Alain Marie Pascal Prost 1955. február 24-én született a franciaországi Saint Chamond-ban. Édesapja, André egyszerű ember volt - bútorasztalosként kereste a család kenyerét. Alainnek egyébként született egy öccse is, Daniel - aki azonban 32 éves korában rákban meghalt.

Alaint korai gyermekkorában nem foglalkoztatta az autóversenyzés, inkább futballkarrierről álmodott. Már 15 esztendős volt, amikor édesapja elvitte az 1970-es Monacói Nagydíjra, melyet az osztrák Jochen Rindt (Lotus-Ford) nyert. Útban hazafelé a Côte d'Azur-on megálltak egy szórakoztató központnál (kaszinók, bárok stb.), ahol gokartozni is lehetett. A Grand Prix friss élményeivel fejében Alain élt a lehetőséggel: kipróbálta és nagyon megtetszett neki a dolog. Amikor hazaértek Saint Chamond-ba a család felkereste a leközelebbi gokart-pályát, amelyre a közeli Rive de Glier-ben találtak rá. 1970 késő nyarán az alacsony termetű fiúcska beiratkozott az ottani gokart klubba. Saját géppel jött és 700 frankot fizetett a klubtagsági kártyáért. Az első évben nem volt kiemelkedő - akkor még inkább csak szórakozásnak fogta fel az egészet és nem vette túl komolyan a dolgot. Aztán szép lassan elmélyült benne. Nemcsak a versenyzésben, de a műszaki részletekben is - egy év múlva már gokartja motorjait is maga építette.

1973-ban kölcsön kért 1300 frankot és vásárolt belőle egy Vacquand-alvázat, amely a kor egyik legjobbjának számított. És az eredményei ugrásszerűen elkezdtek javulni. Megnyerte a francia junior gokartbajnokságot, így természetesen ott volt az Oldenzaalban (Hollandia) rendezett junior világbajnokságon is. Legnagyobb ellenfele egy Nigel Clegg nevű angol fiú volt, aki azonban két évvel fiatalabb volt Prostnál - és talán ebből eredően félénkebb is. Clegg általában pole pozícióból indult futamaiban, de a versenyt sosem tudta megnyerni - azokat mindig Prost nyerte, akire rendkívül agresszív vezetési stílus volt ekkoriban jellemző. Miután megnyerte az első selejtezőt, a másodikban sem kegyelmezett Cleggnek: egyszerűen kiütötte a pályáról és ismét nyert. Akárcsak a harmadik selejtezőben. Aztán a döntő két futamát is Prost nyerte: ötször indult ezen a világbajnokságon és mind az öt alkalommal nyert! Ez természetesen az összetett junior világbajnoki címet jelentette Alain számára.

Prost elindult a francia felnőtt bajnokságon is - ahol második lett - és a felnőtt világbajnokságon is a belgiumi Nivelles-ben. Utóbbin a nem kiemeltek kategóriájában indult, ahol végül a tizennegyedik helyen végzett.

1974-ben ismét megnyerte a francia felnőtt bajnokságot. A csapatok Európa-bajnoksága négy helyszínen zajlott: a svájci Wholenben, Nivelles-ben, a franciaországi Thivervalban és az olaszországi Falóban. Alain legjobb helyezése a wholeni első futamban szerzett negyedik hely volt. A gokart világbajnokságot a portugáliai Estorilban rendezték, ahol Prost kilencedik volt a selejtezők után, aztán nem végzett az első tízben a döntőben.

1975 tavaszán ellátogatott az Alzar Díj elnevezésű versenyre Párizs mellé, ami azután botrányosan végződött számára. Prost vezetett, amikor két körrel a döntő verseny vége előtt Francois Goldstein - aki kora legnagyobb gokartos ásza volt és akkor már három világbajnoki címmel rendelkezett - utolérte, megelőzte és ezzel negyedszer is megszerezte a világbajnoki címet. Prost azonban nehezen viselte a vereséget és amikor Goldstein a levezető körben kezet nyújtott neki, ő hátulról dühödten elkezdte tolni vetélytársát, eltolta a pálya legtávolabbi pontjára, majd amikor megálltak és kiszálltak bemosott neki egyet. Az ok az volt, hogy Goldstein egy kicsit megtaszította előzés közben és Prost ezt sportszerűtlennek érezte. Valójában azonban az ilyesmi teljesen természetes a gokartban. Évekkel később - 1991-ben egy televíziós interjúban - Alain az esetre visszaemlékezve azt állította, hogy azért gurult méregbe, mert Goldstein egy belga csapattársa kilökte őt és Goldstein csak utána tudta megelőzni. Ez azonban Goldstein és más szemtanúk szerint sem volt igaz. Nem volt semmiféle csapattárs, aki ilyen módon segítette volna Goldsteint.
Prost licencét az eset miatt egy időre bevonták, de az Európa- és a világbajnokságra visszakapta azt, ám egyik eseményen sem ért el jelentősebb eredményt.

Winfield Versenyzőképző Iskola és Forma-Renault - az ugródeszkák

Ezután besorozták a seregbe, hogy letöltse kötelező katonai szolgálatát. Közben - miután gokartosként ösztöndíjat szerzett - beiratkozott a Winfield Versenyzőképző Iskolába - annak is Paul Ricard-i tagozatára (a másik tagozat Magny-Cours-ban volt). Itt oktatói szerint eleinte nem produkált semmi kiemelkedőt a többiekhez képest - hacsak azt nem, hogy mindig a saját feje után ment és ha jobbnak talált egy maga által felfedezett kanyarvételi technikát, mint amit tanárai mutattak, akkor nem átallott azt használni. A köridők alapján ilyenkor általában igaza is volt...
Ennek ellenére az iskola egyik vezetője, Simon de Latour igazán csak akkor figyelt fel rá, amikor egy alkalommal esőben kellett menni és briliáns technikát árult el.

