Pécsi Íróprogram ::
José Carlos Carmona (Spanyolország), 2011. augusztus
Egy távoli, mitikus városban: Pécsett
– Kezdjük annak a történetével, hogy miképp került a Csokoládéíz című regényébe Pécs neve?
– Egy spanyol számára Magyarország különös, távoli, mitikus hely. Talán azt tudják róla, hogy Puskás magyar volt, de igazság szerint Spanyolországban a legtöbben meg vannak győződve róla, hogy Puskás spanyol volt. Amikor írtam a regényt, ami Svájcban játszódik, kellett egy zenész figura, aki oda emigrált. Honnan, hát nyilván valamelyik keletre fekvő országból. Lehetett volna román vagy bolgár is, de nálunk a másik, amit a magyarokhoz kötnek, a zene. Így vált a hősöm magyarrá, és hogy ne budapesti legyen, kerestem egy várost, ahol működik egy rendes, jó nevű zenekar. Ez lett Pécs, aminek ráadásul eléggé egzotikusan cseng a neve.
– Tehát írt egy városról, amit nem ismert. Most, hogy itt van már néhány hete, milyennek látja ezt az előre megénekelt Pécset?
– Remek hely, hihetetlen nyugalmat sugároz. Sőt, már-már túlzottan csöndes Sevillához, és általában Spanyolországhoz képest. Csak hogy felvilágosítsam: mi azért kiabálunk folyton, mert túl kell üvölteni minden bennünket körülvevő zajt. Az, hogy egy család ilyen békésen, nyugodtan reggelizzen, mint itt a szomszéd asztalnál, egy spanyol famíliánál elképzelhetetlen. Visszatérve Pécshez: vannak nagyon szép helyek, épületek, bár nyilván a globalizmus, mint minden európai városra, Pécsre is rányomta a bélyegét: az utóbbi két évtized épületei, fejlesztései gyakorlatilag bármelyik más városban előfordulhatnának. Igazság szerint érdekelt volna, milyen volt itt az élet a szocializmus alatt. Ugye, nálunk is diktatúra volt, de merőben más jellegű. Egyébként mostanság jellemző, hogy a spanyolok ezrével utaznak Kubába, hogy még lássák a Fidel-korszak végnapjaiban, mert aztán ott is jön a McDonald's-kultúra.
– Az, hogy zenész is, mennyire hat az írói énjére?
– A hangok nagyon fontosak, tán ezért is szeretem jobban a zajos környezetet, mint a túl csöndeset. Ami a könyveimet illeti: sokszor zenészek a főszereplők, és úgy gondolom, hogy maga a szöveg is értelmezhető zeneileg. Megvannak benne a csúcspontok, a pihenősebb részek. Amikor a végső javítást végzem, mindig hangosan olvasom magamnak a szöveget, hogy halljam is. Más kérdés, hogy miként lehet mindezt különböző nyelvekre lefordítani.
– Mi lehet tudni a kortárs spanyol irodalom helyzetéről? Milyen esélyekkel jelenik meg egy ifjú szerző?
– Nagyon nehéz könyvhöz jutni. A fő gond, hogy szinte minden lehetőség négy nagy kiadóház kezében van, a kicsik még terjeszteni sem tudják a kiadványaikat. Kezdenek eltűnni a könyvesboltok, illetve a plázákba kerül át minden. Az a középréteg, amelyik esetleg könyvre, irodalomra áldoz, a nagyvárosokon kívül él, heti egy alkalommal ejtik meg a nagybevásárlást, így csak arra van esély, hogy talán a plázák könyves részlegébe bemennek. Szóval, nem egyszerű, mert mindent ural a harsányság, minden könyvnek valamiben „leg...”-nek kell lennie, és eleve elvárják, hogy 20 ezer példányban fogyjon.
– Ön hogy birkózott meg ezekkel a feladatokkal?
– Be kellett járni a szokásos utat. Előbb kis kiadónál jöttek a novelláskötetek, aztán a Csokoládéízzel megnyert pályázat volt az, ami a legtöbbet segített. Az első kiadás több mint 100 ezer példányban fogyott el a hírverésnek köszönhetően, és onnantól fogva már jöttek az ajánlatok is. De meg kell mondjam, mindezzel együtt nagyon idegesítő ez az egész. A legutóbbi könyvemnél a kiadó azzal állt elő, hogy a szöveg, ránézésre, borzasztó sűrű és sok, elijeszti az olvasókat. Így aztán szétszedtem apró fejezetekre, sőt, szinte versszerűen tördeltem egy-egy mondatot. Persze, a végén az eredetileg 200 oldalas könyvből így 400 lett, de ha nekik ez kell. Arra viszont büszke vagyok, hogy a szövegen egy szót sem változtattam emiatt.
