Pécsi Íróprogram ::
Ilona Witkowska: Pécsi sorok
Lehet, hogy mostantól stílust váltok
Aznap érkeztem meg, amikor a helyi állatkert igazgatója kilőtte a farkast, amely egy nappal korábban átugrotta a négy méter magas ketrecrácsot és beszaladt az erdőbe.
Csak remélni tudom, hogy egy pillanatra boldog volt.
Fél napig, amikor szabad volt.
Közben Braziliában megmérgeztek egy folyót.
Láttam, ahogy az emberek zokognak,
miközben a mérgezett sáros léből
méretes haltetemeket húztak ki.
Szeretem a Szupercsapat szereplőit,
Ezért is keltette fel a figyelmemet pont ez a pasas: extravagáns, már-már cowboy-szerű kabátot hordott, és szépen járt, gyönyörűen lépkedett.
Elhatároztam, hogy utánamegyek, mert biztos, hogy aki így néz ki, olyan helyre megy, ami nekem is tetszik.
Máshogy alakult. Pont ugyanoda ment, ahova mindenki más is. De én még így is csak mentem utána.
Végül egyedül ő keltette fel a figyelmemet aznap és azon a helyen. Néhány asztallal odébb ültem, bort rendeltem és cigiztem. Ő németül beszélt valakivel telefonon.
Elképzeltem, hogy odamegyek hozzá, és így szólok: I'm here, because I followed you. I followed you, because I liked your coat. Aztán leisszuk magunkat a sárga földig, pontosabban ő itat le engem, majd reggel szétkefélve és másnaposan ébredek fel a lakásában. Ezt rögtön le is írtam. Közben tudatosítottam magamban, hogy a próza a magányos emberek sportja, így aztán odamentem a némethez.
Az új élet mindenben új
Például teljesen újak voltak
1. A hangok:
• A gyerekek hangja a játszótéren, olyan, mint a sirályoké, amelyet az elhaladó autók zúgása egészít ki, mintha hullámzást hallanék;
• Opera hangjai egy dzsipből
• aztán valaki, aki az utcában naphosszat gyakorol a zongorán;
• Az iskolából jövő hangok kavalkádja a Mária utcában,– ének, hangszerek, lábdobogás, csoszogás, kiabálás és nevetés;
• a „Fürelize” dallama az egyik Zsolnay Negyed körüli panelforma társasház kaputelefonján (nem tudom miért, ezek a panelszerű házak felettébb királyul néznek ki);
• egy idősebb pali kocsijából kiszűrődő szentimentálisan takonynyálas zeneszó. A pasas kiszállt, aztán utána kiszállt a kutyája is, ennek köszönhetően hosszabb ideig állt módomban hallgatni. Ez a zene maga volt a pokol az aznapi napnyugtához, és ez a kettősség már-már több mint szép volt; majdnem úgy voltam, hogy megkérdezem, mi volt ez, hogy otthon is hallgathassak szentimentális magyar gagyiszámokat, de végül nem kérdeztem meg;
• Zbigniew, aki a dombon álló fehér kis templomban orgonál, engedélyt kért a na migi és megkapta; nem volt ebben semmi vallásosság.
Valamiféle film, vagy kettő
https://www.youtube.com/watch?v=_TwTREEQ10w
https://www.youtube.com/watch?v=7Qb9NFMFMss
A repülőgép a a leszállópályán gurult aztán végre megálltunk, jó messze a termináltól.