Az oktatás ebben az iskolában több hónapon keresztül zajlik. Először elméletben, majd gyakorlatban. Aztán jönnek a válogató versenyek. A legjobb pedig megkapja a Pilote Elf címet, ami útlevelet jelent a Forma-Renault sorozatba - a szamárlétra következő fokára. Az őszi középdöntőre a kétszáz diákból már csak húsz maradt - a többiek elszóródtak az elődöntőkben. A döntőbe közülük is már csak öt versenyző juthatott. A középdöntő húsz résztvevőjét két csoportra osztották és Prost - mert természetesen eljutott idáig - az első csoportban kapott helyet. Alain azonban elkésett, így nélküle zajlott le a verseny. Azt mondta, hogy defektet kapott, így megengedték neki, hogy a következő napon esedékes középdöntőben fusson. A defekt-sztori azonban valójában nem volt igaz. Prost csak azért találta ki, hogy ne kelljen az első futamban futnia és így megnézhesse magának, hogy melyik autó a legjobb. Elvileg az autók természetesen egyformák voltak, de a technikai sportokban valójában nincs két egyforma gép. Alain úgy találta, hogy a négyes számú autó a leggyorsabb és másnap ezt is választotta...
Ennek ellenére a középdöntőben csak harmadik volt, de ez elég volt ahhoz, hogy bekerüljön az ötös döntőbe.

A versenyző iskolával párhuzamosan katonai szolgálatát is töltötte, ám a döntőre már elhasználta az összes eltávozását. Mivel ő volt az egyik parancsnok írnoka, egyszerűen hamisított magának egy eltávozási cédulát. Nem bukott le - de az is lehet, hogy egyszerűen szemet húnytak felettesei a csalás fölött...

A döntőre 1975. október 25-én került sor. Ez volt a "záróvizsga". Az esemény fényét emelendő megjelent Ken Tyrrell, a Forma-1-es csapatfőnök, Didier Pironi és Patrick Tambay, akik korábban szintén itt végeztek és akik ekkor már a legjobb úton voltak a Forma-1 felé, sőt eljött Jean-Marie Balestre is, a FISA (Federation Internationale du Sport Automobilie) elnöke. A döntő nem valóságos versenyt jelentett, hanem inkább egy "időmérő edzést": minden versenyzőnek tíz körre volt lehetősége - ebből az első négy kör bemelegítő kör volt, majd következett öt gyorskör, amit mértek és végül egy levezető. Mivel korábban Prost megnyerte a verseny főpróbáját, választhatott, hogy mikor akar indulni és ő úgy döntött, hogy utolsóként. Amikor mind a négy vetélytársa végzett, Michael Hugon állt az élen 59,10 másodperces legjobb idővel. A többiek mind 60 másodpercen kívül voltak. Aztán jött Prost és mindenkit ledöbbentett egy 58,80-as köridővel! Ő volt a Pilote Elf cím nyertese! A dolog azért is volt meglepő, mert korábban nem tűnt ennyire kiemelkedőnek. De mint pályafutása során mindig, most is akkor nyújtotta a legjobbját, amikor az számított. Ha nem sikerül megnyernie ezt a versenyt, akkor valószínűleg itt be is fejeződött volna autóversenyzői pályafutása, mert saját zsebből nem tudta volna finanszírozni a Forma-Renault-t. A Pilote Elf cím nyerteseként azonban automatikusan járt neki egy autó a francia sorozatban.

Ez az autó egy Martini-Renault MK12-es gép volt. Alain kapott hozzá egy szerelőt (Jean-Pierre Nicholas) és egy motormérnököt (Bernard Mange) is. Az 1976-os francia Forma-Renault bajnokság április 4-én indult Le Mans-ban és Alain megnyerte első igazi autóversenyét. Utána április 18-án Nogaróban első rajtkockát szerzett, megfutotta a leggyorsabb kört és ismét nyert. Ezt május 1-jén Magny-Cours-ban is megismételte.

Ezt követően meghívták két Forma-Renault Európa-bajnoki futamra is, amelyeken egy Lola-Renault-val állt rajthoz. Május 9-én Dijonban megszerezte az első rajtkockát Didier Pironi előtt, aztán visszaesett a kilencedik helyre a rajtnál, de ismét az élre küzdötte magát a versenyen, majd olajszivárgás miatt innen esett ki. Május 16-án Zolderben szintén kiesett, aztán folytatódott a francia Forma-Renault szezon számára...

És ebben a sorozatban abszolút egyeduralkodó volt. Pole-t szerzett és nyert Clermont Ferrand-ban és Floembray-ben. Aztán nyert Rouen-ben és Paul Ricard-on, újra pole és győzelem Magny-Cours-ban és Dijon-ban, majd diadal Nogaróban, Albiban és ismét Paul Ricard-on. Ha az utolsó, imolai versenyt is megnyerte volna, akkor elmondhatta volna magáról, hogy a sorozat összes futamát megnyerte abban az évben! Ez végül nem sikerült - állítólag szabotázs miatt, legalábbis Prost ezt mondja. Ezzel együtt természetesen magasan ő lett a francia Forma-Renault 1976-os bajnoka.

