Vízilabda a termálfürdőben


Mindig kampányszerűen írok, akár prózáról, akár költészetről van szó. Előfordul, hogy évekig semmit sem írok, aztán pár óra leforgása alatt szakad belőlem, mint az eső a Baranya felett dalmahodó tökrészeg felhőből. Ez történt Pécsett is, ahol ottlétem alatt sajnos nagyban zajlott a még be sem fejezett lakóház felújítása, benne az Európából érkező írók fogadására kialakított kedves földszinti lakással. Az építők napokon keresztül javítgatták az újonnan elkészült épület hibáit, sokkal termékenyebbek voltak a tranzíciós költőnél, aki tulajdon démonaival harcolt, és sehogyan sem volt képes összeszedni a gondolatait. Egész idő alatt egy építőipari összeesküvés áldozatának érezte magát, mivel Szlovéniában is örökké felbukkantak bizonyos munkások, akik napokon keresztül fűrészeltek vagy szögeltek az ablaka alatt. És most itt a széles magyar rónán sincs nyugta ettől a népségtől, melynek csöppet sem sürgős, hogy végezzen a munkájával. Hiszen ha befejeznék, amit elkezdtek, haszonnal kecsegtető történetük is véget érne. Így van ez nyilván szerte Európában, amely szemmel láthatólag virul, bár mindenek előtt az írásból és hasonló ostobaságokból megélni próbálkozó egyének kárára. Az alkotómunka a szabad Európában teljes illegalitásra van ítélve, mivel itt sohasem terem meg a teljes és átható csend, amelyből megszülethet egy-egy szárnyaló verssor. Az építőipari lobbyk korát éljük, és ezek fütyülnek a lényegre. Ennek azonban semmi köze az alkotáshoz, ugyebár? Létezik egy szerb mondás: „Baszok rá, hogy Magyarországnak nincs tengere.” Valahogy így tartják azok is, akik arra várnak, hogy bármi áron megírj egy valamennyire is elfogadható szöveget. Ilyen kegyetlen a balkán humor, mi, szlovénok azonban nem vesszük sértésnek. Annyira el vagyunk tőle ájulva, hogy elkerüli a figyelmünket a viccek esetleges rosszindulatú árnyalata, amely általában azok ellen irányul, akik nem hajlandók egy követ fújni a többséggel. Kit érdekel, hogy a magyaroknak nincs tengere? Most, hogy új özönvíz van készülőben, bizonyára a kutyát sem. Vasárnap volt, és a rádió bemondta, hogy az Antarktisz jege gyorsabban olvad a vártnál. Akkor írtam pécsi tartózkodásom egyetlen jó versét: „Fekete teát iszom Pécs tetején. Innen prímán látni fogom, ahogy a tenger visszatér Baranyába. Végül kiderült a bizarr ötlet eredetisége. A leginkább borúlátók szerint a tenger hat métert fog emelkedni. Bizonyára eleget ahhoz, hogy a magyarok megkapják a mediterránjukat, a szlovénok pedig végleg eltűnjenek a föld színéről. Ha ez vasárnapra esik, annál jobb. Akkor a szlovénok úgysem láthatóak.« Ahmed helyesen szögezte le, hogy ez a vers durván cinikus. Szerintem főként reális, mint ahogyan realitásnak tekintem azt is, hogy mi, szlovénok sohasem nyerjük meg a vízilabda-bajnokságot. Hiába van tengerünk. A magyaroknak nincs, mégis sokkal jobbak a vízilabdában. Mégis mindig hülyülünk a magyarokon. Valószínűleg azért is, mert annak idején így akarta a szomszédjainkat mindig rossz fényben feltüntető állami propaganda. Egyszerűen rájuk ragasztották, hogy a magyarok enyhén mélabús és nevetséges népség, mivel senki sem érti a nyelvüket. Persze az ilyen politikailag kifőzött sztereotípiák nagyon igazságtalanok. Vagy csak azért éreztük így, mivel különbnek gondoltuk magunkat, holott ugyanabban a szocialista sötétségben éltünk. Innen a cinizmus a versben. Hiszen nekünk csak a cinizmus maradt és a szabadság, amivel még ma sem tudunk mit kezdeni. Ez a vers is ebből az érzésből született: »Belül izzanak a barátcsuhák, nincs test, amely megszólítaná az új vezért. A Beatles-ek önmagukon nevetnek, mert tudják, milyen súlyos a zsenijük. Fizessenek érte bármennyit, nincs menekvés. Miről beszéltünk az olcsó chilei bort iszogatva. Azoknak a huncutságairól, akik az új hajnalt hozták nekünk. Mind azt álmodta, hogy lövöldöz. Amikor felébredt nem voltak többé. Keskeny hernyótalpak maradtak és lövések a semmibe. A rokkantak új tarokkpartiba kezdtek, a győzelem reménye nélkül. A türelem azok fantomtétje, akik odakint finganak. Kezet nyújt nekünk a közönségesség, mint a peches prosti, akit pénztelen pasi vitt el. Büszkesége ezer sebből vérzik. Miről beszélgettünk, amikor felfedeztük a legolcsóbb bort Magyarországon. Milyen jó és olcsó és milyen röhejesek ezek a magyarok, senki sem érti őket rajtuk kívül. Közép-Európa revansista számításra épített. Tulajdon becsvágyán akadt fenn az ellenzéki rosszkedv. Az olcsó borok maradtak nekünk meg a balkáni rémálmokból fakadó nevetés.«

Gállos Orsolya fordítása