José Carlos Carmona-ról:
Nem igazán vallja magát politikus alkatnak, egyszerűen úgy érzi: jó részt venni az élet dolgaiban, hiszen ez művészként is gazdagítja személyiségét, nem is szólva a majdan megírható élményekről. Rég tagja a spanyol Szociáldemokrata Pártnak, és egyben az Andalúziai Színészszakszervet elnöke. Amikor pártja – José Luiz Zapatéro miniszterelnök bejelentése után, miszerint nem indul az őszi választáson – számára elfogadhatatlan módon léptette vissza az egyik esélyes, fiatal jelöltasszonyt, Carmona döntött: ő is ringbe szállt a miniszterelnökségért. A kampánya nem volt sikeres, mert nem szerezte meg a kellő mennyiségű jelölőcédulát, de jó esély van rá, hogy a választásokon szenátorként a spanyol felsőház tagja lesz. Pécsett már politikusi élményein dolgozik, készül A jelölt című kisregénye.
ÉLETRAJZA
1963-ban született Málaga-ban
Filozófiából doktorált, jelenleg a Sevillai Egyetem oktatója, az általa alapított Creación Literaria (Irodalmi Szövegalkotás) mesteriskola - mely az első volt Spanyolországban - irodalmi műhely vezetője. A tanítás mellett az egyetemi kórus és a Hispalense Szimfónikus Zenekar karnagya is. Számos koncerten vezényelt, melyekről CD és DVD felvételek is készültek. Szerepelt a Manhattan című filmben (2006), az Una pasión singular (2003) és más Hollywood filmekben mellékszereplőként, akárcsak az Arrayán című sorozatban, melyet az andalúziai Canal Sur Televízió sugároz. 26 könyv szerzője és társszerzője, elsősorban elbeszélései és regényei jelentősek, bár rádiójátékhoz is írt már forgatókönyvet. 2006-ban első helyezett lett egy rangos spanyol irodalmi pályázaton, mellyel kétezer euró járt. A Sabor a chocolate – Csokoládéíz (2008) című kisregénye már hat kiadást megélt, több mint 100 ezer példányt adtak el belőle, ezzel az előkelő 4. helyet szerezte meg a legnagyobb példányszámban eladott könyvek listáján. Már olvasható franciául, olaszul és németül is. E művében utal Pécs városára, s a regény több szereplője is magyar származású. A Sabor a canela – Fahéjíz (2010) című regénye is hasonló sikereket ért el Spanyolországban.
– Kezdjük annak a történetével, hogy miképp került a Csokoládéíz című regényébe Pécs neve?
– Egy spanyol számára Magyarország különös, távoli, mitikus hely. Talán azt tudják róla, hogy Puskás magyar volt, de igazság szerint Spanyolországban a legtöbben meg vannak győződve róla, hogy Puskás spanyol volt. Amikor írtam a regényt, ami Svájcban játszódik, kellett egy zenész figura, aki oda emigrált. Honnan, hát nyilván valamelyik keletre fekvő országból. Lehetett volna román vagy bolgár is, de nálunk a másik, amit a magyarokhoz kötnek, a zene. Így vált a hősöm magyarrá, és hogy ne budapesti legyen, kerestem egy várost, ahol működik egy rendes, jó nevű zenekar. Ez lett Pécs, aminek ráadásul eléggé egzotikusan cseng a neve.
– Tehát írt egy városról, amit nem ismert. Most, hogy itt van már néhány hete, milyennek látja ezt az előre megénekelt Pécset?
– Remek hely, hihetetlen nyugalmat sugároz. Sőt, már-már túlzottan csöndes Sevillához, és általában Spanyolországhoz képest. Csak hogy felvilágosítsam: mi azért kiabálunk folyton, mert túl kell üvölteni minden bennünket körülvevő zajt. Az, hogy egy család ilyen békésen, nyugodtan reggelizzen, mint itt a szomszéd asztalnál, egy spanyol famíliánál elképzelhetetlen. Visszatérve Pécshez: vannak nagyon szép helyek, épületek, bár nyilván a globalizmus, mint minden európai városra, Pécsre is rányomta a bélyegét: az utóbbi két évtized épületei, fejlesztései gyakorlatilag bármelyik más városban előfordulhatnának. Igazság szerint érdekelt volna, milyen volt itt az élet a szocializmus alatt. Ugye, nálunk is diktatúra volt, de merőben más jellegű. Egyébként mostanság jellemző, hogy a spanyolok ezrével utaznak Kubába, hogy még lássák a Fidel-korszak végnapjaiban, mert aztán ott is jön a McDonald's-kultúra.
– Az, hogy zenész is, mennyire hat az írói énjére?