1977-ben már a teljes szezont a Forma-Renault Európa-bajnokságban töltötte - maradva a Martini-Renault autónál. Az első versenyen, március 27-én Le Mans-ban a harmadik helyen végzett, de a következőt, április 11-én Nogaróban már megnyerte. Utána Hockenheimban ötödik lett. Aztán Magny-Cours-ban nagyot küzdött Jean-Louis Bosquet-vel, akivel már a gokartban is összecsapott. Bosquet indult az élről, de Prost lerajtolta. Az első körben azonban Bosquet visszavette az első helyet. Később megcsúszott és ismét Prost került az élre. Amikor vetélytársa megpróbálta ismét megelőzni Prostot, akkor ütköztek és Bosquet kiesett. Prost második futamgyőzelmét aratta az Európa-bajnokságban. Aztán második lett Monte-Carlóban és Pauban, majd pole pozíciót szerzett és kiesett Zolderben, harmadik lett Clermont Ferrandban, pole-t és győzelmet szerzett Rouenben, tizenharmadik lett Dijonban, pole-t szerzett és győzött Nogaróban, pole-t szerzett és kiesett az újabb Magny-Cours-i versenyen, aztán ötödik lett Paul Ricard-on, győzött Monzában és Albiban, majd hetedik lett az év utolsó versenyén, amelyet ismét Paul Ricard-on tartottak. Az év tizenhat futamán hat alkalommal intették le Prostot elsőként és ezzel megnyerte az Európa-bajnokságot is Bosquet előtt.

Év közben meghívták két Forma-2-es versenyre is, ahol olyan akkor már jól ismert nevű ellenfelek ellen versenyezhetett, mint Keke Rosberg, René Arnoux, Riccardo Patrese, Eddie Cheever vagy Didier Pironi. Prost erre a két versenyre egy Kauhsen-Renault-t kapott maga alá, amellyel július 10-én Nogaróban a tizedik helyen végzett, október 2-án Estorilban pedig feladni kényszerült a versenyt.

Két év a Forma-3-ban

Alain még a Forma-Renault-ban volt, amikor megismerkedett Hughes de Chaugnac-kal, aki Forma-3-as csapatfőnökként gyakran járt alsóbb kategóriák versenyeire tehetségek után kutatva. De Chaugnac úgy döntött, hogy 1978-ra leszerződteti Prostot csapatába. A Forma-3-ban Alain továbbra is egy Martini-Renault-t vezetett, ám a francia motorgyár ekkor újonc volt ebben a kategóriában, így időre volt szükség a jó eredményekhez.

A Forma-3-as Európa-bajnokság, amelyen Prost részt vett, Zolderben kezdődött április 23-án. Itt Prost a tizedik helyen végzett, aztán negyedik lett Monacóban.

Ekkor meghívást kapott egy Forma-2-es versenyre Pauba, ahol egy Opert-Chevron-Harttal indulhatott. A csapat előző évi autóját kapta meg, de ezzel is a negyedik helyen kvalifikálta magát - előrébb, mint a verseny legnagyobb sztárjának számító, és ugyanabban a csapatban futó Rosberg. Igaz, Keke azt állította, hogy a Pau-i pályán jobban feküdt az előző évi autó - amely Prost alatt volt - de lehet, hogy ez csupán kifogás volt részéről...
Alain versenye azonban nem sokáig tartott. A felvezető körben kiszorították a szegélykőre, ahol megsérült az autója, így a futam első körét már nem tudta megtenni.

Aztán folytatódott a Forma-3-as szezon. A Nürburgringen motorhibával kiállt, Dijonban tizedik, Monzában tizennegyedik lett. Paul Ricard-on a harmadik helyen végzett - a győztes egy bizonyos Nelson Piquet volt. Magny-Cours-ban motorhiba miatt feladta a versenyt, Doningtonban a hatodik helyen végzett. Silverstone-ban fantasztikus csatában megverte Teo Fabit és megszerezte a harmadik helyet.

Szeptember 17-én Jaramában learatta első győzelmét a szezonban. Az élről indult, de a rajt utáni kavarodásból a második rajtkockából rajtoló Derek Warwick került ki győztesen. A brit aztán műszaki hiba miatt visszaesett, így Prosté lett az első hely és azt végig meg is őrizte. Igaz, később Warwick azt mondta, hogy Alain sárga zászlónál előzte meg és ezért ki kellett volna zárni, de a versenybíróság nem így gondolta. Az év utolsó versenyén, Vallelungában Prost motorhibával kiállt.

A bajnokságban a kilencedik helyen végzett és a dilemma az volt, hogy feljebb lépjen-e a szamárlétrán a Forma-2-be, vagy maradjon még egy évet a Forma-3-ban és megpróbálja megnyerni a bajnokságot. Végül utóbbi mellett döntött és ez bizonyult helyesnek.

Az 1979-es Forma-3-as Európa-bajnokság Vallelungában kezdődött március 18-án. Prost második lett Piercarlo Ghinzani mögött. Április 16-án az Österreichringen a rajtnál nagy küzdelemben legyűrte Slim Borguddot és nyert. Április 23-án Zolderben rajt-cél győzelem következett. Május 1-jén Magny-Cours-ban a rajt utáni káoszból ő jött ki a legjobban, s ennek ismét sima győzelem volt az eredménye. Május 20-án Doningtonban esőversenyen a harmadik helyen végzett az új-zélandi Brett Riley és a brazil Chico Serra mögött. Alain nagyon dühös volt a verseny végén, mert feltartotta a lekörözött John Bright és úgy érezte, hogy ez egy jobb helyezésébe került. A verseny után csapatfőnökével, de Chaugnac-kal együtt meglátogatták Brightot boxában és néhány keresetlen szóval mondták el neki véleményüket a dologról.

