Valamivel több, mint 50 éve, 1955. május 26.-án egy milánói építészhallgató Leica fényképezőgépe társaságában Monzába kirándult. A Királyi Park régi épületeiről akart egy fotósorozatot készíteni. Szép, napos idő volt, és ő szorgosan csattogtatta a gépét. A háttérből mindeközben motorzaj hallatszott, amin semmi csodálnivaló nem volt, elvégre a Királyi Park közepén terül el a híres monzai autodromo, ahol aznap is edzést tartottak. Munkája közben egyszer csak arra figyelt fel, hogy egy szokatlanul éles hang érkezik a fák mögül, majd hirtelen fura csönd lesz. Szinte ösztönösen is felpattant, elkezdett futni abba az irányba, ahonnan a zaj érkezett. A fák közül kiérve máris ott állt a versenypálya szélén, ahol szörnyű látvány fogadta: egy lakkozás és rajtszám nélküli versenyautó, felborulva az aszfaltozatlan részen, nem messze tőle pedig egy vérben úszó emberi test, homlokán mély lyukkal. Egy fehér, ketté tört sisak hevert még ott, meg egy félcipő, a porban. Látta, hogy a másik irányból, messziről emberek szaladnak felé. Mint aki transzban cselekszik, már emelte is a nyakában lógó gépet, és fényképezett és fényképezett. Így örökítette meg Alberto Ascari hihetetlen és értelmetlen halálát.

Alberto Ascari hat éves volt, amikor 1925. július 26.-án édesapja, az akkor Európa-hírű autóversenyző a Monthléryben tartott Francia Nagydíjon Alfa Romeo P2-es gépével karambolozott és szörnyethalt. 36 éves volt, és 13463 napot élt. És ennél a pontnál egy különös számmisztika kezdődik, amit igazából semmi sem indokol különösebben, csak az, hogy maga Alberto Ascari félelmetesen babonás volt, és ő maga is nagyon hitt a számok sorskijelölő erejében. Jelentőséget tulajdonított olyan egybeeséseknek, hogy apja páduai Szent Antal után kapta az Antonio nevet, és a szent 1232. június 13.-án hunyt el. Mit ád ég, Alberto pedig 1918. június 13.-án - vagyis az édesapja nevenapján - született. A későbbieket figyelembe véve feltűnik, hogy apa és fia egyaránt az adott hónap 26. napján halt meg (ami kétszer 13), méghozzá szinte teljesen egyidősen, hiszen Antonio 13463 napjával szemben Alberto 13466-ot élt. Mindketten versenyautóban, egy bal kanyarban karamboloztak, ami tragédiájukhoz vezetett.

