cikkek ::
Michelin 100-szor a dobogó tetején
2006. június
Kanadában Alonso és a Renault nyert, de a Michelin már századszor volt Forma-1 versenyen első!
A Forma-1 történetében, 56 éve alatt csupán 8 gumimárka tudott versenyt nyerni, ami ahhoz képest, hogy hányféle csapat és mennyi náció szeretne részt venni eben az elit sportágban, ugyancsak kevés.
De az is igaz, hogy rendkívül nehéz olyan speciális és állandóan változó igényeknek megfelelő köpenykonstrukciót, s ehhez alkalmas, jó minőségű gumikeverékeket előállítani, amivel sikert lehet elérni a Forma-1-ben - és manapság minden korábbinál jellemzőbb. Ezért is kell nagyra értékelni a Michelin teljesítményét, mert a franciák kétszer is eljutottak csúcsra.
A kezdetek 1977-re nyúlnak vissza. A Brit Nagydíjon, Silverstone-ban mutatkozott be a Renault, amely saját fejlesztésű turbómotorjával közröhej tárgya volt a boxutcában, arra már oda sem figyeltek a nagy szakértők, hogy az abroncsokra Michelin gumikat húztak, úgyis előre kijelentették, hogy ez a kreáció sose fog nyerni! Akkoriban az amerikai Goodyear volt monopolhelyzetben a F-1-ben, a korábbi nagynevű szállítók, a Firestone, a Dunlop az 1970-es évek elején kivonultak erről a terepről. Nyilván, hogy az Akronban székelő amerikaiak azért felkapták a fejüket a Michelin próbálkozására, de valószínűleg ők is csatlakoztak a "sárga teáskannán" mosolyogók táborához.
Az biztos, hogy a Renault turbómotorja lassacskán érett be, de a goodyeareseknek hamar arcára fagyott a mosoly. Enzo Ferrari ugyanis 1977 végén úgy döntött, hogy merész lesz, és átpártol az új és merész gumiszállítóhoz, a Clermont-Ferrand-iakhoz. Mint Pierre Dupasquier egy beszélgetésünk során elmesélte, Enzo akkori jobb keze, Marco Piccinini révén kérte, látogassa meg őt Maranellóban:
- Az Olasz Nagydíj után beültem a bérelt Fiat 127-esembe és elautóztam hozzá. Csak annyit kérdezett: Mit kell tegyek azért, hogy az ön gumijait használhassam? Ugyan mit is válaszolhattam volna? Azt feleltem, Commendatore, részünkről a megtiszteltetés..
És való igaz, a Ferrarik 1978-tól áttértek Michelinre. A Reutemann-Villeneuve páros az év nagy részében meglehetősen szenvedett az új, számukra ismeretlen gumikkal, de akadtak pályák, amiket viszont a Ferrari-Michelin együttesnek találtak ki. Olyannyira, hogy az argentin Carlos Reutemann már a csapat második michelines versenyét, a Brazil Nagydíjat meg is nyerte! Ő maga még háromszor, Villeneuve egyszer nyert. Igaz, akadtak olyan versenyek is, ahol meg négyszer kellett kereket cserélniük, annyira nem működtek a gumik, és ez akkor, 1978-ben egyenlő volt a "halálos ítélettel". Közben természetesen a Renault-k is fejlődtek, de számukra csak 1979-ben jött el a nagy nap, amikor hazai földön, Dijonban megszerezték az első turbó-győzelmet, ami akkorra már a sokadik, egészen pontosan a 10. Michelin-siker volt! Az év végén meg egy szinte hihetetlen diadal köszöntött rájuk: két év fél évvel a bemutatkozás után világbajnok lett a Michelin, a két Ferrari maga mögé utasította a teljes Goodyear-társaságot.
Nem kellett hozzá nagy jósnak lenni már akkor sem, hogy valószínűsíteni lehessen: a turbó és a Michelin is keresett cikk lesz a Forma-1 világában.