Kiszálltam, elmentem a csomagomért, rágyújtottam. Most már a kocsiban utazom. Fél hat van, és töksötét. Az úr, aki levisz engem, azt mondta, hogy van internet, és nem beszélgetünk. Tizenkét órával ezelőtt még abban a gyönyörű lakásban voltam a Boreken, a pasimmal és a csodapofa cicával, és ott nagyon jó volt. Útközben összesen három emberrel találkoztam: először Charlotte-ban belefutottam három intelligensnek tűnő leszbibe; az egyik elkérte a telefonszámomat. Már olyan régen nem akart senki sem ilyen keresetlen egyszerűséggel felszedni, hogy megadtam neki, és azt is mondtam, hogy – ha egyszer úgy alakul – szívesen megiszom vele egy kávét. Aztán a repülőtéri dohányzóban egy csillagásszal beszélgettem a lengyel felsőoktatás végzetes állapotáról, a gyerekvállalásról meg az autóvezetési kultúráról, valamint –általánosságban – az emberi kapcsolatokról. Javasolta, hogy hallgassam meg, hogy olvassa Marek Kondrat a Mester és Margaritát este hétkor a Kettesen (meghallgatható a rádió archívumából), meg hogy nézzem meg a regényből készült 2005-ös ruszki sorozatot, a kivételesen házsártos, öreg és megfáradt Wolanddal. Aztán a repülőn még az ablakon sem tudtam kinézni, mert a repülés teljes ötven percében egy Janek névre hallgató alak tartott szóval, aki televíziós (vagy rádiós) műsorokat készít Budapesten, s akinek van egy tizenhét éves, Márta nevű lánya, aki vegán, és hogy Janek maga is áttért a vegetarianizmusra, és azóta nagyon jól van. Ugyanarról dumáltunk, mint a csillagásszal, mínusz gyereknevelés, plusz kopasz futballhuligánok (Krakkó, a fegyveres rablóbandák városa), plusz egy kevés Magyarország és magyarok (Janek képben van, mert hosszú ideje itt dolgozik), a nemzeti karakterük, a történelmük stb., kerülve az esetleg kényesebb témákat.
Varsó teljesen kiürült, mert halottak napja van, és az utcákon azok járkáltak, akiket hétköznap nem látni.
És most itt vagyok, és csöndben utazom. Azt hiszem, telefonálnom kellene: anyunak, a pasimnak, Károlynak (most Károj, vagy Károli? és egyáltalán: hogy ragozzam?); aztán nem telefonálok senkinek. Csak utazom, és nincs semmi, ami muszáj lenne. Szörnyű nagy a sötétség. Az internet működik.
Hozzátenném még, hogy igen kellemes időt jósolnak erre a hétre.
Hőség van, bár november közepén járunk. A népek fagyiznak és panyókára vetett kabátban üldögélnek a padokon. Ma egy egész nyuggercsapatot láttam, csupa idősebb nőt, fagyiért álltak sorba. Sorban állás közben némi feszültség látszott rajtuk, utána boldogság ragyogta be az arcukat. Mindegyikük három gombóccal távozott.
Bogarak és lepkék repkednek a napfényes vénasszonyok nyarán, olyanok, mintha hosszú, a kandeláberek fényében úszó fehér halak lennének. Tiszta nyár van, csak tekintve a fenti körülményeket, értelmetlenül korán sötétedik, úgy öt körül.
Beléptem az e-mail-fiókomba, és levelet írtam:
Szia. A mecset előtt ülve írok Neked. Úgy gondoltam, hogy ez Neked is tetszene.
(…)
Írjál! Annyira szeretem olvasni a leveleidet. Hiányzik, hogy szép és nekem szóló leveleket olvassak, egy másik ember kedves és határozott mondatait, az írott beszélgetés művészetével, tudod jól, miről van szó. És, mondd, mi újság Veled? Nagyon kíváncsi vagyok. Remélem, hogy minden egyre csak jobb lesz, s hogy a szívünk mélyén éktelenkedő kiégett romokat egyre vastagabban növi be majd a fű és cserje. Ezt kívánom Neked levelem utolsó szavaival. Meg magamnak is.
Felettébb romantikus:
A pasim felvette és elküldte nekem
A „pom – pom – fiu-t”,
Akkor is azt dúdoltam, amikor a Zsolnay Negyed kávázójának teraszán táncoltunk,
Nem tudva mit kezdeni magunkkal
Ötkor,
Novemberben,
Pécsett.
pom – pom – fiu
pom – pom – fiu
Talán elszálltam,
Tegnap 16.30-kor földönkívüli naplementét láttam.
Hallod, egy ponton a horizont fölött ott volt az igazi pokol.
Ámultam és bámultam, mint akit megbabonáztak, bár erre a helyzetre inkább az illene, hogy mint akit meghipnotizáltak.
Későre jár.
Sötét van és hideg.
Szörnyű, hogy itt a rendőrség minden este szirénázva furikázik.
De épp ma este a szirénahangba fiatalok hangja vegyült, akik a Bella Ciao-t énekelték.
Hosszú hallgatás következett.
