Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Aki 5-össel megy, nem ritkán 1-est kap!

2006

Volt idő, amikor az iskolában az egyes volt a jeles, a Forma-1-ben még ma is így van. De mi jó még?
A Forma-1 világbajnokságok történetében majdnem negyedszázadon át úgy sorsolták a rajtszámokat, versenyről versenyre. Ám 1974-ben e téren változás állt be, és az istállók állandó rajtszámot kaptak, azzal a csekélyke változtatási lehetőséggel, hogy mindig a címvédő világbajnok viseli az 1-est, így rajtszámot az előző, leköszönő bajnokkal cserélnek. De vajon melyik rajtszám bizonyult a legszerencsésebbnek? Egy kis Forma-1-okkultizmusba fogtunk.

Ha az összesített eredményt megnézzük, a világbajnoki 1-es viszi a pálmát, de igazság szerint ez főképp Michael Schumacher "rovására" írható, aki - mint 7 bajnoki címe is mutatja - elég jónak bizonyult a címvédésben (öt zsinórban). Nem úgy, mint elődei!
Nézzük csak a múltat: az 1970-es második felében, de a 1980.-as évek első harmadában sem volt olyan, aki egymás utáni évben ismételni tudott volna. Andretti és Scheckter a büszke 1-es számmal az autójuk orrán még versenyt se nyertek, és csak egy-egy soványka győzelemre futotta Piquet-től (1982), Rosbergtől (1983), Laudától (1985), illetve kettőre Fittipalditól (1975), Laudától (1978), Jonestól (Long Beach, Las Vegas). A Prost-Senna-korszak hozta meg aztán az 1-es rajtszám nagy felvirágzását, amit Schumacher teljesített ki a 2000.-es évek elején.

Szólni kell külön a 0-ásról: 1993-ban Mansell, majd egy évre rá Prost címvédőként már nem volt a mezőnyben, és Mansell kifejezetten meg is tiltotta, hogy az ő 1-esét bárki is használja, így jutott Damon Hillnek a 0, amivel aztán elég jól muzsikált, összesen 9 versenyt nyert vele.
Érdekes, hogy bár az összesített rangsorban a 2-es a harmadik helyre került, mennyivel kevesebb győzelmet értek el ezzel a számmal, mint az 1-essel. Holott, ugye, a világbajnok csapat másik autójáról van szó, de tán ebből is látszik, hogy ebben a bizonyos másik autóban azért legtöbbször egy második számú pilóta ül: egy Mass, egy Regazzoni, egy Patrese, egy Barrichello. Érdekes azonban, hogy Alain Prost kétszer is bajnok lett a 2-essel, egyszer Lauda csapattársaként, majd a Williamsnél, ahol - akár csak Senna - ő se akart a 0-ással indulni.

A 3-as és 4-es szám 1996-től 1995-ig a Tyrrell gárda bérelt számai voltak, ebből is látszik, hogy sok bajnokságot nem nyertek ezidő alatt. Stewart 1973.-as visszavonulása után a 1-est 1974.-ben a márkakonstruktőr csapat, a Lotus kapta meg, pontosabban Ronnie Peterson, és a Tyrrell így lett 3-as, 4-es. Aztán 1996.-tól, amikor bevezették, hogy mindig az előző évi konstruktőri végeredmény alapján osztják a rajtszámot, a 3-4 a bajnoki második helyezetté lett, azaz meglehetősen jó csapatoké: Williamsé, McLarené, Ferrarié - ekkor lett belőlük sikeres rajtszám, ezzel lett bajnok 1997.-ben Jacques Villeneuve (3), majd 2000.-ben Michael Schumacher(3), de használta Häkkinen (3), Coulthard (4) és Montoya (4) is.
Különös, de a "mezei" rajtszámok közül mennyire kiemelkedik a 5-ös.
Alig marad el a megnyert versenyek tekintetében a bajnoki 1-estől, sőt, azt elmondhatjuk, hogy aki 5-össel megy, jó esélye van rá, hogy 1-es legyen belőle. Ezzel a számmal lett bajnok Fittipaldi (1974), Andretti (1978), Piquet (1981, 1983), Mansell (1992), M. Schumacher (1994), Damon Hill (1996) és Alonso (2005) is. Jellemző, hogy itt is érvényes az, hogy általában az "erős embereké" volt az 5-ös, és csapaton belül a 6-os volt a második számú pilótáé. Kivétel tán Piquet, aki 1986-87.-ben 6-os volt a Williamsnél, és bajnok is lett a második évben az 5-öst viselő Mansell-lel szemben. Igaz, 6-ossal lett bajnok Rosberg is 1982.-ben, de mindössze egy győzelemmel.

A továbbiakat illetően: megfigyelhető, hogy egy rajtszám sikertörténete mennyire egy vagy legfeljebb két pilótához köthető. A 8-as, például, amivel Lauda lett bajnok 1984.-ben, és Senna is ezt használta 1993.-ban, és nyert vele 5 versenyt, mindketten McLarenben versenyezve.

Aztán a 11-12-es, ami az 1970-es években, pontosabban 1974-1979 között, tehát a sikerkorszakban a Ferrarié volt: összejött egy sereg győzelem Lauda, Reutemann, Villeneuve és Scheckter vitézkedés révén - azóta aztán szinte semmi. Azaz mégis: Senna 1986-1988 között 4 évig volt 12-es, vagyis első sikereit ezzel a számmal érte el.

Külön történet még az utóbb mitikusnak kikiáltott 27-es rajtszám. Érdekes, hogy Jones ezzel kezdett nyerni a Williamsnél 1979-ben, majd lett bajnok 1980-ban, de a szám dicsőségéhez mégis Gilles Villeneuve kellett, aki 1981-ben 27-es autóban nyerte meg a monacói és a spanyol futamot, és sajnos, 27-es Ferrariban lelte halálát 1982-ben. Attól fogva a Ferrari 1995-ig futott az ő emlékének adózva a 27-és a 28-as rajtszámmal, de igazán kimagasló sikereket nem értek el vele, akár Alboreto, akár Mansell, akár Alesi vezette a mágikus számmal felmatricázott gépet. Egyébként a legmagasabb rajtszám, amivel 1974 óta futamot nyertek, a 28-as volt, utoljára Gerhard Berger 1994-es sikerét írhatták be az annalesekbe.

Mindent összevetve: a listából látható, hogy azért elég sokféle rajtszámmal lehet versenyt nyerni, de van, amelyikkel többször, mint a többivel, és mondjuk balga próbálkozás 18, 19, 20, 21, 22, 23 rajtszámmal próbálkozni. De törvényszerűségeket mégsem kell leszűrni a fentiekből. És azt sem tanácsoljuk, hogy eme számmisztika alapján kössenek nagyobb összegű fogadásokat..