– A hangok nagyon fontosak, tán ezért is szeretem jobban a zajos környezetet, mint a túl csöndeset. Ami a könyveimet illeti: sokszor zenészek a főszereplők, és úgy gondolom, hogy maga a szöveg is értelmezhető zeneileg. Megvannak benne a csúcspontok, a pihenősebb részek. Amikor a végső javítást végzem, mindig hangosan olvasom magamnak a szöveget, hogy halljam is. Más kérdés, hogy miként lehet mindezt különböző nyelvekre lefordítani.
– Mi lehet tudni a kortárs spanyol irodalom helyzetéről? Milyen esélyekkel jelenik meg egy ifjú szerző?
– Nagyon nehéz könyvhöz jutni. A fő gond, hogy szinte minden lehetőség négy nagy kiadóház kezében van, a kicsik még terjeszteni sem tudják a kiadványaikat. Kezdenek eltűnni a könyvesboltok, illetve a plázákba kerül át minden. Az a középréteg, amelyik esetleg könyvre, irodalomra áldoz, a nagyvárosokon kívül él, heti egy alkalommal ejtik meg a nagybevásárlást, így csak arra van esély, hogy talán a plázák könyves részlegébe bemennek. Szóval, nem egyszerű, mert mindent ural a harsányság, minden könyvnek valamiben „leg...”-nek kell lennie, és eleve elvárják, hogy 20 ezer példányban fogyjon.
– Ön hogy birkózott meg ezekkel a feladatokkal?
– Be kellett járni a szokásos utat. Előbb kis kiadónál jöttek a novelláskötetek, aztán a Csokoládéízzel megnyert pályázat volt az, ami a legtöbbet segített. Az első kiadás több mint 100 ezer példányban fogyott el a hírverésnek köszönhetően, és onnantól fogva már jöttek az ajánlatok is. De meg kell mondjam, mindezzel együtt nagyon idegesítő ez az egész. A legutóbbi könyvemnél a kiadó azzal állt elő, hogy a szöveg, ránézésre, borzasztó sűrű és sok, elijeszti az olvasókat. Így aztán szétszedtem apró fejezetekre, sőt, szinte versszerűen tördeltem egy-egy mondatot. Persze, a végén az eredetileg 200 oldalas könyvből így 400 lett, de ha nekik ez kell. Arra viszont büszke vagyok, hogy a szövegen egy szót sem változtattam emiatt.
José Carlos Carmona-ról:
Nem igazán vallja magát politikus alkatnak, egyszerűen úgy érzi: jó részt venni az élet dolgaiban, hiszen ez művészként is gazdagítja személyiségét, nem is szólva a majdan megírható élményekről. Rég tagja a spanyol Szociáldemokrata Pártnak, és egyben az Andalúziai Színészszakszervet elnöke. Amikor pártja – José Luiz Zapatéro miniszterelnök bejelentése után, miszerint nem indul az őszi választáson – számára elfogadhatatlan módon léptette vissza az egyik esélyes, fiatal jelöltasszonyt, Carmona döntött: ő is ringbe szállt a miniszterelnökségért. A kampánya nem volt sikeres, mert nem szerezte meg a kellő mennyiségű jelölőcédulát, de jó esély van rá, hogy a választásokon szenátorként a spanyol felsőház tagja lesz. Pécsett már politikusi élményein dolgozik, készül A jelölt című kisregénye.
ÉLETRAJZA
1963-ban született Málaga-ban
Filozófiából doktorált, jelenleg a Sevillai Egyetem oktatója, az általa alapított Creación Literaria (Irodalmi Szövegalkotás) mesteriskola - mely az első volt Spanyolországban - irodalmi műhely vezetője. A tanítás mellett az egyetemi kórus és a Hispalense Szimfónikus Zenekar karnagya is. Számos koncerten vezényelt, melyekről CD és DVD felvételek is készültek. Szerepelt a Manhattan című filmben (2006), az Una pasión singular (2003) és más Hollywood filmekben mellékszereplőként, akárcsak az Arrayán című sorozatban, melyet az andalúziai Canal Sur Televízió sugároz. 26 könyv szerzője és társszerzője, elsősorban elbeszélései és regényei jelentősek, bár rádiójátékhoz is írt már forgatókönyvet. 2006-ban első helyezett lett egy rangos spanyol irodalmi pályázaton, mellyel kétezer euró járt. A Sabor a chocolate – Csokoládéíz (2008) című kisregénye már hat kiadást megélt, több mint 100 ezer példányt adtak el belőle, ezzel az előkelő 4. helyet szerezte meg a legnagyobb példányszámban eladott könyvek listáján. Már olvasható franciául, olaszul és németül is. E művében utal Pécs városára, s a regény több szereplője is magyar származású. A Sabor a canela – Fahéjíz (2010) című regénye is hasonló sikereket ért el Spanyolországban.
