cikkek ::
Hány Räikkönen van a mezőnyben?
2206
Alonsoval egy évben érkezett a finn fiú is, és ma nagyon messze van attól a bajnoki címtől. Hányan lehetnek még ilyenek?
Azt hiszem, nem merészség kijelenteni, hogy Kimi Räikkönen idén sem lesz Forma-1-es világbajnok. Mindegy, hogy ki lesz (nagyjából két jelölt van), ő biztos, hogy nem. És ez nem pusztán az iránta érzett esetleges szimpátia miatt szomorú, hanem mert megint azt kell látni, hogy egy minden kétséget kizáróan hatalmas tehetség nem nyeri el méltó jutalmát. Tehetség és küzdés és igyekvés – elvégre azt sem kétli senki, hogy a finn fiú a maga részéről mindent elkövet azért, hogy jó eredményeket érjen. Most nem is arról van szó, hogy „győzzön” (bár a játék erről szólna), hanem, hogy a McLarenjét a lehető legjobb pozícióban juttassa a célba. Ez utóbbi így eléggé hivatalosan hangzik, és voltaképp tényleg arra szolgál, hogy kissé takargassa az MP4/21-es versenyautó gyengeségeit.
És itt értünk el ahhoz a ponthoz, amin áll vagy bukik minden. Nevezetesen: mire képes egy kiváló pilóta megfelelő fegyverzet, azaz versenygép hiányában. A válasz igazából egyszerű, hiszen épp Räikkönen adja meg a választ hétről hétre. Édeskevésre, illetve kis híján mondható, hogy semmire, hiszen számára egy 4. és 5. hely nagyjából ugyanolyan kudarc, mint más pilótáknál az, ha teljesen üres kézzel térnek haza egy hétvégén. Mert ő nyerni akar, világbajnok lenni.
A múltból jócskán ismerünk példákat arra nézve, hogy már bizonyított nagyságok, világelsők mit voltak képesek összeszenvedni egy vacak autóban. Soroljuk csak szépen: Emerson Fittipaldi a Copersucarral 1976-1980 között, Niki Lauda az 1979-es Brabhammel, Jody Scheckter (címvédőként!) az 1980-as Ferrarival, Damon Hill (szintén címvédőként) az 1997-es Arrowsszal. És ez mindig szomorú, lehangoló dolog, mert mindenki tudja, hogy nem ezek a nagy nevek felejtettek el vezetni egyik hónapról a másikra, hanem egyszerűen megfosztattak annak a lehetőségétől, hogy továbbra is elkápráztassanak bennünket kivételes tudásukkal.
Räikkönen még nem volt bajnok, mint tudjuk, de fentebb azt is leszögeztük, hogy kétségtelen, bármikor az lehet – lehetne.
De vajon ha végignézünk a mai mezőnyön, kik azok a névtelenek, akik lehet, hogy tudnák nagyjából azt, amit Kimi is tud, de nekik még egy McLarenjük sincsen?
Kicsi csúsztatással kezdjünk Massával, aki évek óta titkos tehetség, és most megkapta a nagy lehetőséget, hogy bizonyítson. Kérdés, persze, mekkora lehetőség Michael Schumacher csapattársának lenni: serkenti-e ez a szituáció az ifjú tehetséget, vagy inkább visszahúzza? Massa, naná, esküdözött, hogy ő szabadjára van engedve, nyomhatja, ahogy csövön kifér, mit neki egy Schumi. Az előző évek tapasztalatából ezt mégis kevéssé lehetett valószínűsíteni, ám az se kizárt, hogy Jean Todték azt mondták neki, csak csináld, öcsi, meglátjuk, mi sül ki belőle. És elképzelhető az is, hogy ennyi sül ki, és Schumacher így, 37 évesen is ennyivel jobb a nálánál tizenvalahány évvel fiatalabb brazilnál.
Akik további, jövőbeli reménységként szóba jöhetnek: Webber (ha ugyan még…), Rosberg, Monteiro, Albers, Liuzzi, Speed, Klien… Vagy Heidfeld? Hát nehéz kérdés, hogy valaki, aki már hat éve itt van a F-1-ben, mint a 29 éves német is, tud-e még valami olyasmivel szolgálni, amin meglepődhetünk – nem túl valószínű. Webberrel lehetne még kísérletezni, rá például igaz, hogy a Jaguártól elkerülve nem kapott még a feneke alá olyan gépet, amivel nagyot nyerhetett volna, bár tavaly épp az előbb emlegetett Heidfeldtől kapott ki a Williamsnél, és ő maga mondta a 2005-ös év végén, hogy rosszabbul áll a szénája, mint egy évvel korábban. Ha visszatekintünk Webber 2002-es, minardis bemutatkozására, azt lehetett gondolni, ő is lehetne egy „új Räikkönen”, csak őrá nem csapott le egy McLaren kaliberű csapat.
