Még mindig döglesz? Fene a jó dolgodat.
Ki a franc az…, kérdezte a hang a sötétből
A kedves jó édesanyád. Az vagyok.
A nő odament az ablakhoz, felhúzta a redőnyt.
Tizenegy is elmúlt, a fene egyen meg.
Mit keresel itthon…, nyögött a fiú az ágyban.
Hazajöttem. Rosszul vagyok. Nem nekem való már ez a gyári meló. Öreg vagyok. Úgyhogy eredj, keress munkát. Készülj rá, hogy nem én foglak eltartani téged, hanem te engem.
A fiú felült az ágyban, borzolt egyet a haján.
Esélytelen, morogta a foga között.
Hát ez?, hajolgatott az asszony a padlóig. Üres, kétliteres kóláspalackot emelt fel az ágy mellől.
Kóla, mondta a fiú. Volt.
Azt látom. Én egy kortyot sem ittam belőle, az biztos.
Nem is szereted, most mi van.
De én vettem, csak annyi.
Jó, máskor majd megveszem én. Most örülsz? Sír mindig a szád.
Sírhat is. Meg a szívem. Csak azt nem látod. Na, indulás.
Felegyenesedett, a kezét a mellére tette. Nekem kell feküdnöm, nem egy bivalyerős fiatalembernek.
A fiú felkelt, oldalról, sunyin leste az anyját.
Szarul vagy?
A nő csak legyintett egyet a kóláspalackkal. Kiment a szobából.
Kintről kiáltott vissza.
Iván!
Mi az?
Kisfiam, a virágokat megöntözhetnéd most az egyszer. Már nem tudok a szekrény tetejére felnyúlkálni. Hallod?
Hallom…, jött az elnyújtott válasz.
És meg is csinálod?
Meg, nyugodj már…, felelte a fiú. A kurva virágok, dünnyögte maga elé, miközben egy összegombócosodott zoknit rázott.

Gyúr egyet, átmozgatja magát, erre készült. Futott otthonról, mert nem vett fel semmit, csak az izompóló volt rajta. Amióta gyúrni járt, szinte mindig izompólót hordott. Várta, hogy nyár legyen, és ne kelljen fölé húzni melegebb cuccot. De a konditerem két sarok, addig ki lehet bírni.
Lihegve állt meg a PowerMan felirat alatt. A fekete vasrács be volt húzva, a két lakaton csillogott a napfény. Kartonlapra írt feliratot dugtak a rács vasai közé. Átalakítás miatt Zárva. Nyitás jövő hó 1-jén.
Basszátok meg!, rúgott bele Iván a rácsba, ami sokkal masszívabbnak bizonyult, mint gondolta, sajogni kezdett a jobb lábfeje.
Sántikálva, halkan átkozódva oldalgott tovább.
Nem maradt más, mint hogy bemenjen az Al Caponéba. Ha mázlija van, ott lesz a Csilla. Egy osztályba jártak a Zalkába, nyolcadik óta nem is látta, most meg pár hete ide került, nagyon korrekt kis nő lett belőle. Nem lehet tudni, mikor van bent, összevissza dolgoznak ezek is.
Az Al Caponéban ketten ültek, de a Csilla ott volt. Kávét gőzölt éppen.
Szió, kislány, mondta Iván, és letelepedett az egyik bárszékre, a pulthoz.
Szia. Csak így? Nem fázol meg?, nézett rá a lány, nem annyira elismerően, mint inkább egy nem normálisra.
Iván vállat vont. Esélytelen. Nem szoktam megfázni.
Te tudod, felelte a lány, és kivitte a kávét.
A fiú fészkelődött, benyúlt a zsebébe, előrakta a mobilját, megnézte, mennyi pénz van nála. Ötszáz sem volt összesen. Iszik egy kólát, az korrekt, belefér.
Kérsz valamit?, kérdezte Csilla, amikor visszatér, és hozta magával a két másik asztalról összeszedett poharakat, csészéket.
Tessék mondani, kaula van?, kérdezte fejét ingatva Iván.
Van hát.
Aztán szőke kaula vagy barna kaula?, bohóckodott tovább.
Amilyet akarsz, felelte a lány szenvtelenül.
Jau, akkor legyen barna kaula.
Rendben. Csilla odafordult az italtároló hűtőhöz, kivett egy kólát, kibontotta, és egy pohárral együtt Iván elé tette.
Parancsolj.
A fiú elszótlanodott. Kihúzott derékkal ült a magas széken.
