A mama egyenként szedegette a tenyerébe a morzsákat, és aztán onnan csipegette őket. Nézte, ahogy Frici eszi a pizzát. Frici, az ő jó kis unokája, aki most se feledkezett meg róla, és eljött köszönteni a névnapján.
Hermina!
Micsoda egy név. Mert a családban az ükmamától kezdve mindenkit így hívtak, az első lányt. A második már lehetett Teri, Anna, Juli, de az első nem menekülhetett meg a Herminától.
Frici csak nehezen tudta letuszkolni a torkán a pizzát, akkora falatot tömött a szájába. Tudta, ha megköszönti a mamát, ő fog pénzt kapni, egy ötezrest, de lehet, hogy tízest, attól függ, hogy épp mennyire retteg a haláltól, mert amikor jobban retteg, akkor többet ad, de amikor úgy érzi, él még egy kicsit, akkor zsugorivá válik.
Az Éva férje vitte ki a Bandit a temetésre. Ott is áll ám a bál, bólogatott maga elé a mama. Az egyik lányuk az szépen férjhez ment, kiköltöztek B-be, de a másik gyereke, az is lány, annak volt egy élettársa… Na, hogy mondjam, nem férfi…
Frici felnézett a rágásból. Ivott egy korty sört.
Csaj?
A mama vállat von.
Az hát. Szóval ott hagyta ez az olyan élettársa, mire fogta magát, és kiköltözött az öreganyjához a kis házba. Mert az is él még, megvan legalább kilencven éves, most halt ki mellőle a másik fia, a Pityu. Úgyhogy az Éva meg a férje most rettentő mérgesek, nem elég a szégyen, hogy összeállt egy nővel, az még ki is adja az útját, most meg odatelepszik az öregasszony nyakára koloncnak. De nem tudnak mit tenni, mert végül is nem rossz az, ha van vele valaki, még ha ez a lány, hát hogy mondjam…
Frici rágott, nyelt és kérdezett.
Lusta, mint az állat?
A mama bólintott egy nagyot.
Nem akartam így mondani, de ez van. Mit lehet csinálni? Nem vagyunk egyformák. Ezt meg is mondtam az Éva férjének, hogy András, ne várja, hogy én itt magának tanácsot adjak, mert azt úgysem lehet. Különben is, azt csinálnak, amit akarnak. De az szép tőle, hogy elvitte a Bandit a temetésre.
Vissza is hozza?, kérdezte Frici.
Persze, de nem jönnek meg kilencnél előbb. Biztos lesz valami eszegetés utána.
Frici megtörölte a száját. Igazából fogalma sem volt róla, hogy mama kikről is mesélt, olyan távoli és bonyolult rokoni szálak tekerőztek a családjukban, hogy neki nem volt idege hozzá, hogy mindenkit megjegyezzen. Az apja is mindig azt ismételgette, hogy ez már egy más világ, pedig ő még ebben nőtt fel. Tán fogócskázott valamikor az Évivel, meg focizott az Andrással.
Nagyapádat nem várod meg, ugye?, kérdezte a mama, Frici biggyesztett egyet, úgy felelte, hogy nem valószínű. Palancsita nincs?, kérdezte aztán, és a mamára meredt, aki erre rögvest felugrott, és a hűtőhöz ment. Tegnapi, de fel lehet mikrózni, jó lesz?
Frici megengedően bólintott, a mobilján megnézte, mennyi az idő. Ígérte a Szilvinek, hogy felhívja hét tájban, de most nem sok kedve volt hozzá. Hülye az a Szilvi. Úgy kitetováltatta a seggét, hogy tiszte retek lett. Mondjuk, kérdezte tőle is, hogy mit szól hozzá, és Frici nem mondta, hogy a popsi fölé, ahol az a két kis gödröcske van, ne tegyen valami mintát. De valami szerényet, épp csak. Neki is fut is körbe a bal karján. Hullámvonal, az nem rossz. De ez a csaj…, tiszta lökött.
Tudod, nagyapád milyen. Ahol összeütnek két fazekat, neki ott kell lennie. Nem tudom, kire ütött, mert különben ebben a családban mindenki olyan magába forduló, hallgatag volt. Az apja, na, az kiment a szőlőbe, és egy hétig nem látták. Pedig csak egy kis kalyiba állt ott a sorok között. Kint volt, vasárnap hazajött, elment a misére, a kocsmába, megfürdött, aztán megint kiment.
Legalább nem veszekedtek az asszonnyal, húzta el a száját Frici, aki még ismerte a dédit, ahogy összeaszott vénasszonyként is folyton csak pörölt mindenkivel.
Ne is mondd, legyintett a mama. A mikrosütőből elővette a tányért, amiben a maradék palacsinták feküdtek. Kakaós meg diós, mondta, és az unokája elé tette.
Frici nézte a palacsintákat, mintha még sose látott volna ilyesmit. Belevágott a villával, gőz szállt fel.
Baromira forró lett, szólt kissé méltatlankodva.
