Csak reggel tudok olvasni valamennyit. Mikor mindenki elkotródik, és egyedül vagyok a hálóban. Elvállaltam, azaz, mit nagyképűsködök, kisírtam a takarítást a Tomi bá’nál. Ismer régről, mikor még ember voltam. Megmondta: Nándi, tudom, rád mindig lehet számítani. Ez hétszentség.
Egy csomó újság van a kamrában, szekrénybéleléshez, ablakpucoláshoz, amihez kell. Egyet kihúzok a stócból, rágyújtok, utána úgyis lesz szellőztetés, aztán végigfutom, hogy mit csinál a világ, mi van. Illetve mi volt. Nem friss újságok ezek.
A Röviden. Tudom szó szerint. „Gáborfalván szerdán a rendőrség otthonában letartóztatta T. Zoltán 40 éves férfit, akit alaposan gyanúsítanak azzal, hogy két nappal korábban ő bántalmazta olyan súlyosan a nyolc éves R. Balázst, hogy a gyermek belehalt sérüléseibe. T. Zoltán elfogatásakor nem tanúsított ellenállást...” Tarnóczi Zoltán. Mert így hívják amúgy. De a becsületes neve, amit mi adtunk neki, mégis csak a Tarzan. Ugyanúgy laktunk, mint én most. Vaságyak, lábszag, hideg kövezet. Verések és szekrénydézsmálások. Volt Tomi bá’ is, úgy hívták, Márkus atya. Engem semmire sem tartott. Tarzant, míg csak Tarnóczi volt, szerette. Kémiából erős volt. Tutira ment neki a cserebomlás meg az atompályák. Vágta a fizikát és a matekot, mint a pitét. Németből is nagy penge volt. Lehajtotta a fejét, hosszú haja függönykét lógott körülötte, kezét a fülére tapasztotta, és nyomta be az agyába a der-die-das-os szavakat.
Harmadikban történt valami. Sose derült ki, micsoda. Egyszerűen nem tanult többé. Abból élt, amit tudott, ami egyre kevesebbre volt elegendő. De közben haver lett, kiérdemelte a Tarzan nevet. Én különösen jóba keveredtem vele, egymás mellett szunyáltunk. Mert egy dologról se én, se a Tarzan nem tudtunk leszokni a nagy pusztulat közepette sem, az olvasásról. Jártunk az öreg könyvtáros nyakára. Egy idő után szinte a bizalmasai lettünk, mert meghallgattuk a történeteit a régi futballmeccsekről. Kulcsot kaptunk az alkönyvtárhoz. Malaclopóba bújva suhantunk le a kikopott falépcsőkön a tömjénnél számunkra ezerszer szentebb doh- és porszagot szívni. Mikor először olvastuk Csáthot a lenti félhomályban, gyertya mellett, ahogy kell, különös borzongás futott át a szívünkön. Tizenhét éves agyvelőnkben kristálytiszta logikának tűnt, hogy valakinek meg kell lakolnia szenvedéseink miatt. Vérszerződést kötöttünk csehszlovák Astra zsilettpenge segítségével, mert úgy éreztük, hogy csak a titok képes összetartani ezt a cefet világot. Persze, nem öltük meg se anyánkat, se apánkat, se a gyóntató papunkat. Még magunkat se.
Ennek az igazán soha nem vágyott tettnek az elmaradása miatt mégis mintha megcsömörlöttünk volna. Negyedikre már nem voltunk együtt sülve-főve. Én tanulni kezdtem megint. Tarzan saját mocsarába süllyedt egyre lejjebb. Még beadta a jelentkezési papírokat a Műszaki Egyetemre, de a felvételire nem ment el...
Búcsúzás helyett azt kérdezte, „Na, és most mi lesz?” Én, aki akkor már (vagy még?) embernek készültem, azt mondtam nagy pöffeszkedőn, jóllehet, mintha humorizálnék, „Most kezdődik az élet”. Erre csak egy grimaszt vágott, és felszállt a buszra. Valaki meglátogatta egyszer Gáborfalván, arra jártában. Azt mesélte, Tarzan egy üres szobában ült, mellette néhány könyv. A parkettán palacsinta hevert. Az anyja sírt, mikor ez az osztálytársunk fejvesztve menekült, visszautasítva mindenféle kínálást.
Én iskolákba jártam, dolgoztam, családom lett.
Aztán, mint Tarzannál harmadikban, többé nem jártam sehova, nem volt munkahelyem, Vali kiebrudalt a lakásból. A Csáthot és egy Újszövetséget loptam el magamnak. Sose olvasom egyiket sem. Tudom, valami másra csábítanának. Biztos, hogy Tarzan senkit sem képes megölni, főleg nem egy gyereket. A vértestvéréről tudja ezt az ember. Hiába, hogy már nem vagyok olyan ember. Össze is szedtem a cumómat, hogy elmenjek ennyi év után Tarzanhoz, mármint a börtönbe. De a Tomi bá’ bekeményített. Nándikám, aranyapám, felőlem mehetsz. De ha lelépsz, holnaptól más lesz a takarító, ezt frankón kalkuláld bele, nem tudunk rád várni, hogy jössz-e, élsz-e, halsz-e.
Ezt is meg lehet érteni. Mert az élet merő folytatás. Nem kezdet meg vég. Nem Biblia, sokkal inkább Csáth. Na gyerünk, egy kis ablakpucolás, Tarzan emlékére. Bár ettől még nem fogok tisztábban látni.