Rosbergben kétségtelenül ott a jövő bajnoka – ez nem csak szólam, látszik rajta, hogy tud. Remek tanulóév ez számára a Williamsnél, mint ahogy Kimi is jól elvolt nyitó évében a Saubernél, de Rosbergnek is tovább kell lépnie innen, különben megtorpanhat a fejlődésben és megkeseredik. Tudjuk, hogy még csak 20 éves, tehát lehetne azzal áltatni magunkat, hogy bőven van ideje, de ez manapság nem igaz már. Nincs ideje, mert egy vagy két év múlva jön a következő 20 éves, és akkor már ő lesz az érdekes, a „friss hús”, mert aki két-három év alatt nem dob valami nagyot, arról könnyen kijelenthető, hogy sajna, csak ennyi volt benne…
A két Midland-pilóta: Albers már a DTM-ben sztár volt, itt még messze nem az, de van egy-egy villanása, ami sejteti, hogy sokkal több van benne, mint amit az autója kibontakozni enged. Szóval ide kell a szakértői szem és a bátorság… Ez utóbbi rettentő fontos: belevágni. Régen egy Ken Tyrrell évente hozott egy új arcot, de Gilles Villeneuve révén gondolhatunk akár Enzo Ferrarira is - még mertek felfedezni. A mostani nagyokra ez nem igazán jellemző, tán Frank Williams tett effélét, amikor a semmiből elvarázsolta Jenson Buttont 2000-ben. De hát ő meg még azóta se érett igazi sztárrá, vagy ha sztár is, a maga módján, versenyt még azóta se nyert… Mit várjunk hát Monteirotól, aki egy roppant szimpatikus, közvetlen srác, tavaly tényleg minden tőle telhetőt megtett a Jordannel, 16-szor zsinórban célba ért, ami rekord egy újonctól – de ennyi.
Lehet találgatni, ha Albers, ha Monteiro hozzájutna egy közepesen jó autóhoz, például – a mai szinten – egy McLarenhez, hogy megint Kiminél maradjunk: akkor mi lenne? Tudnák-e hozni ezt a spanyolországi 5. helyet? Nem lehetetlen, hogy tudnák. Legalábbis meg lenne rá az alkalmuk, hogy legalább egyszer összehozzanak egy 5. helyet – az más kérdés, hogy ettől az autótól ez a maximum, de meg lehetne mutatni, hogy ki tudják préselni belőle (és magukból) a maximumot! Az megint más fejezet, ha valaki kap a keze közé egy nyerni képes gépet, mert már jópárszor láthattuk, hogy az tényleg nehéz dió. Nem kell messzire menni, elég a Fisichella-sztorit megnézni: évekig sajnáltuk szegény Fisicót, hogy nem kap a tehetségéhez méltó autót, aztán amikor kapott, nem tudott élni vele. De nagyjából ez volt igaz Barrichello hat ferraris szezonjára is, még akkor is, ha ismerjük az „objektív körülményeket” – csak hát épp ezeket kellett volna legyőzni!
Az érem másik oldala, hogy a 2006-os állás szerint két csúcscsapat van, ami négy, azaz 4 helyet jelent. Nagyon kevés. Egy kicsi mozgás mindig van ugyan, a Renault-nál egy hely biztosan, de akár kettő is felszabadul jövőre, a Ferrarinál esetleg egy. De ennyi tehetséges fiatal hová menjen? Amikor Briatore szárnyai alatt már ott van Kovalainen, az egyik Renault-s hely szinte biztos várományosa, és a Ferrarinál vagy Räikkönen, vagy Rossi lesz a befutó, legrosszabb esetben is marad Massa. Hová menjen tovább fejlődni Liuzzi vagy Speed?
Egyszóval kemény dió ez a Forma-1-es humánpolitika – hogy valami szép szakszót idecitáljunk. Ha mindent összevetünk, azt kell látni, hogy a tehetség nem elég. Kell hozzá – rendszerint – pénz is. De talán amiből a legtöbb szükségeltetik, a szerencse. Akármilyen furán hangzik is. Mert az egész igyekvés semmit sem ér, ha az adott csapat mérnökeinek abban az évben nem volt „szerencséjük”, és nem tudtak összehozni egy ütőképes autót. A pilóta ez ügyben tejesen ki van szolgáltatva, és csak bizakodhat: vagy sikerül a mérnökök műve, vagy nem. Hiszen mondaná-e Räikkönenre manapság bárki is, hogy szerencsés legény? Nem nagyon. Sőt, lassan inkább az illik rá, hogy szerencsétlen flótás.
