Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
Pécsi Íróprogram ::


Tolnai Ottó (Szerbia / Magyarország), 2008. május


Tolnai Ottó Magyarkanizsán született 1940-ben, vajdasági (Szerbia) magyar író. A Szabadka melletti Palicson él. Az újvidéki és a zágrábi egyetemeken hallgatott magyart és filozófiát. Különböző irodalmi lapok szerkesztője és főszerkesztője, majd az Újvidéki Rádió magyar adásának szerkesztője és kritikusa volt. 1956 óta publikál prózát, regényeket, verseket. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja, volt DAAD-ösztöndíjas, megkapta a Magyar Irodalmi Díjat és a Kossuth-díjat.

Akinek Pécset igazából nem kellett bemutatni, az az EKF-íróprogram ötödik vendége, Tolnai Ottó. A Kossuth-díjas költő azért vállalta örömmel, hogy eljöjjön a 2010-es kultúrfővárosba, mert ugyan hosszú évtizedekre visszamenő kapcsolata van a pécsi irodalommal, a Jelenkor folyóirattal, a Jelenkor Könyvkiadóval, látogatásai a szokásos irodalmi keretek között zajlottak: megérkezés, felolvasás, beszélgetés, vacsora, majd elutazás. Most végre - ahogy fogalmazott - „aláfalazhatja" amit eddig Péccsel kapcsolatban tapasztalt, gondolt. Tolnai nemrégiben Nagyszebenben járt, ami 2007-ben volt kultúrfőváros, és egy Oscar Pastior emlékére rendezett költőtalálkozón különös élményben volt része:
- Valahogy ott megéreztem, milyen is az, amikor egy hely tényleg a kultúra fővárosa tud lenni. Van ennek valamiféle spirituális része, amikor nyilvánvaló lesz, hogy a szellem elkezd lobogni, és az adott város a láng őrzője. Valami ilyesmit próbálok én magam is itt tapogatni. A motívumokat, az apró dolgokat, hogy a szavakból, a mondatokból felépíthessem az én Pécsemet - fogalmazott Tolnai.