Pécs városára ráfér egy kis kozmetikázás, zajlik a renoválás, újjáépítés, ahogy Enikő mondja, de legalább olyan tradícióra építenek, amire büszkék lehetnek. Nem úgy, mint azok, akik az utóbbi időben igazoltnak vélik a második világháború pusztításait Japánban, vagy a Ku Klux Klan-t az USA-ban, vagy a mindenhol felbukkanó neo-nácikat tartják „hagyománynak”. Csak azért, mert az adott dolog a múltban megtörtént, még nem kell rá alapozni, vagy fenntartani. De ebben az esetben; Pécs felújítása két dolgot szolgál: a múlt szépségeinek és művészi vívmányainak megőrzését és a közösség összekovácsolását; hogy az emberek összejöjjenek a szökőkutaknál, a szabad levegőn egyenek, igyanak, élvezzék a várost és az életüket. Károly is sokat törődik a várossal, a költészet nevében és a közösség miatt, és végtelen kedvességgel ajándékoz meg minden ide látogató írót és magát a Pécset. Ha a jövő a múlt legjavából épül újjá, akkor semmi baj sincsen ezzel a romantikával.


Úgy hallom, mintha rigó énekelne, lassabb, de ugyanolyan sokrétű és gyönyörű dal. Lassan énekel, mintha tanítaná valakinek a dalt. Ismétlések, ritmusok, hajlítások. Azért énekel, hogy mások felelhessenek neki.
A város sziluettjét nézem; dómok, tornyok. Találkozunk Károllyal és Vöő Gabriellával, aki Fulbright ösztöndíjasként tanít amerikai irodalmat a pécsi egyetemen. Az ő órájára tartunk, hogy ott a hallgatóknak beszéljek a versírási módszereimről. Gabriella meghívott ebédre és a családja nagy részével megismerkedtem. Nagyon jól éreztük magunkat, már kevésbé vagyok ideges amiatt, hogy az osztályban kell beszélnem.
Vacsorázni Károly javaslatára a Korhelybe mentünk. Egy kedves pincér szilvapálinkával kínált minket, ami emlékeztet a grappára. Csodálatos ez a nap. Elgondolkodom a történelmi épületekről és a barátságos, ajándékozó magyarokról.

zsinagóga: csodás fa enteriőr
Könnyek könyve: azoknak a névsora, akik a Holocaust során meghaltak
Árkád: vettem jegyzetfüzetet, ollót, paprikát, és unalmas kanadaiakkal is találkoztam
Corvina könyvesbolt: József Attila, Szerb Antal: Utas és holdvilág, Szabó Magda: Az ajtó (Gabriella javasolta)
találkoztam Katival, aki 8 éves és jövőre tanul furulyázni
üldögéltem a Széchenyi téren és figyeltem az embereket Hody/Kody szerint írnom kellene arról a sárkány szoborról, ami egy bolt ajtaja felett van a Jókai utcában

Károllyal bementünk Gabriella órájára az egyetemen. A hallgatók nagyon befogadónak bizonyultak és sok oktató is ott volt. Gabriella és Károly nagyon jó irányították a beszélgetést. Megmutattam nekik a Birdhouse könyvet, amin Susana Amundarain-nal dolgozunk és néhány versemet is felolvastam a hamarosan megjelenő könyvemből. Fantasztikusan reagált a közönség, talán pont nekik kellene írnom!

Elmentünk a pécsi városi múzeumba is, és láthattam Pécs elmúlt kétszáz évét, valamint egy szép Ottomán kiállítást is. Ezután a Cella Septichora Látogatóközpontba mentünk, egy újabb gyönyörű látványosság, amit megőriztem a Világörökség részeként (fogalmam sincs, hogy ez működik-e az USA-ban). A Cella Septichora-t látni szerettem volna, és begyűjteni a projekt indítványomhoz.

La Posta – gyönyörű postahivatal Zsolnay csempékkel.
Sajtos croissant. Fahéjas tekercs, épp kellőképpen édes, reggelire. Kapros uborkaleves, káposztasaláta, ebédre. Harcsapörkölt nokedlivel, tejföllel és szalonnával, vacsorára.
Gázi Kászim Pasa dzsámija – ez az első mecset, vagy mecsetszerű épület, ahol valaha jártam. Nagyon tetszik a története, a gyönyörű kalligráfiák és az, hogy használják, újrahasznosítják, de a hely spiritualitását mindig megtartva. Vajon ez a vallási elöljárók szándéka volt, vagy van valami megmagyarázhatatlan és erőteljes magában a helyben?

A Zsolnay Kulturális Negyedben találkozom Károllyal, onnan Zsuzsához megyünk az Amerikai Kuckóba. Bejártuk a családi és gyármúzeumot, megnéztük a rózsaszín porcelán kiállítást és a munkásokat az „gyárhelyiségben”. Bejártuk ezt a csodás helyet és gyönyörködtünk a szobrokban.