Nem emlékszem, hogy lettem volna valamikor életemben egy hónapig teljesen egyedül. Máris hosszú fürdőt veszek, és fürdés közben a nagy kádban filmet nézek. A KADR filmstúdiónak van egy csatornája a Youtube-on, amelyen régi lengyel filmek mennek. Az Éjszakai vonatot nézem. Hány ilyen hasonló történet kezdődik vonaton: a Szaltó, ha jól emlékszem, meg a Varázshegy, és talán Munro összes elbeszélése is.
Nem néztem végig. Arra vágyom, hogy vérfagyasztó politikai újságcikkeket olvassak. Az új lakás zörejeit zenével nyomom el: https://www.youtube.com/watch?v=DWGjYg2LmZQ.
Van egy kis teraszom, a teraszon cserepes eper.
Napokon keresztül nem beszélek senkivel.
Bocsánat,
Még egy momentum, amelyről megfeledkeztem: a bevásárlóközpont háta mögött szembe találkoztam egy nővel: én az utca egyik oldalán, ő a másikon. A lámpa piros. Egymás szemébe néztünk, egymásra mosolyogtunk, aztán ezzel a gesztussal kölcsönösen engedélyezve az átkelést, a szabályok megszegését, átmentünk az úton. Nagyszerű volt. Könnyűnek és felszabadultnak éreztük magunkat.
Bebújtam a takaró alá, és álmodtam:
2. Stoppoltam, felvett egy idősebb faszi, aki álmomban mániákus volt, és Philip Seymour Hoffmannra hasonlított. Hazavitt magához valahova Pomerániába, egyfolytában lökte a sódert, majd elcipelt Poznańba, valamilyen művészeti fesztivál megnyitójára, amelyen már korábban részt vettem. És aztán megnyitjuk, én meg valami csajszival beszélek; ajaj, nem emlékszem, hogy részt vettem volna korábban ezen a fesztiválon, mondom, ő meg erre: csitt, még meghallják, utána meg az összes ott levővel (nem tudom, miféle emberek voltak), egy reklámot néztünk, amelyben egy gyilkos játszotta a macskát.
3. Először, természetesen, egy lakásról álmodtam és két nőről, de később elrepültem valamilyen melegebb országba, és ott összefutottam A. W.-vel a bácsikám konyhájában, aki adott egy nagy zacskó füvet, és megismertem a városban törve-zúzva garázdálkodó vad óriásról szóló történetet; a felnőtt férfiak – természetszerűleg – meg akarták ölni, de két kislány, lánytestvérek, elhatározták, hogy fejedelmi módon fogadják; pompás skarlátvörös selyemsátor és szőlő. Azt hiszem, odavesztek, de gyorsan, sietve be kellett szállnom egy kicsi repülőbe, és elrepültünk a tengerpartra, ahol csoportos nyaraláson vettem részt – hófehér homok; volt valami vihar, vagy ilyesmi, és utána csak vadállatok maradtak a városban, főleg fekete párducok; a buszmegállókban ültek, gyerekek mellett, akik kék fagyit nyaltak a falon ülve. A tengerben meg tengeri kígyó volt, vagy sok más, gyönyörű hal. Meg akartam mutatni őket valakinek, de felkapott egy hullám, és partra vetett, egy egyszerű ezüstszínű snecivel a térdemen.
Ezer bocsánat, de nekem Pécs különböző
illatokat és szagokat jelent:
• A sonka illata a hotelban, amelyről nem lehet száz százalékos biztonsággal megállapítani, hogy nyitva van-e vagy zárva;
• Az utca hideg levegőjén elszívott cigaretta illata (isteni!)
• Az ételek illata, amikor elhaladok a kocsmák mellett: minden kocsma lángosszagú;
időnként ezt az illatot már meglepetésemre messziről megérzem, mint azon a helyen, ahol a fa kerti lugas áll az Ilonka pihenő felé vezető úton; A kifli és zsemlye pékségekből kiáradó illata az utcákon. Őrjítő!
• A birsalma, a kertekben szerteszét heverő lehullott gyümölcs illata, a romé, ott a képről ismert kis templom alatt ruina, zaraz pod ko¶ciółkiem z obrazka;
• Valamiféle titokzatos, citromos illat a gyerekkoromból a sötét, üres József utcán a telihold utáni napon
• Az elégett levelek és ágak illata, az ősz illata; de egyben a kéményekből áradó szaga annak, amit nem kellett volna elégetni, amit mifelénk csak egyszerűen téliguminak hívnak.
