Ha Tündi beperdült a fodrászboltba, megállt az élet. A régi kollégák lecsaptak ollót, fésűt, hajszárítót, de a vendégek is megfordultak a székükben, és érdeklődve nézték, mi történik.
Tündit Goerge úr vitte el innen. Szontág Jancsi, aki ezer évvel ezelőtt osztálytársa volt, és aki ugyanide járt, mert az itteni emberek hűségesek, és fodrászukat sem sűrűn váltják egy élet során, csak Hülyegyurinak hívta; ám azért éppen George úron lehetett lemérni, hogy mégis csak van, ami változik az évek során.
George úr (Zsorzs, mert francia lett) hazajött, benyitott a régi borbélyüzletbe, beült a Tündihez a székbe, és többek között Szontág Jancsi megrökönöydésére két hét múlva Tündi már nem dolgozott ott. George úr elégedett a volt a frizurával is, szó se róla, ám ahogy Tündi föléje hajolt, és a köpenyen keresztül a melle hozzáért a tarkójához és a nyakához, teljesen megbabonázta. Későbbi együttléteik alkalmával sem tartott igényt más előjátékra, mint hogy a lány álljon mögéje, és bújjon hozzá hátulról, apró mozgásokkal kényeztesse, minden egyéb csak ráadás volt.
Tündi kiválóan tudott cipzárt cserélni, és ezt mindenki kihasználta. Bandi kabátját hozta most vissza, Egy ezres, édesem, hát nem vagyok én rabló, csacsogta a lány, miközben Évicának odasúgta, Titkárnő leszek, juj, de izgi. Mert az történt, George úr egyszer csak bejelentette, hogy most hazautazik franciába, és Tündit nem tudja magával vinni, de cserébe kérhet tőle valamit. Akkor kérte, hogy fizesse be titkárnői tanfolyamra. Már két hónapja jár, bizony, és közben meg elvan ezzel a cipzárcserével, egész jól megy bolt. Te, majdnem tudok vakon gépelni. ASDF, szün, ÉLKJ, szün. Ilyen egyszerű?, nézett rá Évica, egyet csattintva az ollóval a kezében, mint aki rögvest ki is próbálná, hogy is van ez, főleg a szün. És George úr?, ezt sosem tudta megállni, hogy megkérdezze, a Gabi néni, aki már nyugdíjból jár vissza, de annyi a kuncsaftja, hogy alig győzi. Neki is akadt valaha egy ilyen George úr szerű lovagja, bár az egy rendőr volt, persze feleséggel, és addig járt a kedves Gabikához igazíttatni meg szemöldököt nyesetni, hogy aztán szépen főbe lőtte magát a szolgálatijával hetvenhatban, az olimpia alatt, erre is emlékeznek még az idősebb kollégák, amikor Németh Miklós aranyat hajított a gerellyel, jött a hír Zsitvai elvtársról, ahogy tréfásan a Lacika hívta, ő is meghalt már, de mikor, szegényt sírba vitte a jó zíve és tropára ment mája.
Ha George úrról kérdezték, Tündi olyan képet vágott, mint egy durcás kislány, felvonta a vállát, és úgy felelte, Mit érdekel, hívogat néha, hogy kivisz majd franciába, de minek mennék, nem tudok franciául, jöjjön ide ő. Különben is, titkárnő leszek, nekem jó itt, nem igaz? Ezen mindig nevet, de kicsit erőltetetten, szokta utóbb megjegyezni Bandi, aki Gabi néni szerint „hajtott” a Tündire, a vén kecske, A lányod lehetne, olvasta egyszer a fejére, mire a férfi felfortyant, Mi a frászt akarsz már, mama, hát a híres Geroge úr, azzal mi van, a Hülyegyurival, az meg a grószfaterja lehetne, minimum.