1980-ban még maradt partnernek a Renault és a Ferrari, ami három további győzelmet eredményezet a sárga autók révén, de aztán jött a nagy áttörés: 1981-ben már az akkori legnevesebb csapatok is mind Michelint használtak. Tehát átpártolt hozzájuk a világbajnoki címvédő Williams, a nagy esélyes, és ebben az évben győztes Brabham, a McLaren és a Ligier is. Az azonban nem mellékes körülmény, hogy a Goodyear közben eljátszotta a sértődöttet, és időlegesen kivonult a F-1-ből, ezért aztán olyan gumicég is "szerepet kaphatott", mint a német Avon, de aki csak tudott, a Michelinhez szeretett volna beférni..
De aztán az amerikaiak mégis csak a maradás, illetve a gyors visszatérés mellett döntöttek, sőt, szerét ejtették, hogy visszaédesgessék magukhoz a Ferrarit és a Williamset. Ettől fogva három éven át tényleg kiélezett és nemes csata dúlt a két gumigyártó között, váltakozó szerencsével és sikerekkel. 1982-ben testvériesen osztoztak a futamgyőzelmeken, de a bajnok Goodyear-autó lett Keke Rosberg Williamsével, míg egy évvel később a Michelin nyert a Brabhammel és Piquet-vel - bár bizonyára ők is jobban örültek volna, ha ez a győzelem Prosttal és a Renault-val jön össze.
Aztán eljött 1984, amikor is a 16 futamból mindössze kétszer nem a Michelin nyert. A McLaren-TAG-Porsche tényleg verhetetlennek bizonyult, és amikor ki is kapott, mindkétszer Piquet-től (Brabham), akkor is francia gumis autókkal győzték le őket!
A sok siker azonban bizonyos értelemben szomorúságot is hozott, mert a Michelin igazgatótanácsa úgy döntött: elérték, amit a F-1-ben el lehet érni, amiért jöttek, és miután szinte végignyerték a bajnokságot, visszavonultak.
És ezek után hosszú, 16 évnyi szünet következett.
Az újbóli bevonulás 2000-ben történt meg, még hozzá a BMW-Williamsszel karöltve. Most egy japán céggel, a Bridgestone-nal kellett megmérkőzniük, és a F-1 farkastörvényeinek megfelelően az első évben tényleg nem reménykedhettek győzelemben. Azt azonban rögtön lehetett látni, hogy a Michelinnel újból komolyan kell számolni, már csak azért is, mert a sportigazgató még mindig az a Dupasquier volt, aki annak idején bérelt Fiatjával felkereste Enzo Ferrarit.
És lőn!
Bő egy évvel a visszatérés után, a 2001-es imolai versenyen nyertek először, majd miután a gyors siker után egyre-másra szerződtek át hozzájuk a nagynevű csapatok is, a Renault, természetesen, majd a McLaren, a Jaguar, a győzelmek száma meredeken kezdett kúszni felfelé.
A Bridgestone elleni harc azonban elkeseredett volt. Már-már úgy nézett ki, hogy a Forma-1 bajnokság kizárólag a két gumicég összecsapása, mert ha nem passzol a fekete "lábbeli", lehet az az autó bármilyen jó is, úgysem lehet vele nyerni. A legkritikusabb esztendő a 2003-as volt, amikor kis híján nyert valamelyik Michelin-pilóta (Kimi Raikkönen és Juan Pablo Montoya volt erre esélyes), de a Ferrari protestálására a monzai futam után meg kellett változtatniuk az addig az FIA, a Nemzetközi Autósport Szövetség, által is elfogadott gumiköpeny-konstrukciót. A nemzetközi szövetség hirtelenjében elfogadta Jean Todték "érvelését", miszerint a Michelin gumik a hő hatására szélesebbé válnak és nagyobb futófelülettel jogosulatlan előnyt élveznek.
Mondani sem kell, ez az akció meglehetősen felborzolta a kedélyeket, és maga Dupasquier sem tudott soha többé megbocsátani a korábbi maranellói kedvencnek. Amikor 2005-ben a Ferrari olyan nagy bajban volt, és a bajok eredete leginkább a Bridgestone-gumik hasznavehetetlenségéből fakadtak, felröppent a hír, hogy a Ferrari szívesen átállna a Michelinhez.