Kösz, mondta, és töltött magának. Nézte, ahogy szalad fel a hab.
Te nem dolgozol?, kérdezte akkor lány, miközben az elmosott poharakat törölgette.
De, mondta a fiú. Illetve most nem. Amúgy igen. Szoktam.
És mit?
Van szakmám is. De az nem gyere be.
Mert?
Mert szar. Festő-mázoló. Tudod ki. Esélytelen.
Hanem?
Biztonsági őr, széföti gárd, meg ilyenek. Az a tutkó.
És? Csinálod?
Még nem. De ígérték, hogy felvesznek. Azért is gyúrok, ezzel ne legyen semmi gond, érted.
Értem, felelte a lány.
Igaz is, fel kéne hívni a Guszti bát, mondta, hogy a héten csörögjek rá. A meló miatt.
Hát hívd akkor!, csinált egy műmosolyt Csilla, és tovább rendezkedett.
Nem adnád oda a telódat, egy perc az egész.
Ott a tiéd, az nem jó?
Jó, csak teljesen le van harcolva az egyenlegem.
A lány most már nem mosolygott, inkább grimaszolt egyet.
Tessék, de röviden, adta oda a pult alól a telefont.
Okszika, ne aggódj.
Nem aggódom, csak mondom.
Iván benyomogatta a számokat, fülelt, hogy kicsöng-e.
Halló, tisztelet, Guszti bácsi. Én vagyok, az Iván… Ja, igen, az. Mert tetszett mondani, hogy a héten esetleg, meg hogy érdeklődjek, mert tetszett mondani, hogy nyit az az új ABC, és tetszett mondani, hogy akkor esetleg ott… Ja, hogy nem nyitnak mégsem… Aha, értem, csak késnek… És mikor…? Oké, rendi, teljesen tiszta, én nem vagyok türelmetlen… Akkor helló… Kinyomta a geciláda!, meredt a készülékre Iván.
Ballonkabátos, széles karimájú, kékbársony kalapos viselő férfi jött be, és leült az egyik asztalhoz.
Kuncsaft!, mormogta Iván, és visszatette a mobilt a pult mögé.
Csilla magához vett egy étlapot és a vendéghez ment.
A fiú hallotta, hogy a férfi angolul beszél. Csilla meg válaszolgatott neki. Kinyitotta az étlapot, eléje tette, mutogatott és magyarázott. Amikor a férfi beszélt, mosolygott és bólogatott. Most milyen szép, angyali mosolya volt, nem úgy, mint amikor hozzá szólt.
Jesz, jesz, minden baromira jesz…!, gondolta magában a fiú. Megragadta a kóláspoharát, ivott.
A lány visszajött a konyháról. Fogott egy söröskorsót, csapolni kezdett.
Figyi már, te tudsz angolul?, kérdezte Iván.
Á, nem nagyon szám. Csak amennyi kell.
De beszéltél vele, hallottam.
Most mit? What would you like to eat, meg ilyenek. Ennyit kell, minimum.
És mit rendelt a faszinger?
Amit ajánlottam neki. Babgulyást és utána túrós csuszát szalonnapörccel.
Szalonnapörc, baszki, azt hogy mondod angolul?
Sehogy. Bacon. Small cut bacon fried.
Ja…
Csilla kivitte a sört, aztán megint eltűnt a konyhában. Közben megszólalt a mobilja a pult túlsó oldalán, a Californication dallama. Iván átnyúlt, felemelte, megnézte a kijelzőt. Feri, csak annyi villogott a kis ablakban sárgán. Nyikordult a konyhaajtó, gyorsan visszaejtette.
A babgulyás hamar megvolt, az ibriknyi tányér máris ott állt az angolul beszélő vendég előtt. Frissen szeletelt, vastag, fehér kenyeret is kapott hozzá.
Szólt a mobilod, mondta Iván mintegy mellékesen, amikor a lány visszatér a pult mögé.
Csilla felvette, megnézte. Ja, a Feri.
Milyen Feri?
A lány rámeredt. Ha nem ismered, úgyis mindegy, nem?
De lehet, hogy mégis ismerem.
Nem hiszem, mondta Csilla és elfordult tőle.
Iván azonban már a következő pillanatban, megütögette az ujjával.
Figyuzd már a komát, mit tesz!
Az angolul beszélő férfi felállt az asztal mellett, egy kis digitális fényképezőgépet fogott a kezében, és babgulyásos tálat fotózta felülről. Csinált egy képet, visszanézte, állított valamit a masinán, és új képet készített. Ezt is megszemlélte, és látható megelégedettséggel ült vissza. Csak most merítette bele a kanalat a levesbe, és tört a kenyérből.