Aztán jött a monacói verseny, amely az év egyik legfontosabb Forma-3-as versenye volt. A Forma-3-as futamot a Forma-1-es Monacói Nagydíj betétfutamaként rendezték meg és természetesen minden fiatal bizonyítani akart a Forma-1-es csapatfőnökök előtt. Aki itt nyert az a következő évben rendszerint már Forma-1-es pilóta volt...

Ennek megfelelően természetesen Prost is mindent beleadott. És most sem hagyta cserben az a képessége, hogy a fontos pillanatokban mindig legjobb teljesítményét nyújtsa: megszerezte a pole pozíciót, megfutotta a leggyorsabb kört és kényelmesen nyerte a versenyt Oscar Pedersoli és Chico Serra előtt. Prost később elmondta, hogy úgy érzi számára ezzel a monacói diadallal nyílt meg igazán a Forma-1 kapuja - noha azt el kell mondani, hogy a Renault Forma-1-es csapata akkor már figyelemmel kísérte pályafutása alakulását, hiszen egész addigi autóversenyzői karrierje során Renault-kat vezetett (a Pau-i Forma-2-es vendégszereplés kivételével) és az sem volt hátrány, hogy francia.

A szezon Zandvoortban folytatódott június 4-én, ahol ismét "mesterhármassal" (pole, leggyorsabb kör, futamgyőzelem) nyert. Monzában június 24-én vezető helyről kényszerült kiállni, mert egy Ghinzanival való ütközésben meglazult a kereke. Silverstone-ban július 14-én kiugrott a rajtnál, büntetést kapott és csak a tizennegyedik helyen végzett. Knutsdorpban augusztus 5-én a pole-ból indult, de a rajtnál visszaesett. Utána azonban ismét az élre küzdötte magát és nyert. Mantorp Parkban augusztus 12-én megszerezte a pole-t, ám motorhiba miatt kiállni kényszerült a versenyen. Ennek ellenére a verseny után nem sokkal Prost Európa-bajnok lett, mert a FISA eltörölte a Brands Hatch-i futamot a Forma-3-as versenynaptárból.

Azonban Alain a hátralévő futamokon sem lazított: Jaramában szeptember 9-én pole-t szerzett és nagy fölénnyel nyert. Szeptember 15-én egy a bajnokságba nem számító futamon is rajt-cél győzelmet aratott La Chatre-ben. Az Európa-bajnokság utolsó versenyén, szeptember 22-én Albiban megelőzte Philippe Alliot-t és ismét nyert.

Forma-1-es debütálás a McLarennél!

Miután fölényesen nyerte a Forma-3-as Európa-bajnokságot és megnyerte Monacót is, természetes volt, hogy 1979 őszén több Forma-1-es csapat is meg akarta magának nézni közelebbről. Prost állítása szerint akár már az 1979-es Amerikai Nagydíjon debütálhatott volna Watkins Glenben, amikor Teddy Mayer, a McLaren akkori csapatfőnöke felajánlotta, hogy törzspilótáik, az ír John Watson és a francia Patrick Tambay mellett versenybe állítanak egy harmadik autót számára is. Prost azt mondja, hogy erre végül azért nem került sor, mert nem akart tesztelés nélkül rögtön a közepébe vágni a dolgoknak, ám Mayer másként emlékezett: ő azt mondta, hogy egyáltalán nem volt ilyen ajánlat részéről és Prost valószínűleg félreértett valamit.

Akárhogyan is, végül mégis a McLarennél kezdte el Forma-1-es pályafutását. Tambay úgy döntött, hogy Amerikába megy versenyezni, így helye megüresedett. A McLarennek két jelöltje volt: az amerikai Kevin Cogan és Prost. Tesztelésre hívták őket Watkins Glenbe, ahol Watson felállított nekik egy alapidőt, amihez mérhették magukat. Prost már néhány kör után gyorsabb volt ennél, így nem is lehetett kérdéses, hogy kit szerződtetnek. A megállapodás egy évre szólt - plusz egy év opció.

Alain Prost 1980. január 13-án futotta első Forma-1-es versenyét az Argentin Nagydíjon. Tudni kell, hogy a McLaren (Ford motorral felszerelve) ekkoriban leszálló ágban lévő csapat volt. Utoljára 1976-ban nyertek világbajnokságot az angol James Hunt révén és a mélyrepülés azóta tartott. Az előző évben, 1979-ben Watson 15 pontot szerzett és a kilencedik helyen végzett a pilóták versenyében, míg Tambay egyáltalán nem szerzett pontot. Alain azonban 1980- első versenyén a hatodik sorból indult és élete első Forma-1-es versenyén rögtön pontot szerzett, ugyanis hatodik lett! Sőt, a következő versenyen január 27-én Interlagosban ötödik lett és újabb két pontot írt neve mellé!

Aztán Dél-Afrikában Kyalamiban balszerencséje volt: előbb a szabadedzésen szenvedett balesetet és felrepedt a lába, majd az időmérő edzésen repült ki és eltört a csuklója. Emaitt mind ezt a versenyt, mind a következőt (Long Beach) ki kellett hagynia. Az Amerikai Nagydíjon az angol Stephen South helyettesítette, aki nem is kvalifikálta magát a versenyre...

Alain Zolderben tért vissza május 4-én. Az időmérő edzésen mindkét McLaren a mezőny hátsó részébe kvalifikálta magát - Prost Watson előtt -, majd Alain a 29. körben fékhiba miatt feladni kényszerült a versenyt. Csapattársa, Watson 12 körös(!) hátránnyal ért célba a futamgyőztes Didier Pironihoz (Ligier-Ford) képest.