A főnök azonban kinyilatkoztatott:
- Köszönjük, nem kérünk a Ferrariból. Velük ugyanis az a baj, ha nyernek, akkor a Ferrari nyer. Ha meg vesztenek, akkor valaki más a hibás. Nagyobb dicsőség a Ferrari ellen győzni, mint velük.
Nos, pontosan így is lett. Öt évvel második színre lépésük után Fernando Alonso és - végre! - a szintén francia Renault révén világbajnokok lettek tavaly, még úgy is, hogy az indianapolisi versenyen minden idők egyik legnagyobb botrányát idézték elő. Ralf Schumacher, majd Ricardo Zonta baleste, ugyanis a szétdurranó Michelin-gumik miatt történt. A cég számára - egyéb megegyezés híján, bár mindre készek lettek volna - nem volt választás, mint az összes istállót eltanácsolta a versenyben való részvételtől. Ám mindez, ha felettébb kínos is, csak intermezzo volt a sikerek közepette. Idén pedig a legjobb úton vannak ahhoz, hogy a világbajnoki címet megismételjék. Kár, hogy megint csak az utolsó évükről beszélhetünk, mert a FIA döntésén, hogy 2008-tól csak egy gumicég szállíthat a Forma-1-be, felháborodtak, és már 2005 decemberében bejelentették, hogy a 2006-os év lesz számukra a végső. Mint a közelmúltban elhunyt Edouard Michelin kifejtette:
- Számunkra a Forma-1 a legmagasabb színtű versenyzés, a jobbra, gyorsabbra való törekvés. Ezzel az eszménkkel összeegyeztethetetlen, hogy a szabályalkotók kizárnak minden konkurenciát az F-1-ből.
Tehát ez az év a Michelin hattyúdala - immár másodszor. De ha igaz, szokásuk szerint a csúcson fejezik be, és ez nagyon nagy tudomány!
A Forma-1 történetében, 56 éve alatt csupán 8 gumimárka tudott versenyt nyerni, ami ahhoz képest, hogy hányféle csapat és mennyi náció szeretne részt venni eben az elit sportágban, ugyancsak kevés.
De az is igaz, hogy rendkívül nehéz olyan speciális és állandóan változó igényeknek megfelelő köpenykonstrukciót, s ehhez alkalmas, jó minőségű gumikeverékeket előállítani, amivel sikert lehet elérni a Forma-1-ben - és manapság minden korábbinál jellemzőbb. Ezért is kell nagyra értékelni a Michelin teljesítményét, mert a franciák kétszer is eljutottak csúcsra.
A kezdetek 1977-re nyúlnak vissza. A Brit Nagydíjon, Silverstone-ban mutatkozott be a Renault, amely saját fejlesztésű turbómotorjával közröhej tárgya volt a boxutcában, arra már oda sem figyeltek a nagy szakértők, hogy az abroncsokra Michelin gumikat húztak, úgyis előre kijelentették, hogy ez a kreáció sose fog nyerni! Akkoriban az amerikai Goodyear volt monopolhelyzetben a F-1-ben, a korábbi nagynevű szállítók, a Firestone, a Dunlop az 1970-es évek elején kivonultak erről a terepről. Nyilván, hogy az Akronban székelő amerikaiak azért felkapták a fejüket a Michelin próbálkozására, de valószínűleg ők is csatlakoztak a "sárga teáskannán" mosolyogók táborához.