Károllyal és Enikővel ebédeltem. Mindent bele leves, kacsazsíros falatkák – csupa új és izgalmas íz!
Az amerikai porcelán művészetről gondolkodom, Van Briggle jut eszembe, ott készül, ahol felnőttem, az 1910-es években kezdték gyártani. De Zsolnay a Van Briggle ezerszerese!

A termelői piac nagy felfedezés volt. Hatalmas, nagyrészt beltéri terület, mindenféle zöldség, kolbász, kenyér és sokféle virág, vágott és vágatlan. Piacon még sosem láttam ilyen rengeteget. Megkóstoltuk a szalonnát, kolbászt, karfiolt, csípőspaprikát, epret és a káposztával töltött paprikát is.
Később a Zsolnay múzeumba mentünk a városba, rengeteg szép alkotást néztünk meg minden egyes korszakból, nagyon kivételes fények és formák mindenütt.
Ezután a Csontváry múzeumba mentünk; óriási, hatalmas, valamint kicsi festmények, titokzatos megvilágítás, egyedülálló perspektívák, mégis nagyon megkapó műalkotások.
Fagyiztunk, ahogy mindenki más is a városban. Károly benézett és hozott 2 sajtós belépőt a fesztiválra, később pedig kaptam tőle egy példányt az ő és Kati közös könyvéből, amit látni szerettem volna. Vicces és aranyos történet, és illusztrációk.

Károly és Enikő elvittek minket, hogy megmutassák a vidéket, a falvakat és a magyar lutheránus templomokat. Mindig emlékezni fogok a történetekre, amiket meséltek, például arra, amelyik a festőről szólt, akit templomi elöljárók figyelmeztettek, hogy túl magam árakkal dolgozik. Nagyon meglepett, hogy a lutheránus templomok milyen gazdagon díszítettek. Habár a falak fehérre vannak meszelve, és az épület is kicsi, a belső térben festett burkolat van, tölgyfára festett népi motívumok élénk színnel, körbevéve a galériát és helyenként a plafonon is. A helyi védőnő elmondta, hogy a többi lutheránus közösségtől eltérően, itt azért festették ki a templomokat, hogy úgy nézzenek ki, mint az otthonaik, hiszen Istenhez ők „hazamennek”.

Enikő megmutatta a fákat, amik szalagokkal voltak feldíszítve, május elsejéről maradtak ott, mert aznap a fiatal férfiak feldíszítenek egy fát szívük választottjának.
Láttunk gólyákat is, a fészkükben voltak, telefonpóznák tetején. Tizenöt évig élnek, költöző madarak és minden évben márciustól júniusig maradnak itt. Hosszú, narancsszínű csőrük van, és hatalmas fészket raknak faágakból.
Elmentünk a siklósi várba is, lenyűgöző, korban és méretben egyaránt. Láttuk a nemesi és a paraszti lakóövezeteket is, egy napon belül. Aztán megálltunk egy jó ebédre és nagyon finom, villányi borra. Villány maga tele van apró borüzletekkel, azután egy másik városkát is láttunk, ahol a házak mellett ott vannak a hozzájuk tartozó borospincék.
Ez a csodálatos nap olyan bepillantást engedett nekünk a régió és a magyar emberek életébe, amilyet magunktól nem tudtunk volna felderíteni.

Modern Magyar Képtár. Vasarely, Elizabeth Schaar stb.
Minden nagyon érdekes volt, különösen megtetszettek Vasarely képei és magának a múzeumnak az építészeti megoldásai. A művészet mindig nagyon vonzó inspiráció számomra.
Egy antikváriumban találtam egy 1926-os, sérült magyar enciklopédiát, az A-B kötetet, és ez olyan izgalmas, talán lesz majd egy projektem, ahol felhasználom ihletforrásnak.

Páva polgármester úrral találkoztam, akinek a neve angolul ’peacock’, tehát ugyanaz, mint a páva madár, ezt Károlytól tudtam meg. Később olvastam egy kisebb botrányról, miszerint egy karmestert kirúgott egy hivatalnok, mert egy páva című darabot akart előadni. A tisztviselő úgy gondolta, hogy ez sértő lenne a polgármesterre nézve, aki viszont inkább összezavarodott, hiszen az igazi pávák sem zavarják, mi lett volna a baj egy ilyen darabbal?
Nagyon örültem a találkozónak, barátságos volt, és igazi kozmopolita. Neki is nagyon tetszett Olaszország (na de kinek nem?), és örült, hogy tetszésemet fejeztem ki a festmények iránt, amik az irodája előszobájában vannak. Két ismert magyar kortárs festő művei. Azt mondta, hogy igyekszik finanszírozást találni az Író Programhoz, amint csak lehet. Enikő képeket készített rólunk a polgármesterrel és Károllyal.
Az irodája a Széchenyi térre néz, széles ablakokon keresztül. Talán a mi polgári tisztviselőink is kedvesebbek lennének, ha ilyen kilátásuk lenne.
A Zsolnay óra a lobbiban pedig egy újabb csodás műalkotás, amit Pécs megőrzött.