Monacóban Prost a tizedik helyről vághatott a versenynek, miközben Watson nem kvalifikálta magát. A versenyen aztán Derek Daily (Tyrrell-Ford) egy előzési kísérlet közben levitte a hátsó szárnyát, így Alain feladta a versenyt. A következő versenyt, a spanyolországi Jaramában egy sportpolitikai kötélhúzás miatt bajnokságon kívülinek nyilvánították.

Azán június 29-én Paul Ricard-on folytatódott a szezon, ahol Prost az időmérő edzésen hetedik lett, a versenyen azonban műszaki hiba miatt kiesett. Július 13-án Brands Hatch-ben ismét a hetedik helyen kvalifikálta magát, majd hatodik lett a versenyen. Augusztus 10-én Németországban tizenegyedik lett, egy héttel később Ausztriában pedig hetedik.

Ezt követően feleségül vette gyermekkori szerelmét, Anne-Marie-t. Az élet azonban nem állt meg. Sőt, a McLaren augusztus 30-án Zandvoortban egy új autót vetett be: az M30B-t az eddig használt M29B helyett. Ám a gép nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: Alain csak a tizennyolcadik helyre kvalifikálta magát vele, míg Watson a régi autóban a kilencedikre. A versenyen Prost azért csak felküzdötte magát a hatodik helyre (csapattársa hetedik lett). Szeptember 14-én Imolában Prost az utolsó helyen kvalifikálta magát az új autóval, míg Watson a rajtrács közepéről indulhatott a régivel. Az ír a versenyen kiesett, Alain pedig a hetedik helyig küzdötte fel magát.

A Kanadai Nagydíjon ismét Watson volt a gyorsabb a két McLaren közül: a régi autóval a hetedik helyre kvalifikálta magát, míg Prost a tizenkettedikre az újjal. A versenyen Alain ütközött Riccardo Patresével (Arrows-Ford) és kiesett.

A McLarennél ekkoriban komoly átalakulások zajlottak a háttérben a sikeresebb jövő érdekében. A fő szponzor, a Marlboro egyre türelmetlenebb volt és leszerződtettek vezetőnek egy Ron Dennis nevű fiatal angolt, aki addig a Forma-2-ben dolgozott. Dennis hozott magával egy mérnököt is, bizonyos John Barnardot. Ők Négyes Projekt néven kidolgoztak egy új koncepciót (innen származik a McLaren autók nevében a mai napig is az MP4 jelzés - Marlboro Projekt 4), de ezt Prost már nem várta meg...

Dennis és Barnard neve ekkor még ismeretlen volt a Forma-1 világában, s nem lehetett tudni, hogy vajon képesek-e újra felemelni a csapatot. Prostot azonban megkörnyékezte a Renault, amely egyértelműen jobb autóval rendelkezett ebben az időszakban a McLarennél és még jobbal kecsegtetett 1981-re. A McLarennél Alain - amint ő maga mondta - elvesztette a bizalmát az autóban, mert az olyan sokszor lerobbant és cserben hagyta. Tehát váltani akart és elhatározását csak megerősítette, ami 1980 utolsó versenyén, Watkins Glenben történt: ott a szombat reggeli szabadedzésen Prost a felfüggesztés hibája miatt nagyot bukott, ami miatt kórházba is kellett vinni. A kivizsgálás végül megállapította, hogy nem esett komolyabb baja, de Prost nem volt hajlandó indulni az autóval a versenyen.

A McLaren ugyan még egy év opcióval rendelkezett Prostra, ám Alain semmi szín alatt nem volt hajlandó az 1981-es évet náluk tölteni - azt mondta, hogy ha kényszeríteni akarják, akkor inkább visszavonul. És a McLaren nem tehetett semmit, kénytelen volt elengedni. A fáma szerint innentől tartják úgy, hogy a Forma-1-es szerződések nem érnek túl sokat...

Alain debütáló évében összesen 5 pontot szerzett és a tizenötödik helyen végzett Emerson Fittipaldival (Fittipaldi-Ford) holtversenyben (csapattársa, Watson 6 pontot gyűjtött). 1981-ben azonban egy új világ várta: egy olyan autó, amelynek - ellentétben a McLarennel - turbó motorja volt és amivel futamokat lehetett nyerni..

1981 és 1982 - Prost és a Renault

A Renault-nál Prost honfitársa, René Arnoux csapattársa lett, aki ekkoriban - noha világbajnoki címe nem volt - nagyágyúnak számított. A "két dudás egy csárdában effektus" ennek megfelelően nem tette könnyűvé kapcsolatukat.

Az év első versenyét az amerikai Long Beach-en rendezték, ahol Andrea de Cesaris (McLaren-Ford) kilökte Alaint. Arnoux célba ért, de nem szerzett pontot. A Brazil Nagydíjon Prost az ötödik rajtkockából indult (Arnoux a nyolcadikból), majd a versenyen a nyolcadik helyen hajtott, amikor ütközött Didier Pironival (Ferrari) és kiesett. Argentínában aztán végre befejezte a versenyt és harmadik lett. Ezt azonban egy négy versenyen keresztül tartó balszerencse sorozat követte: kiesett Imolában, Zolderben, Monte-Carlóban és Jaramában is.

Július 5-én Dijonban került megrendezésre a Francia Nagydíj. A Renault bizonyítani akart haza pályán és bizonyított is: Arnoux megszerezte a pole pozíciót, Prost pedig a harmadik helyről indult John Watson (McLaren-Ford) mögül. A rajtot aztán Arnoux elrontotta és Nelson Piquet (Brabham-Ford) tört az élre, őt Prost követte. A verseny alatt hirtelen eleredt az eső, ami miatt félbeszakították a futamot. Amikor újra indították a versenyt Prost az élre vágott és végül összesítésben 2,29 másodperces előnnyel nyert Watson előtt. Pályafutása tizenkilencedik futamán Alain learatta első futamgyőzelmét, ráadásul ezt hazai közönség előtt tette! A franciák új szupersztárja megszületett!

