Néha elvenni kellene, abból, ami történt, nem hogy hozzátenni!
Kezdődött Erzsikével, aki olyan világszép volt, mint a mesebeli nádszál kisasszony, de még annál is szebb, mivel hogy élt. No, egy ikerpár, Gyuri és Bandi lett belé fülig szerelmes, de halálosan, ami nem puszta szólam, mert igaz ugyan, hogy csak évtizedek múltán, mégis tény és való, hogy csupán a halál oldotta meg ennek a dupla szerelemnek a dolgát. Erzsike, miután képtelen volt Gyuri és Bandi egypetéjű sóvárgása és lelkesedése között választani, gondolt egy nagyot, és felcsapott Jézus menyasszonyának. A rend heteken belül előbb Svájcba, onnan Amerikába küldte tanulni, majd amikor már elég jó apáca vált belőle, Indiába, még később a szomszédos Pakisztánba vezényelte missziós munkára, ahol még a fiatal calcuttai Teréz anyával is együtt dolgozhatott.
Erről Gyuri és Bandi már semmit sem tudott. Nekik egykettőre jött a második világháború, s vele együtt a huszadik századi magyar történelem megannyi fintora. Bandi hamar feledte a szépséges Erzsikét, és feleségül vette a helybéli híres orgonaépítő família egy szem lányát. Boldogan éltek, míg a városban felszámolásra ítélt villamos, végső megszüntetése előtt egy héttel el nem gázolta Bandi feleségét. Amilyen az élet (illetve, már megint: a halál), a temetésre elzarándokolt a villamos – egyébiránt vétlen – vezetőnője, és ez szintén végzetes találkozásnak bizonyult, mármint Bandi és a villamossofőr-hölgy között, ugyanis néhány hónap elteltével esküvő lett a dologból. A frigy boldog volt, főképp azok után, hogy az új feleség, Margitka, végre eltalálta, miképp készítse Bandi férje kedvenc eledelét, a tejbegrízt. Próbálta így, próbálta úgy, ezeréves recepteket kutatott fel, vajmi kevés sikerrel, mígnem egy szép napon – hát hogyne lett volna az! – a tejbegríz alaposan odakozmált. Újat nem akaródzott főznie, Bandi éhes volt, hát odarakta elé az asztalra. És láss csudát, férjeura alig hogy belekóstolt a kozmás tejbegrízbe, ragyogó szemmel felkiáltott:
- Pontosan olyan, mint amilyet az első drágám, odafent a mennyekben, főzött!
Gyuri mindeközben az agglegények csöndes és felettébb szürke hétköznapjait élte. Mérnöki állásából kitették, és miután hosszú éveken át éjjeli őrködött (és emlékezett Erzsikére), nagy nehezen sikerült elérni, hogy civilként a püspök odavehesse a palotába afféle mindenesnek. Ha valaki azt hitte volna, hogy ezzel – szó szerint értve – megfogta az Isten lábát, nagyot tévedett, mert Gyuri legfontosabb feladata a püspök vén és buta kutyájának a pesztrálása volt. Ez a busafejű, szinte mindig lógó nyelvű állat odáig jutott már, hogy rendre elfelejtette, mit hová ásott el a kertben, már amikor hajlandó volt a zsákmányával a kertbe vonulni, és nem akarta a szőnyeg alá dugni, hogy aztán mancsával püfölje délután hosszat a felpúposodást. Egy ízben pedig a püspök Gyurit vonta felelősségre, amiért a hálószobájában éktelen bűz terjeng, de rövid kutakodás után kiderült, hogy az exelenciás úr vánkosa alá dugva ki tudja mióta egy egész kakascubák rothadozik.
Ha valaki felkereste és kérdezte volna Gyurit, miféle érdekes dolgok estek meg vele élete folyamán, tán ezeket az epizódokat adta volna elő.