• És a kipufogógáz bűze, amely ott van mindenütt, és beteríti az elbűvölő kisutcákat, és a napsütésben sárgásszürke halotti lepellel takarja be az egész völgyet; annál jobban érzem, minél több időt töltök fenn a Tettyén, ahova már nem ér fel. Nap mint nap oda járok lélegezni;
•
Előre, előre, előre,
Minden nap fel a hegyre,
Minden nap a Tettyére
Minden nap a szűk utcácskákba,
Hogy belessek az ablakokon,
Megnézzem a függönyöket, a muskátlikat, az ajtókat, a kapualjakat,
a harapós kutyákra figyelmeztető táblákat.
Mert ilyen később már nem lesz.
Szünet nélkül kattog a fényképezőgép:
4. Ez én vagyok, november közepén vékony blúzban a mecset kapujában szelfizek;
• Ezen is én vagyok, az újságosbódénál fényképeztem le magam ugyanabban a blúzban. Mögöttem háttal egy lovaskocsi, szerettem volna, ha ráfér a képre, ezért kivágtam egy részt a képből;
• És ezen is én vagyok, egy kutyakozmetika kapujában kaptam le magamat; a kutyák iszonyatosan vonyítottak, így aztán odamentem, és megláttam a tükröt;
• Ismét én, a romok között, a nap ezer és ezer kis szivárványt hozott létre a fejem körül;
• És megint én, mögöttem egy fura Krisztus, a kép homályos, az ég kék;
• Ezen nem vagyok rajta, a képen egy nő, rövid ujjú blúzban, térdig felhajtott nadrágban, a blúz a melléig felhúzva. Lehevert a padra és a tiszta levegőjű Tettyén napozott a novemberi nyárban, süttette a hasát és a vádliját. Ott ültem felette a kőfalon, és nagyon, de nagyon le akartam fényképezni, de a telefonom éppen lemerült, így csak leírni tudom a látványt, ugyanúgy, mint a kicsiny gyíkocskát, amely ott aranyzöldes fényben ragyogott a fűben, és amely odabólogatott nekem, amikor megláttam, meg a citrom- és narancssárga hátú és szárnyú lepkét, meg a pitypangot.
(Bagi Dániel fordítása)
Aznap érkeztem meg, amikor a helyi állatkert igazgatója kilőtte a farkast, amely egy nappal korábban átugrotta a négy méter magas ketrecrácsot és beszaladt az erdőbe.
Csak remélni tudom, hogy egy pillanatra boldog volt.
Fél napig, amikor szabad volt.
Közben Braziliában megmérgeztek egy folyót.
Láttam, ahogy az emberek zokognak,
miközben a mérgezett sáros léből
méretes haltetemeket húztak ki.
Szeretem a Szupercsapat szereplőit,
Ezért is keltette fel a figyelmemet pont ez a pasas: extravagáns, már-már cowboy-szerű kabátot hordott, és szépen járt, gyönyörűen lépkedett.
Elhatároztam, hogy utánamegyek, mert biztos, hogy aki így néz ki, olyan helyre megy, ami nekem is tetszik.
Máshogy alakult. Pont ugyanoda ment, ahova mindenki más is. De én még így is csak mentem utána.
Végül egyedül ő keltette fel a figyelmemet aznap és azon a helyen. Néhány asztallal odébb ültem, bort rendeltem és cigiztem. Ő németül beszélt valakivel telefonon.
Elképzeltem, hogy odamegyek hozzá, és így szólok: I'm here, because I followed you. I followed you, because I liked your coat. Aztán leisszuk magunkat a sárga földig, pontosabban ő itat le engem, majd reggel szétkefélve és másnaposan ébredek fel a lakásában. Ezt rögtön le is írtam. Közben tudatosítottam magamban, hogy a próza a magányos emberek sportja, így aztán odamentem a némethez.