Prost ezzel a lendülettel folytatta az évet: Nagy-Britanniában sokáig vezetett, de aztán kiesett, Németországban második lett és Ausztriában is vezetett mielőtt kiesett. Utána - egy remek ütközet után Alan Jones-szal (Williams-Ford) - nyert Hollandiában, majd Olaszországban is. Kiesett Kanadában és második lett az év utolsó versenyén, Las Vegasban.

Az 1981-es szezonban Prost összesen 43 pontot és három futamgyőzelmet szerzett és ezzel az ötödik helyen végzett - ám mindössze hét ponttal elmaradva a világbajnok Piquet-től. Ha a szezon első felében nem lett volna annyi kiesése...

1982-t Prost kiválóan kezdte: noha Arnoux indult az élről az első versenyen Dél-Afrikában, Alain nyert, méghozzá remek versenyzéssel: amikor a 44. körben kapott egy defektet és a kerékcsere miatt visszaesett a nyolcadik helyre, elképesztő hajtóvadászatot indított és miután előre küzdötte magát, nem engedte ki többé a kezéből a futamgyőzelmet. Brazíliában újra nyert. De ezt követően egy gyengébb széria következett: kiesés Las Vegasban, Imolában és Zolderben. Utóbbi versenyt a népszerű Gilles Villeneuve (Ferrari) halála árnyékolta be, aki csapattársa, Pironi idejét igyekezett épp megdönteni az időmérő edzésen, amikor kicsúszott és teste tehetetlenül repült ki a kocsiból.

Monacóban és Detroitban Prost nem végzett a pontszerzők között - noha utóbbi helyen a pole és a leggyorsabb kör is az övé volt. Kanadában újabb haláleset történt a rajtnál, az áldozat: Ricardo Paletti (Osella-Ford). Alain nem fejezte be a versenyt. A következőt Hollandiában sem. Brands Hatch-ben aztán hatodik lett.

Franciaországban, Paul Ricard-on felszínre tört a mélyben meghúzódó feszültség a két Renault-pilóta között. Arnoux indult az élről és végig megőrizte, sőt növelte előnyét a második helyen álló Prosttal szemben. És itt kezdődött a probléma, ugyanis a verseny közben a csapat többször felszólította, hogy adja át helyét a világbajnokságban jobban álló Prostnak. Arnoux nem adta, hanem megnyerte a versenyt Prost előtt. A csapatfőnök, Jean Sage dühös volt, mert szerinte René ezzel egy megállapodást rugott fel. Sage szerint ugyanis korábban Arnoux ajánlotta fel, hogy ilyen esetben hajlandó segíteni csapattársát. René ezt a mai napig tagadja. Azt mondja, hogy a csapatvezetés kérte meg, de ő magától nem ajánlott fel semmit és abban a helyzetben nem is érezte volna helyénvalónak, hogy a kettes számú pilóta szerepébe kényszerítse magát, hiszen csak a szezon közepén jártak és Prost amúgy sem tartozott a legszűkebb esélyesek körébe. Prost - noha nem ő kérte a csapatsorrendet - rosszallását fejezte ki Arnoux "lázadása" miatt, amivel nem szerzett magának jó pontokat a népszerűségi versenyben. Arnoux úgy érezte, hogy a csapatvezetés teljesen Prost mellett áll az ügyben - és egyébként is - ezért úgy döntött, hogy 1982 végén elhagyja a Renault-t.

Hockenheimban a szombat délelőtti szabadedzés esőben zajlott, a látási viszonyok katasztrofálisak voltak. Prost az egyik körében éppen Derek Daly (Williams-Ford) autóját előzte, amikor hátulról teljes gázzal belészaladt Pironi. Mint utóbb kiderült honfitársa látta Daly autóját, de azt nem, hogy mellette is van egy autó, azt hitte ott szabad a pálya és el akart menni a Williams mellett...
Pironi autója felrepült a levegőbe és amikor földet ért egyszerűen ketté tört. Pironi súlyos sérüléseket szenvedett, s ez az eset derékba törte Forma-1-es pályafutását (pedig igen jók voltak az esélyei az 1982-es világbajnoki címre). Prost ugyan karcolás nélkül megúszta, de ettől fogva tartott az esőversenyektől. Kritikusai gyakran a szemére vetették, hogy "gyáván" viselkedik vizes pályán, de nem ezek a kritikusok élték meg Pironi bukását testközelből...

A versenyen Alain kiesett. Ausztriában nem szerzett pontot, Svájcban megszerezte a pole-t, megfutotta a leggyorsabb kört és aztán második lett Keke Rosberg (Williams-Ford) mögött. Monzában Arnoux nyert, Alain pedig kiesett. Az utolsó versenyen, Las Vegasban Prosté volt a pole, majd a versenyen a negyedik helyen végzett Michéle Alboreto (Tyrrell-Ford), Watson és Eddie Cheever (Ligier-Matra) mögött.