Míg egy téli hajnalon, minden előzetes bejelentés nélkül Bandi meghalt. Gyuri sokáig állt kint a behavazott temetőben még kegyetlenebbül feketedő, friss sírhant fölött. Már egyedül volt, amikor elnézett a kopasz, ágkarjaikon hóizmokat villogtató gesztenyefák felé. Egy csöppet sem fázott, sőt, inkább valami borzongató melegség járta át, amikor maga is kapizsgálni kezdte: igen, egyedül maradt, Bandi nélkül. És Erzsike…, Erzsike nyugodtan hazajöhetne, mert nem kell már választania…
Nem volt könnyű a nyomozás, de a püspök, amikor megtudta, hogy Gyuri egy magyar misszionárius apácát szeretne felkutatni, ez egyszer latba vetette tekintélyét és kapcsolatait. És hamarosan elindult egy csodálatos pillangós bélyegekkel ellátott, gyönyörű, férfias betűkkel írt levél a messzi Pakisztánba. Nem volt hosszú levél, sőt, éppenséggel felettébb rövid volt, főképp ahhoz képest, hogy nem csupán földrészeken, hanem majd’ fél évszázadon is át kellett utaznia a címzetthez. De Gyuri – pontosabban Gyuri úr, ahogy legtöbben szólították, bár ez esetben épp kizárólag és csakis Gyuri volt – nem szószátyárkodott, hanem kerekperec közölte Erzsikével Bandi halálhírét, s “az új helyzetre való tekintettel” volt bátor megkérni a kezét.
Ment a levél, vitte vonat, repülő, hajó, teherautó, majd legvégül szamaragoló postáslegény, aki hetente kétszer a köves úton felkapaszkodott a kedvesnővérek klastromába, ahol a ráncai és cserzett bőre ellenére ma is szép Erzsike, azaz Theodóra nővér élt.
Gyuri türelemmel várt, nem izgult, elvégre rosszabb semmiképp, csakis jobb jöhetett a számára. A püspök öreg ebe kimúlt, s az új berni pásztorkutyát, amit a zürichi kollégájától kapott ajándékba, Gyuri nevelgette, olyannyira, hogy a kutyus sokkal inkább tekintette gazdájának a magas és szikár öregurat, mint a hosszú, lila szegélyes szoknyában teremről teremre csoszogó, hangosan fújtató püspököt.
Május volt, a szerelmesek hónapja, amikor Gyuri postaládájából egy tenyérnyi kék boríték hullott ki, iszlamadabi pecséttel felékesítve. Ennyi idő után volt ereje megvárni, míg beér a szobájába, és az asztalán fekvő papírvágó késsel felhasíthatja a küldeményt. Rövid levelére még rövidebb választ kapott onnan, az elképzelhetetlen messzeségből. Drága Gyuri, mivel az örvendezés csak képletesen képes szárnyakat adni, a valóságban június 8-án érkezem haza. Ha Medárd napján esik, sok minden megesik. Szeretettel: Erzsike.
Gyuri leült a nagy, füles fotelba, abba, amelyikben az apja és a nagyapja is meghalt, mert ez egy ilyen család: nem ágyban halnak meg, gyáva módon – hanem fotelban! Mint aki megpihen egy kicsit, aztán a dolgára siet. De most nem gondolt ezzel, csak ült, és az ölében tartott levél négy sorba szedett mindenségén járatta a szemét egyre. Amíg le nem csukódott.
A püspök, hiába, hogy a szénanáthája eléggé megkínozta és a kutyája is fél éjjel nyüszített, szépen beszélt Gyuri temetésén. Bandi második feleségének, az egykori villamos-vezetőnőnek jutott eszébe, hogy az ikreknek, akik születésük előtt is együtt bújtak az édesanyjuk méhében, haláluk után, a föld méhébe visszatérve is együtt kell lenniük, így Gyuri koporsóját testvére mellé eresztették le a verejtéktől fénylő arcú sírásók.
Medárd napján a Kaukázus fölött a hegyek közé zuhant a pakisztáni légitársaság Iszlamadab-Frankfurt járata, fedélzetén százhuszonhárom utassal és tízfőnyi személyzettel. A katasztrófát, amit nem kizárt, hogy terrorcselekmény idézett elő, senki sem élte túl. A hazai hírek szerint a fedélzeten magyar állampolgár nem tartózkodott, és ezzel nagyjából ki is merült a tudósítás, elvégre annyi szörnyűség történik mostanában futószalagon, hogy még rendesen ki se sopánkodhatja magát az ember.
Ha ugyan léteznek még szavai efféle elvont, furcsa dolgokra, mint például a gyász vagy ne adja isten, a szerelem.