cikkek ::
Az aranyifjú beérése
2009
Jenson Button mint világbajnok? F1-es pályafutása kezdetén erre sokan 100%-ban mertek volna fogadni. Aztán hosszú éveken át csak mosolyogtak a playboy-nak kikiáltott, nőfaló, pityókás apukájával Ferrarikat törő-zúzó angol pilótán. Már az is csodaszámba ment, hogy nyert egy versenyt. Aztán amikor a Honda bedobta a törülközőt, Buttonra is legyintettek, mint akiért nem is olyan nagy kár... És most meg: világbajnok? Megint szinte 100%.
Amikor köztudomású lett, hogy 1999 végén Frank Williams nem hosszabítja meg Alex Zanardi szerződését, miután a korábbi CART-bajnok írd és mondd nulla pontot „szerzett”, elkezdődött a versenyfutás a 2. számú Williams-ülésért a 2000. szezonra. A tét nem volt kicsi, mert az angol cég akkor kezdte együttműködését a BMW-vel, és lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb jönnek a sikerek is. Amikor az új gépet, az FW22-öt bemutatták, Sir Frank meglepetéssel szolgált: Ralf Schumacher mellé az alig 20 éves, a szigetországon kívül teljesen ismeretlen Jenson Buttont ültette az autójába. És ezúttal jó lóra tett, hiszen Buttán már a 2. versenyén, a Brazil Nagydíjon pontot szerzett, és ezzel (akkor) minden idők legifjabb pontszerzője lett – csak Sebastian Vettel tudta elvenni tőle ezt a titulust 2007-ben, indianapolisi 8. helyével.
Button addigra már rég a süllyesztőben volt. Mert mi történt?
Az, hogy Frank Williamsnek már előszerződése volt Juan Pablo Montoyával a 2001-es évre. Ami azt jelentette, hogy hiába ment Button a kezdő évében remekül, nem ritkán „megalázva” Ralf Schumit (főleg az edzésen), és gyűjtött 12 pontot, a szerződés az szerződés, helyet kellett adjon a CART-bajnokságból érkező új szupersztárnak, Montynak. Nem nagyon volt sok választása: az utolsó évét taposó Benettonnál kötött ki. Ami már abszolút leszálló ágban volt, a Benetton família a velencei bemutatón be is jelentette, hogy ez az utolsó évük, a csapatot pedig eladják a Renault-nak. Hát, az év nagyjából így is sikeredett: egyetlen pontot érő helyet tudott összekaparni Hockenheimban, és végig a vert mezőnyben kullogott, sőt, igazából a 2002-es év sem adott okot sok bizakodásra. Ekkoriban már Buttonnak – a Fleet Street-i médiának nem kis részben köszönhetően – elég rossz híre volt. A jól értesült lapok tudni vélték, hogy Buttont csak a F1 napos oldala érdekli, a csajok, a pezsgés, a jachtok, a sportkocsik. Az idősebb Button, John is alá tett ezeknek a híreszteléseknek: az öreg a sűrűn néz a pohár fenekére, délutáni órákban már ugyan csak lassan forgó nyelvvel lehetett vele társalogni adott esetben a paddockban. Ezzel szemben szerettek mindketten száguldozni elhagyatott francia utakon nagy telejsítményű sportjárgányokkal, és néha aprították is őket. Szóval Button ázsiója nem állt valami jól, nem véletlenül froclizta meg Eddie Irvine is akkoriban: – Jenson Buttonban egyetlen jó dolog van, a neve.
Ennek ellenére voltak, akik még bíztak benne. Miután Flavio Briatore eléggé kiábrándult belőle, és nyilvánosan is csepülte a versenyzőjét, szinte mentőangyalként érkezett Dave Richards, aki ekkort a BAR-Honda csapatot vezette. Ő biztosra vette, hogy Button igenis nagy ász, és remélte, ezt önála fogja megmutatni. Majdnem lett is belőle valami. A 2003-as bevezető év még elég közepesre sikeredett, de még így is ez lett Button addig legsikeresebb szezonja a maga 17 pontjával. Ám 2004-ben kisebb fajta csodak övetkezett be: a BAR-Honda lett a mezőny legmegbízhatóbb gépe, és bár Michael Schumacher utolsérhetetlen volt a Ferrarival, Buttonból lett a legjobb nem-ferraris. Malajziában először állhatott dobogóra, Imolában megszerezte élete első pole-ját, és négy 2., illetve hat 3. hellyel magabiztosan lett 3. a bajnokságban, összesen 85 pontot gyűjtve, amennyivel szűkebb esztendőkben utcahosszal nyerhette volna a bajnoki címet is.