Termelői piac: gombát, paradicsomot, epret és egy kg borsót (az sok!) vettem egy idős nőtől 600 forintért, az 3 dollár. Ecetes karfiol is volt, nagyon szeretjük a savanyúságot! Ebédeltünk és desszertnek ricottás, epres palacsintát ettünk. Tudom, sokat beszélek ételekről, de ha egyszer ez is része egy idegen kultúrával való megismerkedésnek!
Elmentünk a földalatti keresztény sírokhoz is, azután a bazilikába. A pre-rafaelita festmények, falak, és plafon úgy néznek ki, mintha különböző firenzei tapétákkal lenne bevonva; gyönyörű, elegáns és jól illik az Angster orgonához felkanyargó márvány lépcsőhöz és oszlopokhoz. Gyújtottam egy gyertyát Ron unokaöcsémért, és röviddel ezután valaki játszani kezdett az orgonán, ami pompás volt. Több rövidebb darabot játszott, bár tudnám, hogy miket.
Ezután elmentünk a titkos kertbe, amit Gabi említett nekem, a régi városfalakon belül van, remek kis hely. A Széchenyi téren üldögéltünk, a Zsolnay kút előtt. Vacsorára tészta volt, gombával és borsóval. Vers átírással dolgoztam.

Jakováli Hasszán Pasa dzsámija – nagyon tetszik az angol nyelvű tájékoztatón lévő szöveg, az első az ott lévő 5 rituális ima közül arról, hogy mikor kell imádkozni. Azt mondja, hogy hajnalban, amikor a fekete cérnát nehéz megkülönböztetni a fehértől.
Ajándékbeszerzés: ószeres bolt és antikvárium. Magyar sört akartam inni, úgyhogy elmentünk a Korhelybe is. Vettem egy magyar zsebszótárt és cigányzenei CD-ket. Most pedig irány haza, gondolkodnom kell a pécsi naplóról, a saját naplómról és projektemről.

Gabival elmentünk a Klimo-ba és egy egyetemi kiállításra is. A Klimo könyvtár nem abc szerinti elrendezése elképesztő! Két nagyon kedves idegenvezető volt velünk, Krisztina és Gábor. Láttunk egy másolatot egy nagyon régi, kertészkedéssel foglalkozó könyvről, ami egybevéve a rengeteg virággal, amit a piacon láttunk, igazolja az érzésemet, hogy a magyarok különösen szeretnek kertészkedni. A könyvtár lenyűgöző és Klimo püspök nagyszerű ember volt. Rengeteg könyvet állítottak ki, volt ott anatómia könyv kihajtható szívvel és egy képes mesekönyv sellőkről, amit egy király testvére írt. A király pedig vadkanvadászat közben vesztette életét. Gábor elmagyarázza, hogy ez egy metafora a politikai gyilkosságra. Külön állították ki az emléktárgyakat, amiket a könyvekben találtak; könyvjelzőket, leveleket – némely a 18. századból való. Ez is egy újabb kivételes kincs, ha itt élnék, gyakran látogatnám a könyvtárat.


A reggelt írással töltöttem. Délután a Zsolnay fesztiválra megyünk, a Károlytól kapott sajtós belépőknek hála, ingyen bejutunk. A különleges Zsolnay kiállítás nagyon látványos! Sosem láttunk még ehhez foghatót, a szecessziós rész volt a kedvencem, főleg egy sárga és piros váza, de bármit szívesen elfogadtam volna!
Ezután a Kodály Koncertközpontba mentünk. A külső-belső építészeti megoldások fantasztikusak. Belül döntött oszlopok és padló található, valamint az egész auditórium fából készült. Voltunk a színfalak mögött és a világosító szobában is. Bármelyik szimfonikus zenekar a világon, boldog lenne, ha itt játszhatna. A koncertközpont után visszamentünk a fesztiválra és egy kis kamra koncertet néztünk. Egy magas fiatalember zongorakísérettel csellózott, Schubert-et játszott, csodásan. Maradtunk még egy Mozart kvintettre is, a zenészek itt is kitűnőek voltak. Brahms előtt jöttünk el. (’Left before Brahms’ – micsoda könyvcím lenne!). A sötétedés és az eső miatt jöttünk el, de nem áztunk el nagyon.
Miközben a Kodály központban magyarul hallgattam az előadást, rájöttem, hogy bonyolult magyar szavakat összegyűjteni. A fülem angol kifejezéseket hall és próbál értelmet csiholni beléjük, de szánalmas a végeredménnyel. Ez a része a dolgoknak így nem fog menni.

