Esad Babacic szlovén író Ljubljanában született 1965-ben. Szövegíróként kezdte egy punk zenekarnál, de egy neves szlovén költő hamarosan "igazi költészet"-nek nevezte műveit. A délszláv háborúban behívták a hadseregbe, ahol 13 hónapig szolgált. Horvát és szlovén egyetemi tanulmányait Jugoszlávia szétesése után megszakította. A költészet mellett televíziós újságírással foglalkozik. A Duna című verséért az osztrák "Kultursalon Hörbiger Literary Award" díjjal tüntették ki.

Számára Pécs regényes várossá változott, mivel élete első regényébe kezdett bele nálunk. Babačič különös figurája a mai szlovén irodalmi életnek. Tizennégy évesen otthagyott mindenféle iskolát, felcsapott punk- és rockzenésznek, ám eközben autodidakta módon képezte magát. A dalszövegekből lassan versek kerekedtek, olyannyira, hogy manapság hét kötetnél tart, és generációjának egyik legjelesebbjeként tartják számon nem csak hazájában. A majd' két méter magas lírikus természetesen nem verseinek honoráriumából él, de még csak a zenélésből sem. Egészen a tavalyi év végéig a médiában volt jelen, érdekes módon sportújságíróként: kosárlabda (amit maga is űz), boksz és jéghoki a kedvence, és persze a foci. Ám egy éve újból megvált mindenféle munkahelyi kötöttségtől, hogy az írásra koncentrálhasson - főleg azok után, hogy - mint mondja - kissé könnyelműen aláírt egy neves kiadóval egy szerződést: regényre!

Babačič úgy érkezett meg Pécsre, az EKF Writer in Residence második vendégeként 2007 novemberében, hogy tudta: ez a város lesz az, ahol belefog élete első prózai munkájába. És azt is sejtette, kutya nehéz lesz, mert bár pontosan tudja, miről akar írni, a prózaírói életforma, a hosszú szövegek megszüléshez szükséges „fenék" sose volt az erőssége.
- Imádom a kortárs bosnyák írókat. Ők tényleg valós dolgokról mesélnek, amik velük estek meg, nem kell törni a fejüket, hogy mindenfélét kitaláljanak. Én apám életét akarom megírni, aki szintén Boszniából származott, igaz, annyi fikció lesz a könyvben, hogy apám mint bokszoló jelenik meg. Az első héten meg csak erőt gyűjtöttem, olvastam, aztán belefogtam az írásba, és azt kell mondjam, hogy számomra is meglepő módon jól haladtam. Nem tervezem, hogy egy túl hosszú könyv lenne majd ebből, úgy kétszáz oldal, és a fele majdnem megvan!
Babačič, akinek egyébként Gothár Péter Megáll az idő a kedvenc filmje, állítja, hogy erre a munkára számára nincs is ideálisabb hely, mint Pécs.
- Ez itt a béke szigete. Elsőre azt éreztem, hogy Pécs nagyon hasonlít Szarajevóra, ami amúgy is az egyik legkedvesebb városom, nagyon sokat járok oda a barátaimhoz. Aztán a nyakamba vettem a kis pécsi utcákat, és sokat kóboroltam mindenfelé. Különösen érdekesek az esték, nyolc óra után már szinte túl nagy a csönd, olyan, mintha egy fantomvárosban bolyonganék. De ez tetszik, átitatódom ezzel a csöndességgel.
A szlovén szerző nagy ínyencnek is tartja magát, szívesen falatozott a helybéli éttermekben, és örvendezett például annak, hogy az itteni a piacokon még „eredeti" zöldségeket kapni.
- Nálunk már csak a műízű import létezik. Itt szinte izgató volt újra igazi paprika- és paradicsomillatot érezni. Azt mondhatnám, az ilyesmi is képes ihletet adni!" Lám, mire jó - még - egy íróprogram!