A gond csak az volt, hogy ez az év maradt a csúcs. Ettől kezdve megint egyre gyengébben muzsikált az autó, hiába szerződtettek nagy neveket, mint Geoff Willis, hiába vette meg 2005 végén a csapatot teljes egészében a Honda – az eredmények mind lassabban csordogáltak. Természetesen kiemelkedő volt a mind máig egyetlen esős Magyar Nagydíj 2006-ban, ahol a nagynevek elhullása után a 14. rajthelyről startoló Button megszerezte élete első győzelmét. De az a siker inkább csak intermezzo volt.
A 2007/2008 évről meg nincs is mit mondani mást, mint hogy katasztrófa. A nagy nevű Honda, sokszáz millióval a zsebében csak szenvedett. Kitalálták a környezetvédői koncepciót, az autón gyakorlatilag nem volt hirdetés, nyilván ez sem csökkentette a költségeket, de szép volt tőlük, hogy vállalták a jó ügyért. Kérdés, mennyire lehet népszerűsíteni egy jó ügyet, ha az eszközei – itt az autók – harmatgyengének bizonyulnak. Tizenvalahányadik ratjhelyek, kiesések, félévente egyszeri pontszerzés. Nem csoda, ha Button harci kedve is lassacskán eltűnőben volt, még a nála majd' tíz évvel idősebb Barrichello is jobban villogott alkalmanként, mint ő. Ross Brawn 2007 novemberében kezdett el dolgozni a Hondánál, és éppegy éve volt ott, amikor japánok bejelentették a távozásukat,és megkeződött a téli rémálom, aminek az volt a tétje, hogy az istálló, akármilyen név alatt is, ott lesz-e az idei rajtnál. Button utóbb elismerte, kemény heteket élt át, de amennyire tőle tellett, az egész csapatban igyekezett tartani a lelket. Főleg annak fényében, hogy Brawn többször is elmondta: nyerőképes autójuk lenne, ha... Ezt ugyan senki sem hitte, de bizonyára jó volt hallani.
És aztán mégis. Melbourne óta tudjuk. Button pedig úgy látszik végre arathat a sok szűk esztendő után. Még talán azt is elhiszik neki a kétkedők, hogy ér valamit pilótaként is. Hatból ötöt nem nyer meg akárki, még egy ilyen autóval sem.
Jenson Button mint világbajnok? Lassan lehet mondani: igen!
Amikor köztudomású lett, hogy 1999 végén Frank Williams nem hosszabítja meg Alex Zanardi szerződését, miután a korábbi CART-bajnok írd és mondd nulla pontot „szerzett”, elkezdődött a versenyfutás a 2. számú Williams-ülésért a 2000. szezonra. A tét nem volt kicsi, mert az angol cég akkor kezdte együttműködését a BMW-vel, és lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb jönnek a sikerek is. Amikor az új gépet, az FW22-öt bemutatták, Sir Frank meglepetéssel szolgált: Ralf Schumacher mellé az alig 20 éves, a szigetországon kívül teljesen ismeretlen Jenson Buttont ültette az autójába. És ezúttal jó lóra tett, hiszen Buttán már a 2. versenyén, a Brazil Nagydíjon pontot szerzett, és ezzel (akkor) minden idők legifjabb pontszerzője lett – csak Sebastian Vettel tudta elvenni tőle ezt a titulust 2007-ben, indianapolisi 8. helyével.
Button addigra már rég a süllyesztőben volt. Mert mi történt?