Az 1982-es évet Prost végül a negyedik helyen zárta 34 ponttal és két futamgyőzelemmel. Mindössze tíz ponttal maradt el a világbajnok Rosbergtől és öttel a pontegyenlőséggel végző Pironi és Watson mögött. (Pironi balesete miatt már nem volt jelen az utolsó öt versenyen.) Az 1982-es esztendő sok tekintetben különleges év volt: egyrészről sajnos tragédiák árnyékolták be (Gilles Villeneuve, Ricardo Paletti, Didier Pironi), másrészről viszont rendkívül változatos, színes és talán minden idők egyik legkiegyensúlyozottabb szezonja volt, hiszen nem volt olyan versenyző, aki két futamnál többet nyert volna (és összesen tizenegyen nyertek versenyt!) - de Rosbergnek például egy győzelem is elég volt a világbajnoki címhez.

Két pontra a VB-címtől a Renault-val - 1983

Alain november 7-én Ausztráliában egy Ralt-Ford volánjánál megnyert egy világbajnokságon kívüli futamot, aztán visszatért Forma-1-es Renault-ja teszteléséhez. Új csapattársa az amerikai Eddie Cheever lett. Mivel Cheever általában jóval lassabb volt Prostnál, egy idő után elkezdett gyanakodni, hogy Alain jobb autót kap nála. Ez azonban a csapatvezetés bevallása szerint sosem volt így.

Az 1983-as szezon március 13-án kezdődött Brazíliában. Prost itt hetedik lett, aztán Long Beach-en tizenegyedik. A hazai pálya ismét jó hatással volt rá: megnyerte a Francia Nagydíjat. Imolában második lett Patrick Tambay (Ferrari) mögött, Monacóban harmadik Rosberg és Nelson Piquet (Brabham-BMW) mögött. Aztán újra nyert Spa-ban és ezzel átvette a vezetést a világbajnokságban Piquet-től: neki 28 pontja volt, a brazilnak 24.

Detroitban nyolcadik lett, Montrealban ötödik, Silverstone-ban nyert, negyedik lett Németországban, aztán újra nyert Ausztriában. Előnye már tizennégy pont volt Piquet-vel szemben. Hollandiában a világbajnokság két éllovasa a rajttól kezdve egymásnak feszült: elől Piquet, mögötte Prost. Aztán ez a klasszikus csata, klasszikus balesetbe torkollott: ütköztek és mindketten kiestek. Prost elismerte, hogy az ő hibája volt.

Monzában motorhiba miatt kiesett, miközben Piquet nyert. René Arnoux (Ferrari) a második helyen végzett és most a világbajnokság második helyén is ő állt Prost mögött. A tifosik heves vérmérséklete közismert és ezúttal is sajátos módon "álltak ki" pilótájuk, Arnoux mellett - akiről mindenki tudta, hogy nem kedveli Prostot. Alain halálos fenyegetéseket kapott a Monza előtt, úgyhogy a verseny hétvégéjére a francia elnök testőreit rendelték mellé...

Prostnak ekkoriban egyébiránt más gondjai is voltak. Házassága egy időre válságba került, mert viszonya volt valakivel és ez ki is tudódott. Ez is rányomta bélyegét hangulatára a sorsdöntő versenyeken.

Brands Hatch-ben Piquet győzött, Prost második lett és az utolsó verseny előtt a barzil már csak két pontra volt lemaradva tőle. Kyalamiban rendezték 1983 utolsó futamát. Még három versenyzőnek volt esélye a világbajnoki címre: Prostnak, Piquet-nek és Arnoux-nak. A Renault előre ivott a medve bőrére: állítólag egész oldalas hirdetéseknek foglaltak le helyet a másnapi francia lapokban, amelyben majd világbajnoki címüket ünnepelhetik.

A hangulatot talán kicsit lehűtötte a szombati időmérő edzés, amelyen Prost csak a tizedik helyet szerezte meg, miközben Piquet az élről, Arnoux pedig a negyedik helyről vághatott neki a versenynek. Ekkor azért még reménykedhettek a franciák, de ezúttal nem hozott nagy fordulatot a verseny. Piquet a rajt után is az élen maradt és kontrollálta a versenyt. Ezzel szemben Prost csak a harmadik helyig tudta felverekedni magát, aztán két kör múlva motorhiba miatt kiállt. Véget ért számára az álom - legalábbis 1983-ra. Ekkor már Arnoux sem volt versenyben, így Piquet kényelmesen autókázva még azt is megengedhette magának, hogy csapattársának, Riccardo Patresének ajándékozza a győzelmet és azt sem bánta, hogy Andrea de Cesaris (Alfa Romeo) is előtte végzett. Nelson kétszeres világbajnok volt.

Alain 57 pontot gyűjtött, ami mindössze 2 ponttal volt kevesebb, mint ami a világbajnoki címhez kellett volna. Nyert négy versenyt is - ami eggyel több volt, mint amennyit Piquet aratott 1983-ban.

Az év utolsó versenye után egy héttel váratlan dolog történt: a Renault elbocsátotta Prostot. Alain egyik hibája egész pályafutása során az volt, hogy nagyon sokat panaszkodott nyilvánosan csapataira. Úgy tűnik ezt a Renault nehezen viselte és úgy döntöttek, hogy inkább megválnak tőle. Prostnak ez természetesen nem esett jól, ám utóbb szerencsés fordulatnak bizonyult. Miután a Renault közölte vele a hírt, Alain felkereste a Marlborót és megkérte őket, hogy szerezzenek neki egy cockpitet a Ferrarinál. A maranellói csapatnál ugyan nem tudtak számára helyet felszabadítani, de a McLaren szívesen fogadta fel John Watson helyére, az időközben a visszavonultságából visszatért Niki Lauda mellé.

