Tökéletes megelédegettségben érhet véget az életem. Semmi mást nem akartam elérni, mint hogy a fiam azt választhassan, amit akar, jóllehet - csak hogy legyen viszonyítási alapja, mihez képest teszi, amit tenni szándékozik - mindig közöltem vele, én miképp döntenék. Akár fagylaltot vettünk, akár a barátnőiről kérdezett (egy idő után nem kérdezett).
A szabadság végső határáig jutott el, amikor telefonon bejelentette, meg fog ölni.
Ugyan mit felelhettem erre? Hogy én nem ölném meg magamat? Inkább letettem a kagylót.
Itt állok az ablakban, és nézem, hogy az utcán valamiféle művészi koncepció (manapság így kell mondani) megvalósulása zajlik. A 13-as ház első emeletén kinyitották a nagy ablakot és egy kövér hölgy, akit még sose láttam erre, tehát lakó nem lehet, Monserrat Caballét utánozva Verdi-áriákat rikolt ki a tömegnek nem nevezhető gyér érdeklődők fejére. Közben, nem éppen passzoló zenei aláfestésként egy délszláv hangszerelésű zenekar masírozik fel s alá, kalapban trombitálnak, harmonikáznak, sőt, tubás is van, egy mobiltelefonáló férfi, amikor elhalad mellette a zenés csapat, a telefonját a tuba fölé tartja. Két futó érkezik, trikójukon startszámot lebegtett a szél, homlokukon pánt, ami felfogja az izzadságot. Látom, két perc múlva visszafelé futnak, aztán megint felfelé, legközelebb, az egyik háttal igyekszik a másik mellett, ahá, tehát az ő jelenlétük is része egy emberi gondolatnak, hogy az jó, ha a Jakabos utcában szombat délután ilyesmi történik.
Visszaeresztem a függönyt, de persze így is nagyon jól látom a szemben nemrég nyílt “Átalakítási szabóságot”. Micsoda pernahajder volt ez a Lujber, kétszer buktattam meg irodalomból, és tessék, rendes polgár vált belőle, igaz, a mai napig is kis copfot hord, de mi múlik ezen, átalakítási szabó, ez az ami számít. Hát én, egy ökör, kiszolgált tanárember nem átalakítási szabó szerettem volna lenni mindig is, aki olyan anyagból készít méretre igazított viseletet, amit aztán az iskolapadból az életbe kilépve úgy hívnak, ember.
Milyen öklendően patetikus, ha valaki az életét egy mondatba akarja belegyömöszölni.
A telefonra pislogok, pedig tehet-e bármiről a telefon?
Drága kisfiam, tudod, hogy nem jó tétovázni, késlekedni, ha az ember válaszott, biztos a dolgában, hát tegye.
Különben meg... Jól tudod, hogy fél nyolckor a híradót minden körülmények között szeretem megnézni. Addigra tán alábbhagy ez az utcai ricsaj is.
És mint mindig, nagy szeretettel várlak, ha netán erre jársz.