Bandi most a dzsekijét nézegette, Hú, te csaj, jól megcipzároztad, mondta, és felpróbálta, és húzogatta magán a cipzárt le s fel, aztán az eszébe jutott valami. Figyi már, lenne még valami, a kutyás kabát, megoldható? De sürgősséggel, mert abban sétáltatom a korcs dögöt, emelgette a szemöldökét Bandi kolléga.
Tündi Évica fülébe sutyorgott, miközben a férfi kiszaladt az autóhoz a kutyás kabátért. Gyere el szombaton, kicsit jól érezzük magunkat… A tükörben kereste Évica szemét, szinte a nyakába bújt, úgy kérlelte tovább. Ennyi kijár nekünk is nem? A párod?
Évica biggyesztett egyet, Kint van németben…
Tessék, akkor meg?
Nem tudom. A gyereknek megígértem, hogy elkísérem a nyílt napra.
Bandi vendége is megszólalt erre. Mért, mi akar lenni?
Ez az, nem tudja a szerencsétlen.
Mert nem mindegy.
Hát tudom én, sóhajtott Évica.
Én titkárnő leszek!, csapta össze a kezét Tündi.
Kelljen az a szakma és pénz legyen benne.
Akkor menjen el politikusnak, horkant fel a másik férfi, aki Gabi néninél ült, és a haját tüskére vágatta, csak úgy meredt minden irányba.
Nem arra neveltem, hogy hazudozzon, csattant fel Évica, és a mutató meg a középső ujja közé fogta az előtte ülő fiatalember loboncát. Ennyit vághatok belőle?
Bandi érkezett vissza egy elvásott, Parmalat feliratú pufidzsekivel, és szinte diadalittasan meglobogtatta. Itt van, édes szívem…
Tündi kikapta a kezéből és begyűrte a nájlonszatyrába. Hétfőn hozom, papa, jó lesz?, dobott egy gyors mosolyt Bandi felé, aki műfelháborodással fújta fel az arcát, Hétfőn, hát tegnap is késő lett volna, miben fogom sétáltatni a korcs dögöt?
Aztán a vendégéhez fordult, Akkor hajrá. Bevizezzük, jó?
Szombaton, ne feledd!, súgta oda még egyszer Tündi volt kolléganőjének, majd kézbe kapta holmiját, és már nyitotta is az ajtót.
Csá, drágáim, egy élmény volt, mint mindig!
Amikor elment, egy pillanatra a kezek megálltak a hajvágásban.
Úgy néztek a zebrán átszaladó lány után, mintha földöntúli jelenésben lett volna részük.
Aztán hétfőre itt legyen ám a kutyás kabátom, szivi!, kuncogott egyet Bandi kolléga.
Titkárnő lesz, csattant fel Évica, és többé nem fog cipzárokat cserélgetni. Úgyhogy…
Mért, mi van abban?, szólt közbe Gabi néni, az is csak munka. Csak szeretni kell, a többi nem számít.
Délután Szmacsni Jani jött be borotváltatni, mert kezdődő parkinsonja miatt már nem vette a kezébe kést. Itt járt a Hülyegyuri babája, Jani bá, mesélte Bandi, miközben a habot verte a tálban, mert az öreg így szerette, régiesen. Befizette a Tündit titkárnői tanfolyamra. Titkárnő lesz a mi tündérkénk.
Szmacsni Jani nem szólt semmit, hagyta, hogy bepacsmagolják az arcát. Csak amikor a szája körül már leszedte Bandi a sertét, mondta szinte összezárt ajkakkal, hogy hallani sem lehetett nagyon, Leszarom a Hülyegyurit. Ha tudná, hogy nekem megvolt a nővére…, meg a húga is.
Mi tetszik, Jani bácsi?, hajolt közelebb Bandi kolléga.
Csak csináld, mondta az öreg. De ha te is elmész titkárnőnek, seggbe leszel rúgva.
Ezt már hangosan mondta, és mindenki röhögni kezdett.