Mit fényképezget ezt itt, mi?
Nem csinál semmit rosszat, mondta Csilla. A raktárból egy láda italt húzott elő, az üvegeket elkezdte bepakolni a nagy üveges hűtőbe.
Biztos CIA ügynök!, nevetett fel Iván.
Biztos…, felelte a lány. Az üvegek halkan koccantak egymáshoz, ahogy ide-oda rakta őket. Aztán felegyenesedett, vetett egy futó pillantást az ebédelő férfi felé. Már az öblös tányér alján kapargatott. Csilla a lábával odébb taszította a ládát, amibe még majd üres üvegeket akart rakni.
Most egyszerre a fiúra nézett. Na, Ivánka? Még egy kóla?, és elvette előle a kiivott palackot.
A fiú csak biggyesztett egyet, Jóból is megárt a sok.
Csilla kiment az asztalhoz, és miközben elvette az üres levesestányért, megkérdezte a férfit, ízlett-e a gulyás. A vendég végtelenül elégedett volt, és a túrós csuszához kért még egy – most már csak – pohár sört.
Aztán amikor elébe tették a második fogást, lejátszódott ugyanaz a jelenet, mint az előbb. A vendég felkelt, fogta a fényképezőt, és a még gőzölgő-csillogó, szalonnapörccel ékesített túróscsuszáról is készített néhány felvételt. Sőt, már visszaülve, a felszolgált pohár sört is megrörökítette.
Na, a kis ügynökünk megint belehúzott…, intett a fejével az asztal felé Iván. Annyira utálom az ilyen gyökereket.
Csilla felegyenesedett az üvegpakolásból.
Figyelj már, Ivánka, nem kell ám itt ülnöd és nézned, ha ennyire fáj. Azért biztosan más dolgod is van… már bocsi.
Iván lepattant a székről.
Oké. Meg van véve, angyalom. Mennyi?
Kettőnyolcvan, mondta a lány, beütötte a gépbe, és a blokkot odarakta a pultra. A fiú megint a zsebébe nyúlt, kivette a maréknyi aprót, abból válogatott.
Hallotta, hogy megint megszólal a mobil, de a lány most azonnal felvette.
Szióka. Hát mit, semmit. Dolgozom. Aha. Nem tudom. Mért, mi legyen?
Iván összeszedett háromszáz forintot, odanyújtotta Csilla felé. A lány kinyújtott a kezét, csak intett, hogy eressze bele a pénzt. Közben még mindig beszélt.
Jó, lehet. Mit tudom én? Majd megdumcsizzuk. Micsoda…?
Iván még köszönt volna, de Csilla most elfordult, a polcok felé, nem is lehetett már hallani, amit mond. Biztos azzal a lúzer Ferivel, vagy ki a faszommal beszél, mormogta magában Iván, ahogy indult kifelé.
Közeledett az angolul beszélő vendég asztala mellett, direkt figyelte, hogyan eszik, beleszúrta a villáját egy kis halom csuszába, majd a késsel ráügyeskedett egy darab sült szalonnát, úgy kapta bel. Fulladnál meg tőle, buzi fotós, gondolta Iván.
Elhaladt mellette, és a bal lába egy egészen picit hozzáért a kék bársony kalap széles, a székről lelógó karimájába, ami ennyitől is lesodródott a földre, a háta mögé.
Egy pillanatra megtorpant, megfordult, észrevette a kalapot a kövön.
Lehajolt, felvette, még le is porolgatta kicsit, úgy nyújtotta oda az angolul beszélő vendégnek.
Szori szőr, jor het…, hebegte, maga sem értette, miképp tolultak a szájára ezek a szavak.
A férfi felnézett, lette az evőeszközt, és széles mosoly terült el az arcán.
Oh, thank you, young man, thank you. That’s very kind, thank you.
Iván még egyet morrantott, de ez már nem formálódott beszéddé. Behúzott nyakkal tovább sietett és gyorsan kilépett az utcára.
Időközben elkezdett szitálni a hideg eső, amit meg-megújuló szélrohamok zúdítottak a járókelőkre.
Ott állt fehéren, egy szál izompólóban, máris dideregve. Megfordult, egy pillanatra a kezét rátette az Al Capone kilincsére.
De aztán szinte ellökte magát, és elkezdett futni, rohant egyvégtében hazáig.