cikkek ::
Egy csöndes majdnem-világbajnok: Michele Alboreto
2005
2001. április 25.-én, egy különben békés szerdai napon életét vesztette Michele Alboreto. A kis olasz pilótát, akinek a neve a Forma-1 már letűnt korszakát idézi, egy sportautó volánjánál érte a halál. Ugyan hol máshol is érhette volna? A németországi Lausitzringen az Audi egyik gépét készítette fel a 24 órás Le Mans-i viadalra, amikor a bal hátsó gumi defektje miatt elvesztette az uralmát a jármű felett, és 320 km/órás sebeséggel karambolozott.
Ha valaki évtizedek óta nézi a Forma-1-et, és egyszer csak egy régi pilóta halálhírét hallja, kicsit olyan érzése van, mintha egy néhai jó ismerőst, egy osztálytársat veszített volna el, akivel kéthetente, vasárnap délutánonként szokott „találkozni”. Így voltam én akkor, amikor 2001. április 26-án értesültem róla: Michele Alboreto 44 éves korában, a Drezda melletti Lausitzringen az Audi R8-as tesztelése közben szörnyethalt. A 320 km/h-val haladó jármű kereke - a DEKRA szakértőinak vizsgálata szerint - egy idegen tárgy miatt defektet kapott, kisodródott a pályáról, a levegőbe repült, majd szörnyű szaltósorozat után állt meg, immár halott pilótájával: Alboreto a nyakát törte.
Michele Alboreto a F-1-ben majd' 25 évvel ezelőtt, az első San Marinói Nagydíjon, azaz 1981-ben mutatkozhatott be egy Tyrrell-Ford kormánya mögött, és a következő két szezont is Uncle Ken csapatában versenyezte végig. De még hogy! A turbós mezőnyben a szívómotoros Tyrrell-lel 1982.-ben, a Ceasar's Palace Hotel parkolójában megnyerte az évadzáró Las Vegasi Nagydíjat, majd 1983.-ban, szintén városi pályán, Detroitban
is diadalmaskodott a Benetton-zöldben virító, amúgy rettentően ronda gépével. Enzo Ferrari, aki már régen vágyott rá, hogy végre egy tehetséges olasz pilótát hozzon a csapatba (emiatt a honi sajtó folyton rágta a fülét), ekkor jelentette ki:
- Amint Alboreto kötelezettségei engedik, lesz egy szabad autóm a számára!
Ez, mondani sem kell, egyet jelentett a jövő évi szerződéssel, elvégre milyen kötelezettség lehet fontosabb Ferrari hívó szavánál egy olasz ifjú számára?
Michele 1984.-ben, Zolderban parádés start-cél győzelemmel söpörte be a Belga Nagydíjat, de aztán a McLaren-TAG-Porschék mellett a továbbiakban nem muzsikált valami jól a Ferrari, várnia kellett '85-ig, amikor a 156-85-ös konstrukcióval végre komolyan beleszólhatott a dolgok alakulásába. Egy sereg dobogós helyezés után már nagyon nyerésre állt Monte Carlóban, amikor defektet kapott, és tán élete legjobb vezetésével még visszatornázta magát a 2. helyre. Aztán valóban győzött Kanadában (micsoda őrjöngés volt Gilles Villeneuve hazájában a 27-es számú Ferrari diadalakor!) és Németországban, az újjáépített Nürburgringen. Ekkor, vagyis a nyár derekán immár 14 ponttal vezette a vb-t. Úgy nézett ki, Alberto Ascari 1952/53.-as sikere után ismét lesz olasz bajnoka az F-1-nek.
Hát nem lett.
A szezon utolsó harmadában a McLaren és Alain Prost megtáltosodott, Alboreto Ferrarija pedig egyre haloványabb teljesítményt nyújtott, főleg érthetetlen módon rendre elromlott. Mint az október 6-i Európa Nagydíjon, Brands Hatchben is, ahol nagy lángokkal kísérve kiesett, így aztán Prost egy szerény 4. hellyel be tudta biztosítani az amúgy számára is régóta esedékes bajnoki címet. Michelének pedig maradt a 2. hely. Örökre.
Mert ez a kudarc mintha meg is törte volna. A következő 3 évben ugyan még a Ferrari szolgálatában állott, de egyre inkább csak árnyéka volt régi önmagának, és nem csak a Benetton-BMW-től elcsábított ifjú osztrák szupertehetség, Gerhard Berger, de még Stefan Johansson is jobb volt nála. Miután Enzo Ferrari 1988.-ban meghalt, Alboreto számára nem volt többé maradás Maranellóban.