Azt hiszem, nem merészség kijelenteni, hogy Kimi Räikkönen idén sem lesz Forma-1-es világbajnok. Mindegy, hogy ki lesz (nagyjából két jelölt van), ő biztos, hogy nem. És ez nem pusztán az iránta érzett esetleges szimpátia miatt szomorú, hanem mert megint azt kell látni, hogy egy minden kétséget kizáróan hatalmas tehetség nem nyeri el méltó jutalmát. Tehetség és küzdés és igyekvés – elvégre azt sem kétli senki, hogy a finn fiú a maga részéről mindent elkövet azért, hogy jó eredményeket érjen. Most nem is arról van szó, hogy „győzzön” (bár a játék erről szólna), hanem, hogy a McLarenjét a lehető legjobb pozícióban juttassa a célba. Ez utóbbi így eléggé hivatalosan hangzik, és voltaképp tényleg arra szolgál, hogy kissé takargassa az MP4/21-es versenyautó gyengeségeit.
És itt értünk el ahhoz a ponthoz, amin áll vagy bukik minden. Nevezetesen: mire képes egy kiváló pilóta megfelelő fegyverzet, azaz versenygép hiányában. A válasz igazából egyszerű, hiszen épp Räikkönen adja meg a választ hétről hétre. Édeskevésre, illetve kis híján mondható, hogy semmire, hiszen számára egy 4. és 5. hely nagyjából ugyanolyan kudarc, mint más pilótáknál az, ha teljesen üres kézzel térnek haza egy hétvégén. Mert ő nyerni akar, világbajnok lenni.
A múltból jócskán ismerünk példákat arra nézve, hogy már bizonyított nagyságok, világelsők mit voltak képesek összeszenvedni egy vacak autóban. Soroljuk csak szépen: Emerson Fittipaldi a Copersucarral 1976-1980 között, Niki Lauda az 1979-es Brabhammel, Jody Scheckter (címvédőként!) az 1980-as Ferrarival, Damon Hill (szintén címvédőként) az 1997-es Arrowsszal. És ez mindig szomorú, lehangoló dolog, mert mindenki tudja, hogy nem ezek a nagy nevek felejtettek el vezetni egyik hónapról a másikra, hanem egyszerűen megfosztattak annak a lehetőségétől, hogy továbbra is elkápráztassanak bennünket kivételes tudásukkal.
Räikkönen még nem volt bajnok, mint tudjuk, de fentebb azt is leszögeztük, hogy kétségtelen, bármikor az lehet – lehetne.
De vajon ha végignézünk a mai mezőnyön, kik azok a névtelenek, akik lehet, hogy tudnák nagyjából azt, amit Kimi is tud, de nekik még egy McLarenjük sincsen?
Kicsi csúsztatással kezdjünk Massával, aki évek óta titkos tehetség, és most megkapta a nagy lehetőséget, hogy bizonyítson. Kérdés, persze, mekkora lehetőség Michael Schumacher csapattársának lenni: serkenti-e ez a szituáció az ifjú tehetséget, vagy inkább visszahúzza? Massa, naná, esküdözött, hogy ő szabadjára van engedve, nyomhatja, ahogy csövön kifér, mit neki egy Schumi. Az előző évek tapasztalatából ezt mégis kevéssé lehetett valószínűsíteni, ám az se kizárt, hogy Jean Todték azt mondták neki, csak csináld, öcsi, meglátjuk, mi sül ki belőle. És elképzelhető az is, hogy ennyi sül ki, és Schumacher így, 37 évesen is ennyivel jobb a nálánál tizenvalahány évvel fiatalabb brazilnál.
Akik további, jövőbeli reménységként szóba jöhetnek: Webber (ha ugyan még…), Rosberg, Monteiro, Albers, Liuzzi, Speed, Klien… Vagy Heidfeld? Hát nehéz kérdés, hogy valaki, aki már hat éve itt van a F-1-ben, mint a 29 éves német is, tud-e még valami olyasmivel szolgálni, amin meglepődhetünk – nem túl valószínű. Webberrel lehetne még kísérletezni, rá például igaz, hogy a Jaguártól elkerülve nem kapott még a feneke alá olyan gépet, amivel nagyot nyerhetett volna, bár tavaly épp az előbb emlegetett Heidfeldtől kapott ki a Williamsnél, és ő maga mondta a 2005-ös év végén, hogy rosszabbul áll a szénája, mint egy évvel korábban. Ha visszatekintünk Webber 2002-es, minardis bemutatkozására, azt lehetett gondolni, ő is lehetne egy „új Räikkönen”, csak őrá nem csapott le egy McLaren kaliberű csapat.