Az, hogy Frank Williamsnek már előszerződése volt Juan Pablo Montoyával a 2001-es évre. Ami azt jelentette, hogy hiába ment Button a kezdő évében remekül, nem ritkán „megalázva” Ralf Schumit (főleg az edzésen), és gyűjtött 12 pontot, a szerződés az szerződés, helyet kellett adjon a CART-bajnokságból érkező új szupersztárnak, Montynak. Nem nagyon volt sok választása: az utolsó évét taposó Benettonnál kötött ki. Ami már abszolút leszálló ágban volt, a Benetton família a velencei bemutatón be is jelentette, hogy ez az utolsó évük, a csapatot pedig eladják a Renault-nak. Hát, az év nagyjából így is sikeredett: egyetlen pontot érő helyet tudott összekaparni Hockenheimban, és végig a vert mezőnyben kullogott, sőt, igazából a 2002-es év sem adott okot sok bizakodásra. Ekkoriban már Buttonnak – a Fleet Street-i médiának nem kis részben köszönhetően – elég rossz híre volt. A jól értesült lapok tudni vélték, hogy Buttont csak a F1 napos oldala érdekli, a csajok, a pezsgés, a jachtok, a sportkocsik. Az idősebb Button, John is alá tett ezeknek a híreszteléseknek: az öreg a sűrűn néz a pohár fenekére, délutáni órákban már ugyan csak lassan forgó nyelvvel lehetett vele társalogni adott esetben a paddockban. Ezzel szemben szerettek mindketten száguldozni elhagyatott francia utakon nagy telejsítményű sportjárgányokkal, és néha aprították is őket. Szóval Button ázsiója nem állt valami jól, nem véletlenül froclizta meg Eddie Irvine is akkoriban: – Jenson Buttonban egyetlen jó dolog van, a neve.
Ennek ellenére voltak, akik még bíztak benne. Miután Flavio Briatore eléggé kiábrándult belőle, és nyilvánosan is csepülte a versenyzőjét, szinte mentőangyalként érkezett Dave Richards, aki ekkort a BAR-Honda csapatot vezette. Ő biztosra vette, hogy Button igenis nagy ász, és remélte, ezt önála fogja megmutatni. Majdnem lett is belőle valami. A 2003-as bevezető év még elég közepesre sikeredett, de még így is ez lett Button addig legsikeresebb szezonja a maga 17 pontjával. Ám 2004-ben kisebb fajta csodak övetkezett be: a BAR-Honda lett a mezőny legmegbízhatóbb gépe, és bár Michael Schumacher utolsérhetetlen volt a Ferrarival, Buttonból lett a legjobb nem-ferraris. Malajziában először állhatott dobogóra, Imolában megszerezte élete első pole-ját, és négy 2., illetve hat 3. hellyel magabiztosan lett 3. a bajnokságban, összesen 85 pontot gyűjtve, amennyivel szűkebb esztendőkben utcahosszal nyerhette volna a bajnoki címet is.
A gond csak az volt, hogy ez az év maradt a csúcs. Ettől kezdve megint egyre gyengébben muzsikált az autó, hiába szerződtettek nagy neveket, mint Geoff Willis, hiába vette meg 2005 végén a csapatot teljes egészében a Honda – az eredmények mind lassabban csordogáltak. Természetesen kiemelkedő volt a mind máig egyetlen esős Magyar Nagydíj 2006-ban, ahol a nagynevek elhullása után a 14. rajthelyről startoló Button megszerezte élete első győzelmét. De az a siker inkább csak intermezzo volt.
A 2007/2008 évről meg nincs is mit mondani mást, mint hogy katasztrófa. A nagy nevű Honda, sokszáz millióval a zsebében csak szenvedett. Kitalálták a környezetvédői koncepciót, az autón gyakorlatilag nem volt hirdetés, nyilván ez sem csökkentette a költségeket, de szép volt tőlük, hogy vállalták a jó ügyért. Kérdés, mennyire lehet népszerűsíteni egy jó ügyet, ha az eszközei – itt az autók – harmatgyengének bizonyulnak. Tizenvalahányadik ratjhelyek, kiesések, félévente egyszeri pontszerzés. Nem csoda, ha Button harci kedve is lassacskán eltűnőben volt, még a nála majd' tíz évvel idősebb Barrichello is jobban villogott alkalmanként, mint ő. Ross Brawn 2007 novemberében kezdett el dolgozni a Hondánál, és éppegy éve volt ott, amikor japánok bejelentették a távozásukat,és megkeződött a téli rémálom, aminek az volt a tétje, hogy az istálló, akármilyen név alatt is, ott lesz-e az idei rajtnál. Button utóbb elismerte, kemény heteket élt át, de amennyire tőle tellett, az egész csapatban igyekezett tartani a lelket. Főleg annak fényében, hogy Brawn többször is elmondta: nyerőképes autójuk lenne, ha... Ezt ugyan senki sem hitte, de bizonyára jó volt hallani.
És aztán mégis. Melbourne óta tudjuk. Button pedig úgy látszik végre arathat a sok szűk esztendő után. Még talán azt is elhiszik neki a kétkedők, hogy ér valamit pilótaként is. Hatból ötöt nem nyer meg akárki, még egy ilyen autóval sem.
Jenson Button mint világbajnok? Lassan lehet mondani: igen!