És aztán kezdődött a nagy vándorlás, ami egészen 1994.-ig tartott. Alboreto próbálkozott megint a Tyrrellnél (1989), majd a Larrousse-nál (1989), a Footwork-Arrowsnál (1990-1991-1992), a Lolánál (1993), és végül a Minardinál (1994). Emlékszem, hogy akkor, 1994-ben, utolsó szezonjában már egy őszbe csavarodott hajú, fáradt tekintetű öregember csámborgott a paddockban, aki nagyon emlékeztetett az egykori Alboretóra...
Pedig érdekes módon, amint kihúzta a lábát a Forma-1-ből, új életre kapott, illetve, ami a F-1-ben már kevésnek bizonyult, bőven elég volt még az egyéb kategóriákban. Szép sikereket ért el túrakocsi versenyeken Alfa Romeo-színekben, és pályafutásának kései csúcspontjaként a Joest-Porsche csapat tagjaként 1997.-ben megnyerte a 24 órás Le Mans-i viadalt, majd 2000.-ben 3. lett az Audi színeiben. 2001.-ben is erre a versenyre készült, de már csak a halál jutott a számára.
Mint Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke nyilatkozta:
- Kimondhatatlan szomorúság töltötte el a szívemet, amikor meghallottam a hírt. Michelének mindig fontos helyes lesz a Ferrari történetében.
Jól beszélt az elnök...
Egykori társai, akik mára már csapatvezetőként is (le)szerepeltek a Forma-1-ben - Berger, Prost, Lauda -, mind úgy emlékeztek Alboretóra, mint igazi gentleman-versenyzőre, aki komolyan vette a feladatát, de volt benne humor és érző szív is. Alboretót Milánóban tízezrek kísérték utolsó útjára, a koporsó mögött az első sorban a felesége, Nadia, valamint két lánya, Naomi és Alice haladt zokogva.
Névjegy
Michéle Alboreto
(olasz)
Született: 1956. december 23. (Milánó)
Meghalt 2001. április 25. (Lausitzring, Németország)
(44 éves, 4 hónapos és 3 napos volt)
GP-nevezések: 215
GP-rajtok: 194
Győzelmek: 5
Pole position 2
Leggyorsabb körök 5
Vezető helyen 10 körön keresztül
Vb-pontok 186,5/186,5
Világbajnoki helyezés/pont: 1982. 8/25
1983. 12/10
1984. 4/30,5
1985. 2/53
1986. 9/14
1987. 7/17
1988. 5.24
1989.11/6
1992.10/6
1994. 24/1
Első nevezés és rajt 1981. San Marino Grand Prix (Tyrrell-Ford 010)
Urtolsó nevezés és rajt 1994. Ausztrália Grand Prix (Minardi-Ford M194)
Első pontszerzés 1982. Brazil Grand Prix (Tyrrell-Ford 011)
Utolsó pontszerzés 1994. Monaco Grand Prix (Minardi-Ford M193B)
Ha valaki évtizedek óta nézi a Forma-1-et, és egyszer csak egy régi pilóta halálhírét hallja, kicsit olyan érzése van, mintha egy néhai jó ismerőst, egy osztálytársat veszített volna el, akivel kéthetente, vasárnap délutánonként szokott „találkozni”. Így voltam én akkor, amikor 2001. április 26-án értesültem róla: Michele Alboreto 44 éves korában, a Drezda melletti Lausitzringen az Audi R8-as tesztelése közben szörnyethalt. A 320 km/h-val haladó jármű kereke - a DEKRA szakértőinak vizsgálata szerint - egy idegen tárgy miatt defektet kapott, kisodródott a pályáról, a levegőbe repült, majd szörnyű szaltósorozat után állt meg, immár halott pilótájával: Alboreto a nyakát törte.
Michele Alboreto a F-1-ben majd' 25 évvel ezelőtt, az első San Marinói Nagydíjon, azaz 1981-ben mutatkozhatott be egy Tyrrell-Ford kormánya mögött, és a következő két szezont is Uncle Ken csapatában versenyezte végig. De még hogy! A turbós mezőnyben a szívómotoros Tyrrell-lel 1982.-ben, a Ceasar's Palace Hotel parkolójában megnyerte az évadzáró Las Vegasi Nagydíjat, majd 1983.-ban, szintén városi pályán, Detroitban
is diadalmaskodott a Benetton-zöldben virító, amúgy rettentően ronda gépével. Enzo Ferrari, aki már régen vágyott rá, hogy végre egy tehetséges olasz pilótát hozzon a csapatba (emiatt a honi sajtó folyton rágta a fülét), ekkor jelentette ki:
- Amint Alboreto kötelezettségei engedik, lesz egy szabad autóm a számára!
Ez, mondani sem kell, egyet jelentett a jövő évi szerződéssel, elvégre milyen kötelezettség lehet fontosabb Ferrari hívó szavánál egy olasz ifjú számára?