Rosbergben kétségtelenül ott a jövő bajnoka – ez nem csak szólam, látszik rajta, hogy tud. Remek tanulóév ez számára a Williamsnél, mint ahogy Kimi is jól elvolt nyitó évében a Saubernél, de Rosbergnek is tovább kell lépnie innen, különben megtorpanhat a fejlődésben és megkeseredik. Tudjuk, hogy még csak 20 éves, tehát lehetne azzal áltatni magunkat, hogy bőven van ideje, de ez manapság nem igaz már. Nincs ideje, mert egy vagy két év múlva jön a következő 20 éves, és akkor már ő lesz az érdekes, a „friss hús”, mert aki két-három év alatt nem dob valami nagyot, arról könnyen kijelenthető, hogy sajna, csak ennyi volt benne…
A két Midland-pilóta: Albers már a DTM-ben sztár volt, itt még messze nem az, de van egy-egy villanása, ami sejteti, hogy sokkal több van benne, mint amit az autója kibontakozni enged. Szóval ide kell a szakértői szem és a bátorság… Ez utóbbi rettentő fontos: belevágni. Régen egy Ken Tyrrell évente hozott egy új arcot, de Gilles Villeneuve révén gondolhatunk akár Enzo Ferrarira is - még mertek felfedezni. A mostani nagyokra ez nem igazán jellemző, tán Frank Williams tett effélét, amikor a semmiből elvarázsolta Jenson Buttont 2000-ben. De hát ő meg még azóta se érett igazi sztárrá, vagy ha sztár is, a maga módján, versenyt még azóta se nyert… Mit várjunk hát Monteirotól, aki egy roppant szimpatikus, közvetlen srác, tavaly tényleg minden tőle telhetőt megtett a Jordannel, 16-szor zsinórban célba ért, ami rekord egy újonctól – de ennyi.
Lehet találgatni, ha Albers, ha Monteiro hozzájutna egy közepesen jó autóhoz, például – a mai szinten – egy McLarenhez, hogy megint Kiminél maradjunk: akkor mi lenne? Tudnák-e hozni ezt a spanyolországi 5. helyet? Nem lehetetlen, hogy tudnák. Legalábbis meg lenne rá az alkalmuk, hogy legalább egyszer összehozzanak egy 5. helyet – az más kérdés, hogy ettől az autótól ez a maximum, de meg lehetne mutatni, hogy ki tudják préselni belőle (és magukból) a maximumot! Az megint más fejezet, ha valaki kap a keze közé egy nyerni képes gépet, mert már jópárszor láthattuk, hogy az tényleg nehéz dió. Nem kell messzire menni, elég a Fisichella-sztorit megnézni: évekig sajnáltuk szegény Fisicót, hogy nem kap a tehetségéhez méltó autót, aztán amikor kapott, nem tudott élni vele. De nagyjából ez volt igaz Barrichello hat ferraris szezonjára is, még akkor is, ha ismerjük az „objektív körülményeket” – csak hát épp ezeket kellett volna legyőzni!
Az érem másik oldala, hogy a 2006-os állás szerint két csúcscsapat van, ami négy, azaz 4 helyet jelent. Nagyon kevés. Egy kicsi mozgás mindig van ugyan, a Renault-nál egy hely biztosan, de akár kettő is felszabadul jövőre, a Ferrarinál esetleg egy. De ennyi tehetséges fiatal hová menjen? Amikor Briatore szárnyai alatt már ott van Kovalainen, az egyik Renault-s hely szinte biztos várományosa, és a Ferrarinál vagy Räikkönen, vagy Rossi lesz a befutó, legrosszabb esetben is marad Massa. Hová menjen tovább fejlődni Liuzzi vagy Speed?
Egyszóval kemény dió ez a Forma-1-es humánpolitika – hogy valami szép szakszót idecitáljunk. Ha mindent összevetünk, azt kell látni, hogy a tehetség nem elég. Kell hozzá – rendszerint – pénz is. De talán amiből a legtöbb szükségeltetik, a szerencse. Akármilyen furán hangzik is. Mert az egész igyekvés semmit sem ér, ha az adott csapat mérnökeinek abban az évben nem volt „szerencséjük”, és nem tudtak összehozni egy ütőképes autót. A pilóta ez ügyben tejesen ki van szolgáltatva, és csak bizakodhat: vagy sikerül a mérnökök műve, vagy nem. Hiszen mondaná-e Räikkönenre manapság bárki is, hogy szerencsés legény? Nem nagyon. Sőt, lassan inkább az illik rá, hogy szerencsétlen flótás.
