oldalt intve mondta:
- A Viktória.
A másik határőr is nyelt egy nagyot, és ugyanezzel a mozdulattal bólintott rá egyet. Utána mondta:
- Tudom. – Majd kisvártatva, még egy nyelést követően: - Szegény.
A lány ekkor homlokát a tenyerébe hajtva kavargatta a kávét, ami minden bizonnyal már rég kihűlt.