Az új élet mindenben új
Például teljesen újak voltak
1. A hangok:
• A gyerekek hangja a játszótéren, olyan, mint a sirályoké, amelyet az elhaladó autók zúgása egészít ki, mintha hullámzást hallanék;
• Opera hangjai egy dzsipből
• aztán valaki, aki az utcában naphosszat gyakorol a zongorán;
• Az iskolából jövő hangok kavalkádja a Mária utcában,– ének, hangszerek, lábdobogás, csoszogás, kiabálás és nevetés;
• a „Fürelize” dallama az egyik Zsolnay Negyed körüli panelforma társasház kaputelefonján (nem tudom miért, ezek a panelszerű házak felettébb királyul néznek ki);
• egy idősebb pali kocsijából kiszűrődő szentimentálisan takonynyálas zeneszó. A pasas kiszállt, aztán utána kiszállt a kutyája is, ennek köszönhetően hosszabb ideig állt módomban hallgatni. Ez a zene maga volt a pokol az aznapi napnyugtához, és ez a kettősség már-már több mint szép volt; majdnem úgy voltam, hogy megkérdezem, mi volt ez, hogy otthon is hallgathassak szentimentális magyar gagyiszámokat, de végül nem kérdeztem meg;
• Zbigniew, aki a dombon álló fehér kis templomban orgonál, engedélyt kért a na migi és megkapta; nem volt ebben semmi vallásosság.
Valamiféle film, vagy kettő
https://www.youtube.com/watch?v=_TwTREEQ10w
https://www.youtube.com/watch?v=7Qb9NFMFMss
A repülőgép a a leszállópályán gurult aztán végre megálltunk, jó messze a termináltól.
Kiszálltam, elmentem a csomagomért, rágyújtottam. Most már a kocsiban utazom. Fél hat van, és töksötét. Az úr, aki levisz engem, azt mondta, hogy van internet, és nem beszélgetünk. Tizenkét órával ezelőtt még abban a gyönyörű lakásban voltam a Boreken, a pasimmal és a csodapofa cicával, és ott nagyon jó volt. Útközben összesen három emberrel találkoztam: először Charlotte-ban belefutottam három intelligensnek tűnő leszbibe; az egyik elkérte a telefonszámomat. Már olyan régen nem akart senki sem ilyen keresetlen egyszerűséggel felszedni, hogy megadtam neki, és azt is mondtam, hogy – ha egyszer úgy alakul – szívesen megiszom vele egy kávét. Aztán a repülőtéri dohányzóban egy csillagásszal beszélgettem a lengyel felsőoktatás végzetes állapotáról, a gyerekvállalásról meg az autóvezetési kultúráról, valamint –általánosságban – az emberi kapcsolatokról. Javasolta, hogy hallgassam meg, hogy olvassa Marek Kondrat a Mester és Margaritát este hétkor a Kettesen (meghallgatható a rádió archívumából), meg hogy nézzem meg a regényből készült 2005-ös ruszki sorozatot, a kivételesen házsártos, öreg és megfáradt Wolanddal. Aztán a repülőn még az ablakon sem tudtam kinézni, mert a repülés teljes ötven percében egy Janek névre hallgató alak tartott szóval, aki televíziós (vagy rádiós) műsorokat készít Budapesten, s akinek van egy tizenhét éves, Márta nevű lánya, aki vegán, és hogy Janek maga is áttért a vegetarianizmusra, és azóta nagyon jól van. Ugyanarról dumáltunk, mint a csillagásszal, mínusz gyereknevelés, plusz kopasz futballhuligánok (Krakkó, a fegyveres rablóbandák városa), plusz egy kevés Magyarország és magyarok (Janek képben van, mert hosszú ideje itt dolgozik), a nemzeti karakterük, a történelmük stb., kerülve az esetleg kényesebb témákat.
Varsó teljesen kiürült, mert halottak napja van, és az utcákon azok járkáltak, akiket hétköznap nem látni.
És most itt vagyok, és csöndben utazom. Azt hiszem, telefonálnom kellene: anyunak, a pasimnak, Károlynak (most Károj, vagy Károli? és egyáltalán: hogy ragozzam?); aztán nem telefonálok senkinek. Csak utazom, és nincs semmi, ami muszáj lenne. Szörnyű nagy a sötétség. Az internet működik.
Hozzátenném még, hogy igen kellemes időt jósolnak erre a hétre.
Hőség van, bár november közepén járunk. A népek fagyiznak és panyókára vetett kabátban üldögélnek a padokon. Ma egy egész nyuggercsapatot láttam, csupa idősebb nőt, fagyiért álltak sorba. Sorban állás közben némi feszültség látszott rajtuk, utána boldogság ragyogta be az arcukat. Mindegyikük három gombóccal távozott.