Az biztos, hogy a Renault turbómotorja lassacskán érett be, de a goodyeareseknek hamar arcára fagyott a mosoly. Enzo Ferrari ugyanis 1977 végén úgy döntött, hogy merész lesz, és átpártol az új és merész gumiszállítóhoz, a Clermont-Ferrand-iakhoz. Mint Pierre Dupasquier egy beszélgetésünk során elmesélte, Enzo akkori jobb keze, Marco Piccinini révén kérte, látogassa meg őt Maranellóban:
- Az Olasz Nagydíj után beültem a bérelt Fiat 127-esembe és elautóztam hozzá. Csak annyit kérdezett: Mit kell tegyek azért, hogy az ön gumijait használhassam? Ugyan mit is válaszolhattam volna? Azt feleltem, Commendatore, részünkről a megtiszteltetés..
És való igaz, a Ferrarik 1978-tól áttértek Michelinre. A Reutemann-Villeneuve páros az év nagy részében meglehetősen szenvedett az új, számukra ismeretlen gumikkal, de akadtak pályák, amiket viszont a Ferrari-Michelin együttesnek találtak ki. Olyannyira, hogy az argentin Carlos Reutemann már a csapat második michelines versenyét, a Brazil Nagydíjat meg is nyerte! Ő maga még háromszor, Villeneuve egyszer nyert. Igaz, akadtak olyan versenyek is, ahol meg négyszer kellett kereket cserélniük, annyira nem működtek a gumik, és ez akkor, 1978-ben egyenlő volt a "halálos ítélettel". Közben természetesen a Renault-k is fejlődtek, de számukra csak 1979-ben jött el a nagy nap, amikor hazai földön, Dijonban megszerezték az első turbó-győzelmet, ami akkorra már a sokadik, egészen pontosan a 10. Michelin-siker volt! Az év végén meg egy szinte hihetetlen diadal köszöntött rájuk: két év fél évvel a bemutatkozás után világbajnok lett a Michelin, a két Ferrari maga mögé utasította a teljes Goodyear-társaságot.
Nem kellett hozzá nagy jósnak lenni már akkor sem, hogy valószínűsíteni lehessen: a turbó és a Michelin is keresett cikk lesz a Forma-1 világában.
1980-ban még maradt partnernek a Renault és a Ferrari, ami három további győzelmet eredményezet a sárga autók révén, de aztán jött a nagy áttörés: 1981-ben már az akkori legnevesebb csapatok is mind Michelint használtak. Tehát átpártolt hozzájuk a világbajnoki címvédő Williams, a nagy esélyes, és ebben az évben győztes Brabham, a McLaren és a Ligier is. Az azonban nem mellékes körülmény, hogy a Goodyear közben eljátszotta a sértődöttet, és időlegesen kivonult a F-1-ből, ezért aztán olyan gumicég is "szerepet kaphatott", mint a német Avon, de aki csak tudott, a Michelinhez szeretett volna beférni..
De aztán az amerikaiak mégis csak a maradás, illetve a gyors visszatérés mellett döntöttek, sőt, szerét ejtették, hogy visszaédesgessék magukhoz a Ferrarit és a Williamset. Ettől fogva három éven át tényleg kiélezett és nemes csata dúlt a két gumigyártó között, váltakozó szerencsével és sikerekkel. 1982-ben testvériesen osztoztak a futamgyőzelmeken, de a bajnok Goodyear-autó lett Keke Rosberg Williamsével, míg egy évvel később a Michelin nyert a Brabhammel és Piquet-vel - bár bizonyára ők is jobban örültek volna, ha ez a győzelem Prosttal és a Renault-val jön össze.
Aztán eljött 1984, amikor is a 16 futamból mindössze kétszer nem a Michelin nyert. A McLaren-TAG-Porsche tényleg verhetetlennek bizonyult, és amikor ki is kapott, mindkétszer Piquet-től (Brabham), akkor is francia gumis autókkal győzték le őket!
A sok siker azonban bizonyos értelemben szomorúságot is hozott, mert a Michelin igazgatótanácsa úgy döntött: elérték, amit a F-1-ben el lehet érni, amiért jöttek, és miután szinte végignyerték a bajnokságot, visszavonultak.
És ezek után hosszú, 16 évnyi szünet következett.