Michele 1984.-ben, Zolderban parádés start-cél győzelemmel söpörte be a Belga Nagydíjat, de aztán a McLaren-TAG-Porschék mellett a továbbiakban nem muzsikált valami jól a Ferrari, várnia kellett '85-ig, amikor a 156-85-ös konstrukcióval végre komolyan beleszólhatott a dolgok alakulásába. Egy sereg dobogós helyezés után már nagyon nyerésre állt Monte Carlóban, amikor defektet kapott, és tán élete legjobb vezetésével még visszatornázta magát a 2. helyre. Aztán valóban győzött Kanadában (micsoda őrjöngés volt Gilles Villeneuve hazájában a 27-es számú Ferrari diadalakor!) és Németországban, az újjáépített Nürburgringen. Ekkor, vagyis a nyár derekán immár 14 ponttal vezette a vb-t. Úgy nézett ki, Alberto Ascari 1952/53.-as sikere után ismét lesz olasz bajnoka az F-1-nek.
Hát nem lett.
A szezon utolsó harmadában a McLaren és Alain Prost megtáltosodott, Alboreto Ferrarija pedig egyre haloványabb teljesítményt nyújtott, főleg érthetetlen módon rendre elromlott. Mint az október 6-i Európa Nagydíjon, Brands Hatchben is, ahol nagy lángokkal kísérve kiesett, így aztán Prost egy szerény 4. hellyel be tudta biztosítani az amúgy számára is régóta esedékes bajnoki címet. Michelének pedig maradt a 2. hely. Örökre.
Mert ez a kudarc mintha meg is törte volna. A következő 3 évben ugyan még a Ferrari szolgálatában állott, de egyre inkább csak árnyéka volt régi önmagának, és nem csak a Benetton-BMW-től elcsábított ifjú osztrák szupertehetség, Gerhard Berger, de még Stefan Johansson is jobb volt nála. Miután Enzo Ferrari 1988.-ban meghalt, Alboreto számára nem volt többé maradás Maranellóban.
És aztán kezdődött a nagy vándorlás, ami egészen 1994.-ig tartott. Alboreto próbálkozott megint a Tyrrellnél (1989), majd a Larrousse-nál (1989), a Footwork-Arrowsnál (1990-1991-1992), a Lolánál (1993), és végül a Minardinál (1994). Emlékszem, hogy akkor, 1994-ben, utolsó szezonjában már egy őszbe csavarodott hajú, fáradt tekintetű öregember csámborgott a paddockban, aki nagyon emlékeztetett az egykori Alboretóra...
Pedig érdekes módon, amint kihúzta a lábát a Forma-1-ből, új életre kapott, illetve, ami a F-1-ben már kevésnek bizonyult, bőven elég volt még az egyéb kategóriákban. Szép sikereket ért el túrakocsi versenyeken Alfa Romeo-színekben, és pályafutásának kései csúcspontjaként a Joest-Porsche csapat tagjaként 1997.-ben megnyerte a 24 órás Le Mans-i viadalt, majd 2000.-ben 3. lett az Audi színeiben. 2001.-ben is erre a versenyre készült, de már csak a halál jutott a számára.
Mint Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke nyilatkozta:
- Kimondhatatlan szomorúság töltötte el a szívemet, amikor meghallottam a hírt. Michelének mindig fontos helyes lesz a Ferrari történetében.
Jól beszélt az elnök...
Egykori társai, akik mára már csapatvezetőként is (le)szerepeltek a Forma-1-ben - Berger, Prost, Lauda -, mind úgy emlékeztek Alboretóra, mint igazi gentleman-versenyzőre, aki komolyan vette a feladatát, de volt benne humor és érző szív is. Alboretót Milánóban tízezrek kísérték utolsó útjára, a koporsó mögött az első sorban a felesége, Nadia, valamint két lánya, Naomi és Alice haladt zokogva.
Névjegy
Michéle Alboreto
(olasz)
Született: 1956. december 23. (Milánó)
Meghalt 2001. április 25. (Lausitzring, Németország)
(44 éves, 4 hónapos és 3 napos volt)
GP-nevezések: 215
GP-rajtok: 194
Győzelmek: 5
Pole position 2
Leggyorsabb körök 5
Vezető helyen 10 körön keresztül
Vb-pontok 186,5/186,5
Világbajnoki helyezés/pont: 1982. 8/25
1983. 12/10
1984. 4/30,5
1985. 2/53
1986. 9/14
1987. 7/17
1988. 5.24
1989.11/6
1992.10/6
1994. 24/1
Első nevezés és rajt 1981. San Marino Grand Prix (Tyrrell-Ford 010)
Urtolsó nevezés és rajt 1994. Ausztrália Grand Prix (Minardi-Ford M194)
Első pontszerzés 1982. Brazil Grand Prix (Tyrrell-Ford 011)
Utolsó pontszerzés 1994. Monaco Grand Prix (Minardi-Ford M193B)