Hát majd kihűl. Nagyapád meséli, hogy az öregek, mármint az apja, meg annak a testvérei, meg a Jancsi bácsi, esténként lementek a pincébe négyen, körbeültek egy hordót, kitöltötték a bort, és ittak. De közben egy mukkot sem szóltak egymáshoz. Hallgattak, kortyolgattak, újra töltöttek, tovább hallgattak, aztán meg hazamentek. Ilyen emberek ezek. Nem mondom én, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik, de ilyen. Nagyapád meg… hát tudod te azt. Akkor is beszél, amikor nem kellene. Hányszor mondtam én neki, hogy hallgass már, Tóni, de lehet ennek az embernek beszélni? Ha akarja, úgyis mondja.
Frici mosolygott, ismerte a nagyapja beszélőkéjét. A palacsinta-tésztából kifolyó kakaó kicsit megégette a nyelvét. Sokszor őt is idegesítette a papa dumája, főleg, amikor már huszadszor mesélt el valamit. De néha meg irigyelte, hogy minden körülmények között feltalálja magát. Ő az apja fajtája, nem az, hogy hallgatna, hanem rosszul beszél, hebegve, és a végén belezavarodik.
Ez a Szilvi is, elgondolkozik rajta, egyáltalán mit akart tőle. Ott jöttek össze, a Büdös-tó mellett. A tetkókról is akkor beszéltek először. A haja elég szép, a szeme nem annyira, a fogai meg görbék. Voltak moziban kétszer, akkor volt egy kis smár meg nyúlkálás. Aztán a Szilvi elment Hevesbe vagy hova. Küldött pár esit. Frici is neki. Mire, hazajött, neki már megvolt a karján a hullámvonal. Talán ettől izgult be végül is a Szilvi, hogy meg merte tenni. A mama nem is látta még, rálóg a póló ujja. Az apja, amikor észrevette, felemelte a szemöldökét. Te, ez nem olyan, mint a részegség, hogy másnapra elmúlik. Most már mindig ilyen leszel.
Tudom, felelte Frici. A tükör elé állt, lássa, tényleg ronda-e. Nem találta annak. Mint egy vastagabb ér futna ott, csak nem lefelé, hanem körbe. Elég faszán néz ki.
A mama leszedte a tányérokat.
Én mindig olyan voltam, hagytam mindenkit békén. Mit érsz el vele, ha beleártod magad más dolgába? Semmit. Vagy azt, hogy megutáljanak. Ezért is nyeltem inkább, ha úgy adódott. Elhiheted, hogy öregapád mellett sem volt minden fenékig tejfel. De ez az ember is dolgozott, mint az állat, akart valamit. Hát mit lehetett tenni? A gyereket fel kell nevelni, az állatot meg kell etetni, a házat fel kell építeni. Ez van.
Ezt most mért mondod?, nézett rá Frici, miközben a villára szúrta az utolsó palacsintavéget.
Mert ez az igazság, édes fiam. Néha jó kimondani az igaságot, tudod?
A mama felállt az asztaltól. A nyitott konyhaablakhoz ment, kinézett a kertbe, ahol lassan mélyülni kezdtek a fények. A radiátoron heverő konyharuhát vette a kezébe, azzal legyezte magát.
Meg kell gebedni ebben a hőségben. Én nem bírom a negyven fokot. Nagyapád örül, azt mondja, ilyen kellene mindig. Tudod, hogy örökösen fázik. De még most is, ha kinyitom az ablakot, mert úgy érzem, megfúlok, ő reklamál, hogy huzat van.
Tudom, vigyorodott el Frici.
Persze, hogy tudod, szögezte le a mama.
Aztán kiment.
Frici tudta, most hozza pénzt. Bent, a szobában dugdosnak mindenfelé bankókat. Megnézte a mobilját, mert csippentett, üzenete jött. A Szilvi annyit írt, Na?
Elmész ám a kurva anyádba, morogta félhangosan, amikor visszaért a mama.
Na, hát miféle beszéd ez?, kérdezte a fejét csóválva.
Semmilyen, felelte az unoka.
Gyerek adj egy puszit vén nagyanyádnak, te lakli, te!
Frici felállt, hátratolta a hokedlit.
Lehajolt, hogy a mama meg tudja ölelni.
Érezte, ahogy a kezébe dugja a pénzt. Nesze, aztán valami okos dologra költsed ám!
Nem kellett volna, motyogta az unoka, és ahogy szétváltak egymástól, futó pillantással felmérte, hogy egy ötezrest kapott. Kicsit elhúzta a száját, úgy mondta, köszi.
Felhúzta a csukáját.
A mama ott állt mellett és szörnyülködött. Ebben a hőségben ilyen meleg cipőben járni, meg vagy te bolondulva? Mért nem hordasz szandált?
Jaj, ne már. Jó ez.
Hát te tudod, mondta a mama kis sértődöttséggel a hangjában.
Nagyapádnak üzensz valamit?
Frici megállt a ház sarkánál. Megvonta a vállát. Azt, hogy legyen jó, mondta, és elvigyorodott.
Na, erre nem is mondok semmit…, legyintett a mama.
A buszmegálló felé ballagva ujjai sebesen jártak a mobil billentyűin. Szilvibek írt, nem akarta felhívni. Ma nem jó, bocsesz. Talán majd holnap.
A zsebében megmarkolta a pénzt, amit a mamától kapott. A félhold fehéren világított a koraesti égen.