Az újbóli bevonulás 2000-ben történt meg, még hozzá a BMW-Williamsszel karöltve. Most egy japán céggel, a Bridgestone-nal kellett megmérkőzniük, és a F-1 farkastörvényeinek megfelelően az első évben tényleg nem reménykedhettek győzelemben. Azt azonban rögtön lehetett látni, hogy a Michelinnel újból komolyan kell számolni, már csak azért is, mert a sportigazgató még mindig az a Dupasquier volt, aki annak idején bérelt Fiatjával felkereste Enzo Ferrarit.
És lőn!
Bő egy évvel a visszatérés után, a 2001-es imolai versenyen nyertek először, majd miután a gyors siker után egyre-másra szerződtek át hozzájuk a nagynevű csapatok is, a Renault, természetesen, majd a McLaren, a Jaguar, a győzelmek száma meredeken kezdett kúszni felfelé.
A Bridgestone elleni harc azonban elkeseredett volt. Már-már úgy nézett ki, hogy a Forma-1 bajnokság kizárólag a két gumicég összecsapása, mert ha nem passzol a fekete "lábbeli", lehet az az autó bármilyen jó is, úgysem lehet vele nyerni. A legkritikusabb esztendő a 2003-as volt, amikor kis híján nyert valamelyik Michelin-pilóta (Kimi Raikkönen és Juan Pablo Montoya volt erre esélyes), de a Ferrari protestálására a monzai futam után meg kellett változtatniuk az addig az FIA, a Nemzetközi Autósport Szövetség, által is elfogadott gumiköpeny-konstrukciót. A nemzetközi szövetség hirtelenjében elfogadta Jean Todték "érvelését", miszerint a Michelin gumik a hő hatására szélesebbé válnak és nagyobb futófelülettel jogosulatlan előnyt élveznek.
Mondani sem kell, ez az akció meglehetősen felborzolta a kedélyeket, és maga Dupasquier sem tudott soha többé megbocsátani a korábbi maranellói kedvencnek. Amikor 2005-ben a Ferrari olyan nagy bajban volt, és a bajok eredete leginkább a Bridgestone-gumik hasznavehetetlenségéből fakadtak, felröppent a hír, hogy a Ferrari szívesen átállna a Michelinhez.
A főnök azonban kinyilatkoztatott:
- Köszönjük, nem kérünk a Ferrariból. Velük ugyanis az a baj, ha nyernek, akkor a Ferrari nyer. Ha meg vesztenek, akkor valaki más a hibás. Nagyobb dicsőség a Ferrari ellen győzni, mint velük.
Nos, pontosan így is lett. Öt évvel második színre lépésük után Fernando Alonso és - végre! - a szintén francia Renault révén világbajnokok lettek tavaly, még úgy is, hogy az indianapolisi versenyen minden idők egyik legnagyobb botrányát idézték elő. Ralf Schumacher, majd Ricardo Zonta baleste, ugyanis a szétdurranó Michelin-gumik miatt történt. A cég számára - egyéb megegyezés híján, bár mindre készek lettek volna - nem volt választás, mint az összes istállót eltanácsolta a versenyben való részvételtől. Ám mindez, ha felettébb kínos is, csak intermezzo volt a sikerek közepette. Idén pedig a legjobb úton vannak ahhoz, hogy a világbajnoki címet megismételjék. Kár, hogy megint csak az utolsó évükről beszélhetünk, mert a FIA döntésén, hogy 2008-tól csak egy gumicég szállíthat a Forma-1-be, felháborodtak, és már 2005 decemberében bejelentették, hogy a 2006-os év lesz számukra a végső. Mint a közelmúltban elhunyt Edouard Michelin kifejtette:
- Számunkra a Forma-1 a legmagasabb színtű versenyzés, a jobbra, gyorsabbra való törekvés. Ezzel az eszménkkel összeegyeztethetetlen, hogy a szabályalkotók kizárnak minden konkurenciát az F-1-ből.
Tehát ez az év a Michelin hattyúdala - immár másodszor. De ha igaz, szokásuk szerint a csúcson fejezik be, és ez nagyon nagy tudomány!