Bogarak és lepkék repkednek a napfényes vénasszonyok nyarán, olyanok, mintha hosszú, a kandeláberek fényében úszó fehér halak lennének. Tiszta nyár van, csak tekintve a fenti körülményeket, értelmetlenül korán sötétedik, úgy öt körül.
Beléptem az e-mail-fiókomba, és levelet írtam:
Szia. A mecset előtt ülve írok Neked. Úgy gondoltam, hogy ez Neked is tetszene.
(…)
Írjál! Annyira szeretem olvasni a leveleidet. Hiányzik, hogy szép és nekem szóló leveleket olvassak, egy másik ember kedves és határozott mondatait, az írott beszélgetés művészetével, tudod jól, miről van szó. És, mondd, mi újság Veled? Nagyon kíváncsi vagyok. Remélem, hogy minden egyre csak jobb lesz, s hogy a szívünk mélyén éktelenkedő kiégett romokat egyre vastagabban növi be majd a fű és cserje. Ezt kívánom Neked levelem utolsó szavaival. Meg magamnak is.
Felettébb romantikus:
A pasim felvette és elküldte nekem
A „pom – pom – fiu-t”,
Akkor is azt dúdoltam, amikor a Zsolnay Negyed kávázójának teraszán táncoltunk,
Nem tudva mit kezdeni magunkkal
Ötkor,
Novemberben,
Pécsett.
pom – pom – fiu
pom – pom – fiu
Talán elszálltam,
Tegnap 16.30-kor földönkívüli naplementét láttam.
Hallod, egy ponton a horizont fölött ott volt az igazi pokol.
Ámultam és bámultam, mint akit megbabonáztak, bár erre a helyzetre inkább az illene, hogy mint akit meghipnotizáltak.
Későre jár.
Sötét van és hideg.
Szörnyű, hogy itt a rendőrség minden este szirénázva furikázik.
De épp ma este a szirénahangba fiatalok hangja vegyült, akik a Bella Ciao-t énekelték.
Hosszú hallgatás következett.
Nem emlékszem, hogy lettem volna valamikor életemben egy hónapig teljesen egyedül. Máris hosszú fürdőt veszek, és fürdés közben a nagy kádban filmet nézek. A KADR filmstúdiónak van egy csatornája a Youtube-on, amelyen régi lengyel filmek mennek. Az Éjszakai vonatot nézem. Hány ilyen hasonló történet kezdődik vonaton: a Szaltó, ha jól emlékszem, meg a Varázshegy, és talán Munro összes elbeszélése is.
Nem néztem végig. Arra vágyom, hogy vérfagyasztó politikai újságcikkeket olvassak. Az új lakás zörejeit zenével nyomom el: https://www.youtube.com/watch?v=DWGjYg2LmZQ.
Van egy kis teraszom, a teraszon cserepes eper.
Napokon keresztül nem beszélek senkivel.
Bocsánat,
Még egy momentum, amelyről megfeledkeztem: a bevásárlóközpont háta mögött szembe találkoztam egy nővel: én az utca egyik oldalán, ő a másikon. A lámpa piros. Egymás szemébe néztünk, egymásra mosolyogtunk, aztán ezzel a gesztussal kölcsönösen engedélyezve az átkelést, a szabályok megszegését, átmentünk az úton. Nagyszerű volt. Könnyűnek és felszabadultnak éreztük magunkat.
Bebújtam a takaró alá, és álmodtam:
2. Stoppoltam, felvett egy idősebb faszi, aki álmomban mániákus volt, és Philip Seymour Hoffmannra hasonlított. Hazavitt magához valahova Pomerániába, egyfolytában lökte a sódert, majd elcipelt Poznańba, valamilyen művészeti fesztivál megnyitójára, amelyen már korábban részt vettem. És aztán megnyitjuk, én meg valami csajszival beszélek; ajaj, nem emlékszem, hogy részt vettem volna korábban ezen a fesztiválon, mondom, ő meg erre: csitt, még meghallják, utána meg az összes ott levővel (nem tudom, miféle emberek voltak), egy reklámot néztünk, amelyben egy gyilkos játszotta a macskát.