De térjünk vissza 1955.-höz. Akkorra Alberto Ascari, akit kövérkés testalkata miatt mindenki csak Ciccionak, azaz Daginak becézett, kétszeres Forma-1 világbajnok volt, miután 1952/53.-ban lenyűgöző fölénnyel nyerte a versenyeket Enzo Ferrari számára. Mai napig ő tartja az abszolút rekordot a zsinórban szerzett győzelmek terén: az 1952.-es Belga Nagydíjtól az 1953.-as Belga Nagydíjig 9-szer nyert egyhuzamban. A sikerek és az Enzo Ferrarihoz évtizedek óta fűződő barátsága ellenére atyai mentorával, Gigi Villoresivel együtt úgy döntött, hogy 1954.-re átszerződik Gianni Lanciához, akinek ekkor ugyanaz a Vittorio Jano tervezett egy versenyautót, aki fiatal mérnökként annak idején - még az Alfánál - apja P2-es versenyautóját is megalkotta! De az 1954.-es év nem nagyon sikeredett se a csapat, se Ascari számára, így „szégyenszemre” a sportág történetében ő azon kevés világbajnokok egyike, akik címvédőként egyetlen versenyt se tudtak nyerni (érdekes, akad még ilyen Ferrari-versenyző: Phil Hill és Jody Scheckter, ők is nagyon lebőgtek bajnoki évüket követően 1962.-ben, illetve 1980.-ban).
A Lancia D50 2,5 literes versenygép 1955.-re érett be, és úgy tűnt, hogy az évad első európai versenyén, amit május 22.-én rendeztek Monte Carlóban, már esélyes akár a győzelemre is.
No de mit történt?
A baljós előjelek már a rajtszámok sorsolásánál elkezdődtek. Alberto a 26.-ost kapta. Az edzésen 2. lett, a két Mercedes fogta közre: Fangio 2-es, Moss 6-os rajtszámmal - tehát, kis jóindulattal ők ketten is a mágikus 26.-ost képviselték. Ascari sokat foglalkozott numerikával, és tudta, hogy a 8 (2+6) a balszerencse száma - ráadásul apja Alfáján is 8-as virított, amikor meghalt...
A versenyben a papírforma szerint az Ezüstnyilak ellen nem volt ellenszer. Élre is álltak mindketten, Fangio vezetett, Moss követte. Ascari és Castelotti a két Lanciával tisztes távolból kergették a német autóipar remekeit. Ám az 50. körben csoda történt: Fangio szétesett váltóval a boxba hajtott, és kénytelen volt feladni a harcot. Moss vezetett tehát, aki 26 évesen a legnagyobb tehetségek közé számított, de még nem nyert egyetlen futamot sem - itt volt hát előtte a nagy lehetőség, ráadásul az évad legillusztrisabb futamán! Előnye tetemes volt, Ascari majd' másfél perccel állt mögötte. A technika azonban még várakoztatta az ifjú britet, mivel a 81. körben Moss Mercedesén is ugyanaz a hiba jelentkezett, mint Fangiónál, és ő is kiállt.
Ascari erről mit se tudott, hiszen akkoriban ahhoz, hogy tudomást szerezzen a pozíciójáról, el kellett haladjon a boxok előtt, ahol azt táblán bemutatták a számára. Tehát nem tudta, hogy ő vezet a versenyben, amikor a Moss kiesése utáni körben, az alagútból kijőve a kikötőhöz ért. És itt történt valami, amiről - mint a baleseteknél oly sokszor - máig se lehet pontosan tudni, mi. Vagy a Moss autójából származó olajon csúszott meg, vagy egyszerű vezetési hiba történt, minden esetre a Lancia zabolázhatatlanná vált, és a kanyar bevétele helyett egy bakugrással egyenesen a tengerbe csapódott, ahol - forró motor és karosszéria miatt - hatalmas gőzfelhőt produkálva azonnal elsüllyedt.
A tenger zöldes felszíne elsimult, és hosszan, mintegy 15 másodpercen át csak néhány buborék érkezett odalentről. A versenyben lévő autók folytatták a küzdelmet, egyedül Villoresi lassított le, és az ülésben szinte felállva nézett hátrafelé, vajon mi történt, mért bámulnak a tenger felé a nézők - holott nem tudhatta, hogy Ascari esett a tengerbe!
A közönség ugyanis a helyéről felállva, lélegzet visszafojtva figyelte, mi lesz.
- Ott van! - kiáltottak fel aztán egy emberként, amikor Ascari világoskék sisakja hirtelen felbukott a víz alól. Egyetlen mozdulattal letépte a sisakot a fejéről, de továbbra is a kezében tartotta, és így evickélt, amíg a búvárok ki nem mentették a partra.
Ascari apróbb horzsolásokkal megúszta vizi kalandot, egyedül az orrát fájlalta, és láthatóan sokkos állapotban volt. Kórházba vitték, persze, ahol már másnap úgy nyilatkozott:
- Nem volt ez semmi, de tényleg. Munkahelyi ártalom. Szerencsére jól úszom és tudom, hogyan kell beosztani a levegőt a víz alatt.
Május 24.-én Gianni Lancia sofőrös autót küldött érte, és hazatért Milánóba, ahol az Olasz Tengerészeti Szövetség vicces ajándéka várta: egy életmentő vizimellény, a következő futamokra, a biztonság kedvéért...
Otthon fülébe jutott az is, hogy a hamarosan esedékes Supercortemaggiore versenyre Monzában teszt lesz csütörtökön. Barátjával, Gilberto Colombóval abban egyezett meg előző nap, hogy kinéz a pályára, de csak rövid időre, és utána megesznek valahol egy jó milánói rizottót.
A nevezetes 26.-ai napon Alberto sokáig ágyban maradt, de ez nem függött össze a balesettel, általában későn kelő volt, felesége, Mietta elmondta, hogy sokszor csak ebédre kelt fel. Ezúttal fél 12-t mutatott az óra, amikor megjelent a monzai boxban. Ott volt Castelotti és Villoresi is, Castelotti egy Ferrarit, Villoresi egy Maseratit próbálgatott. Amikor a monacói balesetről kérdezték, csak nevetett az egészen, de bevallotta, hogy az orrában, egészen belül még mindig érez valami tompa szúrást. A társaságban jelen volt Vimercate polgármestere, Castelotti nagy híve, aki egy rúd hazai szalámit hozott magával, ezt kezdték el falatozni a szünetben. Ascari is bekapott egy-két szeletett némi kenyérrel. Későbbi visszaemlékezések szerint, bár nem tudták volna megmondani, miért, a társaságnak úgy tűnt, Ascari kissé ideges volt, volt benne valami idegen vibrálás.
Az eszegetést követően visszatértek a versenygépekhez, amikor Ascari egyszer csak így szólt.
- Tudjátok, hogy a balesetek után az a legjobb kúra, ha minél előbb visszaül valaki a versenyautóba. Eugenio, mit szólsz, megyek néhány lassú kört, csak hogy lássam, nem fáj-e túlzottan a hátam?
Levette a felöltőjét (a nyakkendő maradt!), és elég körülményesen, mint akinek nehezére esik a mozgás, beült a Ferrariba.
Ascari sose vezetett híres világoskék sisakja és kék versenyző inge nélkül. Ám sisak még javításon volt, így elkérte Castelotti fehér fejfedőjét, ami meglehetősen kicsi volt a számára, és szintén kikölcsönözte a kesztyűt, illetve a szemüveget. Gigi Villoresi egészen meg volt rökönyödve, hogy Ascari ilyen „könnyelműségre” vetemedik.
Aztán elindult. Tényleg lassú köröket ment, sőt, a harmadik fordulónál még intett is a többieknek, hogy részéről minden rendben van.

Ezután érkezett az a visító hang, amit a közelben fényképező hallgató is hallott, majd beállt a halálos csönd.