prózák ::
Egy angol delikátesz: a Tibi csoki
2008
After Eight? Before Seven? Half Past Eleven?
Mind-mind neves, méltán kedvelt angol édesség, amiket ismernek szerte a világon, legtöbbjüket a legeldugottabb benzinkút shopjában is fellelhetjük.
De akik valami igazán nemes, egyedi ízű szigetországi csokoládéra vágynak, a valódi ínyencek – nos, ők kizárólag Tibi [tá:jbí] csokit fogyasztanak.
E különleges zamatú, telt csokoládé története a 19. századba nyúlik vissza. Jonathan Christopher Tibi, az akkor 29 éves, a West Suffolk megyei Bringewoodban kis fűszerkereskedést működtető férfi egy nyirkosságban ázó, ám ködfényes, jeges májusvégi napon ott térdepelt nagyhatalmú nénikéje halálos ágya mellett. Millicent Winnifried Tibi még csak 61 éves volt, de súlyos gümőkórban szenvedett évek óta, és most érezte, közeledik utolsó órája. Unokaöccse igyekezete, szorgalma és esze mindig is elismerésre késztette az amúgy roppant fösvény, gyanakvó és rosszindulattól sem mentes asszonyságot. A halál közeledtét érezve úgy határozott, Jonathan Chrisopherre hagyja titkos receptjét, a csokoládé szószét, aminek világ életében a csodájára jártak – hátha boldogulást hoz a fiatalember számára.
A többi, ahogy mondani szokás, már történelem.
Jonathan Christopher Tibi tisztességgel eltemette nagynénjét a gwynborough-i temető kőkriptájába, majd hazament és felütötte a recepteskönyvet.
1810-ben kezdte el működését az a kis üzem a Bringewood-i Widowblood utcai boltocskában. Az első Tibi csokik – kék és piros csomagolásban – október 21-én, Millicent néni születésnapján, kerültek a környező boltokba. A jó Jonathan Christopher Tibi feljegyezte azt is, hogy az első vevője egy bizonyos Edgar Timotheus Paddle volt, aki idegenként érkezett hozzájuk, és Morgan Frytől óhajtott földet bérelni a Lyndenoch-tó északi lapályán – nos, Fry úr gyermekeinek vásárolt Tibi csokit a leendő bérlő. A háziak csodálkozva kérdezték, honnan származik a mennyei csemege, amit a kedves Paddle úr hozott ajándékba, mire a vendég, nem kis megütközéssel hangjában, hozta a tudomásukra, hogy itt vette a városkában, alig két sarokra a nagy tiszteletű Fry úr vendéglátó házától.
Másnap már egész Bringewood tudta, hová kell menni, ha valami finomat akar kóstolni. Tibi csoki – ez a név szállt szájról szákra. És Jonathan Christopher Tibi nem győzte csomagolni a kék és piros papirosba burkolt nyalánkságot.
Kis híján két évszázad telt el azóta az első, szilaj, metszően szeles augusztusi délután óta. A Tibi Chocolate Factory Ltd. első telephelye, ami a Bringewooddal szomszédos Gliddingtonban épült fel, ma már múzeum. Jonathan Christopher leszármazottai, a mai Tibik már egy 21. századi, a kor minden igényének megfelelő gyárat igazgatnak South Lingefielben, nem messze Tonguehilltől. Bár sok minden megváltozott 1810 óta, egy dolog biztosan ugyanaz maradt: a Tibi csoki. Nem csoda, hogy a cég jelmondata is, ami még az alapítótól származik, ezt sugallja: „Minden, ami édes, megkeseredhet. Csak a Tibi csoki nem.”
Mind-mind neves, méltán kedvelt angol édesség, amiket ismernek szerte a világon, legtöbbjüket a legeldugottabb benzinkút shopjában is fellelhetjük.
De akik valami igazán nemes, egyedi ízű szigetországi csokoládéra vágynak, a valódi ínyencek – nos, ők kizárólag Tibi [tá:jbí] csokit fogyasztanak.
E különleges zamatú, telt csokoládé története a 19. századba nyúlik vissza. Jonathan Christopher Tibi, az akkor 29 éves, a West Suffolk megyei Bringewoodban kis fűszerkereskedést működtető férfi egy nyirkosságban ázó, ám ködfényes, jeges májusvégi napon ott térdepelt nagyhatalmú nénikéje halálos ágya mellett. Millicent Winnifried Tibi még csak 61 éves volt, de súlyos gümőkórban szenvedett évek óta, és most érezte, közeledik utolsó órája. Unokaöccse igyekezete, szorgalma és esze mindig is elismerésre késztette az amúgy roppant fösvény, gyanakvó és rosszindulattól sem mentes asszonyságot. A halál közeledtét érezve úgy határozott, Jonathan Chrisopherre hagyja titkos receptjét, a csokoládé szószét, aminek világ életében a csodájára jártak – hátha boldogulást hoz a fiatalember számára.
A többi, ahogy mondani szokás, már történelem.
Jonathan Christopher Tibi tisztességgel eltemette nagynénjét a gwynborough-i temető kőkriptájába, majd hazament és felütötte a recepteskönyvet.
1810-ben kezdte el működését az a kis üzem a Bringewood-i Widowblood utcai boltocskában. Az első Tibi csokik – kék és piros csomagolásban – október 21-én, Millicent néni születésnapján, kerültek a környező boltokba. A jó Jonathan Christopher Tibi feljegyezte azt is, hogy az első vevője egy bizonyos Edgar Timotheus Paddle volt, aki idegenként érkezett hozzájuk, és Morgan Frytől óhajtott földet bérelni a Lyndenoch-tó északi lapályán – nos, Fry úr gyermekeinek vásárolt Tibi csokit a leendő bérlő. A háziak csodálkozva kérdezték, honnan származik a mennyei csemege, amit a kedves Paddle úr hozott ajándékba, mire a vendég, nem kis megütközéssel hangjában, hozta a tudomásukra, hogy itt vette a városkában, alig két sarokra a nagy tiszteletű Fry úr vendéglátó házától.
Másnap már egész Bringewood tudta, hová kell menni, ha valami finomat akar kóstolni. Tibi csoki – ez a név szállt szájról szákra. És Jonathan Christopher Tibi nem győzte csomagolni a kék és piros papirosba burkolt nyalánkságot.
Kis híján két évszázad telt el azóta az első, szilaj, metszően szeles augusztusi délután óta. A Tibi Chocolate Factory Ltd. első telephelye, ami a Bringewooddal szomszédos Gliddingtonban épült fel, ma már múzeum. Jonathan Christopher leszármazottai, a mai Tibik már egy 21. századi, a kor minden igényének megfelelő gyárat igazgatnak South Lingefielben, nem messze Tonguehilltől. Bár sok minden megváltozott 1810 óta, egy dolog biztosan ugyanaz maradt: a Tibi csoki. Nem csoda, hogy a cég jelmondata is, ami még az alapítótól származik, ezt sugallja: „Minden, ami édes, megkeseredhet. Csak a Tibi csoki nem.”