Etnográfiai vagy népművészeti múzeum, a kastély ellentéte, de még a katedrálisnak is, meg a keresztény sírkamráknak is, mert csak a gazdagok engedhették meg magunkat, hogy mauzóleumuk legyen. Vannak képek azokról a templomokról, ahol jártunk. Bútorok, ruhák és falusi csoportképek – csak néhány dolog a kiállításról. Van itt népi agyagművesség is, amit Zsolnay Júlia átmentett az utókornak, de meg is változtatta. Van imaház is, viaszbabákkal. Egy nagyon kedves férfi dolgozik itt, különös fény csillogott a szemében. Megismertük Mindszenthy érsek történetét is. Finom fehérkenyeret vettem, és szalonnás szendvicset csináltam vacsorára.

Zsolnay fesztivál – bejutottunk Zsolnay Vilmos mauzóleumába, egy uralkodó is megirigyelné, griffmadarak, oroszlánok, Krisztus a kereszten és gyönyörű csempék. Visszasétáltunk a fesztiválközpontba és bejártunk mindent. A játszótéren van sakk készlet a gyerekeknek – milyen jó lenne ilyen az USA-ban is! Na de ki sakkozik manapság? Ezután fényjátékot néztünk egy hal formájú sátorban, gyönyörű volt, de meleg és kényelmetlen.
Aztán egy jazz banda játszott.
Végül hazamentünk és csináltam spagettit paprikával és sok zöldséggel. Olvasgattam még e keresztény sírkamrákról, a folyóiratba is írtam. Dolgozom egy versen.

Tettyére mentünk Gabival, Earnest-el, és Rosie-val a kutyával, egy parkba, ami a domboldalon fekszik, és további utak vezetnek fel a hegyre és gyönyörű kilátás nyílik Pécsre. Van egy régi derviskolostor és egy új játszótér. Láttuk a patakot és a vízikereket, ami vízforrásként szolgált a korábban működő malmok számára. Aztán egy kávéházban kávéztunk a parkban, megint csak csodás látvány és hatalmas fák, ami köré a sétálóudvar épült. Nagyon jól éreztük magunkat, beszélgettünk a pecázásról, a Dunáról stb. – csak laza ténfergés és beszélgetés. A Korhelyben vacsoráztunk, aztán irány haza.
Íme, a kutatásom: Da Vinci jegyzeteit online elolvasom, ihletet keresek a fordításban.

Újra elmentem a zsinagógába, reméltem, hogy újra megnézhetem a Könnyek könyvét. Egyedül voltam a zsinagógában, de mégsem akartam átlépni a szentélyt elbarikádozó köteleket. Elolvastam egy sokat forgatott másolatát a könyvnek. Késztetést éreztem, hogy minden egyes nevet hangosan felolvassak, hogy megadjam, ami jár neki, és újra életet leheljek beléjük. Könnyek könyve – ereje van. Azért akartam Pécsre jönni, hogy egyfajta spiritualitásra leljek, belélegezzem, és megírjam. Nem egy bizonyos vallás szempontjából, de rengeteg ilyen erőt tapasztaltam itt. Milyen emberi, és milyen ősi vágy, hogy emlékezzünk a holtakra. A szeretet miatt, amit a spiritualitás lényegét adja, és ami nem az ok, hanem az okozat. Lélegezni a beszéden keresztül: a beszéd átveszi a teremtés és újrateremtés szerepét.
Ezután Károllyal balettra mentünk, egy gyönyörű színház épületbe, fehér és arany csillárok, vörös bársonyülések, magas plafonok, a padló mentén végig ablakok – elbűvölő. Károly megszerezte nekünk a rendezői páholyt, ami nagyon kényelmes volt, és tökéletesen ráláttunk a színpadra. A balett egy paródia volt egy 18. századi európai, talán francia, báróról. Uraságok és előkelő hölgyek tettek illetlen dolgokat, nagyon szórakoztató volt. A díszletek és a jelmezek nagyon eredetiek voltak, a színpadkép egy faborítású bálterem hatását keltette. Kitűnő táncosok adták elő a darabot, maga a tánc pedig klasszikus balett és modern, Pina Bausch-féle mozdulatokból állt össze. Elragadó élmény volt!
A balett után az Arizona étterembe mentünk Károllyal, aki kitűnő vörösbort rendelt és Hody/Kody? meg én specialitásokat kóstoltunk meg. Én BBQ bordát választottam, ő libamájat pepperoni szósszal. Kiváló volt az étel és nagyon kellemesen elbeszélgettünk a költészetről.
Csodás este, amire mindig emlékezni fogok.