Prost tehát, úgymond, visszavonult. De alig tette le a lantot hivatalosan, máris különböző híresztelések kaptak lábra arról, hogy visszatér. A Ligier-vel - amit egyébkénbt tesztelt is, de olyan harmatgyenge volt a gép, hogy valószínűleg komolyan meg se kísértette az ötlet. Aztán újból és újból felbukkant az híresztelés is, hogy saját csapatot alapít, méghozzá John Barnarddal, akivel a McLarennél és a Ferrarinál is együtt dolgozott. De egyelőre ezek a pletykák se bizonyultak valósnak. Végül a McLarennél kötött ki - Ron Dennis „megbocsátott”, és az időközben Mercedes-motorral (akkor még) küszködő istálló szívesen látta a Professzort tanácsadóként a fiatal Häkkinen és Coulthard mellett. Sőt, Alain egyszer-egyszer be is ült a McLarenbe, és futott néhány kört, csak hogy tudja, miről beszél.
Ám a nagy dobás még váratott magára, de nem olyan sokáig. Guy Ligier megöregedett, az egykori francia sikercsapat egyre gyengébben szerepelt annak ellenére, hogy néhány évig Renault-motorokkal versenyeztek. Előbb a Flavio Briatore-Tom Walkinshaw párosnak adta át a cég irányítását, ám ott hamar kiderült, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni: Briatorének ott volt a Benetton, Walkinshaw meg az Arrowst vette meg, amikor az is eladó sorba került, így piacra került a Ligier.
És Prost most már lépett. Az üzletet 1996 végén ütötték nyélbe, és hivatalosan 1997.-től a Ligier átalakult Prost Grand Prix-vé. Az első évben az elég erős és megbízható Mugen-Honda motort használták, és érdekes módon, ez a nyitóév volt a Prost-csapat rövid, mindössze 5 éves története során a legsikeresebb. Olivier Panis előző évi monacói sikere után, mondhatni, csúcsformában volt, és 1997 első felében remek eredményeket produkált: 3. lett Brazíliában és 2. Spanyolországban. Sajnos, Kanadában olyan súlyosan karambolozott, hogy mindkét lába eltörött, és ezzel nagyjából véget is ért számára az évad, jóllehet, rögvest visszatérése után, a Nürburgringen rendezett Luxemburgi Nagydíjon még 6. lett.
De ettől a balesettől fogva mintha átok ült volna a Prost istállón. Pedig nagy ötletekkel próbálták elérni a sikert. Alain leszerződött a Peugeot-val, tehát hivatalos, gyári csapat állt mellette, francia szponzorok (Gaulloise, Bic, Total), mindenki égett a vágytól, hogy a nagy riválisnak, a Renault-nak megkeserítsék az életét – ám ebből semmi sem lett. Olyannyira nem, hogy 1998.-ban mindössze 1 pontot szereztek, majd a Peugeot-tól való búcsú évében egyet sem! Holott két olyan név volt a csapatban, mint a veterán Jean Alesi és az üstökösnek számító Nick Heidfeld. Enyhén szólva is rémes volt – szegény Prost még jobban rágta a körmeit, mint aktív versenyző korában bármikor is. Ebben az időben nyilatkozta azt is:
– Éjjel felébredek, és csak forgolódom. Meg-megkérdezem magamtól, hogy hülye vagyok, hogy ezt csinálom? Mért gyötröm magam ezzel az egésszel? És mindig arra jutok, hogy azért csinálom, mert ezt szeretem a legjobban...
És bizony nincs szomorúbb annál, ha az, amit az ember a legjobban szeret, ennyire nem megy, mint a Prost – mármint az autó. Mert azok nem mentek, hiába, hogy nagy nevű (de tán már kicsit kiöregedőfélben lévő) tervezők alkották őket: John Barnard vagy Alan Jenkins.
2001.-ben már nagyon gyülekeztek a viharfelhők a csapat fölött. Nem volt motorjuk, példának okáért... Jean Todt, Alain régi jó barátja hajlandó segíteni, a lá Sauber, az előző évi Ferrari-erőforrással, de baráti áron is csak 20 millió dollárért. Végül is ezt kifizette az Acer komputercég, ezért is hívták a motort hivatalosan Acernek, ám ez se segített. A ki nem egyenlített számlák duzzadtak, Jean Alesi se tett lakatot a szájára egy idő után: követelte a fizetését, és – Prost szerint – a csapatot lejárató, igaztalan kijelentéseket tett. Nem csoda, hogy az év közepén a kis avignoni átment a Jordanhez, Prostnál pedig megkezdődött a versenyző-keringő: jött Frentzen, Burti, Enge... Lehetett érezni, hogy a vég nincs messze, és való igaz, még a 2002.-es szezon előtt megindult a csődeljárás a csapat ellen, árverésre kerültek az autók, a berendezések, a gyár... Kétségtelen: dicstelen vég.
Épp ezért lenne hiba, ha Alain Prostra mint „kétbalkezes” csapatfőnökre emlékeznénk, és nem arra a pilótára, aki négyszer lett a világ legjobbja, és még sokkal többször lehetett volna, kis szerencsével. Így is örökre ott van a legnagyobbak között – efelől semmi kétség. És manapság, amikor nagyobbik fia, a 25 éves Nicolas bontakozó versenyzői karrierjét menedzseli, és feltűnik egy-egy versenypálya szélén, már az eleven legendáknak kijáró tisztelettel köszöntik szerte a világon.
Mi is köszöntjük 51. születésnapján: éljen soká!


NÉVJEGY

Alain Prost
Született: 1955. 02. 24., Saint-Chamond
Forma-1: 1980-1993
Versenyek száma: 199
Győzelmek száma: 51
Pole position: 33
Leggyorsabb kör: 41
Világbajnok: 1985 (McLaren), 1986 (McLaren), 1989 (McLaren), 1993 (Williams)