Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
Pécsi Íróprogram ::


Deák László (Magyarország), 2009. április


Deák László költő, szerkesztő, képzőművész 1946-ban Budapesten született. A Képzőművészeti Kiadó dekoratőreként kezdte pályafutását. Részt vett a No. 1 képzőművészcsoport létrehozásában. Volt irodalmi szerkesztő a Magvető Kiadóban, majd 1990-től az elsősorban kortárs magyar költőket megjelentető Orpheusz Kiadót vezette. Első kötete 1979-ben jelent meg. József Attila- és Füst Milán-díjat kapott, munkásságát a Szépirodalmi Figyelő is díjjal ismerte el. 2009-ben hunyt el Budapesten. A rá emlékező írásokból állt össze az Orpeusz úr című kötet.