Bár mióta az eszünket tudjuk, május 1-je a munka ünnepe volt, aki a Forma-1-et kicsit is követte, annak ez a nap 1994 óta egyet jelent Ayrton Senna halálával.


- Mintha a nap zuhant volna le az égről – mondta az egykori csapattárs, Gerhard Berger, aki a még élő, de már mély kómában fekvő Senna betegágya mellett is megjelent a bolognai Maggiore Kórházban.
Kétségtelen, akkor – és voltaképp azóta is – Senna maga volt a Forma-1. Benne megtestesült mindaz, amit egy mai F-1-es pilótáról elképzelünk. Gyors volt, mint kevesek a sportág történetében. Akaratos, már-már a kíméletlenségig. Pontos, mint egy mérnök. Elemző, mint egy számítógép. És rá valóban igaz, hogy a nap 24 órájában a verseny, a versenyautó, a különböző beállítások körül forgott az agya. Hogy miképp tudna még jobb lenni – sőt, lehetőleg a legjobb. Senna nem csupán másokkal szemben, első sorban magával volt maximalista, ám el is hitte azt, hogy ő a legjobb. Csak elsőként, csak győztesként tudta elképzelni önmagát, és fájdalmas tapasztalat volt a számára, ha ez valamiért nem sikerült. Ez az elszántság, ez – ha úgy tetszik – rögeszme azonban hatással volt az egész környezetére, de a rajongók millióira is világszerte. Érezhető volt akár a televízió képernyőjén keresztül is, csupán a mély, átható, barna pillantásából, hogy ez az ember nagyon akar valamit, azért szinte bármit kész feláldozni – és hát a mítoszt jócskán megalapozta az, hogy mindez sikerrel párosult. Senna a pontosan egy évtized alatt, ami a Forma-1-ben adatott a számára, elképesztően eredményes volt. 161 versenyéből 65-ször állt az első rajtkockában, 41-szer nyert és 19-szer futott leggyorsabb kört. És koránt sem mellesleg háromszor lett világbajnok, 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben, mindháromszor McLarenben.
Amikor a közepesen sikeres 1992-es év után Ayrton megtudta, hogy a Honda kivonul a sportból, és a McLaren ott marad gyári motor nélkül, kis híján ő is visszavonult, annyira nem fűlött a foga ahhoz, hogy győzelmi esély nélkül körözgessen. Papíron mehetett volna a Renault-motoros Williamshez, de Alain Prost meggátolta a brazil bajnok szerződését. Maradt hát a McLarennél, úgy, hogy Ron Dennisszel közölte: versenyről versenyre hosszabbít csak, ha nem megy az autó, elbúcsúznak egymástól. Ám aztán ötször nyert 1993-ban, és donningtoni győzelme a leghíresebb F-1-es sikerek között fényeskedik mindörökre. Aztán Prost visszavonulása után szabad volt számára az út Frank Williams csapatába… - hamarosan sokan azt mondták, bár ne tette volna! De hát lehetett bármit is előre tudni? Persze, hogy nem. A Williams-Renault-k az 1990-es évek világverő autói voltak évről évre, és azt lehetett várni, hogy egy Sennával legalább olyan sikerek következnek, mint korábban Mansell-lel vagy Prost - ha nem még nagyobbak.
De ebből tényleg nem lett semmi. A három williamses nagydíján, amin Senna indult, mindháromszor az élre kvalifikálta magát, de aztán a szerencse elpárolt tőle. Brazíliában vezetett, de Schumacherrel a háta mögött kipördült és lefulladt a motorja – a közönség azonnal felállt, és indult hazafelé, semmi más érdekelte őket Ayrtonon kívül. Az Aidában tartott Csendes-Óceániai Nagydíjon a start után Häkkinen szaladt bele, és kitolta a homokba, ahol még a vétlen Larini is nekiment a Williamsnek.
Aztán jött Imola. Pénteken Barrichello horror-karamboljával kezdődött a fekete széria, majd szombaton meghalt Roland Ratzenberger. Senna, aki az egyik pályautóval kiment a baleset színhelyére, sokkírozva volt. Azon volt, hogy abbahagyja, ott, rögvest. Ezt erősítette benne Watkins professzor, a F-1 főorvosa is, aki azt mondta neki:
- Ayrton, minden elértél már, amit itt el lehet érni. Voltál világbajnok háromszor, híres vagy, imádnak, a pénzed életed végéig elég… Mi kell még? Mit kergetsz még?
Ezt csak Senna tudta, mi űzte tovább. Este, későn, pizsamásan kopogott be Frank Williamshez, és nyugtatta meg a főnökét, hogy minden rendben, indul a másnapi futamon.
Évekig tartott a per, amely azt volt hivatott eldönteni, hogy vajon „gondatlanságból elkövetett emberölés” volt-e Ayrton Senna halála, amit az 1994. május 1-jei San Marino Nagydíj 6. körében következett be. Jöttek a mendemondák az elfűrészelt, majd (rosszul) meghegesztett kormányoszlopról, a hideg gumikról, sőt, arról is hogy Senna így akart öngyilkos lenni.
Bár jó lenne teljesen tisztán látni, bizonyos értelemben mindegy, hogy mitől halt meg Senna. Egyszer csak nem volt többé, és a távozásával keletkezett űrt máig sem tudta betölteni senki. Mert ahhoz megint egy Ayrton Senna kellene, akiből viszont csak egy volt ezen a földi világon…