3. Először, természetesen, egy lakásról álmodtam és két nőről, de később elrepültem valamilyen melegebb országba, és ott összefutottam A. W.-vel a bácsikám konyhájában, aki adott egy nagy zacskó füvet, és megismertem a városban törve-zúzva garázdálkodó vad óriásról szóló történetet; a felnőtt férfiak – természetszerűleg – meg akarták ölni, de két kislány, lánytestvérek, elhatározták, hogy fejedelmi módon fogadják; pompás skarlátvörös selyemsátor és szőlő. Azt hiszem, odavesztek, de gyorsan, sietve be kellett szállnom egy kicsi repülőbe, és elrepültünk a tengerpartra, ahol csoportos nyaraláson vettem részt – hófehér homok; volt valami vihar, vagy ilyesmi, és utána csak vadállatok maradtak a városban, főleg fekete párducok; a buszmegállókban ültek, gyerekek mellett, akik kék fagyit nyaltak a falon ülve. A tengerben meg tengeri kígyó volt, vagy sok más, gyönyörű hal. Meg akartam mutatni őket valakinek, de felkapott egy hullám, és partra vetett, egy egyszerű ezüstszínű snecivel a térdemen.
Ezer bocsánat, de nekem Pécs különböző
illatokat és szagokat jelent:
• A sonka illata a hotelban, amelyről nem lehet száz százalékos biztonsággal megállapítani, hogy nyitva van-e vagy zárva;
• Az utca hideg levegőjén elszívott cigaretta illata (isteni!)
• Az ételek illata, amikor elhaladok a kocsmák mellett: minden kocsma lángosszagú;
időnként ezt az illatot már meglepetésemre messziről megérzem, mint azon a helyen, ahol a fa kerti lugas áll az Ilonka pihenő felé vezető úton; A kifli és zsemlye pékségekből kiáradó illata az utcákon. Őrjítő!
• A birsalma, a kertekben szerteszét heverő lehullott gyümölcs illata, a romé, ott a képről ismert kis templom alatt ruina, zaraz pod ko¶ciółkiem z obrazka;
• Valamiféle titokzatos, citromos illat a gyerekkoromból a sötét, üres József utcán a telihold utáni napon
• Az elégett levelek és ágak illata, az ősz illata; de egyben a kéményekből áradó szaga annak, amit nem kellett volna elégetni, amit mifelénk csak egyszerűen téliguminak hívnak.
• És a kipufogógáz bűze, amely ott van mindenütt, és beteríti az elbűvölő kisutcákat, és a napsütésben sárgásszürke halotti lepellel takarja be az egész völgyet; annál jobban érzem, minél több időt töltök fenn a Tettyén, ahova már nem ér fel. Nap mint nap oda járok lélegezni;
•
Előre, előre, előre,
Minden nap fel a hegyre,
Minden nap a Tettyére
Minden nap a szűk utcácskákba,
Hogy belessek az ablakokon,
Megnézzem a függönyöket, a muskátlikat, az ajtókat, a kapualjakat,
a harapós kutyákra figyelmeztető táblákat.
Mert ilyen később már nem lesz.
Szünet nélkül kattog a fényképezőgép:
4. Ez én vagyok, november közepén vékony blúzban a mecset kapujában szelfizek;
• Ezen is én vagyok, az újságosbódénál fényképeztem le magam ugyanabban a blúzban. Mögöttem háttal egy lovaskocsi, szerettem volna, ha ráfér a képre, ezért kivágtam egy részt a képből;
• És ezen is én vagyok, egy kutyakozmetika kapujában kaptam le magamat; a kutyák iszonyatosan vonyítottak, így aztán odamentem, és megláttam a tükröt;
• Ismét én, a romok között, a nap ezer és ezer kis szivárványt hozott létre a fejem körül;
• És megint én, mögöttem egy fura Krisztus, a kép homályos, az ég kék;
• Ezen nem vagyok rajta, a képen egy nő, rövid ujjú blúzban, térdig felhajtott nadrágban, a blúz a melléig felhúzva. Lehevert a padra és a tiszta levegőjű Tettyén napozott a novemberi nyárban, süttette a hasát és a vádliját. Ott ültem felette a kőfalon, és nagyon, de nagyon le akartam fényképezni, de a telefonom éppen lemerült, így csak leírni tudom a látványt, ugyanúgy, mint a kicsiny gyíkocskát, amely ott aranyzöldes fényben ragyogott a fűben, és amely odabólogatott nekem, amikor megláttam, meg a citrom- és narancssárga hátú és szárnyú lepkét, meg a pitypangot.
(Bagi Dániel fordítása)
